2024. február 1., csütörtök

Egészségügy, oktatás, infrastruktúra

Tuzson Bence igazságügyi miniszter interjút ad a Dunakeszi Polgár című lapnak.

*

Egészségügy, oktatás, infrastruktúra
Tuzson Bence: A jövő hónaptól ingyenesen utazhatnak a tizennégy év alatti gyermekek a MÁV-VOLÁN járatain, vonaton, Volánbuszon és a HÉV-en is

A tizennégy év alatti gyermekek március elsejétől ingyenesen utazhatnak a MÁV-VOLÁN járatain, vonaton, Volánbuszon és a HÉV-en is – hívta fel a figyelmet a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere, aki beszélt arról is, hogy a magyarok a Nemzeti Konzultáción nemet mondtak a migránsgettókra, a külföldi befolyásszerzésre, és igennel válaszoltak a békére, a gyermekeink védelmére. A képviselő fontos előrelépésnek nevezte, hogy Dunakeszin megkezdődött az egészségház építése, illetve azt is, hogy egy korábbi fejlesztés eredményeként a lakosság is használatba vehette nemrég az Alagligeti elkerülő utat, amelynek lezárult az engedélyeztetési eljárása.

– A jelenleg folyamatban lévő fejlesztések közül melyeket tartja a legfontosabbaknak?
– Folyamatosan dolgozunk, jól halad a munka, így – mint mindig is – most is nehéz kiemelni és a legfontosabbként megjelölni egyet, vagy csak néhányat a térségünkben zajló fejlesztések közül. Mindenképp fontos, hogy megkezdődött Dunakeszin az építkezés az egészségháznál, aminek köszönhetően minden helyi gyermekorvos külön rendelőben fogadhatja majd a gyerekeket, így komfortosabb lesz a várakozás és nem csúsznak egybe a rendelési idők. Az egészségügy mindig is kiemelt fontosságú, de külön emeli ennek a beruházásnak a jelentőségét, ha arra gondolunk, hogy ide költözik majd a IV. számú gyermekorvosi, az V. számú fogorvosi körzet, valamint az I., a X. és a XII. védőnői körzet is. Így tehát ez a fejlesztésünk nagyon sok embert érint városszerte. A beruházásban elvégzik a homlokzati hőszigetelést, a padlás- és pincefödém szigetelését, a nyílászárók cseréjét, a fűtéskorszerűsítést, valamint a napelemes rendszer és hőszivattyú kiépítését is. Mindezeken felül pedig belső átalakítással és akadálymentesítéssel biztosítják a könnyebb és egyszerűbb közlekedést. Infrastrukturális szempontból van jelentősége egy korábbi beruházásunknak, amelyik tulajdonképpen most ért el a lezárásához, hiszen néhány hete már használatba vehette a lakosság a korábban megépült Alagligeti elkerülő utat, amelynek eddig még zajlott az engedélyezési eljárása. Mindemellett pedig nagy büszkeségünk a Dunakeszi Diáknegyed, amelyet immár a leendő tanulók is meglátogathatnak, megnézhetnek, személyesen is körülnézhetnek a helyszínen. Egyelőre nagy a túljelentkezés, csaknem ezren szeretnék látni, hogy hol tanulhatnak majd hamarosan. A szervezők elsősorban olyanokat vártak a helyszínre, akik az idén vesznek részt a felvételiben, mert számukra ez nagy segítséget jelenthet a döntésükben. Dióssi Csaba polgármesterrel egyetértettünk abban, hogy nemigen van olyan dunakeszi lakos, akit ne érintene ez a beruházás, akik pedig jelentkeztek az önkormányzat által nemrég szervezett látogatásra, együtt nézhették meg, hogyan válik valósággá a közös álmunk Dunakeszin. 
– A tavasz és a jó idő közeledtével ismét egyre fontosabbá válnak a szabadban folytatott szabadidős tevékenységek. Ezekkel kapcsolatban számíthatunk valamilyen újdonságokra?
– Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban most elsősorban a horgászok figyelmét hívjam fel arra, hogy nemrég megváltoztak az állami horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai. Térségünkben ez leginkább Dunakeszin, Fóton, Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Csömörön érintheti a horgászokat. A közeli Csomádon pedig épp a napokban találkoztam Klement János polgármesterrel, akivel a település működésének és fejlesztésének további lehetőségeiről egyeztettünk. Ezért is mondom, hogy a munka egy pillanatra sem állhat meg, folyamatosan haladunk előre. Szépen illusztrálja ezt az is, hogy például szabadidőpark épül Fóton. Az elkészült futókört már használatba is vehettek a fiatalok, a kötélpiramis építése folyamatban van, a gyerekek nagy örömére pedig hamarosan a játszótéri rész is bővülni fog. Mindig öröm számomra, ha előremutató tervekkel, elképzelésekkel találkozom a körzetünkhöz tartozó településéken. Csömörön pedig azért van ennek épp most különös jelentősége, mert ebben a hónapban vehették birtokukba a legkisebbek a novemberben átadott új Hársfa óvodát, amelyet a Laky-kúria átalakításával és felújításával hoztunk létre. Ebben az épületben élt családjával egykor az ismert operaénekesnő, Krammer Teréz, akinek a nevét viseli a helyi zeneiskola. Ennek az ingatlannak tehát a megújult funkcióján túl helytörténeti és kulturális jelentősége is van. Agglomerációs régió lévén pedig térségünk minden településén érinti az ingázókat, de a diákságot is, hogy egy kormánydöntésnek köszönhetően március elsejétől a tizennégy év alatti gyermekek ingyenesen utazhatnak a MÁV-VOLÁN járatain, vonaton, Volánbuszon és a HÉV-en is.
– Hogyan értékeli a Nemzeti Konzultáció eredményei?
– A magyar emberek a Nemzeti Konzultáción ismét felhatalmazták a kormányt érdekeik brüsszeli képviseletére: az emberek az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet. Ezúton is szeretném megköszönni annak a több mint másfél millió embernek, és köztük természetesen a dunakeszieknek is, akik ismét elmondták a véleményüket a legfontosabb aktuális kérdésekről! A válaszadók elsöprő többsége hitet tett Magyarország szuverenitása, függetlensége mellett, egyúttal pedig a magyar emberek jelezték azt is, hogy ők akarnak dönteni a saját sorsukról, és nem szeretnék, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket.

(Dunakeszi Polgár, 2024. február)

Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Dunakeszi országgyűlési képviselője


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése