Csontos, Kontra, Pósa – avagy: Találkozás az élő irodalommal

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila tudósítását a csütörtöki tripla könyvbemutatóról.

*

Csontos, Kontra, Pósa – avagy: Találkozás az élő irodalommal

Hármas könyvbemutató a Magyar Írószövetségben

„Minden író életében fontos, sorsdöntő állomás a róla készült összegző ismertetés, életműelemzés, azaz: monográfia megjelenése” – fogalmazott Pósa Zoltán író, költő. S hogy mennyire igaza volt, mi sem igazolja jobban, mint az ilyen jellegű kiadványok krónikus hiánya a magyar irodalomban. Hiszen nagy klasszikusainkról rendszeresen jelennek meg életrajzok, monográfiák, tanulmányok, amelyeket gimnazisták, egyetemisták akár tankönyvként is forgathatnak, de a kortársak valahogy mindig egyfajta titokzatos homályban maradnak. Pedig éppen őket lenne a legkönnyebb megismerni, hiszen itt járnak közöttünk, sőt, ha arra gondolunk, hogy hány és hány szerzőnek szerveznek dedikálást például az Ünnepi Könyvhéten, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy éppen ők azok, akik keresik a kapcsolatot a közönséggel, a publikummal – az olvasóval.

Hiánypótlónak is tekinthetjük tehát, hogy új monográfiasorozattal jelentkezett a budapesti Coldwell Kiadó. Az Élő irodalom című ciklusban kortárs írókat, költőket mutatnak be. A sorozat első három kötetét – amelyben Csontos János, Kontra Ferenc és Pósa Zoltán életművével, életútjával ismerkedhetnek meg az olvasók és tisztelők – egyszerre mutatták be Budapesten, csütörtökön, december 1-én a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. A rendezvényen, sajnos, nem tudott jelen lenni a Vajdaságban élő Kontra Ferenc, sem a róla készült monográfia Hollandiában élő szerzője, Huszka Árpád, ezért ezt a kötetet Vitéz Ferenc méltatta. A könyvbemutatón részt vett rajta kívül Csontos János, Gáspár Ferenc és Pósa Zoltán. A szerzők műveiből részleteket adott elő Erdélyi György, Lázár Balázs és Tallián Mariann.

„Olyan beérkezett, minden vitán felül értékes életművel rendelkező írókról látnak napvilágot monográfiák, akiket minden modernségük, avantgárdhoz húzó hajlamuk mellett konzervatív, keresztény értékrend jellemez” – olvashatjuk a kiadó ajánlójában. Ha azonban egymás mellé rakjuk a három életmű szerteágazó köteteit, úgy tűnhet, túlzottan leegyszerűsítő egy ilyen meghatározás, hiszen a három alkotó munkássága nemcsak ezerfelé, ezerféle irányban ágazik széjjel, de ugyancsak ezerfelől megközelíthető. Tehát minden leegyszerűsítéssel csak a saját befogadói szabadságunkat kötjük meg, korlátozzuk az élményt, amit regényeik, verseik jelenthetnek számunkra. Márpedig, ha irodalomról beszélünk, épp ez utóbbinak a jelentősége az, ami egyértelműen elvitathatatlan. Szóval, felesleges okoskodás helyett, csak annyit szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani, hogy sokkal szélesebb, tágabb megközelítésben is érdemes a megnevezett alkotók műveihez nyúlni, az egyszerűsítésből, mondhatni a profanizálásból eredő kötöttségek nélkül is, hiszen – habár itt-ott vannak más találkozási pontjaik is – mindenképpen azonosak abban, hogy kiforrott, az alkotói szabadságuk mellett elkötelezett szerzőket mutat be a Coldwell Kiadó új sorozatának első három darabja.

Vajdasági szempontból nézve – a többiek érdemeit sem elvitatva – számunkra a legizgalmasabb most a Kontra Ferenc írói munkásságát bemutató monográfia, az Eindhovenben élő Huszka Árpád munkája, amelynek korábbi kiadása a szabadkai Életjelnél látott napvilágot. Mint a kiadó is hangsúlyozza, a monográfus művében igyekszik feltárni az életmű és az életút közötti kapcsolatait, ami természetesen nem kötelezően esik egybe, és még csak nem is kötelezően van kölcsönhatásban egymással egy-egy író esetében; ilyen tekintetben sok mindent meghatároz a szerző választott műfaja, az alkotói attitűd, de tulajdonképpen már maga a munkamódszere, írói eszköztára is. „Ahogy Pósa Zoltán és Csontos János, úgy Kontra Ferenc is igazi határsértő” – nyilatkozta még a hármas könyvbemutató előtt Gáspár Ferenc, de ő abban az értelemben beszélt erről, hogy Kontra versei is, prózái is rendhagyóak és formabontóak. „Élet és halál alapkérdései ugyanúgy foglalkoztatják, mint a magyarság mindennapi gondjai” – fogalmazott. Én ezt még egy másik vonatkozással, egy másfajta határátlépéssel is megtoldanám még: Kontra Ferenc a horvátországi Darázson született, de Vajdaságban, Újvidéken, illetve Topolyán él, dolgozik és alkot. Ide vezette az életútja. Én úgy nagy általánosságban nem szeretem a Délvidék meghatározással helyettesíteni, illetve szinonimaként kiváltani Vajdaságot, már csak azért sem, mert utóbbi, a történelmi Délvidék egy sokkal szélesebb fogalom, sokkal nagyobb területet fed, mint a mai Vajdaság, amely történelmi viszonylatban csak egy apró kis szeletkéje az egykor Délvidéknek nevezett területnek. Kontra életútjának határátlépései azonban az ő esetében igazolják ennek a meghatározásnak a használatát, hiszen a „horvátországi magyar író”, „a vajdasági magyar író” az ő munkásságának csak egy fölösleges megkötésekkel terhelt meghatározása lenne, nem is beszélve akkor még arról, hogy Magyarországon tanult, könyvei nagy része is az anyaországban jelenik meg. Tehát ha valaki, akkor bizony az ő esetében nagyon is indokolt a „délvidéki magyar író” meghatározás használata

Még ha alapvetően – az anyakönyvi adatoktól eltekintve – ugyanúgy magyar író, mint a Coldwell Kiadó sorozatában bemutatott másik két pályatársa. Ez csak egy kis életrajzi sajátosság, amelyet Huszka Árpád is igyekezett párhuzamba állítani az életművel, amely határátlépéseiben ugyancsak követi a földrajzi rendszert, a fölrajzi meghatározottságot: a Drávaszögi keresztek című első kisregényétől, a Gyilkosság joghurt miatt hol itt, hol ott játszódó történetein át a Gimnazisták magyarországi környezetéig. És persze a különböző részletek kiragadását, kinagyítását még hosszan lehetne folytatni.

Az írószövetség Bajzai utcai székházában megtartott könyvbemutatót teljes egészében rögzítettük, s ennek vágatlan változatát most olvasóink is meghallgathatják. Ez egy diktafonnal felvett, a terem zörejeitől meg nem tisztított nyers hangfelvétel, ami a minőségén is érezhet (ezért elnézést kérünk!), mégis jól dokumentálja az irodalmi est hangulatát:

„Kortársként, a szerző (kontra Ferenc) állandó olvasójaként és kritikusaként meglepő és a fiatalság ábrándjából kijózanító élmény volt szembesülni Huszka Árpád monográfiájával, amelyben Kontra Ferenc műveiről szól az egy nemzedékkel fiatalabb olvasó szemszögéből. Meglepetés, hiszen szemem láttára alakult a méltatott szerző életműve, mégis más mutatott rá, hogy bizony elérkezett a részösszegzés ideje.

Ugyanakkor milyen jó tudni, hogy vannak, akik minden egyéb külső hatást (életkort, barátságot, restséget stb.) figyelmen kívül hagyva vállalnak föl lényegbevágón fontos föladatokat. Kontra Ferenc alkotói életművének egyetlen szövegen belüli megvilágítása ilyen fontos, és túlzás nélkül mondhatom, megkerülhetetlen vállalkozás.

Magasra tartom, hogy a monográfia szerzője nem időrendi sorrendben tárgyalja Kontra Ferenc műveit, hanem saját koncepciót állított föl, ami mentén közvetlenül és célratörő gondolatszövéssel fejti ki Kontra prózavilágának egyik, leginkább jellemző irányvonalát, azt, hogy a lírai költő alanyi világa az elbeszélések külső narrátorának elbeszéléseiben hogyan váltott át epikai hőssé: az elbeszélés főhősévé. Külön említésre méltónak tartom, hogy Huszka Árpád teljes életműben gondolkodott monográfiája megírása során, szem előtt tartotta Kontrának a gyermekirodalomra és a horvátországi magyar irodalomra reflektáló alkotásait, kezdve a meseadaptációktól az átfogó, monumentális irodalomtörténeti olvasókönyvéig.

A magyar, ezen belül a horvátországi és a vajdasági magyar irodalom egyik legfontosabb kortárs alkotójának életműve a számos, kisebb lélegzetű megközelítés után Huszka Árpád munkájában válik áttekinthetővé és értelmezhetővé, ezért fontos” – jegyezte fel a Kontra Ferencről készült monográfiához írt utószavában Fekete J. József.

(Szabad Magyar Szó, 2016. december 3.)

A Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában megtartják a Csontos Jánosról, Kontra Ferencről és Pósa Zoltánról készült monográfia bemutatóját

A monográfiák a budapesti Coldwell Kiadó gondozásában jelentek meg.

Az estet Szabó Palócz Attila rögzítette:

Monográfia Kontra Ferencről a Coldwell Kiadó gondozásában

A Vajdaság Ma hírportál közli a Magyar Távirati Iroda előzetesét a Csontos Jánosról, Kontra Ferencről és Pósa Zoltánról készült három monográfia december 1-i könyvbemutatójáról.

*

Monográfia Kontra Ferencről a Coldwell Kiadó gondozásában

Élő irodalom címmel indította el a kortárs szerzőket bemutató monográfiasorozatát a Coldwell Kiadó. Az első három kötetből Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc pályaképe rajzolódik ki az olvasó előtt.

A kiadó vezetője, Gáspár Ferenc író az MTI-nek elmondta, hogy a három kortárs szerzőt minden modernségük, avantgárdhoz húzó hajlamuk mellett összeköti a konzervatív világlátás, a nemzet és a haza iránti elkötelezettség. Mindhárman kiemelkedő prózai, lírai és esszéírói életművet teremtettek, valamint jelentős szakmai és állami elismerésekkel büszkélkedhetnek. Műveik erősen reflektálnak a korra, munkásságuk a 20. század vége és a 21. század eleje egyfajta dokumentálásának is tekintető.

„Közös bennük a transzcendencia iránti vonzódás. Mélyen keresztény, misztikus író-költő mindhárom” – hangsúlyozta Gáspár Ferenc. Kiemelte: a nemrégiben elhunyt Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője egy esszéjében a három szerzőt a magyar próza legjobbjai és igazi megújítói közé sorolta, akik úgy teremtenek új, avantgárd formákat, hogy hívek maradnak a magyar valósághoz is.

A Pósa Zoltánról szóló kötet elsősorban a szerző regényeivel, így például az ellenzéki aktivitása miatt sokáig kiadatlan, végül 1985-ben megjelent Ama tőrök című első könyvével foglalkozik, de kitér a verseire, valamint műveinek kritikai fogadtatásra is – mondta a monográfiát szerzőként is jegyző Gáspár Ferenc. Pósa Zoltán művei közül kiemelte az 1999-es Mediterrán tintabúra és a 2009-es Az ifjúság maradéka című regényeket is, amelyeket szintén részletesen elemzett a kötetben.

Mivel Pósa Zoltán írásaiban fontos szerepet játszanak a Kádár-korszak évtizedei, ezért a monográfia is sokat foglalkozik az 1960-70-80-as évek világával. „Mára ez az időszak már történelem. Ha valaki erről a korszakról ír, rengeteg olyan utalást tesz, amit a mai olvasónak már el kell magyarázni” – jegyezte meg Gáspár Ferenc, aki érdekes életrajzi adalékokkal is szolgál az olvasóknak Pósa Zoltánról.

Csontos Jánosról, „az ezredváltó magyar Dantéról” Vitéz Ferenc írt monográfiát, aki többek között „manierista” alkotóként beszél az 54 éves író-költőről, újságíróról és filmrendezőről.

„A manierizmus úgy értendő, hogy túlteng nála a forma. Első szépirodalmi kötete, az Apróza az apróra tördelt, versszerű kisnovella, 2015-ös regénye, az Angyaldekameron a szintézisre törekvő nagyregény iskolapéldája. Ez utóbbi, önéletrajzi ihletésű művében feltűnnek Csontos életútjának állomásai, a hódoscsépányi gyermekévek, az ózdi iskola, a debreceni egyetemi évek és az újságírói pálya megannyi stációja” – tette hozzá Gáspár Ferenc.

Vitéz Ferenc részletesen elemzi Csontos publicisztikáját, tévéfilmes tevékenységét is. A kiadóvezető érdekességként említette, hogy Csontos János első nagy irodalmi filmjét Pósa Zoltánról készítette Isten, vagy sátán, harmadik út nincs címmel.

Az 1958-ban a horvátországi Darázson született Kontra Ferenc monográfusa, Huszka Árpád kötetében feltárja a szerző életútjának és életművének kapcsolatait. Kontra Ferenc Szegeden szerzett bölcsészdiplomát, szerkesztő volt többek között az újvidéki Új Symposionban is, prominens személyisége a magyarországi, a szerbiai és a horvátországi magyar irodalomnak. Két verskötettel (Jelenések, Fehér tükrök) tűnt fel az irodalomban.

„Ahogy Pósa Zoltán és Csontos János, Kontra Ferenc is igazi határsértő, versei is, prózái is rendhagyóak és formabontóak. Élet és halál alapkérdései ugyanúgy foglalkoztatják, mint a magyarság mindennapi gondjai” – mondta el Gáspár Ferenc. Hozzátette: Kontra Ferenc első regénye a Drávaszögi keresztek, utolsó a 2014-es Angyalok regénye, amelyben misztikus és groteszk kisprózák állnak össze nagyepikává.

A Coldwell Kiadó vezetője úgy vélte: a három monográfia nem csupán Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc írásainak kedvelői forgathatják örömmel, de hasznosak lehetnek a korszakkal, valamint a kortárs irodalommal foglalkozó egyetemi, főiskolai hallgatóknak is.

Amennyiben az anyagi forrásokat biztosítani tudják, mindenképpen szeretnék folytatni az Élő irodalom sorozatot, amelynek első három kötetét december elsején mutatják be a Magyar Írószövetség dísztermében – fűzte hozzá. A monográfiák megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta.

(Vajdaság Ma, 2016, november 26.)

Huszka Árpádnak a szabadkai Életjel gondozásában is jelent meg monográfiája Kontra Ferencről

Fogolyzendülés a Markóban

A Magyar Hírlap részleteket közöl Tamáska Péter megjelenés előtt álló, Egy világváros három börtöne című kötetéből.

*

A szocialista nevelés csődjét még nem ismerték el

Fogolyzendülés a Markóban

A szökések és egyéb rendkívüli események tárát lapozgatva 1969. október 26. nevezetes nap volt a Markóban. A fiatalkorúak körletén nyolcan elhatározták, hogy kitörnek az intézetből. „Tervük – mint a bévé belső kiadványában olvashatjuk – az volt, hogy leütik az őröket, elveszik tőlük a zárkaajtókulcsot és kiengedik a fogvatartottakat. Megtámadják a fegyverszobát, ahonnan fegyvereket szereznek, és kitörnek az intézetből. Ezt követően elfoglalják a rádió épületét, és rádión közlik, hogy kitörtek a börtönből, s felhívást intéznek a lakossághoz.

A kitörést 1969. október 26-án (vasárnap) a 12.00 órai őrségváltásra tervezték, amikor is a szolgálatba lépő őr ellenőrzi a zárkában lévő letartóztatottak létszámát. Megbeszélték, hogyan fogják leütni az őröket. A zárkában szándékosan nem csináltak rendet, a csajkákat nem mosták el, az ágyat rendetlenül hagyták, hogy az őrök figyelmét ezekkel lekössék … A zárkába belépő átvevő őr a rendetlenséget látva utasítást adott a rend helyreállítására, majd megfordult, hogy kilépjen a folyosóra. Ekkor lépett elő Gáspár Ferenc előzetesen letartóztatott; a kezében lévő széttört ülőkelábbal hátulról fejbe vágta az őrt és zubbonyánál fogva visszahúzta a zárkába. Az ajtóban álló átadó őr azonban társa segítségére sietett, kirántotta őt a zárkából a folyosóra.”

Hárman az őrök után nyomultak a folyosóra és megtámadták őket. „Fejbe vágták a társa segítségére siető őrt is, aki megszédült, a zárkakulcsot azonban le tudta dobni a földszintre.

Dulakodás kezdődött az őrök és a három letartóztatott között, akik az őröket derékszíjuknál fogva be akarták húzni a zárkába. A dulakodás zajára felfigyeltek a többi szinten szolgálatot teljesítő őrök és a körletparancsnokok. A megtámadott őrök segítségére siettek. Erre a letartóztatottak beugrottak a zárkába, eltorlaszolták az ajtót, lepedőket, matracaikat és törülközőket gyújtottak meg.” A torlaszt az őrök felszámolták, a tüzet eloltották, és a kor erkölcseinek megfelelően alaposan helybenhagyták a zendülő fiatalokat. (Ezekről az „erkölcsökről” rántotta le a leplet a nyolcvanas évek második felében a sajtó előtt Mikus Gyula, a Bokréta utcai, fiatalkorú bűnözőknek létesült zárt intézet igazgatója. Az őket felügyelő rendőr ezredes elvből a verés mellett volt, mondván, ezzel emberei megkönnyítik a pedagógus munkáját.) A szocialista nevelés csődjét ekkor még senki sem ismerte el, pedig soha nem látott mértékben nőtt a fiatal bűnözők száma.

A nyolcvanas években már az összes elkövető négy százaléka gyerekkorú, azaz tizennégy éven aluli volt, tizenkét százaléka tizennyolc év alatti fiatalkorú, és majd harminc százalékuk tizennyolc és huszonhat év közötti, lényegében katonakorú fiatal volt. Az állami gondozottak száma elérte vagy meghaladta a néphadsereg sorozott állományának szintjét. Technocol Rapiddal szipóztak, részegre itták magukat, erkölcsileg károsult családokból származtak, és a kedélyesnek mutatott országkép eleven cáfolataiként mind a szocializmusban születtek. A hetvenes éveket a társadalomtudósok még az „üvegbúra” évtizedeként értékelték, hiszen az 1956 utáni nemzedék látszólag konfliktusmentesen növekedett fel. Ezt a manipulált generációt – a galerik nyolcosztályos lázadóinak megtörése után – egy évtizeddel később olyan kamaszok ezrei követték, akik mindenből kiábrándultak, s nem tudtak különbséget tenni szocializmus és kapitalizmus között. De Fradi-meccsek után hajlandók voltak némi zendülésre.

(Magyar Hírlap, 2016. október 31.)