A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életben_maradnának. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életben_maradnának. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 7., szerda

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Az Életben Maradnának című honlapon megjelenik Farkas Lajos és Korognai Dávid képregénye, amely Kölcsey Ferenc Himnusza nyomán készült.

*

Kölcsey Ferenc: Himnusz

A „Hymnus” a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban a nemzeti újjászületés hajnalán írta szatmárcsekei magányában. A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza, mind a katolikusoknak, mind a reformátusoknak saját néphimnuszuk volt. Kölcsey mintegy 30 nyelvre lefordított és Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített, össznemzeti imádsággá váló műve, több próbálkozás után végül 1989-ben került jogszabályi védelem alá, hiszen ekkor lett az alkotmány szövegének a része. A képregény az eredeti kézirat szövegezése alapján készült!

(Életben Maradnának, 2016. december 7.)

 

 

2016. november 16., szerda

Arany János: A walesi bárdok

Az Életben Maradnának című honlapon megjelenik Csordás Dániel képregénye, amely Arany János A walesi bárdok című balladája alapján készült.

*

Arany János: A walesi bárdok

I. Edward angol király 1277-ben meglátogatta a frissen leigázott Wales tartományt. Az ifjú I. Ferenc József 1857-ben első ízben Magyarországra látogatott.
Arany János – és ezzel nem volt egyedül – elég sok hasonlóságot látott Edward kora és a Bach-korszak Magyarországának eseményei között.
Bár a legendárium ezt állítja, Arany János nem konkrétan az uralkodói látogatás alkalmából írta a balladát, a kőkemény politikai áthallásokat azonban nem lehet nem észrevenni. A vers közvetlen ihletője Széchenyi István Londonban álnéven kiadott Ein Blick (Egy pillantás) című híres pamflettje volt, melyet a Döblingeni Elmegyógyintézetben írt.

(Életben Maradnának, 2016. november 16.)




Zseniális képregényekben elevenednek meg a legnagyobb magyar költők

Az Index.hu közli Sajó Dávid írását az Életben Maradnának kampány részeként készült képregényekről.

*

Zseniális képregényekben elevenednek meg a legnagyobb magyar költők

Egészen zseniális kampánnyal próbálja meg felhívni a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) az emberek figyelmét a tüdőgyulladásra. A DeepInsight kreatív ügynökséggel ismert költők verseit adaptálták képregényes formában. Azért ismert költőkét, mert Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Arany János és Ady Endre tüdőgyulladásban halt meg, vagy szenvedett tőle sokáig.
Az Életben maradnának kampány honlapján öt ismertebb vers kapott vagy kap hamarosan képregényes feldolgozást:

● Berzsenyi Dániel: Az első szerelem
● Arany János: A walesi bárdok
● Kölcsey Ferenc: Huszt
● Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
● Ady Endre: Harc a nagyúrral

Ezzel a sorozattal akarják arra is felhívni a figyelmet, hogy a bakteriális tüdőgyulladás védőoltással megelőzhető, illetve más válfajai ma már könnyen kezelhetőek.

(Index.hu, 2016. november 16.)

Arany János: A walesi bárdok. A képre kattintva teljes méretben elérhető a képregény