2024. január 1., hétfő

A beruházások folyamatossága a fejlődés záloga

Tuzson Bence igazságügyi miniszter nyilatkozik a Csomádi Hírharang című helyi lapnak.

*

A beruházások folyamatossága a fejlődés záloga
Tuzson Bence: Új járművet kapnak a csomádi polgárőrök, és hamarosan kezdődhet a járdafelújítás is

Új lendülettel folytatódnak térségünkben az idén a beruházások, így például a Csomádi Polgárőr Egyesület a most elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően hamarosan megvásárolhatja a munkájához szükséges új járművet – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a település az előző év végén járdaépítésre kapta meg a szükséges forrásokat.

„Ez egy olyan év lesz, amikor mi, magyarok, együtt, összefogva megint egy lépést tehetünk előre. Tavaly a szomszédos országban folyó háború hatásai begyűrűztek ugyan Magyarországra, de mi mégis szerencsések vagyunk, hiszen a mindennapjainkat békében és biztonságban tölthetjük. Az idei pedig a remény éve lesz” – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere. Kérdésünkre válaszolva beszélt arról is, hogy körzetünkben újult erővel folytatódnak ebben az esztendőben a beruházások, így például Csomádon, amellett, hogy a település tavaly, az év utolsó hónapjában járdaépítésre kapta meg a szükséges forrásokat, hamarosan új járművel dolgozhat a helyi polgárőr egyesület is a most elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően.
A munka megszakítás nélkül folytatódik a térség minden településén, a közeli Gödön például hamarosan elkezdődhet a meglévő úthálózat fejlesztése, erre ugyanis az előző év utolsó napjaiban már megkapta a várt támogatást a város – folytatta a képviselő. Mint mondta, Erdőkertesen a Bárka óvoda épületén tetőcserére fordíthatják az elnyert támogatás összegét, Dunakeszin pedig a Krisztus Király Általános Iskola játszótér kialakításához szükséges eszközökre kapott forrásokat. A beruházások folyamatossága a fejlődés záloga – tette hozzá a miniszter.
Tuzson Bence az előző év végén fővédnökként vett részt, immár hagyományosan, a Magyar Nyelvőr Díjak átadásán a Magyar Tudományos Akadémián. A rangos elismerést ezúttal Haader Lea, az MTA Nyelvtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa, Ádám Zita tanár, a felvidéki oktatásügy meghatározó személyisége és Bartos Erika író, meseíró, építészmérnök vehette át. A magyar szavakat még soha annyian nem írták le, mint mostanában, de kérdéses, hogy a Zuckerberg-világ, a modern internet közege mennyire változtatja meg nyelvünket – fogalmazott lapunknak nyilatkozva Tuzson Bence. A képviselő elmondta: „Négy-ötszáz évente van ekkora váltakozás a kommunikáció világában, így most különösen fontos azok munkája, akik sokat tesznek a magyar nyelvért. Az alapítvány tavaly megrendezte a legnagyobb magyarországi retorikaversenyt, emellett adományokat vitt a Felvidékre és Erdélybe, illetve részt vett az Eötvös-szónokverseny megrendezésében is” – értékelte nyilatkozatában a tavalyi díjátadót Tuzson Bence.
Notebookokat kaptak ajándékba az év végén a csomádi Esztergály Mihály általános iskola diákjai – emlékeztetett a lapunknak adott nyilatkozatában a képviselő, aki szerint egyre inkább felértékelődik és előtérbe kerül az okoseszközök használata az oktatásban, ezért meggyőződése, hogy ehhez minden feltételt biztosítani kell a gyermekek számára. Okoseszközökön, alkalmazásokon keresztül érhető el a tanagyagok egy része, illetve az online feladatok – részletezte a miniszter –, ehhez pedig értelemszerűen alkalmazkodni kell, ebben segítünk, ezért nem is ez az első eset, hogy notebookokkal, laptopokkal támogattuk településeink iskolásait, hiszen már korábban is adtunk ajándékba oktatást, tanulást támogató eszközöket – mondta lapunknak Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője.

(Csomádi Hírharang, 2024. január)





     

     

     

     

      

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése