2024. március 1., péntek

Előtérben az agglomerációban élő családok érdekei

A Csomádi Hírharang című helyi lap interjút közöl Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel.

*

Előtérben az agglomerációban élő családok érdekei
Tuzson Bence: Sokak válláról veszünk le felesleges terheket!

Csomádon már a múlt hónapban megkezdődött a belterületi csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése a Templom és az Esztergály utcában, valamint az Esztergály utca és Kossuth Lajos út között található patak mentén – hívta fel a figyelmet a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere. Mint mondta, az önkormányzat tavaszra újabb beruházásokat tervez, s ennek érdekében már benyújtották pályázataikat: az Arany János utcában és a Dózsa György utcának a József Attila utca felöli szakaszán készülnek útépítésre, a Kossuth Lajos út páros oldalán pedig járdafelújításra lehet számítani. Kérdésünkre válaszolva a képviselő beszélt arról is, hogy az idén januárban „ismét megemeltük a nyugdíjakat, februárban pedig megérkezett a tizenharmadik havi juttatás is a jogosultakhoz, mert mi valóban megbecsüljük az időseket”. 

– A tavasz beköszöntésével az emberek ismét egyre több időt töltenek a szabadban, friss levegőn, nem is csak szabadidős vagy sporttevékenységek közben, de a hétköznapokban is. Milyen fejlesztések vannak folyamatban, illetve előkészületben ilyen tekintetben?
– Tavasszal valóban egyre többen és egyre több időt töltünk ismét a szabadban, ezért is van jelentősége annak, hogy például Csomádon is útépítések zajlanak: a múlt hónapban kezdődött a belterületi csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése a Templom és az Esztergály utcában, valamint az Esztergály utca és Kossuth Lajos út között található patak mentén. Ugyancsak fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy az önkormányzat további hasonló beruházásokra készül az idén tavasszal, aminek előkészítéseként nemrég adott be pályázatokat. Ezek értelmében pedig az Arany János utcában és a Dózsa György utcának a József Attila utca felőli szakaszán készülnek útépítésre, a Kossuth Lajos út páros oldalán pedig járdafelújításra lehet számítani. Mindezek fontos fejlesztések, mert – ahogy Ön is mondta –, amikor az embereknek egyre több alkalmuk és lehetőségük van arra, hogy kimozduljanak a természetbe, akkor oda kell figyelni arra is, hogy az utak biztonságosak legyenek. A járdák esetében pedig nagy jelentősége van például annak is, hogy a kismamáknak babakocsival se okozzanak problémát az egyes útszakaszok, illetve, hogy ők is mindig biztonságban tudhassák gyermekeiket, amikor útra kelnek velük a játszótérre. Ezekkel a beruházásokkal tehát egyúttal az is a célunk, hogy mindenki számára biztonságossá tegyük a hétköznapokat. Ötgyermekes édesapaként nemcsak átérzem, de a mindennapokban is folyamatosan tapasztalom az ilyen jellegű fejlesztéseknek a fontosságát. Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy nincs fontosabb a gyermekeink és a családok biztonságánál. Tavasszal a horgászok is egyre nagyobb számban térnek vissza a vízpartokra, ezért nekik is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy nemrég megváltoztak az állami horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai, fontos lehet erre is ügyelniük. Térségünkben ez leginkább Csömörön, Dunakeszin, Erdőkertesen, Fóton, Gödön és Veresegyházon érintheti a horgászokat, márpedig ezek a települések mind nagyon közel vannak Csomádhoz, így nem kicsi itt helyben sem azoknak a száma, akik megteszik ezt a rövid utat, amikor újabb helyszíneket keresnek maguknak hobbijukhoz.

– Melyek azok az országos intézkedések, amelyeknek az agglomerációs régióban, illetve itt, helyben, Csomádon is hozzájárulnak a fejlődéshez? 
– Fontos kiemelnünk, hogy az idén januárban ismét megemeltük a nyugdíjakat, februárban pedig megérkezett a tizenharmadik havi juttatás is a jogosultakhoz, mert mi valóban megbecsüljük az időseket! Ugyancsak január elsejével megemeltük a rendvédelmi dolgozók bérét, ami így több mint ötvenhatezer olyan embert érint, akiknek ezzel is megköszönjük az eddigi áldozatos munkáját. A deregulációs munkacsoporttal is folyamatosan dolgozunk azon, hogy leszámoljunk a felesleges bürokráciával. Ennek az eredménye, hogy amikor az ingatlanokat eladják vagy bérbe adják az emberek, akkor mostantól a közművek átírásánál már nincs szükség kötelező helyszíni ellenőrzésre. Erre a jövőben csak külön kérelmezés esetén kerül sor. Azt hiszem, ez is egy olyan fontos könnyítés, amivel sokak válláról veszünk le felesleges terheket.

(Csomádi Hírharang, 2024. március)



     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése