A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Kilencvenmillió
forintos sörkülönlegesség címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.
*
Kilencvenmillió forintos sörkülönlegesség
Kedvenc söreim világos, barna, félbarna, vörös, bordó és
fehér színvilágát vizsgálva nemrég egy kisebbfajta világválogatottat állítottam
össze. A sörkészítő mesterek azonban mintha nem csak az italok színében, de
erejében is versenyeznének egymással. A teljesen hétköznapinak vélt
háromszázalékostól, sőt akár az egyre elterjedtebb sofőrbarát, alkoholmentes
fajtáktól kiindulva a határ lényegében a csillagos ég... Illetve: a Bush nevű
tizenkét százalékos alkoholtartalmú belga sör.
A Bush, ami csak angolos olvasatban jelent bokrot (a szó
eredendően, a derék flamandok értelmezésben cselekvésként arra utal, hogy
valaki cuppantós csókot ad, de szimplán a cuppanós puszit is jelentheti...),
csak a legenda szerint a legerősebb sörfajta, hiszen több más márkából is
létezik tizenkét százalékos kiszerelés. A sörkészítők a fantáziájukra hagyatkozva
játszadoznak a százalékarányokkal. Az angol Bombardier barna sör például 5,2
százalékban tartalmaz alkoholt, a francia La Divine pedig, amelyik aranylónak
mondott tónusával új színt hoz a színskálánkra, nyolc és félig kúszott fel.
Honfitársa, az Abbaye de Lille hagyományos világos sör a maga 6,1 százalékos
alkoholtartalmával így már egészen szerénynek mondható.
Amikor legutóbb a kedvenc söreimről írtam egy tárcában,
barátom másnap bejelentkezett a Windows Live Messanger nevű internetes
csevegőn: „Egy szemfüles oklahomai rendkívül alacsony összegért jutott hozzá
egy üveg 1852-ben készített Allsopp’s Arctic Ale márkájú sörhöz, az eladó
ugyanis hibásan, Allsop’s-ként írta be az aukcióra kínált italkülönlegesség
nevét. A hiányzó betűnek köszönhetően összesen két érdeklődő jelentkezett, és
összesen 304 dollárig, azaz 56 ezer forintig sikerült feltornászni az árat” –
már kezdtem azt hinni, hogy barátom kioktatást tart, amikor kiderült, hogy csak
egy idézetet másolt be a szoftver által megnyitott számítógépes ablakba: „A
ritkaság újdonsült tulajdonosa ismét meghirdette a másfél évszázados italt,
ezúttal a megfelelő helyesírással. Ezúttal százötvenheten licitáltak, és az
Allsopp’s különleges sörét végül ötszázháromezer dollárért, azaz 92,2 millió
forintért sikerült értékesíteni. A különleges sör India egyik legelső
sörfőzdéjében készült. Sir Edward Belcher 1852-ben expedíciót indított az
Északi-sarkra, és az Allsopp’s Arctic Ale nevű sörét vitte magával. Belcher azt
írta jelentéseiben, hogy a sör kitűnő orvosság a skorbut ellen. Speciális
tulajdonsága, hogy csak mínusz 11 Celsius fokon fagy meg. A sört másodszorra
1875-ben főzték, Sir George Nares északi-sarki expedíciójának alkalmából.
1889-ben Alfred Barnard híres sörszakíró is méltatta a 11,25 százalék alkoholt
tartalmazó sört, szép, barna színét és borra, illetve dióra emlékeztető ízét
dicsérte.” Hát, hogy mást ne mondjak, harcedzett alkoholistának kell lennie
annak, akinek az értékrendjében megér ennyit egy jó pofa sör...
Mikor elolvastam, meg akartam kérdezni barátomtól, honnan
ered az idézet, de addigra már nem volt vonalban. Gondolom, időközben lelépett
felnyitni egy fincsi sörkülönlegességet, mert a szoftver így válaszolt: „Úgy
tűnik, hogy partnere nem érhető el, ezért nem küldhet neki rezgő
figyelemfelkeltést.” Vigasztalódásul megnéztem a sarki boltban, s jelenthetem,
nem forgalmazzák az Allsopp’s Arctic Ale márkájú italt. Tény azonban, hogy
ilyen áron manapság nem is lenne túl nagy keletje...
(Magyar Hírlap, 2007. december 8.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése