2024. január 1., hétfő

Időt és energiát spórolunk meg mindenkinek

A Dunakeszi Polgár című lap interjút közöl Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel.

*

Időt és energiát spórolunk meg mindenkinek
Tuzson Bence: Egyszerűsítjük a jogszabályokat, megkönnyítjük az emberek mindennapjait

Új lendülettel folytatódnak körzetünkben az idén a beruházások, így például Dunakeszin a Krisztus Király általános iskola játszótér kialakításához szükséges eszközökre nyerte el nemrég a megfelelő pályázati forrásokat, a közeli Gödön pedig a Huzella Tivadar általános iskola az informatikai eszközeinek fejlesztésére kapott támogatást, aminek nyomán még hatékonyabbá válhat az oktatás – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere. Ugyanakkor Csömörön már a jövő hónapban benépesíthetik a legkisebbek a novemberben átadott Hársfa bölcsődét – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy január elsejétől már csak az egyik szülő jelenléte szükséges a tizennégy év alatti gyermekek személyazonosító igazolványának igénylésekor.

– Térségünk országgyűlési képviselőjeként hogyan ítéli meg a helyzetet, milyen év lesz számunkra az idei?
– Térségünkben folyamatosak a fejlesztések, és ebben egy pillanatra sem állunk meg, a régió több településének újabb pályázatit már az év végén elbírálták, így tehát abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ezeket már az ünnepek előtt bejelenthettük. Más pályázati forrásoknál az elbírálás a határidők miatt az év elején kezdődött, így ez az időszak is bőven tartogatott a számunkra örömteli fejleményeket. Mindez pedig összegezve azt jelenti számomra, hogy új lendülettel folytatódnak körzetünkben idén is a beruházások. 
– Kiemelne néhányat az említett fejlesztések közül, amelyek megkapták a szükséges anyagi támogatást a pályázati forrásokból?
– Persze, nagyon szívesen! Dunakeszin a Krisztus Király általános iskola játszótér kialakításához szükséges eszközökre nyerte el nemrég a megfelelő pályázati forrásokat. A közeli Gödön a Huzella Tivadar általános iskola az informatikai eszközeinek fejlesztésére kapott támogatást, ennek köszönhetően pedig még hatékonyabbá válhat az oktatás. A munka folytatódik a térség minden településén, emellett pedig fontos kiemelnünk azt is, hogy januárban ismét emeljük a nyugdíjakat, februárban pedig érkezik a tizenharmadik havi juttatás, mert mi valóban megbecsüljük az időseket!
– A nyugdíjemeléshez kapcsolódik az is, hogy a deregulációs kerekasztal vezetőjeként végzett munkájában is megjelennek a családok érdekei. Hogyan fordíthatjuk le ezt a hétköznapok szintjére?
– A deregulációs kerekasztal munkájának konkrét eredményei vannak. Azzal a céllal jött létre ez a testület, hogy olyan javaslatokat tegyen az adminisztráció csökkentésére, a jogszabályok egyszerűsítésére, amelyek hozzájárulnak az ország versenyképességéhez, megkönnyítik a magyar emberek életét. Így például január elsejétől már csak az egyik szülő jelenléte szükséges a tizennégy év alatti gyermekek személyazonosító igazolványának igénylésekor. Korábban ehhez mindkét szülőnek meg kellett jelennie. A hivatali ügyintézés értékes időt, szabadnapokat vett el az emberektől, a deregulációs munkánk pedig pontosan arról szól, hogy egyszerűsítsük a jogszabályokat, megkönnyítsük a mindennapokat. Az az alapvető cél, hogy mindenki számára egyszerűbbé és átláthatóbbá tegyük az ügyintézést, ne kelljen öt-hat fajta dokumentumot beszerezni, ha el akarunk intézni valamit, amikor már az online rendszeren keresztül az ügyintéző elérheti, lehívhatja ugyanazokat az iratokat. Így egyszerűbbé tesszük az ügyintézését, ami megkönnyíti az érintett emberek, de a hivatalok munkáját is. Ez tehát mindnyájunk közös érdeke!
– Itt, helyben, Dunakeszin is tapasztalhatjuk mindennek az előnyeit?
– Természetesen, hiszen ezek olyan intézkedések, amelyek az egész országban egyformán kedveznek mindenkinek. Nekem egyébként továbbra is az a meggyőződésem, hogy csak olyan beruházásokat kell megvalósítanunk, amelyekre itt, helyben, Dunakeszin és a térségünkben a lakosságnak valós, reális igénye van. A munka tehát egy pillanatra sem állhat meg. A korábban felsorolt fejlesztések is jelzik, hogy nemcsak tavaly volt aktív és mozgalmas évünk, de az idén is az lesz. Köszönöm a dunakesziek támogatását, ami mindig további erőt ad a munkához! Mivel még az év elején járunk, engedje meg, hogy itt, az idei első lapszámban megragadjam az alkalmat és ezúton is megköszönjem a térségünkben élő embereknek az egész évben kitartó közös gondolkodást. Számítok a nagyszerű gondolataikra és javaslataikra az idén is, csakúgy, mint eddig, mert nagyon sokat jelentenek számomra a kötetlen beszélgetések, és a helyeiktől kapott visszajelzések.

(Dunakeszi Polgár, 2024. január)

Tuzson Bence országgyűlési képviselő


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése