2024. március 1., péntek

Épül az egészségház, és a közbiztonság is fejlődik

A Dunakeszi Polgár című lap interjút közöl Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel.

*

Épül az egészségház, és a közbiztonság is fejlődik
Tuzson Bence: A négyezer-hatszáz kilométeres Eurovelo6 kerékpárút, amelynek egyes szakaszait az elmúlt években több ütemben is fejlesztettük, ma már a környező országok nagyvárosaival köti össze Dunakeszit

Három kuvasz csatlakozott a napokban a dunakeszi kutyás Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központhoz az Országos Polgárőr Szövetség fajtamentő mintaprogramjának részeként – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere, aki fontosnak nevezte a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítását és az igényeknek megfelelő fejlesztéseket is, amelyekkel térségünk bekapcsolódott az Eurovelo6 hálózatába. A képviselő beszélt arról is, hogy Dunakeszin nemrég térfigyelő kamerákat telepítettek. Mint mondta, mindnyájunk számára egyaránt fontos a biztonság a hétköznapokban.

– A térség országgyűlési képviselőjeként hogyan értékelné a Dunakeszin az elmúlt hónapokban elvégzett, illetve a jelenleg is folyamatban lévő fejlesztéseket?
– Körzetünk minden településén folyamatosak a fejlesztések, megszakítás nélkül folytatódik a munka, ezt tapasztalhatják a Dunakeszin élők is, hiszen mindannyian büszkék lehetünk például arra, hogy nálunk valósul meg hazánk jelenlegi legnagyobb oktatási beruházása, a Dunakeszi Diáknegyed építése. A városban nemrég adtuk át az Alagligeti elkerülő utat, és új buszokat is vásároltunk, amelyek az 1-es és a 3-as vonalon járnak. Térfigyelő kamerákat telepítettünk Dunakeszin, a közeli Gödön pedig előkészítjük a rendszámfelismerésre is alkalmas, a rendőrséghez közvetlenül bekötött berendezések felszerelését. Dunakeszin időközben megkezdődtek a munkálatok az egészségház építésén, ezért tehát túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a munka egy pillanatra sem áll meg. Időközben pedig elmondhatjuk magunkról azt is, hogy ma már a négyezer-hatszáz kilométeres Eurovelo6 kerékpárút-hálózat köti össze Dunakeszit és Gödöt Béccsel, Pozsonnyal, Budapesttel és Belgráddal. Ennek a bicikliútnak a különböző hazai szakaszait az elmúlt években több ütemben is fejlesztettük körzetünkben. Ugyanakkor pedig az Országos Polgárőr Szövetség fajtamentő mintaprogramjának részeként a minap újabb három kuvasz csatlakozott a dunakeszi kutyás Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központhoz. Mindezek olyan pozitív fejlemények és fontos eredmények, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy térségünk továbbra is töretlenül megőrizze azt a vezető helyét, miszerint körzetünk hazánk legdinamikusabban fejlődő régióinak egyike. 
– Hogyan illeszkedik mindez a hosszú távú elképzeléseibe? 
– Képviselői munkámban mindig is hangsúlyoztam, hogy azokat a fejlesztéseket kell megvalósítanunk, amelyek itt helyben találkoznak a lakosság reális, valós igényeivel, így tehát egyaránt fontosak a kevésbé látványos, kisebb beruházások is, amelyek hozzájárulnak az itt élő emberek hétköznapjainak és életminőségének jobbá tételéhez, körülményeik javításához.
– Az idén már márciusban ünnepeljük húsvétot. Mit jelent ez az Ön számára ez az ünnep?
– Az ünnep szakrális tartalmain túlmenően én már készülődök a sonkafőzésre, ugyanis kialakult nálunk egyfajta munkamegosztás az ünnepekre való készülődésben. Amíg ugyanis karácsonykor csak nagyritkán akad feladatom a konyhában, addig húsvét táján ez sokkal inkább jellemző rám, ilyenkor az én dolgom a sonkafőzés. El kell azonban mondanom, hogy a feleségem kiválóan főz, én nem is tudnék még csak a nyomába sem érni, akkor sem, ha nagyon igyekeznék. Neki ez valahogy a kisujjból szokott sikerülni, és olyan gyorsan el tud készíteni különféle ételeket, hogy az hihetetlen. Úgyhogy a konyha az ő felségterülete, amit ő ural is, de most már nem egyedül, mert a kislányom mindig részt vesz a nagy sütés-főzésekben. Ezt a terepet ők ketten csak nagyritkán engedik át a számomra, de olyankor mindig nagy igyekezettel vetem bele magam a húsvéti sonkafőzésbe. Áldott, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

(Dunakeszi Polgár, 2024. március)




     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése