2024. február 1., csütörtök

Oktatási fejlesztések városunkban

Tuzson Bence igazságügyi miniszter nyilatkozik a Fóti Hírnök című önkormányzati lapnak.

*

Oktatási fejlesztések városunkban
Tuzson Bence: Márciustól ingyenesen utazhatnak a tizennégy év alatti gyermekek a MÁV-VOLÁN járatain, vonaton, Volánbuszon és a HÉV-en is

A tizennégy év alatti gyermekek március elsejétől ingyenesen utazhatnak a MÁV-VOLÁN járatain, vonaton, Volánbuszon és a HÉV-en is – hívta fel a figyelmet a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere. Mint mondta, az óvodás és iskolás gyermekek szállítására is használható lesz az a kilencszemélyes kisbusz, amelyet a Fót Sportegyesület vásárolhat meg a közeljövőben a most elnyert pályázati forrásoknak köszönhetően, hogy a sportolók az eddigieknél könnyebben juthassanak majd el az edzésekre, versenyekre. A képviselő beszélt arról is, hogy jól haladnak a munkálatok a fóti Waldorf óvoda új épületénél.

Tuzson Bence beszélgetésünkben hangsúlyozta, hogy több újabb, most bevezetett intézkedéssel támogatja a kormányzat a magyar családokat. „Hogy csak egyet emeljek ki ezek közül: március elsejétől ingyenesen utazhatnak a tizennégy év alatti gyermekek a MÁV-VOLÁN járatain, vonaton, Volánbuszon és a HÉV-en is” – összegezte a lapunknak adott nyilatkozatában térségünk országgyűlési képviselője, aki felidézte azt is, hogy „január elsejével megemeltük a rendvédelmi dolgozók bérét, ami így több mint ötvenhatezer olyan embert érint, akiknek ezzel is megköszönjük az eddigi áldozatos munkáját. Ehhez tartozik az is, hogy csaknem egymilliónyian kaptak a múlt hónapban emelt összegű fizetést, decemberben ugyanis a minimálbér tizenöt, a garantált bérminimum pedig tíz százalékkal emelkedett – tette hozzá.
A képviselő néhány napja Fóton egyeztetett a Garay János általános iskolában a tervekről, ahol Asztalosné Tóth-Fekete Beatrix igazgatóval és Szabóné Forgács Gabriellával, a tankerületi igazgatóval beszélték át az intézet fejlesztési lehetőségeit. Folyamatosak a fejlesztések, nem állunk meg, a régió több településének újabb pályázatait is pozitívan bírálták el, így tehát abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy térségünkben szinte mindenhol újabb eszközbeszerzésekre lesz lehetőség a közeljövőben, illetve újabb beruházások kezdődhetnek – fogalmazott a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence.
Városunk és térségünk országgyűlési képviselője megerősítette, hogy jól haladnak a munkálatok a Waldorf óvoda új épületénél. Mint mondta, a Fóti Szabad Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium a sportpályájára telepíthető tornasátor céljaira nyert el támogatást, aminek köszönhetően télen-nyáron lehetőség nyílik majd a sportolásra, közösségi programokra. Beszélgetésünkben a miniszter kitért arra is, hogy nemrég bekerültek az árfigyelőbe a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott termékek, vagyis a laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes készítmények, valamint a marhahús és az ásványvíz is, aminek köszönhetően immár hetvennyolc termékkategória napi árait mutatja meg a rendszer. Az online árfigyelő segít abban, hogy a magyar családok pénzt és időt spóroljanak vásárlásaik során – fogalmazott Tuzson Bence.
A magyar emberek a Nemzeti Konzultáción ismét felhatalmazták a kormányt érdekeik brüsszeli képviseletére – értékelte a képviselő. Mint mondta, az emberek az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet, és a magyar kormányt felhatalmazták érdekeik képviseletére a további brüsszeli tárgyalásokon. A képviselő köszönetet mondott annak a több mint másfél millió embernek – köztük a fótiaknak is –, aki ismét elmondta véleményét a legfontosabb aktuális kérdésekről. Értékelése szerint a válaszadók elsöprő többsége hitet tett Magyarország szuverenitása, függetlensége mellett, egyúttal pedig a magyar emberek jelezték azt is, hogy „ők akarnak dönteni a saját sorsukról”, és nem szeretnék, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket. Nyilvánvalóvá tették azt is, hogy „nem akarnak háborút, fegyvert küldeni és nem akarnak nyitott határokat” – tette hozzá. A képviselő hangsúlyozta azt is, hogy egy olyan egyértelmű és határozott megbízólevél a kormány számára a további brüsszeli tárgyalásokhoz az emberek felhatalmazása, amellyel meg tudja védeni a kabinet a magyar emberek akaratát is. Különösen fontosnak nevezte, hogy amíg Európában néhol „nem hallják meg az emberek hangját”, addig Magyarországon azt a kormány kérdésére mondhatják el az emberek.

(Fóti Hírnök, 2024. február)

Tuzson Bence igazságügyi miniszter, városunk és térségünk országgyűlési képviselője

Tuzson Bence, Szabóné Forgács Gabriella a Tankerület igazgatója és Asztalosné Tóth-Fekete Beatrix a Garay Iskola igazgatója

Tuzson Bence a családjával


     

     

     

     

     

     

     

      

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése