2021. július 1., csütörtök

Megjelenik a gödi TüKörkép című helyi lap első évfolyamának második száma

Megjelenik a gödi TüKörkép című helyi lap első évfolyamának második száma.

*

Büszkék vagyunk Szalai Attilára, aki komoly szerepet kapott a magyar labdarúgó válogatottban
A gödi focista a Forbes magazin listáján ma már Magyarország ötödik legértékesebb sportolója (12-13. oldal)

FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

A dunavirágzás a gödi partszakasz egyik csodálatos jelensége
Novemberig még a gödi Potyó Imre viseli Az év természetfotósa címet, amit tavaly immár másodszor nyert el a természetfotós, aki lapunknak mesélt arról is, hogyan fedezte fel városunk csodálatos természeti környezetét (4-5. oldal)

Nyári látogatás a Neveleki Szomszédoknál
A városrész lakóinak egyesületében már nagyon várják a csatornázást és az utak kiépítését, közben pedig saját erőből rendezik környezetüket: létrehozták a Kapcsolat-parkot és gondozzák leendő közösségi házuk udvarát is, ahol rendszeresen programokat szerveznek (16-17. oldal)

Értékteremtő beruházások a közösség szolgálatában
Hamarosan kiépül a közvilágítás a Nemeskéri-Kiss Miklós útnak a temető és a körforgalom közötti szakaszán, de megkezdődik a véderdő telepítése is – mondta el a lapunknak adott interjúban Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke (6-7. oldal)

Az igazságügyi miniszter gödi látogatásán
Európai polgárként az uniós ügyek rólunk is szólnak, hiszen minket is érintenek – így összegezhetjük Varga Judit július elején megtartott gödi fórumának tapasztalatit. A minisztert Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője látta vendégül (10-11. oldal)

Elizabet gyógyulására gyűjtöttek adományokat az idei gödi falunapon
Csaknem ötszáznyolcvanezer forinttal segítették ki a beteg kislány családját – a gyermek fejlesztő foglalkozásainak támogatására – az idei falunapon összegyűlt adományok (8-9. oldal)


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése