2023. május 31., szerda

A nyugdíjasok védelme továbbra is biztosított

Tuzson Bence államtitkár interjút ad a Csomádi Hírharang című lapnak.

*

A nyugdíjasok védelme továbbra is biztosított
Tuzson Bence: Jelenetős eredményeket hozott az elmúlt három évtized Csomád életében

Folytatódnak Csomádon a helyi út- és járdaépítések, illetve felújítások, a Magyar Falu programban elnyert támogatásnak köszönhetően pedig nemrég új hintákat és mászókát telepítettek a Szent István utcai játszótéren – sorolta a legfrissebb helyi fejlesztéseket a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, aki elismeréssel beszélt arról is, hogy Csomád az idén ünnepli a helyi nyolcosztályos iskolai oktatás újraindításának harmincadik évfordulóját. Mint mondta, ez a három évtized olyan jelentős eredményeket hozott a falu életében, amelyek méltán adnak okot a büszkeségre. Nem hagyjuk veszni az elért eredményeinket – folytatta a képviselő, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugdíjasok védelme továbbra is biztosított, az idén is megmarad az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint az immár teljes egészében visszaépített tizenharmadik havi nyugdíj is. 

– Térségünk országgyűlési képviselőjeként hogyan látja Csomád fejlődési lehetőségeit a jelenlegi helyzetben?
– Csomád az idén ünnepli a helyi nyolcosztályos iskolai oktatás újraindításának harmincadik évfordulóját, Klement János polgármester pedig arról tájékoztatott, hogy ezt a fontos jubileumot egy alkalmi ünnepséggel fogják megörökíteni a hónap végén. A térség országgyűlési képviselőjeként úgy látom, hogy jelenetős eredményeket hozott ez a három évtized a falu életében, hiszen ha csak az elmúlt éveket nézzük is, azt kell látnunk, hogy folyamatos a fejlődés, és szinte irigylésre méltó ütemben gyarapodik a település. Ehhez persze arra van szükség, hogy olyan elhivatott emberek legyenek a falu vezetői, akik kreatív ötletekkel járulnak hozzá a tervezéshez, ezért is szoktam azt mondani, hogy minden fillér a lehető legjobb helyre kerül, amit a csomádi fejlesztésekre költünk el. Hogy ne menjünk messzebb, nézzük csak az idei eseményeket: a Magyar Falu programban elnyert támogatásnak köszönhetően nemrég a Szent István utcai játszótéren új hintákat és mászókát telepítettek. Ugyanakkor folytatódik a helyi út- és járdaépítési, illetve felújítási program is, amelyhez az önkormányzat máris kidolgozott tervekkel rendelkezik az Arany János és a Závoz utcára, de időközben tájékoztattak arról is, hogy felkészülve a további pályázati lehetőségre, a település vezetése máris megkezdte a további tervek kidolgozását. Együtt tervezünk hát annak érdekében, hogy valóban olyan fejlesztéseket valósítsunk meg Csomádon, amelyekre a helyi lakosságnak valóban igénye is van. Meggyőződésem, hogy a falu mindenképp a nyertese lehet azoknak a területfejlesztési kezdeményezéseknek és terveknek, amelyekről folyamatosak az egyeztetések, s amelyeknek köszönhetően az eddigiekben is újabb és újabb beruházásokat, fejlesztéseket tudtunk Csomádra hozni. Az a cél, hogy minél biztonságosabb és jobb körülmények között nevelhessék gyermekeiket a magyar családok, s bár nehezíti a munkánkat a feszült nemzetközi helyzet, a szomszédságunkban dúló háború, de nem állunk meg egy pillanatra sem, és kitartóan dolgozunk azon, hogy megőrizzük azt az országos szinten is kiemelt helyzetünket, miszerint térségünk hazánk legdinamikusabban fejlődő régiója. Amíg az elhibázott brüsszeli szankciók hatályban vannak, addig nincs reális esély arra, hogy a nemzetközi helyzet javuljon, ezért a magyar kormány különböző intézkedésekkel kívánja segíteni a lakosságot. Mi megvédjük a munkahelyeket a háborús inflációval és az elhibázott szankciók gazdasági hatásaival szemben.
– Az aktuális országos intézkedések közül mit tart a legfontosabbnak?
– Talán azt emelhetnénk ki, hogy a kormány a magyar családok és a nyugdíjasok védelmében döntött a kötelező akcióztatásról a kiskereskedelemben. A vásárlók ennek köszönhetően legalább tíz százalékkal csökkentett árú termékeket választhatnak a legnépszerűbb élelmiszerek közül. Nem kevésbé fontos az sem, hogy az ingatag világgazdasági környezet, az elhibázott brüsszeli szankciós politika, valamint az elhúzódó háború hatásai miatt előállt helyzetben most védelemre és védelmi költségvetésre van szüksége az országnak. Ezt tartottuk szem előtt a 2024-es költségvetés kidolgozásakor is, így készült el a védelem költségvetése, amely jövőre is megvédi Magyarország biztonságát, a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. A nyugdíjasok védelme továbbra is biztosított, megmarad az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint az immár teljes egészében visszaépített tizenharmadik havi nyugdíj is. Nem hagyjuk veszni az elért eredményeinket! 

(Csomádi Hírhang, 2023. május-június)


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése