Tuzson Bence államtitkár nyilatkozik a Dunakanyar Régió című lapnak.
*
Átszállás nélkül
Csömörről a Délibe
Tuzson Bence: A
közlekedésfejlesztés az agglomerációs térség egyik legfontosabb kérdése
Térségünkben elsősorban a csömöriek örülhetnek majd annak, hogy megkezdődik a H9-es HÉV-vonal teljes felújítása, valamint a 2-es metróval való összekötésének tervezése és előkészítése, de ez mindenki számára jó hír, aki rendszeresen közlekedik a fejlesztéssel érintett szakaszon – fogalmazott a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy átszállás nélkül lehet majd eljutni Csömörről a Déli pályaudvarra. Büszke vagyok arra, hogy régiónk az ország leggyorsabban fejlődő térsége, és külön örömmel tölt el, hogy a körzet országgyűlési képviselőjeként én magam is a részese lehettem ezeknek az eredményeknek – tette hozzá a politikus.
A közlekedésfejlesztés az agglomerációs térség egyik
legfontosabb kérdése – mondta lapunknak Tuzson Bence abból az alkalomból, hogy
nemrég bejelentették: négy és fél milliárd forintot meghaladó összeggel
támogatja a magyar kormány a gödöllői és a csömöri – vagyis a H8-as és H9-es –
HÉV-vonal teljes felújítását, illetve a 2-es metróval való összekötésének
megtervezését és előkészítését. Erről írt alá szerződést a Technológiai Minisztérium
(ITM) a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciumával.
Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy a főváros vezetése több
mint egy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy nem lesz HÉV-fejlesztés és nem lesz
közvetlen összeköttetés sem a 2-es metróval. Mivel ez egy nagyon rossz lépés
volt, amely a térség lakosságának egészét érintette volna hátrányosan, a
kormány úgy határozott, hogy „Karácsony Gergelyékkel szemben” mégis
megvalósítja a programot – mondta a régió országgyűlési képviselője, aki kitért
arra is, hogy a kabinet átvállalta a fejlesztést, és a szerződés aláírásával immár
az első komolyabb lépést is megtette a vasútvonal fejlesztésében. A gödöllői
HÉV-vonalon 1941 óta nem végeztek „érdemben komplett, átfogó infrastruktúra-felújítást”,
és a biztosítóberendezések még ma is azt a kort idézik, amikor még nem a jobb
oldali közlekedés volt honos a vasúton, illetve Magyarországon – tette hozzá a
politikus.
A kormányzat a járványidőszakban is mindent megtett azért, hogy
a fejlesztések ne álljanak le, és térségünk ebben a küzdelemben országos
szinten is az élmezőnyben végzett, hiszen nálunk a korlátozó intézkedések
következetes betartása mellett is zökkenőmentesen folytatódott tovább a munka –
értékelte Tuzson Bence. „Büszke vagyok arra, hogy régiónk az ország
leggyorsabban fejlődő térsége, és külön örömmel tölt el, hogy országgyűlési képviselőként
én magam is a részese lehettem ezeknek az eredményeknek, és szerepet vállalhattam
azokban a fejlesztésekben, amelyeket a választókerületemhez tartozó településeken
megvalósítottunk az elmúlt időszakban. Ennek a munkának a következetes folytatását
hozza el nekünk az idei nyár, amikor már kicsit nyugodtabban mozoghatunk, sportolhatunk,
színházba és sporteseményekre is járhatunk, nem utolsó sorban pedig megölelhetjük
végre a legféltettebb szeretteinket is” – fogalmazott a politikus.
Már a számok is azt jelzik, hogy Magyarország jó úton halad:
az elmúlt tíz év eredménye, hogy jelentősen csökkent az ország külső
eladósodottsága, és örömmel mondhatjuk, hogy ezt a trendet a
koronavírus-járvány sem törte meg – folytatta Tuzson Bence, aki Varga Mihály pénzügyminiszter
szavait idézve hozzátette még: Magyarország fél évszázados adósi pozíció után
nettó hitelezővé válhat a külfölddel szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy
2023-ra megszűnhet hazánk külső adóssága, ezzel együtt pedig csökken az ország
sérülékenysége és javul a külső egyensúlya. Ahogy mindig is mondtuk: célunk az
erős Magyarország megteremtése, ebben pedig minden jel szerint a legjobb úton
haladunk – mondta lapunknak térségünk országgyűlési képviselője.
(Dunakanyar Régió, 2021. július 9.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése