A Euronews közzéteszi Valérie Gauriat riportját.
*
Megrázó riport a Kijev környéki öldöklésekről és erőszakos cselekményekről
Miután riporterünk, Valérie Gauriat szemtanúja volt az ukrajnai háború első két hetének, néhány héttel később visszatért Kijev térségébe. Az ukrán fővárosban lassan újraindult az élet, mindössze két héttel az orosz csapatok visszavonulása után. Újságírónk tudta, hogy az utcán sétáló emberek látványa és a Majdan téren kivirágzott tulipánágyak szépsége éles ellentétben állnak azzal, ami Kijev külvárosában vár rá.
Visszatért, hogy dokumentálja az állítólagos háborús bűnöket a környéken az orosz megszállás után. A korábban csendes külvárosok és falvak Kijev külvárosában romhalmazokká változtak. Az ott élők hetekig tartó borzalmat éltek át.
Sasha végigvezette Valérie Gauriat-t azon a rémálmon, amelyet Irpiny szomszédságában, Kyvi kapujánál élt át. Elmondta neki, hogyan végeztek ki embereket, megmutatta azt a helyet, ahol látta, ahogy barátját, Sanját lelövik, akinek aznap lett volna a születésnapja.
A beszámolók csak még baljósabbá váltak, ahogy riporterünk folytatta útját. Borogyankán szemtanúja volt annak, ahogyan exhumálják a megszállás alatt ideiglenesen udvarokban és kertekben eltemetett civilek holttesteit.
„Nézd, milyen jóképű volt!” – mondta Nadiya, és megmutatta 34 éves fia, Konsztantyin képét, akinek a teste felismerhetetlenül hevert valahol.
Az utak mentén felhalmozott, leégett járművek romjai között megálltak Andriivka faluban, amely egy hónapon át megszállás alatt volt. A főutcán az orosz fegyverek maradványai, törmelékbombák szögei, lövedékek hevertek. Ott beszélt Mikolával, egy halk szavú gazdával, aki gyászolta a fiát, akit lelőttek az utcán. „Azt mondták, a telefonján keresztül továbbított információkat az orosz harckocsioszlop helyzetéről” – sóhajtott. „Ezek vadállatok! Ez nem hadsereg! Egy hadsereg nem támad gyerekeket és nagymamákat, de ők igen!” – folytatta, majd dühösen hozzátette: „Gyerekek voltak, 18 évesek. Néhányan sírtak, mondván, hogy nem akarnak ide jönni, kényszerítették őket, és azt mondták, hogy csak 2 nap, gyakorlatozni fognak!”
Makarivban újabb exhumálásra hívták stábunkat: egy család maradványait ásták ki, akik akkor égtek halálra autójukban, amikor egy zöld folyosón próbáltak kijutni a városból. A jelenetet figyelve egy férfi félrevonta riporterünket. Azt akarta, hogy találkozzon egy közelben élő nővel, akit egy orosz katona erőszakolt meg. Munkahelyén találtak rá végül, a helyi kórházban. Fojtott hangon mesélte el történetét, ahogy leírta a jelenetet, könnyezett, ahogy eszébe jutott férje gyötrelme, akit lelőttek, amikor segíteni próbált neki. A ház mellett haladó orosz hírszerző erők szabadították meg. „A kiszabadulásom után megtudtam, hogy akik ezt tették velem, elkaptak egy másik nőt is; megerőszakolták, és elvágták a torkát. Ha nem lennének az orosz hírszerzők, nem élnék” – fejezte be suttogva.
Ritka tanúságtétel. A trauma és a félelem olyan mértékű, hogy kevés nemi erőszak áldozata hajlandó tanúskodni – mondta el újságírónknak Larissza, egy ügyvéd, aki az orosz katonák által elkövetett nemi erőszak áldozatainak segít. Ügyfelei közül egy anyát és lányát több napon át erőszakolt több katona egymás szeme láttára. Agresszoraik eltörték kezeiket, így lehetetlenné tették a védekezést vagy a menekülést számukra. Egy eset a sok közül, amely bizonyíték arra, hogy a nemi erőszak szisztematikus volt, és háborús fegyverként használják – mondja az ügyvéd.
Egy háború, amely örökké kísérteni fogja Olgát. Most egyedül él bánatával Bucsában, ahol a kijevi régió leghírhedtebb atrocitásait követték el. Elmagyarázta, hogyan találták meg férjét, akit utoljára akkor láttak, amikor a megszállás idején egy élelmiszer-elosztó központból jött ki. 10 nappal később egy hullaházban találták meg. „Eltörték a koponyáját, eltörték a csontjait. Gyilkoltak, kínoztak, olyan szörnyű dolgokat műveltek!” – kiáltott fel Olga, arcát a kezébe rejtve. „Azt mondták, hogy megszabadítanak minket, de kitől és mitől? Megszabadítottak minket magától az élettől. Minden nap várom, hogy a férjem hazajöjjön a munkából. De soha nem fog visszajönni.”
A 20 éves Tatjána szemtanúja volt annak, ahogyan egy orosz mesterlövész lelőtte az édesanyját. Elvitte stábunkat a tragédia helyszínére. Elmondta, hogyan lőtték le anyját, hogyan bukott alá, az aszfaltra áramló vért. „Nem tudok csendben maradni” – mondja. „Azt akarom, hogy a világ tudja, mi történt. Talán egy nap megtudjuk, ki tette. És így lesz igazság.”
Az ukrán főügyészség eddig több mint 11 ezer olyan esetet regisztrált, amikor orosz katonák állítólagos háborús bűnt követtek el ukrán civilek ellen. Több büntetőeljárás is indult orosz katonák ellen.
