2021. február 1., hétfő

A járványidőszakban is kimagasló eredményeket értünk el

 A Veresi Krónika című lap februári száma interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

A járványidőszakban is kimagasló eredményeket értünk el
Tuzson Bence: A megvalósult fejlesztések mindannyiunk közös érdekét szolgálják

Az utóbbi időszak legfontosabb eredményei közé sorolom, hogy Veresegyházon megépült a kézilabda munkacsarnok, amelyet várhatóan már az idén tavasszal birtokba vehetnek a sportolók – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője. Szerinte nincs olyan település hazánkban, ahol az országos járványügyi intézkedések ne éreztetnék hatásukat, de ezek ellensúlyozására például a gazdaságvédelmi akcióterv keretéből nemrég nagyobb összegű támogatásban részesült városunk medveotthonának fenntartója. A kormány arra készül, hogy a jövő évtől bevezeti a huszonöt éven aluliak szja-mentességét – tette hozzá a politikus.

– Minek köszönhető az, hogy térségünkben – a választókerület több településén, így tehát Veresegyházon is –, a koronavírus-járvány ellenére több beruházást is épp ebben az időszakban sikerült befejezni?
– A munka nem állt meg ebben az időszakban sem. Örömmel tölt el, hogy a választókerületemben folyamatosan eredményesen tudtunk dolgozni, pályázati támogatásokat megszerezni, és gyakorlatilag épp ezt kívánta elősegíteni a kormány azzal is, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseket is kidolgozott. A konkrét fejlesztések közül kiemelhetjük, hogy megépült Veresegyházon a kézilabda munkacsarnok, az épületben már csak az úgynevezett utómunkálatok zajlanak, a műszaki berendezést kell felszerelni, a kijelzőket, a padokat, s várhatóan már az idén tavasszal sor kerülhet az átadásra is, vagyis az objektumot birtokukba vehetik azok, akiknek az érdekeit elsősorban szolgálja egy ilyen a beruházás: a sportolók, a fiatalok, a gyermekeink. A törekvéseink visszaigazolását is látom abban, hogy a TAO-támogatások ebben az esetben is egy olyan célt erősítettek meg, amiről fenntartások nélkül mondhatjuk, hogy valóban a közérdeket testesíti meg. Egy olyan hasznos fejlesztésre fordíthattuk ezt az összeget, amely a közösség egészének az érdekeit szolgálja. A környezetrendezési munkálatok még hátra vannak, de ha minden a tervek szerint halad, akkor áprilisig ezekkel is végezhetnek. Az ilyen beruházásokkal azonban még nem szanálhatóak teljességükben a koronavírus-járvány okozta nehézségek, ezért ugyancsak Veresegyház kapcsolódik, hogy például a gazdaságvédelmi akcióterv keretéből negyvenkét és félmillió forintos, működési célú támogatást kapott a medveotthon fenntartója, a Gamesz. Mindezek összességeként talán nem tűnik majd túlzásnak, ha azt mondom, hogy Veresegyház a járvány által előidézett gazdasági helyzetből is győztesként jöhet ki végül.
– Ennek azonban vannak más előfeltételei is?
– Természetesen igen, hiszen mindannyian nagyon várjuk már, hogy tömeges legyen a lakosság átoltottsága, a magyar kormány megtesz mindent ennek érdekében. Ismételten arra kérek tehát minden veresegyházi lakost, aki talán még nem tette volna meg, hogy regisztráljon az erre a célra létrehozott honlapon, a vakcinainfo.gov.hu internetes címen. A regisztráció valójában alig néhány percet vesz igénybe, viszont ezzel mindenki hozzájárulhat a védekezés sikerességéhez, ami a jelenlegi helyzetben ugyancsak mindannyiunk közös érdeke.
– Milyen új lehetőségeket kínált fel a kormányzat a családoknak?
– Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az idén januártól bevezetett új intézkedésekkel egy minden eddiginél magasabb szintre lépett a családtámogatás és az otthonteremtés. Az újépítésű ingatlanok értékesítési áfája huszonhét százalékról öt százalékra csökkent, azok pedig, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel, vagyis közismert nevén a csokkal vásárolnak ingatlant, az öt százalékos áfát is visszaigényelhetik, a csokkal vásárolt új vagy használt ingatlanok pedig illetékmentesek. Emellett igényelhető a csok többgenerációs otthonok létrehozására, és otthonfelújítási támogatást vehetnek igénybe a legalább egy gyermeket nevelő családok.
– Lesz megfelelő keret minderre a költségvetésben a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai ellenére is?
– Ezeknek a kedvezményeknek a finanszírozására megvannak a források a költségvetésben. Az otthonteremtési program a családok segítése mellett a gazdaság fellendítéséhez is hozzájárul. Ezt igazolja az is, hogy decemberben négyezerrel többen dolgoztak Magyarországon, mint egy évvel korábban. Európában sok helyen nem kapják meg a fiatalok azt a támogatást, amivel családot alapíthatnának, de a magyar kormány igyekszik minden segítséget megadni azoknak, akik gyermeket szeretnének. Így például a kabinet mindent megtesz azért is, hogy jövőre bevezethesse a huszonöt éven aluliak szja-mentességét. A koronavírus-járvány okozta helyzetet Magyarország sokkal stabilabban kezelte, mint sok más európai ország, és ez meglátszik az eredményeinken is, amelyeket nem érhettünk volna el, ha a magyarok nem lennének jellemzően családközpontúak.

(Veresi Krónika, 2021. február)




     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése