Jung Károly búcsúztatása

A Magyar Írószövetség hírlevele tudósít Jung Károly búcsúztatásáról.

*

 A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy

Jung Károly

(1944–2021)

költő, kritikus, néprajzkutató, egyetemi tanár

végső búcsúztatása 2022. április 8-án,

14 órai kezdettel lesz

Esztergomban, a Belvárosi temetőben.

Jung Károly 1944. június 26-án született Gomboson.
Az Újvidéki Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett.
1964–1969 folyamán az Új Symposion szerkesztőségi titkára volt.
1970–1975 között a Jó Pajtás gyermeklap munkatársa.
1975-től az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének munkatársa, majd főmunkatársa, végül professzora.
1984-ben az irodalomtudományok doktora lett.

2021. június 29-én hunyt el.

Élete során 25 önálló kötete látott napvilágot.

1965-ben Neven-díjban, 1979-ben és 1987-ben Bazsalikom műfordítói díjban, 1988-ban Üzenet-díjban, 1991-ben, 2004-ben és 2012-ben Híd-díjban részesült.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

[Nagy meglepetésemre a választmányi megmérettetésen én is kaptam 20 szavazatot...]

Lengyel János egy kommentben reagál Dupka György facebookos bejegyzésére:

*

Nagy meglepetésemre a választmányi megmérettetésen én is kaptam 20 szavazatot. Igaz, hogy ezt Mitracsek úr máris lefitymálta, de én rosszabbra számítottam. Innét köszönöm annak a 19 barátomnak, akik méltónak találtak e tisztségre. Mert nem a győzelem a fontos, mert akkor mi?

(Facebook, 2019. december 1.)

[Lezajlott a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése, amelynek munkájában kárpátaljai író-tagok is részt vettek...]

Dupka György egy fotót és egy hozzá kapcsolódó bejegyzést tesz közzé a Facebookon.

*

Lezajlott a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése, amelynek munkájában kárpátaljai író-tagok is részt vettek: Magda Füzesi, Lengyel János, Lőrincz P. Gabriella, Dupka György, Tibor Szöllősy, Vári Fábián László, továbbá az Együtt című irodalmi folyóiratunk védnökei, tanácsadói: Pomogáts Béla, Botlik József. A szervezők között ott volt Dávid Kertész pályakezdő író is. Jó hír, hogy Vári Fábián László újra az 56 tagú választmány tagja lett. A 40 éven aluli alkotók képviselői közül Lőrincz P. Gabriella kapta a legtöbb szavazatot, így a 7 tagú elnökség tagja lett. Gratulálunk! Az MTI tudósítása szerint: „Erős Kinga kritikust, szerkesztőt választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén. Erős Kingára a frissen megválasztott választmány 28 tagja szavazott igennel, 13-an tartózkodtak, 2 szavazat pedig érvénytelen volt.
Az elnökség tagjai Ekler Andrea, Király Zoltán, Lőrincz P. Gabriella, Mezey Katalin, Rózsássy Barbara és Szentmártoni János leköszönő elnök lettek a következő három évre.
A szabályok szerint az elnökség tagjai közé legalább egy negyven éven aluli alkotót kell választani, ő ezúttal Lőrincz P. Gabriella kárpátaljai költő lett.
A közgyűlés kilenc örökös tagot választott. Hárman – Dobozi Eszter, Kodolányi János és Kormos István – posztumusz nyerték el a díjat, mellettük Bogdán László, Farkas Árpád, Ferenczes István, Kiss Anna, Kiss Benedek és Kovács István lettek örökös tagok.”

(Facebook, 2019. december 1.)

Erős Kingát választották a Magyar Írószövetség elnökének

A Magyar Távirati Iroda tudósítást közöl a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűléséről.

*

Kultúra-irodalom
Erős Kingát választották a Magyar Írószövetség elnökének

Budapest, 2019. november 30., szombat (MTI) - Erős Kinga kritikust, szerkesztőt választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén.

Erős Kingára a frissen megválasztott választmány 28 tagja szavazott igennel, 13-an tartózkodtak, 2 szavazat pedig érvénytelen volt.
Az Írószövetség vezetéséért Erős Kinga mellett Madár János író, költő indult, ő azonban nem került be a választmányba, ezért az elnökségről tartott szavazáson nem vehetett részt.
Az elnökség tagjai Ekler Andrea, Király Zoltán, Lőrincz P. Gabriella, Mezey Katalin, Rózsássy Barbara és Szentmártoni János leköszönő elnök lettek a következő három évre.
A szabályok szerint az elnökség tagjai közé legalább egy negyven éven aluli alkotót kell választani, ő ezúttal Lőrincz P. Gabriella kárpátaljai költő lett.
A közgyűlés kilenc örökös tagot választott. Hárman - Dobozi Eszter, Kodolányi János és Kormos István - posztumusz nyerték el a díjat, mellettük Bogdán László, Farkas Árpád, Ferenczes István, Kiss Anna, Kiss Benedek és Kovács István lettek örökös tagok.
Erős Kinga a szavazás után az MTI-nek elmondta, az elmúlt kilenc év munkáját kívánja folytatni, hiszen 2010-től titkárként, majd hat éve elnökségi tagként is működött az Írószövetségben.
 Mint hozzátette, tovább szeretné vinni a Szentmártoni János vezetése alatt megkezdődött reformfolyamatokat: a szövetség elhelyezését a digitális térben, a szervezet megfiatalítását, a szakpolitikai, kultúrdiplomáciai feladatok hangsúlyos ellátását, valamint a székházon kívül olvasásnépszerűsítő programokat.
Fontos feladatként emelte ki a Bajza utcai székház felújítását; a várhatóan több milliárd forintos beruházást új fenntartóként a Petőfi Irodalmi Múzeum bonyolítja majd, együttműködésben az Írószövetséggel.
Erős Kinga elmondása szerint programjának másik pillére a vidéki jelenlét erősítése, emellett pedig egy szociális bizottság létrehozását is tervbe vette, amely a hátrányos helyzetű tagoknak nyújt majd segítséget.
Az új elnök folytatni szeretné az Írószövetség fiatalítását is. Idén hozták létre a Debüt-díjat, amely évente három elsőkötetes alkotót jutalmaz egy-egy millió forinttal és írószövetségi tagsággal, emellett Erős Kinga tervbe vette az Írószövetség junior írócsoportjának létrehozását is: ehhez azok a fiatal tehetségek csatlakozhatnának, akik még nem teljesítik a belépés minden kritériumát.

bkö \ gjé 
MTI 2019. november 30., szombat 21:07

(Magyar Távirati Iroda, 2019. november 30.)

„Nagyon sok feladatunk maradt még”

A Magyar Hírlap interjút közöl Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség újraválasztott elnökével. A beszélgetést Forgách Kinga vezette.

*

„Nagyon sok feladatunk maradt még”

A régi-új elnök szerint az írószövetség dolga a nemzedékek közötti kapcsolattartás, az érdekvédelem és a kultúrdiplomácia

Szentmártoni Jánost harmadszor is megválasztották a Magyar Írószövetség élére. Az író lapunknak elmondta, hogy folytatja a megkezdett reformokat, a fiatalítás és a szervezet gazdasági helyzetének javítása mellett pedig a székház felújításának megkezdését és egy irodalmi kávéház létrehozását is tervezi.

● A tisztújítást követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy legfontosabb feladatának az írószövetség új szerepének megfogalmazását tartja. Mit gondol, milyen irányban kell fejlődnie a szervezetnek?

– Valóban meg kell rajzolni az írószövetség új, folytatható útját, feladatkörét és jövőképét. Ez két okból fontos, egyrészt, hogy a történelmi örökséget tovább tudjuk vinni, másrészről a 21. század is diktál követelményeket. Utóbbi érdekében számos lépést tettünk már, jelentős reformokat vezettünk be a digitális világban való helytállásért és azért, hogy minél többeket elérjünk a kortárs irodalom iránt érdeklődők köréből. Most megint egy olyan határnál állunk, ahol ezt tovább kell gondolni. Két nemzedék is felnőtt a rendszerváltás óta, amely teljesen másképp szocializálódott, mint a mi generációnk, ezért más kulturális, szociológiai közegben kell mozognia egy olyan intézménynek is, mint a Magyar Írószövetség. Meg kell találni az utat ahhoz, hogy életképesek maradjunk és tovább tudjunk fiatalítani. Ezt már elkezdtük – talán az utolsó pillanatban, de még időben –, ugyanakkor a tempót föl kell gyorsítanunk, hiszen már mi sem vagyunk fiatalok, beértünk a középnemzedék életkorába, így el kell kezdenünk gondoskodni az utánpótlásról.

● Van arról elképzelése, hogy a fiatal írógenerációt, valamint általában a fiatalokat mivel lehetne megszólítani?

– Természetesen van, de ez nem könnyű, mivel a Magyar Írószövetségnek nem a fiatal, pályakezdő írók felkarolása a célja, az ő segítésüket két másik szervezet, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör végzi. Nekünk, valamint a Szépírók Társaságának más a küldetésünk. Ha vannak pályázati pénzeink, akkor anyagilag segítjük a tagjaink vidéki, határon túli vagy külföldi útjait, megújult portálunkon az írók saját adatlappal rendelkeznek, és a székházban is rendszeresen nyújtunk lehetőséget a bemutatókra. Ugyanakkor át kell gondolnunk, hogyan tegyük magunkat csábítóbbá, hogy az új nemzedék kedvet kapjon a belépéshez. A fiatalabb közönség megszólítását célzó kísérleteink egyike a Versek szódával című sorozatunk, sokan szeretik, de a közkedvelt fesztiválokon való szerepléseink is sikeresek, emellett próbálunk az internet és a közösségi oldalak vonalán is mozgolódni.

● Ezeknek az intézkedéseknek volt érezhető hatásuk?

– Az elmúlt öt-tíz évben azért léptek be fiatalabb alkotók is, a mostani tisztújításon tovább javult a mérleg, bár a tagságunk életkorának átlaga még mindig az idősebbek felé billen. Hogy a legfiatalabbaknak még vonzóbbá váljunk, nagyon szeretnék a székházban egy irodalmi kávéházat nyitni, amely kifejezetten az ő programjaikkal menne: a hagyományos író-olvasó találkozóktól és könyvbemutatóktól a koncertekig és a slam poetryig.

● Az első megválasztásakor a gazdasági helyzet stabilizálása volt az egyik legfontosabb célja. Ezzel kapcsolatban van még teendő?

– Nagyon sok feladat van még, hat éve nagyon rossz volt az írószövetség pénzügyi állapota, de 2012 óta költségvetési soron van, ami harmincmillió forintos keretet jelent a működésre. De a székház fenntartása, valamint a munkatársak szerény bérei és az iroda működtetése ezt az összeget el is viszi. A számos sikeres pályázatnak köszönhető, hogy ilyen nagy élet van itt. Ugyanakkor egy 2015-ös kormányrendelet szerint közfeladatokat kell ellátnunk, így használhatjuk a székházunkat ingyen és versenyeztetés nélkül. Eddig is fontos irodalmi kultúrdiplomáciát látott el a testületünk, de a rendelet után még inkább oda kell figyelnünk erre. Ehhez kellene például egy külügyi munkatárs, aki a nemzetközi szálakat mozgatja. Ezt is ki kellene valahogyan gazdálkodunk, tehát több támogatásra volna szükségünk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. A székházunk felújítására is forrást kell találnunk, hiszen állapota már-már életveszélyes.

● A kultúrdiplomácia terén merre szeretnének még nyitni? Mi a hozadéka a nemzetközi kapcsolatoknak az írószövetség számára?

– Kapcsolatokat tudunk kötni a külföldi társintézményekkel, részt vehetünk könyvvásárokon és egyéb könyvfesztiválokon. Emellett tagjainkat segítjük a nemzetközi piacon való megjelenésben. Mindezekért már tettünk eredményes lépéseket, de még nagyon az elején tartunk. Nyugat-Európa kemény dió, de a régiónkban jó kapcsolatot ápolunk a Lengyel Írók Egyesületével és a Román Írószövetséggel. Terveink közt szerepel a környező országokkal további kapcsolatok kiépítése. Emellett rendszeresen hívunk külföldi írókat is, bemutatkozási lehetőséget biztosítunk nekik. Az elmúlt években jártak nálunk román, finn, lengyel, finnugor, török, orosz, észt, azeri és kínai alkotók is.

● A tisztújítás előtt arról lehetett hallani, hogy más is indul majd az elnökségért. Mit gondol, miért szerették volna leváltani önt?

– Tudomásom volt arról, hogy szervezkednek a háttérben olyanok, akik le szerették volna váltani a jelenlegi vezetést. Azóta megtudtam, hogy talán két jelölt is volt, de mivel nem léptek a nyilvánosság elé, ezért én sem árulom el a kilétüket. Hivatalosan tehát egyedül indultam. A tagságnak egy része úgy érzi, hogy háttérbe van szorítva. Én úgy gondolom, mindig figyeltünk arra, hogy a különböző ízlések, nemzedékek párbeszédét erősítsük, nem szigeteltünk el senkit, próbáltunk mindenkit az érdemeihez mérten támogatni. Talán van egy másik érdekeltségi kör is, amelyik úgy érzi, nem olyan irodalmi vonalat képvisel az írószövetség, amilyet ők szeretnének. Mi azonban mindig arra törekedtünk, hogy egyensúlyban tartsuk ezt a kilencszáz fős szervezetet.

● Biztos volt abban, hogy újra megpályázza az elnöki tisztséget?

– Minden ciklus előtt el szoktam bizonytalanodni, mert alkotóként nekem is lenne mit tennem, de kevés az időm rá. Az elmúlt két ciklusban azért döntöttem a folytatás mellett, mert szerettem volna a reformokat befejezni, és látni, ahogy beérnek a munka gyümölcsei. Most pedig az írószövetség jövőképének megfogalmazása a feladat. Úgy gondolom, a mi küldetésünk a szakmai érdekvédelem, és nekünk kell hidat képeznünk az utánpótlás és a Kossuth-díjasok nemzedéke között. A kulturális szféra olyan köztes intézménye vagyunk, amelynek továbbra is lesz szerepe az ilyen stratégiai fontosságú dolgokban.

● Milyen tervekkel indulnak neki a közelgő új évnek?

– Az idén, az ötvenhatos emlékévben az 1956-os Emlékbizottság támogatásával számos rendezvényünk volt, amelyek reményeim szerint elérték a szakmát és a szélesebb közönséget is. Ez folytatódik a jövő tavaszig, de 2017-ben megint jelentős évfordulót ünneplünk majd: Arany János kétszáz éve született. Szeretnénk mi is programokkal előrukkolni, és betársulni az országos rendezvények sorába. Már meghirdettük a hagyományos Kárpát-medencei diák szavalóversenyünket, amelyen jövőre Arany János-versekkel lehet indulni.

(Magyar Hírlap, 2016. december 19.)

Szentmártoni János szerint meg kell fogalmazni a Magyar Írószövetség új feladatkörét és jövőképét (Fotó: Nagy Balázs) 

Szentmártoni János – PORTRÉ

Újbóli megválasztása alkalmából a Magyar Távirati iroda portrét tesz közzé Szentmártoni Jánosról, a Magyar Írószövetség elnökéről.

*

Kultúra-irodalom-szervezet

Szentmártoni János – PORTRÉ

Budapest, 2016. december 10., szombat (MTI) – Szentmártoni János írót, költőt választotta újra a Magyar Írószövetség elnökévé a szervezet választmánya szombaton Budapesten. Az MTVA Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Szentmártoni János 1975. november 19-én született Budapesten. A Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában érettségizett, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar szakán tanult tovább, ahol 2000-ben szerzett diplomát. 1989 és 1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja volt. 1997-ben a Jelenlét című folyóirat társszerkesztője.

Az egyetem elvégzése után tíz éven keresztül a Magyar Napló versrovatának és könyvkiadójának felelős szerkesztőjeként dolgozott. 2006-tól 2009-ig a Könyves Szövetség elnöki és az Új Átlók Művészeti Társaság titkári posztját töltötte be. 2009-ben a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának, 2010-ben pedig a Móricz Zsigmond-ösztöndíj kuratóriumának és a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) elnökségi tagja lett.

2010 novemberében a Magyar Írószövetség elnökévé választották. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, valamint a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke lett. 2015 decemberétől a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának elnöki feladatával bízták meg.

1995 óta jelennek meg verseskötetei, amelyek közül az első a Stádium Kiadónál publikált Útszéles magány című volt. 2004-ben a Magyar Napló Kiadó jelentette meg az esszéket, tanulmányokat, kritikákat tartalmazó Eleven csónak című kötetét. Válogatott verseiből a magyaron kívül spanyolul (El perro/A kutya), valamint románul (Calul lacurilor/Ló a tavon) jelentek meg kötetei. 2016-ban Szomjúság címmel látott napvilágot első regénye, amely egy házasság zátonyra futásáról szól. Verseit angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, orosz, spanyol nyelvre is lefordították.

Két alkalommal kapott Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alkotói ösztöndíjat (2002, 2006), 2006-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt, 2010-ben a Polgári Magyarországért Alapítvány ösztöndíját nyerte el. Irodalmi munkásságáért 1995-ben Gérecz Attila-, 2007-ben József Attila-, 2011-ben Lucian Blaga költészeti díjat, valamint Nikita Stanescu Diplomát kapott.

dbl \ brr

MTI 2016. december 10., szombat 17:53

(Magyar Távirati Iroda, 2016. december 10.)

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség újraválasztott elnöke

Újbóli megválasztása alkalmából a Magyar Távirati iroda egy portréfotót tesz közzé Szentmártoni Jánosról, a Magyar Írószövetség elnökéről.

*

A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése Budapesten

Szöveg: Budapest, 2016. december 10. Szentmártoni János, a szövetség újraválasztott elnöke a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2016. december 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

(Magyar Távirati Iroda, 2016. december 10.)

Harmadszor is Szentmártoni János lett a Magyar Írószövetség elnöke

A Magyar Távirati Iroda az Országos Sajtószolgálat anyagai között közzéteszi a Magyar Írószövetség közleményét.

*

OS A Magyar Írószövetség közleménye

Budapest, 2016. december 10., szombat (OS) – Harmadszor is Szentmártoni János lett a Magyar Írószövetség elnöke

Harmadszorra is Szentmártoni Jánost választotta meg elnökévé a Magyar Írószövetség 56 főből álló választmánya a szervezet tisztújító közgyűlésén. A József Attila-díjas költő végül egyedüli jelöltként indult az elnöki posztért. Ugyancsak újraválasztották a korábbi három évben tevékenykedő hatfős elnökséget: Csender Levente írót, Dobozi Eszter költőt, Erős Kinga irodalomkritikust, Fekete Vince költőt, Mezey Katalin írót, költőt, Vasy Géza irodalomtörténészt, a Magyar Írószövetség korábbi elnökét. Szentmártoni János elnöki beszédében kiemelte, hogy elsőrendű feladatának tartja az Írószövetség jövőképének és új szerepének megrajzolását, mind eszmei, mind gyakorlati szempontból, árkok ásása helyett hidakat építve a közel 900 fős tagság tagjai és nemzedékei között.

Kiadó: Magyar Írószövetség

-------------------------------------------------------------------

Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

kf \ bvz \ bpt

MTI 2016. december 10., szombat 19:32

(Magyar Távirati Iroda, 2016. december 10.)

A Magyar Írószövetségről – HÁTTÉR

A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése alkalmából a Magyar Távirati Iroda összeállítást tesz közzé az írószervezet történetéről.

*

Kultúra-háttér

A Magyar Írószövetségről – HÁTTÉR

Budapest, 2016. december 10., szombat (MTI) – Tisztújító közgyűlést tartott szombaton a Magyar Írószövetség. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

A szövetség jogelődje, a Magyar Írók Szövetsége a második világháború után, 1945. április 10-én alakult meg. A magyar írók társadalmi, szakmai és érdekvédelmi szervezetének első közgyűlését 1945 nyarán tartották. Az írószövetségben a többpártrendszerű demokrácia lehetőségei szerint minden irodalmi csoportosulás és irányzat képviseltette magát. A kommunista diktatúra kiépülése során, 1949-ben a szervezet jelentősen átalakult, számos tagját kizárták, az írók ki voltak szolgáltatva a napi politikának. Az 1951 áprilisában megrendezett első írókongresszus ugyan a sematizmus elleni küzdelmet tűzte ki célul, de a politika elvárásai és a valóság közti ellentmondás egyre inkább ellentmondásba került. Nagy Imre első kormányának megalakulása, 1953 júniusa után a szervezet és lapja, az Irodalmi Újság jelentős szerepet játszott a Rákosi Mátyás politikája elleni fellépésben.

Az 1956. szeptemberi közgyűlés Nagy Imre politikáját támogatta, újra bevonták a szervezet vezetésébe a korábban hallgatásra ítélt írókat. Az 1956-os forradalom szellemi támogatásában az írószövetség jelentős szerepet vállalt. A szovjet intervenció után, december 28-án a közgyűlés elfogadta Tamási Áron Gond és hitvallás című írását, hitet téve a forradalom és szabadságharc eszménye mellett. A Kádár-kormány 1957 januárjában felfüggesztette a szervezetet, majd áprilisban kommunista írók vezette Irodalmi Tanácsot hoztak létre, a „renitens” írók megfélemlítésére 1957-ben több, nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós írópert folytattak le.

A végül csak 1959 szeptemberében újjászervezett írószövetség évtizedekre a párt és a kormány művelődéspolitikájának végrehajtójává vált. A szervezet csak a hetvenes évek végétől próbálta visszaszerezni autonómiáját, önállóan hallatni szavát a közélet és az irodalom kérdéseiben. Az „erjedés” egyik helyszíne a Fiatal Írók József Attila Köre volt, amelynek tevékenységét 1981-ben felfüggesztették, majd József Attila Kör néven folytatta tevékenységét.

Az 1981-es, majd 1986-os közgyűlések már az ellenzéki véleménynyilvánítás fórumai lettek, ezért a hatalom több támadást intézett a szervezet ellen, és felszámolását is fontolgatták. Az írószövetség a viharokat túlélve a nyolcvanas évek végére a politikai átalakulás egyik szellemi műhelyévé vált, és fontos szerepet játszott a rendszerváltozás előkészítésében. Az 1989-es közgyűlésén a szervezet nevét Magyar Írószövetségre változtatta, jelezve, hogy minden magyar író otthona kíván lenni.

Az írószövetségnek története során olyan lapjai voltak, mint a Csillag, az Új Hang, a Kortárs vagy egy ideig az Élet és Irodalom, 1955-ben a szervezet kiadójaként alakult meg a Magvető Kiadó. Az Irodalmi Újságot 1989-ben megszüntették, helyét a Magyar Napló vette át. Az egyesületi tevékenység jelenleg szakosztályokban, területi csoportokban folyik.

A rendszerváltás óta a szervezet eredeti célkitűzéséhez visszatérve a magyar irodalom szakmai és társadalmi érdekszervezeteként működik, emellett fontos szerepet tölt be a határokon át nyúló magyar irodalmi élet szervezésében. A szervezet alapszabálya szerint közgyűlést évente, tisztújító közgyűlést csak minden harmadik évben kell tartania. 2005-ben hívták életre az örökös tagság intézményét.

Az írószövetség eddigi elnökei:

1945-1951 Gergely Sándor (1945-ben társelnökként Illyés Gyulával és Kárpáti Auréllal)

1951-1953 Darvas József

1954-1956 Veres Péter

1959-1973 Darvas József

1973-1981 Dobozy Imre

1982-1986 Hubay Miklós

1987-1989 Cseres Tibor

1989-1990 Göncz Árpád

1990-1992 Jókai Anna

1992-1995 Tornai József

1995-2001 Pomogáts Béla

2001-2007 Kalász Márton

2007-2010 Vasy Géza

2010- Szentmártoni János

dbl \ brr

MTI 2016. december 10., szombat 17:54

(Magyar Távirati Iroda, 2016. december 10.)

Szentmártoni János: újra kell fogalmazni a Magyar Írószövetség szerepét

A Magyar Távirati Iroda előzetest tesz közzé – Szentmártoni János nyilatkozatával – a Magyar Írószövetség szombaton esedékes tisztújító közgyűlése alkalmából. 

* 

Kultúra-irodalom-szervezet
Szentmártoni János: újra kell fogalmazni a Magyar Írószövetség szerepét

Budapest, 2016. december 6., kedd (MTI) – Újra kell fogalmazni a Magyar Írószövetség szerepét és feladatát a megváltozott kulturális térben – hangsúlyozta az MTI-nek Szentmártoni János, aki az elmúlt hat év értékelése mellett elmondta azt is, hogy a szervezet szombati tisztújításán harmadszor is indul az elnöki posztért.

Szentmártoni János felidézte: a 2010-től 2013-ig tartó első elnöki ciklusa javarészt a gazdasági stabilizációért vívott küzdelemről szólt, amelyben nagy előrelépést jelentett, hogy 2012-ben külön költségvetési sorra került a szervezet, ezzel tervezhetővé vált az addigi kiszámíthatatlan működés.
Eközben nem hanyagolták el a szakmai megújulást sem, progresszívebb módszereket vezettek be a kommunikáció, a közönség megszólítása és a nemzetközi kultúrdiplomácia terén is, nagyobb hangsúlyt fektettek a sajtójelenlétre és az internetes reprezentációra - fűzte hozzá.
Szentmártoni János kiemelte: ekkor indult a Versek szódával című népszerű irodalmi talk show, az országos szavalóversenyek és a közéleti témákkal foglalkozó KultúrRing című sorozat. Sikeres együttműködés alakult ki a Lengyel Írók Egyesületével és hasonló kapcsolatok kidolgozására törekednek a bolgár, román és orosz irodalmi szervezetekkel is. Tavaly egy eddig példátlan, reprezentatív költői antológia megjelenését támogatták Moszkvában, emellett az Írószövetség tagjai képviselték a magyar irodalmat Göteborgban, Belgrádban, Zágrábban, Helsinkiben, Berlinben, Londonban, Oslóban is.
„Több neves külföldi író volt a vendégünk, úgy mint például a többször Nobel-díjra jelölt Arvo Valton észt költő, Sergius Sterna-Wachowiak, a Lengyel Írók Egyesületének elnöke, Varujan Vozganian, a román írószövetség alelnöke, Jurij Poljakov, az egyik legtekintélyesebb orosz prózaíró, Tuula-Liina Varis, a finn írószövetség elnökasszonya” – mondta el.
Szentmártoni János szerint az első ciklusban megkezdett reformokat folytatták tovább az elmúlt három évben is. A most záruló ciklus kiemelkedő eredményének nevezte, hogy stratégiai együttműködést építettek ki a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA), a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívummal, a Lakitelek Népfőiskolával, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, valamint a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Íróakadémiájával is, nemrég pedig a Magyar PEN Club rendezett egész napos konferenciát az Írószövetség székházában.
„Más irodalmi szervezetekkel is békében élünk. Nem mindig felhőtlen a kapcsolat, de bizonyos szakmai és érdekvédelmi kérdésekben közös nevezőn vagyunk, úgymint a Szépírók Társaságával, a Fiatal Írók Szövetségével, a József Attila Körrel” - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: gyümölcsöző együttműködés alakult ki a határon túli társszervezetekkel, az Erdélyi Magyar Írók Ligájával és a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával is, jelenleg pedig intenzívebb szakmai kapcsolatot keresnek a kárpátaljai Kovács Vilmos Irodalmi Társasággal.
A szervezet elnöke kitért arra is: az 1956-os Emlékbizottság kiemelten támogatta az Írószövetség jövő tavaszig tartó 56-os programsorozatát. Többek között művészeti pályázatokat írtak ki fiatal alkotóknak irodalom, képzőművészet és zene kategóriában; impozáns kerítéskiállítást nyitottak a szervezet Bajza utcai székháza utcafrontján; filmklubot indítottak és konferenciát rendeztek; valamint a füveskerti költők munkássága előtt tisztelgő verszínházi műsort állítottak össze.
Erős Kinga, a szervezet titkára jóvoltából egy interjúkötet is készül, amelyben kortárs alkotók a forradalmi emlékeikről, tapasztalataikról vallanak. Emellett számos dokumentumértékű írást, hang- és képanyagot gyűjtenek össze az irodalom és 1956 kapcsolatának feltárására, valamint készül egy 1956-os emlék-weboldal is, ahol mindezt a szélesebb közönség elé tárják - mondta el Szentmártoni János, aki megválasztásakor a szervezet megfiatalítását is célul tűzte ki.
Értékelése szerint az utóbbi törekvés nem valósult meg maradéktalanul. Emlékeztetett: 2010-ben mind a választmány, mind az elnökség összetételében látványos elmozdulást lehetett látni a fiatalabbak irányába, 2013-ban pedig „radikális áttörést” jelentett, hogy az 56 fős választmányba 17 ötven év alatti alkotó került be. Ugyanakkor ezen a téren „még van mit javítani”.
„De nem csupán rajtunk múlik, hogy esetleg nem vagyunk eléggé vonzóak. Szembe kell nézni azzal is, hogy az utánunk jövőket bizony már nem érdekli annyira a közösségszervezésnek ez a fajtája. Mindenki inkább a maga útját járja” – fogalmazott Szentmártoni János, aki szerint ahhoz, hogy az Írószövetséget pontosabban el lehessen helyezni a „megváltozott kulturális és szocializációs térben”, a közeljövőben újra kell gondolni és fogalmazni a szerepét, feladatát és vízióját.
„Ezt látom az egyik legsürgetőbb feladatnak, e nélkül nem tudunk majd továbblépni. De azért is indulok immáron harmadszor az elnöki posztért, hogy befejezzem, amit elkezdtem” - hangsúlyozta, kiemelve, hogy szeretné végigvezényelni a futó programjaikat, még inkább benépesíteni a székházat és megkezdeni a felújítását, amelyet egy 2015-ös kormányrendelet jóvoltából ingyenes bérletbe kapott az Írószövetség. Tervei között szerepel egy irodalmi kávéház megnyitása is az épületben, amely a fiatalok odaszoktatásával segíthetné az utánpótlás kinevelését.
A szombati tisztújító közgyűlésen először a választmányt szavazzák meg az Írószövetség tagjai, majd az 56 főből álló testület választja meg a hat fős elnökséget és az elnököt. Szentmártoni János elmondta: úgy tudja, hogy rajta kívül más is indul az elnöki posztért, de mivel az érintett eddig kerülte a nyilvánosságot, nem árulja el a nevét.

pja \ brr
MTI 2016. december 6., kedd 13:59

(Magyar Távirati Iroda, 2016. december 6.)

Szepes Erika köszöntése a Magyar Írószövetségben

A Magyar Írószövetség Bajza utcai székházának első emeleti klubtermében köszöntik Szepes Erika írót, irodalomtörténészt születésnapja alkalmából.
Közreműködik: Zsurzs Kati, Papp János, Fejérvári Zoltán, Rigó Béla és Gyimesi László.

Csontos, Kontra, Pósa – avagy: Találkozás az élő irodalommal

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila tudósítását a csütörtöki tripla könyvbemutatóról.

*

Csontos, Kontra, Pósa – avagy: Találkozás az élő irodalommal

Hármas könyvbemutató a Magyar Írószövetségben

„Minden író életében fontos, sorsdöntő állomás a róla készült összegző ismertetés, életműelemzés, azaz: monográfia megjelenése” – fogalmazott Pósa Zoltán író, költő. S hogy mennyire igaza volt, mi sem igazolja jobban, mint az ilyen jellegű kiadványok krónikus hiánya a magyar irodalomban. Hiszen nagy klasszikusainkról rendszeresen jelennek meg életrajzok, monográfiák, tanulmányok, amelyeket gimnazisták, egyetemisták akár tankönyvként is forgathatnak, de a kortársak valahogy mindig egyfajta titokzatos homályban maradnak. Pedig éppen őket lenne a legkönnyebb megismerni, hiszen itt járnak közöttünk, sőt, ha arra gondolunk, hogy hány és hány szerzőnek szerveznek dedikálást például az Ünnepi Könyvhéten, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy éppen ők azok, akik keresik a kapcsolatot a közönséggel, a publikummal – az olvasóval.

Hiánypótlónak is tekinthetjük tehát, hogy új monográfiasorozattal jelentkezett a budapesti Coldwell Kiadó. Az Élő irodalom című ciklusban kortárs írókat, költőket mutatnak be. A sorozat első három kötetét – amelyben Csontos János, Kontra Ferenc és Pósa Zoltán életművével, életútjával ismerkedhetnek meg az olvasók és tisztelők – egyszerre mutatták be Budapesten, csütörtökön, december 1-én a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. A rendezvényen, sajnos, nem tudott jelen lenni a Vajdaságban élő Kontra Ferenc, sem a róla készült monográfia Hollandiában élő szerzője, Huszka Árpád, ezért ezt a kötetet Vitéz Ferenc méltatta. A könyvbemutatón részt vett rajta kívül Csontos János, Gáspár Ferenc és Pósa Zoltán. A szerzők műveiből részleteket adott elő Erdélyi György, Lázár Balázs és Tallián Mariann.

„Olyan beérkezett, minden vitán felül értékes életművel rendelkező írókról látnak napvilágot monográfiák, akiket minden modernségük, avantgárdhoz húzó hajlamuk mellett konzervatív, keresztény értékrend jellemez” – olvashatjuk a kiadó ajánlójában. Ha azonban egymás mellé rakjuk a három életmű szerteágazó köteteit, úgy tűnhet, túlzottan leegyszerűsítő egy ilyen meghatározás, hiszen a három alkotó munkássága nemcsak ezerfelé, ezerféle irányban ágazik széjjel, de ugyancsak ezerfelől megközelíthető. Tehát minden leegyszerűsítéssel csak a saját befogadói szabadságunkat kötjük meg, korlátozzuk az élményt, amit regényeik, verseik jelenthetnek számunkra. Márpedig, ha irodalomról beszélünk, épp ez utóbbinak a jelentősége az, ami egyértelműen elvitathatatlan. Szóval, felesleges okoskodás helyett, csak annyit szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani, hogy sokkal szélesebb, tágabb megközelítésben is érdemes a megnevezett alkotók műveihez nyúlni, az egyszerűsítésből, mondhatni a profanizálásból eredő kötöttségek nélkül is, hiszen – habár itt-ott vannak más találkozási pontjaik is – mindenképpen azonosak abban, hogy kiforrott, az alkotói szabadságuk mellett elkötelezett szerzőket mutat be a Coldwell Kiadó új sorozatának első három darabja.

Vajdasági szempontból nézve – a többiek érdemeit sem elvitatva – számunkra a legizgalmasabb most a Kontra Ferenc írói munkásságát bemutató monográfia, az Eindhovenben élő Huszka Árpád munkája, amelynek korábbi kiadása a szabadkai Életjelnél látott napvilágot. Mint a kiadó is hangsúlyozza, a monográfus művében igyekszik feltárni az életmű és az életút közötti kapcsolatait, ami természetesen nem kötelezően esik egybe, és még csak nem is kötelezően van kölcsönhatásban egymással egy-egy író esetében; ilyen tekintetben sok mindent meghatároz a szerző választott műfaja, az alkotói attitűd, de tulajdonképpen már maga a munkamódszere, írói eszköztára is. „Ahogy Pósa Zoltán és Csontos János, úgy Kontra Ferenc is igazi határsértő” – nyilatkozta még a hármas könyvbemutató előtt Gáspár Ferenc, de ő abban az értelemben beszélt erről, hogy Kontra versei is, prózái is rendhagyóak és formabontóak. „Élet és halál alapkérdései ugyanúgy foglalkoztatják, mint a magyarság mindennapi gondjai” – fogalmazott. Én ezt még egy másik vonatkozással, egy másfajta határátlépéssel is megtoldanám még: Kontra Ferenc a horvátországi Darázson született, de Vajdaságban, Újvidéken, illetve Topolyán él, dolgozik és alkot. Ide vezette az életútja. Én úgy nagy általánosságban nem szeretem a Délvidék meghatározással helyettesíteni, illetve szinonimaként kiváltani Vajdaságot, már csak azért sem, mert utóbbi, a történelmi Délvidék egy sokkal szélesebb fogalom, sokkal nagyobb területet fed, mint a mai Vajdaság, amely történelmi viszonylatban csak egy apró kis szeletkéje az egykor Délvidéknek nevezett területnek. Kontra életútjának határátlépései azonban az ő esetében igazolják ennek a meghatározásnak a használatát, hiszen a „horvátországi magyar író”, „a vajdasági magyar író” az ő munkásságának csak egy fölösleges megkötésekkel terhelt meghatározása lenne, nem is beszélve akkor még arról, hogy Magyarországon tanult, könyvei nagy része is az anyaországban jelenik meg. Tehát ha valaki, akkor bizony az ő esetében nagyon is indokolt a „délvidéki magyar író” meghatározás használata

Még ha alapvetően – az anyakönyvi adatoktól eltekintve – ugyanúgy magyar író, mint a Coldwell Kiadó sorozatában bemutatott másik két pályatársa. Ez csak egy kis életrajzi sajátosság, amelyet Huszka Árpád is igyekezett párhuzamba állítani az életművel, amely határátlépéseiben ugyancsak követi a földrajzi rendszert, a fölrajzi meghatározottságot: a Drávaszögi keresztek című első kisregényétől, a Gyilkosság joghurt miatt hol itt, hol ott játszódó történetein át a Gimnazisták magyarországi környezetéig. És persze a különböző részletek kiragadását, kinagyítását még hosszan lehetne folytatni.

Az írószövetség Bajzai utcai székházában megtartott könyvbemutatót teljes egészében rögzítettük, s ennek vágatlan változatát most olvasóink is meghallgathatják. Ez egy diktafonnal felvett, a terem zörejeitől meg nem tisztított nyers hangfelvétel, ami a minőségén is érezhet (ezért elnézést kérünk!), mégis jól dokumentálja az irodalmi est hangulatát:

„Kortársként, a szerző (kontra Ferenc) állandó olvasójaként és kritikusaként meglepő és a fiatalság ábrándjából kijózanító élmény volt szembesülni Huszka Árpád monográfiájával, amelyben Kontra Ferenc műveiről szól az egy nemzedékkel fiatalabb olvasó szemszögéből. Meglepetés, hiszen szemem láttára alakult a méltatott szerző életműve, mégis más mutatott rá, hogy bizony elérkezett a részösszegzés ideje.

Ugyanakkor milyen jó tudni, hogy vannak, akik minden egyéb külső hatást (életkort, barátságot, restséget stb.) figyelmen kívül hagyva vállalnak föl lényegbevágón fontos föladatokat. Kontra Ferenc alkotói életművének egyetlen szövegen belüli megvilágítása ilyen fontos, és túlzás nélkül mondhatom, megkerülhetetlen vállalkozás.

Magasra tartom, hogy a monográfia szerzője nem időrendi sorrendben tárgyalja Kontra Ferenc műveit, hanem saját koncepciót állított föl, ami mentén közvetlenül és célratörő gondolatszövéssel fejti ki Kontra prózavilágának egyik, leginkább jellemző irányvonalát, azt, hogy a lírai költő alanyi világa az elbeszélések külső narrátorának elbeszéléseiben hogyan váltott át epikai hőssé: az elbeszélés főhősévé. Külön említésre méltónak tartom, hogy Huszka Árpád teljes életműben gondolkodott monográfiája megírása során, szem előtt tartotta Kontrának a gyermekirodalomra és a horvátországi magyar irodalomra reflektáló alkotásait, kezdve a meseadaptációktól az átfogó, monumentális irodalomtörténeti olvasókönyvéig.

A magyar, ezen belül a horvátországi és a vajdasági magyar irodalom egyik legfontosabb kortárs alkotójának életműve a számos, kisebb lélegzetű megközelítés után Huszka Árpád munkájában válik áttekinthetővé és értelmezhetővé, ezért fontos” – jegyezte fel a Kontra Ferencről készült monográfiához írt utószavában Fekete J. József.

(Szabad Magyar Szó, 2016. december 3.)

A Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában megtartják a Csontos Jánosról, Kontra Ferencről és Pósa Zoltánról készült monográfia bemutatóját

A monográfiák a budapesti Coldwell Kiadó gondozásában jelentek meg.

Az estet Szabó Palócz Attila rögzítette:

Monográfia Kontra Ferencről a Coldwell Kiadó gondozásában

A Vajdaság Ma hírportál közli a Magyar Távirati Iroda előzetesét a Csontos Jánosról, Kontra Ferencről és Pósa Zoltánról készült három monográfia december 1-i könyvbemutatójáról.

*

Monográfia Kontra Ferencről a Coldwell Kiadó gondozásában

Élő irodalom címmel indította el a kortárs szerzőket bemutató monográfiasorozatát a Coldwell Kiadó. Az első három kötetből Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc pályaképe rajzolódik ki az olvasó előtt.

A kiadó vezetője, Gáspár Ferenc író az MTI-nek elmondta, hogy a három kortárs szerzőt minden modernségük, avantgárdhoz húzó hajlamuk mellett összeköti a konzervatív világlátás, a nemzet és a haza iránti elkötelezettség. Mindhárman kiemelkedő prózai, lírai és esszéírói életművet teremtettek, valamint jelentős szakmai és állami elismerésekkel büszkélkedhetnek. Műveik erősen reflektálnak a korra, munkásságuk a 20. század vége és a 21. század eleje egyfajta dokumentálásának is tekintető.

„Közös bennük a transzcendencia iránti vonzódás. Mélyen keresztény, misztikus író-költő mindhárom” – hangsúlyozta Gáspár Ferenc. Kiemelte: a nemrégiben elhunyt Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője egy esszéjében a három szerzőt a magyar próza legjobbjai és igazi megújítói közé sorolta, akik úgy teremtenek új, avantgárd formákat, hogy hívek maradnak a magyar valósághoz is.

A Pósa Zoltánról szóló kötet elsősorban a szerző regényeivel, így például az ellenzéki aktivitása miatt sokáig kiadatlan, végül 1985-ben megjelent Ama tőrök című első könyvével foglalkozik, de kitér a verseire, valamint műveinek kritikai fogadtatásra is – mondta a monográfiát szerzőként is jegyző Gáspár Ferenc. Pósa Zoltán művei közül kiemelte az 1999-es Mediterrán tintabúra és a 2009-es Az ifjúság maradéka című regényeket is, amelyeket szintén részletesen elemzett a kötetben.

Mivel Pósa Zoltán írásaiban fontos szerepet játszanak a Kádár-korszak évtizedei, ezért a monográfia is sokat foglalkozik az 1960-70-80-as évek világával. „Mára ez az időszak már történelem. Ha valaki erről a korszakról ír, rengeteg olyan utalást tesz, amit a mai olvasónak már el kell magyarázni” – jegyezte meg Gáspár Ferenc, aki érdekes életrajzi adalékokkal is szolgál az olvasóknak Pósa Zoltánról.

Csontos Jánosról, „az ezredváltó magyar Dantéról” Vitéz Ferenc írt monográfiát, aki többek között „manierista” alkotóként beszél az 54 éves író-költőről, újságíróról és filmrendezőről.

„A manierizmus úgy értendő, hogy túlteng nála a forma. Első szépirodalmi kötete, az Apróza az apróra tördelt, versszerű kisnovella, 2015-ös regénye, az Angyaldekameron a szintézisre törekvő nagyregény iskolapéldája. Ez utóbbi, önéletrajzi ihletésű művében feltűnnek Csontos életútjának állomásai, a hódoscsépányi gyermekévek, az ózdi iskola, a debreceni egyetemi évek és az újságírói pálya megannyi stációja” – tette hozzá Gáspár Ferenc.

Vitéz Ferenc részletesen elemzi Csontos publicisztikáját, tévéfilmes tevékenységét is. A kiadóvezető érdekességként említette, hogy Csontos János első nagy irodalmi filmjét Pósa Zoltánról készítette Isten, vagy sátán, harmadik út nincs címmel.

Az 1958-ban a horvátországi Darázson született Kontra Ferenc monográfusa, Huszka Árpád kötetében feltárja a szerző életútjának és életművének kapcsolatait. Kontra Ferenc Szegeden szerzett bölcsészdiplomát, szerkesztő volt többek között az újvidéki Új Symposionban is, prominens személyisége a magyarországi, a szerbiai és a horvátországi magyar irodalomnak. Két verskötettel (Jelenések, Fehér tükrök) tűnt fel az irodalomban.

„Ahogy Pósa Zoltán és Csontos János, Kontra Ferenc is igazi határsértő, versei is, prózái is rendhagyóak és formabontóak. Élet és halál alapkérdései ugyanúgy foglalkoztatják, mint a magyarság mindennapi gondjai” – mondta el Gáspár Ferenc. Hozzátette: Kontra Ferenc első regénye a Drávaszögi keresztek, utolsó a 2014-es Angyalok regénye, amelyben misztikus és groteszk kisprózák állnak össze nagyepikává.

A Coldwell Kiadó vezetője úgy vélte: a három monográfia nem csupán Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc írásainak kedvelői forgathatják örömmel, de hasznosak lehetnek a korszakkal, valamint a kortárs irodalommal foglalkozó egyetemi, főiskolai hallgatóknak is.

Amennyiben az anyagi forrásokat biztosítani tudják, mindenképpen szeretnék folytatni az Élő irodalom sorozatot, amelynek első három kötetét december elsején mutatják be a Magyar Írószövetség dísztermében – fűzte hozzá. A monográfiák megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta.

(Vajdaság Ma, 2016, november 26.)

Huszka Árpádnak a szabadkai Életjel gondozásában is jelent meg monográfiája Kontra Ferencről

Eszmei felvértezettséggel a haza szolgálatában

A Hét Nap közli Szabó Palócz Attila cikkét Eszmei felvértezettséggel a haza szolgálatában címmel, amelyben az Új Symposion 1983-as ügyével összefüggésbe hozható, most előkerült magyarországi belső elhárítási, III/III-as dokumentumokat dolgozza fel.

*

Eszmei felvértezettséggel a haza szolgálatában

Hogyan figyelte meg a III/III-as ügyosztály az Új Symposion folyóirat tevékenységét, és a Sziveri János vezette szerkesztőség 1983-as szétverését? (2. rész)

„Azok a kulturális jelenségek, amelyek az általános társadalmi mozgások keretében az utóbbi hónapokban országszerte az eszmei-politikai küzdelem homlokterébe kerültek, elkerülhetetlenül kihatottak lapunk művelődési rovatára is, s bizonyos módon próbára tették eszmei-politikai felkészültségét.

Mindenesetre ebben a mozgalmas időszakban megmutatkozott, hogy a rovat nem mindig volt a művelődési élet élvonalbeli tényezője, már ahogyan azt tájékoztatási feladata, elhivatottsága megköveteli” – 1983. március 21-i keltezéssel készült el a Magyar Szó szerkesztőségében egy értékelés A művelődési rovat eszmei-politikai problémái címmel, amelynek egyik érdekessége például az is, hogy senki sem vállalta, hogy a nevére vegye, vagyis, hogy aláírja, szignálja azt. A szöveg végén, mintegy szerzői megjelölésként csak ezt a semmitmondó, általánosító jelzést olvashatjuk: „A művelődési rovat”. Mintegy kollektív vallomásként… Elvtársi önkritikaként! Az ismeretlenségbe burkolózó, a névtelenség mögött rejtőzködő szerző úgy fogalmazott: „Ennek egyik lényeges vonatkozása az idegen eszmei áramlatokkal szembeni eltökéltebb, megalapozottabb, céltudatosabb fellépés időnkénti hiánya. Ennek egyik magyarázata, hogy az eléggé szerteágazó és sokrétű újságírói-szerkesztői munkában nem mindig jutottunk el a dolgok gyökeréig, hogy lényegüket felfedve megfelelő módon elválasszuk a helyest a helytelentől, jóllehet ilyen jelenségekre bukkantunk a kulturális élet valamennyi területén.

Gyakran azonban megrekedtünk a puszta tény megállapításánál, továbbá az eseményeket nem követtük folyamatosságukban, elszigetelten foglalkoztunk velük, nem építettük be őket kellően a társadalmi történések szélesebb közegébe. A színházak esetében főleg csak magukról az előadásokról esett szó, s kevésbé a műsorpolitikáról, annak kialakításáról, az önigazgatási elbírálásról, továbbá a bemutatott művek eszmei vonatkozásairól” – olvashatjuk a gépírásos dokumentumban. Közben pedig eltöprenghetünk éppenséggel azon is, hogy miért maradt névtelenül, gazdátlanul ez a jelentés. Kézenfekvő válasznak tűnik, hogy éppen azért, hogy az utókor, vagyis, hogy az adott pillanatban most mi, épp harminchárom év távlatából immár ne tudjunk egy konkrét „bűnbakot” azonosítani, illetve ne tudjuk név szerint megjelölni azt, aki meghajlott a nyomás alatt. S jelzi egyúttal a névtelenség azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jószántából vetette papírra az, aki ezeket a sorokat megfogalmazta, mindazt, amiről úgy érezte, úgy tudta, hogy elvárják tőle. A dokumentum sorainak őszintesége tehát már ezen a ponton is kétségbe vonható. S egyre inkább azzá válik, ha figyelmesen továbbolvassuk: „A folyóiratokkal, könyvekkel kapcsolatban is többnyire megmaradtunk a puszta ismertetésnél, vagy valamiféle esztétikai elemzésnél, kisebb teret, figyelmet szentelve az eszmei szempontoknak. (Zárójelben itt meg kell jegyezni, hogy eben a tekintetben főleg külmunkatársi közreműködésre építettünk, ami nyilván felveti azok célszerűbb irányításának, megvalósításának, illetve az idevágó szerkesztésnek a problémáját.)

Nyilván egyáltalán nem könnyű feladat újbalos, anarcholiberalista vagy dogmatikus nézetekre, a lappangó vagy nyílt nacionalizmusra idejekorán és hathatósan reagálni, annál inkább, mert az mindenfelé, azaz széles területen jelentkezik, s gyakran fondorlatosan és eléggé burkolt formában, nemegyszer úgynevezett »társadalmi fedezékben«. Ilyenkor az éberség, beavatottság, hozzáértés, eszmei felvértezettség, gyors reagálás kívánt erény, amivel nem mindig rendelkezünk, esetenként szubjektív vagy objektív okokból is” – így szórta hát a saját fejére a hamut az ismeretlen szerző, akit persze harminchárom esztendő távlatából sem nehéz azonosítanunk, annak ellenére sem, hogy ennek az 1983. március 21-én keltezett dokumentumnak nem találtam nyomát Csorba Béla és Vékás János kötetében, A kultúrtanti visszavág című kiadványban. Az a történet azonban, amelynek ez a jelentés csak egy bohózatszerű szánalmas kis közjátéka volt, néhány hét múlva, 1983. május 9-én Mák Ferencnek az újságírói munkakör beötlésére való alkalmatlanná nyilvánításában kulminálódott: „A Magyar Szó művelődési rovata és Vukovics Géza rovatvezető úgy ítélte meg, hogy »Mák Ferenc nem alkalmas arra, hogy a Magyar Szó elkötelezett újságírója lehessen«” – jegyzi A Symposion-mozgalom krónikája (1954–1993), amely 1993. május 9-én jelent meg Újvidéken. A névtelen dokumentum immár azonosított szerzője pedig a továbbiakban konkrét esetek mentén folytatta anonim elvtársi önkritikáját: „Ennyit elöljáróban szükséges volt elmondani, mielőtt rátérnénk arra a néhány konkrét esetre, amelynek vetületében részben munkánk minősége és mibenléte is megmutatkozott.

Első helyen kell említeni a közismert Golubnjača esetét. Nem elsődleges itt az a tény, hogy a darab bemutatását követően nem jelent meg a szokásos színikritika, s a más lapok ilyen jellegű írásait sem vettük át, amelyek kezdetben egytől egyig magasztalóak voltak. Lényegesebb, hogy a Dnevnikkel együtt indultunk Bogdan Čiplić kemény hangú, leleplező írásának egyidejű közlésével” – olvasható a dokumentumban. S ez volt az az időszak, amikor a magyarországi III/III-as ügyosztály is egyre élénkebben megfigyelte az Újvidéken, a Forum-házban, az Új Symposion akkori szerkesztősége körül kialakult helyzetet. Mint a budapesti Hamvas Intézet archívumából megkapott korabeli anyagok alapján a hétrészesre tervezett sorozatunk előző epizódjában már láthattuk is, 1983. június 9-én két szigorúan titkos, de különlegesen fontos jelentés is készült a folyóirat akkor menesztett szerkesztősége melletti kiállásként a Magyar Írószövetségben Budapesten kezdeményezett aláírásgyűjtésről. Megbélyegezve ezáltal az aláírókat, de elsősorban az ötletgazdákat és szervezőket.

A dokumentum első, tehát piszkozatinak mondható változatát Mészáros Béláné rendőr alezredes, alosztályvezető fogalmazta meg. Vagy legalábbis ő írta alá. Ezt adtuk közre legutóbb. Ezt a „SZIGORÚAN TITKOS!” minősítésű, írógépen készült „napi jelentés”-t azonban kézírásos lapszéli és sorközi jegyzetek, átfirkálások, föléírások tarkítják, egyes esetekben olvashatatlanná téve az eredeti szerző cseppet sem eredeti gondolatait. Tartalmilag szinte teljes egészében megegyezik ezzel, azonban már a kézírásos, firkálásos, macskakaparásos javítások átvezetését is tartalmazza a másik dokumentum, amelyet Vagyoczky Béla rendőr ezredes, osztályvezető írt alá, s Földesi Jenő vezérőrnagy, miniszterhelyettes hagyott jóvá ugyanazzal a dátummal. Vélhetően néhány órával később…

A 114-es számú NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS-ben ezt olvashatjuk:

„6./ 1983. május 30-án jelentettük a Csongrád megyei RFK áb szervének információját, mely szerint a »Fiú« fn. bizalmas nyomozás célszemélye egyik fő szervezője volt annak…”

S itt egy kényszerű oldaltörés beiktatása után így folytatódik a szöveg:

„…a petíciónak, amelyet 29 aláírással megküldtek az Írószövetséghez a jugoszláviai Új Symphosion szerkesztőségének leváltása ügyében.

A petíciót az Írószövetség Titkársága megtárgyalta és egyhangúan elítélte annak tartalmát, a szervezőket és az aláíró választmányi tagokat. Úgy határozott, hogy az Elnökséget is ilyen irányban kívánja befolyásolni.

A választmány néhány tagja máris jelezte, hogy megbánta az aláírást, beismerve, hogy egy ország belügyéről van szó, amelybe nem szabad beleszólni.

Intézkedés:

– az akciót elítélő megnyilvánulásokat felhasználják az Írószövetségbe nemrégiben felvett »Fiú« fn. személy lejáratására;

– tájékoztató jelentést készítenek.”

S hát igen, az Új Symposion nevét a III/III-as ügyosztálynak csak a legritkább esetekben sikerült helyesen leírnia: Új Symphosionként (meg hasonló változatokban…) jegyezték a lapot, nem mintha ennek lenne bármi jelentősége is. Tény azonban, hogy Mák Ferencet azért rúgták ki a Magyar Szótól 1983-ban, mert nem volt hajlandó megírni egy, az Új Symposion/Sypmphosion akkori – Sziveri János vezette – szerkesztősége elleni lejárató, bíráló, megbélyegző cikket. A művelődési rovat eszmei-politikai problémái címen megfogalmazott anonim dokumentum a továbbiakban még részletesen foglalkozott ezzel is (igyekezve megmagyarázni a megmagyarázhatatlant…), s a folytatásban ezekről a részletekről sem feledkezünk majd meg. Mindezt azonban nagyon jól tudta az adott pillanatban Mészáros Béláné, Vagyoczky Béla és Földesi Jenő is. Azt pedig, hogy megfelelő – „internacionalista” – körökben mekkora jelentséget tulajdonítottak mindennek, nagyon szépen jelzi, hogy még miniszterhelyettesi szinten is foglalkoztak a témával. A jelentések pedig nem véletlenül készültek, voltak tehát a sor végén megrendelők, akik olvasták is ezeket a titkosított sorokat… S mindebben az anonim szerző által említett Golubnjača című előadás már csak egy feleslegesen, a hajánál fogva előráncigált mellékszál, amelyet ugyan bele lehet magyarázni, bele lehet erőszakolni vagy tuszkolni ebbe a történetbe, mégis csak egy halovány, jelentéktelen fogódzó marad a magyarázkodások elvtársi tengerében/tengelyében. Amely, minden más remények ellenében sem rejti el a valóságot, illetve a lényegi történéseket. Visszautalva hát a sorozatunk előző részében mottóként felhasznált, Kő Andrástól idézett sorokra, nyilvánvalóan kimondhatjuk ma már, hogy nekünk, vajdasági magyaroknak, külön bejáratú kis (vég)várunk volt a korabeli Új Symposion – az az Új Symposion! –, amelynek különleges értéke, hogy máig sem lett, és sohasem lesz belőle kőhalom.

(Hét Nap, 2016. szeptember 28.)

A SZIGORÚAN TITKOS! minősítés továbbra is megmarad: az 1983. június 9-én keltezett 114-es számú napi operatív információs jelentés Vagyoczky Béla rendőr ezredes, osztályvezető aláírásával

Oláh János születésnapi köszöntése a Magyar Írószövetségben

Születésnapja alkalmából a Magyar Írószövetségben köszöntötték 2007. november 24-én Oláh János költőt, a Magyar Napló főszerkesztőjét.

Napi operatív információs jelentés

Budapesten, Vagyoczky Béla rendőr ezredes, osztályvezető aláírásával, és Földesi Jenő vezérőrnagy, miniszterhelyettes jóváhagyásával a magyarországi belső elhárításnál elkészül a száztizennégyes számú Napi operatív információs jelentés az Új Symposionnal kapcsolatban szervezett aláírásgyűjtésről.

A jelentés szövege:

„6./ 1983. május 30-án jelentettük a Csongrád megyei RFK áb szervének információját, mely szerint a »Fiú« fn. bizalmas nyomozás célszemélye egyik fő szervezője volt annak…”

S itt egy kényszerű oldaltörés beiktatása után így folytatódik a szöveg:

„…a petíciónak, amelyet 29 aláírással megküldtek az Írószövetséghez a jugoszláviai Új Symphosion szerkesztőségének leváltása ügyében.

A petíciót az Írószövetség Titkársága megtárgyalta és egyhangúan elítélte annak tartalmát, a szervezőket és az aláíró választmányi tagokat. Úgy határozott, hogy az Elnökséget is ilyen irányban kívánja befolyásolni.

A választmány néhány tagja máris jelezte, hogy megbánta az aláírást, beismerve, hogy egy ország belügyéről van szó, amelybe nem szabad beleszólni.

Intézkedés:

– az akciót elítélő megnyilvánulásokat felhasználják az Írószövetségbe nemrégiben felvett »Fiú« fn. személy lejáratására;

– tájékoztató jelentést készítenek.”