A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Hivatásos
tapsolók címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.
*
Hivatásos tapsolók
Nem jártam még Észak-Koreában, de a főváros kórháza
állítólag a mai napig is Rákosi Mátyásról van elnevezve. Persze, lehet, hogy ez
csak egy nagyvárosi legenda. És ismerősöm meséli, hogy Phenjannak van egy
metróvonala is, alig néhány állomással, amit csak azért építettek, hogy a
ritka, de azért időnként mégis előforduló külföldi delegációk előtt
dicsekedjenek vele. Egyébként, a szürke hétköznapokon nem közlekedik. Vannak
amolyan hivatásszerű, fizetett utasok, akiknek az a munkájuk, hogy utaznak, úgy
tesznek, mintha épp dolgozni igyekeznének. A külföldi delegációk örömére és
legnagyobb döbbenetére. De lehet, hogy ez is csak egy nagyvárosi legenda.
Arra gondoltam, ha legközelebb egy kétméteres látogató ül
elém a színházban, a moziban vagy a cirkuszban, én bizony rendőrt hívok. Ha
hihetünk Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak, aki szerint azért
igazoltattak a rendőrök két embert a Kossuth téren március 15-én, mert a
magasba emeltek egy transzparenst, ami több embert zavart a kilátásban, akkor
számtalan olyan üldözendő és igazoltatandó bűnözővel volt már dolgom, akiket
érdemes lett volna lekapcsolni. Zavarták már a kilátást előttem színházban,
koncerten és moziban egyaránt, de ezentúl résen leszek, előkapom a mobilom és
rendőrt hívok, ha egy méter hetven centinél magasabb látogató ül elém. Lesz
majd riadalom, amikor Boriska belépője közben bevonulnak az egyenruhások a
színház patinás nézőterére, és igazoltatják az előttem ülő marcona fickót, mert
persze telefonon pontosan megadom majd, hogy hol találják a bűnözőt. Hetedik
sor, tizenkettes szék… Reszkessetek, hórihorgasok!
A rendőri intézkedés pedig teljesen jogszerű volt, a
rendőrfőkapitány nem lát benne kivetnivalót, az egyenruhások a hatályos
jogszabályokat betartva jártak el. Mint mindig... Ahogy Gergényi is mondta
három évvel ezelőtt: képzeljék csak el, mit érez a gyanútlan rendőr, amikor
váratlanul szembejön vele egy tank. Egy hórihorgas tank, amelyik zavarja őt a
kilátásban, nem tud rendesen célozni, amikor kilövi a gumilövedéket vagy a
könnygázgránátot.
Csendnek kell lenni, látszott ez már tavaly október 23-án
is, amikor egy idős hölgy randalírozott az egyik állami rendezvényen. Csak
addig jutott megkezdett mondatával, hogy „Gyurcsány, taka...”, s máris
odaléptek mellé ketten, egyenruhában, előzékenyen, és az iratai felől
érdeklődtek. Ők is úgy ítélték meg, hogy a hangerő, amivel az idős nő
megszólalt, nem illik a rendezvényhez, ezért intézkedtek. Vélhetően ebben sem
volt semmi kivetnivaló.
Mielőtt azonban rendőrt hívnék a nézőtérre, jut eszembe még,
hogy ez csak a jelenség, a felszín. Hiszen lassan, de biztosan megtisztítjuk az
ünneplőktől az ünnepeket, és hamarosan már fizetett ünneplőket kell majd
szerződtetni valamelyik modellügynökség segítségével, hogy legyenek a tévében mutogatható
emberek a köztereken állami ünnepeken. Mint utasok a phenjani metrón.
(Magyar Hírlap, 2009. március 19.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése