Jung Károly búcsúztatása

A Magyar Írószövetség hírlevele tudósít Jung Károly búcsúztatásáról.

*

 A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy

Jung Károly

(1944–2021)

költő, kritikus, néprajzkutató, egyetemi tanár

végső búcsúztatása 2022. április 8-án,

14 órai kezdettel lesz

Esztergomban, a Belvárosi temetőben.

Jung Károly 1944. június 26-án született Gomboson.
Az Újvidéki Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett.
1964–1969 folyamán az Új Symposion szerkesztőségi titkára volt.
1970–1975 között a Jó Pajtás gyermeklap munkatársa.
1975-től az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének munkatársa, majd főmunkatársa, végül professzora.
1984-ben az irodalomtudományok doktora lett.

2021. június 29-én hunyt el.

Élete során 25 önálló kötete látott napvilágot.

1965-ben Neven-díjban, 1979-ben és 1987-ben Bazsalikom műfordítói díjban, 1988-ban Üzenet-díjban, 1991-ben, 2004-ben és 2012-ben Híd-díjban részesült.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Volt egyszer egy Buksi

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attilának a Buksi című gyermeklap történetét feldolgozó sorozatának első részét.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Volt egyszer egy Buksi

Az idén lenne hatvanéves a Buksi című legendás jugoszláviai magyar gyermeklap, amelynek régi, bekötött példányait ma már aranyáron adják-veszik a fanatikus gyűjtők, rajongók, az egykori olvasók, akik az ötvenes években voltak gyerekek. Jugoszláviainak kell mondanunk a Buksit, mert legalábbis társkiadóként egyik „gazdája” a belgrádi Borba volt, ezért nem tekinthetjük egyértelműen „csakcsupán” vajdaságinak. Egy nagyobb központból szórtak tehát el nekünk, vajdasági magyaroknak, némi alamizsnát…

Nagyszerű alamizsnát!

Olyat, amit ma is nagy élvezettel olvasunk, és nem sajnáljuk érte a pénzt, ha a régi, és főleg ha a gyűjteményünkből még hiányzó példányokhoz hozzájuthatunk. A Buksi története azonban jóval rövidebb volt ennél a hatvan évnél: 1957-től mindössze nagyjából négy éven át jelent meg. Hetente. Az én nemzedékemnek tehát – akik a múlt század hetvenes éveinek elején születtünk – a Buksi már valójában „csak” egy legendaként jelent meg a gondolkodásmódjában, a világképében – s tulajdonképpen ez vezetett a lap felmagasztalódásához, „apoteózisához” is –, hiszen mi csak elvétve beszerzett régi, szakadozott, agyonolvasott példányait forgathattuk olykor, véletlenszerűen, s a szüleink, az „öregek” elbeszéléséből szerezhettünk a lapról információkat. Úgy csipegettük fel a morzsákat a földről, mint madarak a szabadban terített nyári asztal mellől… Édesapám is, aki 1957-ben, a Buksi indulásának évében még csak tizennégy esztendős kisfiúcska volt, többször mesélt arról, hogy gyermekkorában járatták a lapot, izgulva várták, hogy csütörtökönként megérkezzen.

Tavaly novemberben így emlékezett a Buksira a Facebook internetes közösségi portálon publikált bejegyzésében Lennert Géza fotóművész, aki több évtizeden át volt a Jó Pajtás című gyermeklap munkatársa, szerkesztője, főszerkesztője, igazgatója – mindenese; mindig épp abban a funkcióban, amiben kellett, amiben szükség volt rá, s amiben segíthetett: „Én is Buksi-olvasó voltam, meg is van bekötve az egész. A Buksi (vagyis az »anyalap«, a Kekec) pont azon bukott meg, hogy túlságosan is »vonalas« lett, rátelepedett a Harcos Szövetség. A képregények viszont valóban megelőzték a szocYU-kort, de ez nem zavarta az olvasót (mást sem). Azért »halt meg« fiatalon a Buksi, mert kezdett dögunalmas lenni a fárasztó partizándumákkal, és az olvasók elpártoltak tőle. Egyébként egy téves gyermeklap-készítési koncepció mintapéldája volt: leereszkedni az olvasó szintjére vagy még az alá, nem pedig oktatva nevelni. Ilyen magyar nyelven kiadott, de nem magyar, hanem fordításlap volt a bukaresti Jóbarát (Cutezatori) is, csak ott nem a szerb Kekecet fordították Buksivá, hanem a román Cutezatorit Jóbaráttá. De ez már egy hosszú mese: a Buksi (sajnos) nincs, élt kb. 4 évet, a Jó Pajtás pedig most készül megünnepelni a 70. születésnapját.” Tegyük hozzá gyorsan: Lennert Géza 1952-ben született, tehát édesapámnál kilenc esztendővel fiatalabb, így hát a Buksi indulásának évében alig ötéves volt.

Nagyon fontos azonban Lennert Gézának ez a fél kézzel – vagy inkább csak visszakézből – elejtett, „odakent” hozzászólása. Ugyanis a Buksi legfontosabb képregényeit – mint a szemközti oldalon látható Vakarcs és társait is – a mi nemzedékünk már a Jó Pajtásban olvashatta. Én már abból a lapból téptem ki a képregényoldalakat és rendeztem katonás sorba egy mappában. Amikor pedig végül összeállt egy-egy szériából a teljes gyűjtemény, akkor a nagyanyámtól – aki mielőtt rokkantnyugdíjassá vált volna, egy zentai nyomdában dolgozott ólomszedőként – tanult módszerrel könyvvé kötöttem. Én sem lehettem idősebb akkoriban, mint édesapám, amikor ő a Buksi olvasója volt.

Sajnos, ezek a régi, saját kötésű képregénygyűjtemények időközben elvesztek, elkótyavetyélődtek, kidobódtak, megsemmisültek. Pedig mit nem adnék, ha egyszer még a padlás porából előkerülnének…

Van a vajdasági magyar sajtónak egy olyan hagyománya, hogy ha új lap indításában gondolkodnak az emberek, akkor az első évfolyam első számát igyekeznek az év végére, karácsony környékére időzíteni. Így volt ez a Magyar Szóval, és így történt évtizedekkel később a Családi Kör esetében is. Ennek jegyében a Buksi első száma is 1957. december 26-án jelent meg. Mi a jelentősége ennek? Mindig úgy képzeltem, hogy van ebben némi turpisság, hiszen – főleg egy hetilap esetében – így már a második lapszámra is azt lehet (mellesleg teljes joggal…) kiírni, hogy második évfolyam…

Így történt ez a Buksival is 1958. január 2-án.

Impresszuma szerint az 1957-es évfolyam egyetlen lapszámának fő- és felelős szerkesztője Novica Gyukics volt. Már a név írásmódjának is van egyfajta érdekessége, hiszen ez még az az időszak volt, amikor a vajdasági magyar sajtóban muszáj volt Noviszádot írni Újvidék helyett, ellenben a délszláv – és elsősorban a szerb – neveket magyaros fonetikus átírásban használták. Így lett Novica Đukićból is Novica Gyukics. A magyar szövegért Bogdánfi Sándor felelt. „Kiadja a Borba lapkiadó vállalat és a Magyar Szó lapkiadó vállalat”. A szerkesztőség székhelyeként is két cím volt megadva: egy belgrádi („Beográd, Mosa Pijade 31.”) és egy újvidéki („Noviszád, Vojvode Misicsa 1.”). Egy érdekesség: „Nyomatott a Magyar Szó lapkiadó vállalat nyomdájában”. Valamint egy kötelező elem: „Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza”.

Igazi, műfaji szempontból is elfogadható, értékelhető vezércikkről nem beszélhetünk, az első évfolyam első számában csak Kicsodák ezek? címmel egy kis jegyzet jelent meg a harmadik oldalon, aláírás, illetve szerző megjelölése nélkül, amely beharangozta, hogy milyen elvek és célkitűzések mentén szerkesztődik majd a továbbiakban a lap: „EZEK ITT LAPUNK HŐSEI: Csapa, az indián fiúcska, és kísérője Gru-gru. Érdekes, furcsa alak mindkettő. Kalandjaikat éber figyelemmel kísérjük lapunkban.

Azután jobb- és baloldalon, lapunk színes oldalain:

egy leleményes vitéz, a csetlő-botló Till Ulenspiegel;

egy valódi hős, Davy Crockett, aki két indiántörzs háborújának központi alakja;

egy szép mese a csodahegedűről, hazai rajzfilm alapján;

még egy izgalmas, fantasztikus sztrip a Vénusz bolygóról;

és még sok érdekes olvasmány jobb- és balodalon, lent és fent, az olvasó kíváncsiságának, képzelőerejének kielégítésére, szórakoztatására, pihenésére, mivel csakugyan azt szeretnénk, hogy az olvasó jól szórakozzon és pihenjen a BUKSI-t olvasva.”

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. július 27.)

A Buksi első számnak címoldala

A Buksi első számának képregénye

A Jó Pajtás élőújságot tart Szegeden

Tóth Lívia a Facebookon közzétesz egy meghívót eg aznapi eseményre.

*

MAI ESEMÉNY! A JÓ PAJTÁS SZEGEDEN!

Gyermekkorunkban mindig a csütörtököt, azaz a Jó Pajtást vártuk az iskolában!

A nagyszünetre általában megérkezett, de ha mégsem, hát azon versenyeztünk, ki mehet át kedvenc diáklapunkért a postára.

A Jó Pajtást szinte mindenki előfizette!

Robot Karcsi

Pifu

Kinga, a vadon lánya

Hadaró Jutka

Rügyfakadás

kistudúsítóink jelentik...

és még számtalan más érdekesség várta az olvasókat.

A Jó Pajtás zsebnaptára, évkönyve is különleges olvasmányunk volt.

Számos, életre szóló tanáccsal látott el bennünket.

Tehát:

November 17-én este 6 órakor a Millenniumi kávéház rendezvénytermében tartjuk az egyetlen kárpát-medencei diáklap

a Jó Pajtás élőújságját

Az ifjúsági csoportunk által szervezett esten vendégeink lesznek:

Lennert Géza, a Jó Pajtás nyugalmazott főszerkesztője,

Nagy Magdolna újságíró, a Jó Pajtás jelenlegi felelős szerkesztője,

Grubanov Martinek Emília tanítónő, a szabadkai J. J. Zmaj iskola tanítója, az EmArt Képzőművészeti Műhely vezetője

Szalai Violetta negyedik osztályos tanuló, Petőfi Sándor iskola, Hajdújárás

Szalai Klaudia nyolcadik osztályos tanuló, Petőfi Sándor iskola, Hajdújárás

Vendégeinkkel beszélget, és az estet vezeti: Barát Szabolcs

Támogatónk: Szeged Megyei Jogú Város Ifjúsági Alapja

Rendezvényeinkre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

Üdvözlettel:

Nagy Abonyi Attila

elnök

VMDK Szegedi Tagozata

közhasznú egyesület

(Facebook, 2016. november 17.)

A Jó Pajtás most készül megünnepelni a hetvenedik születésnapját

Lennert Géza egy Facebook-bejegyzésben reflektál egy több évvel ezelőtti cikkre: Nagygyörgy Zoltán írása 50 éves volna a Buksi címmel a Hét Nap 2008. június 11-i számában jelent meg.

*

„Ismerem ezt a cikket, tele van butasággal, én is Buksi-olvasó voltam, meg is van bekötve az egész. A Buksi (vagyis az »anyalap«, a Kekec) pont azon bukott meg, hogy túlságosan is »vonalas« lett, rátelepedett a Harcos Szövetség. A képregények viszont valóban megelőzték a szocYU-kort, de ez nem zavarta az olvasót (mást se). Azért »halt meg« fiatalon a Buksi, mert kezdett dögunalmas lenni a fárasztó partizán-dumákkal, és az olvasók elpártoltak tőle. Egyébként egy téves gyermeklapkészítési koncepció mintapéldája volt: leereszkedni az olvasó szintjére vagy még az alá, nem pedig oktatva-nevelni. Ilyen magyar nyelven kiadott, de nem magyar, hanem fordításlap volt a bukaresti Jóbarát (Cutezatori) is, csak ott nem a szerb Kekecet fordították Buksivá, hanem a román Cutezatorit Jóbaráttá. De ez már egy hosszú mese: a Buksi (sajnos) nincs, élt kb. 4 évet, a Jó Pajtás pedig most készül megünnepelni a 70. születésnapját.” (Lennert Géza)

(Facebook, 2016. november 15.)

50 éves volna a Buksi

A Hét Nap közli Nagygyörgy Zoltán írását, amelyben a régi vajdasági magyar gyermeklapra, a Buksira emlékezik.

*

50 éves volna a Buksi

Tavaly decemberben volt 50 éve, hogy egy csodálatos hetilapot kapott kezébe a délvidéki magyar olvasóközönség. Ötven évvel ezelőtt mindenki alig várta a csütörtök reggelt, hogy kinyissanak az újságárusok, és végre megvehessék kedvenc lapjukat, a Buksit (Újvidék, 1957. december 26. - Belgrád, 1962. október 1.), a 7-77 éves fiatalok hetilapját. Azt a kitűnő lapot, amelyet az újabban felnövő generációk sajnos nem ismerhetnek, de amelyre az akkori fiatalok még élő tagjai mindmáig meleg nosztalgiával emlékeznek.

A Buksi magyar nyelven, a vele párhuzamosan megjelenő Kekec című hetilap pedig szerb nyelven, színes nyomtatásban látott napvilágot. Ez a hetilap elsősorban korabeli képregényeket közölt folytatásokban. De minden második oldalon helyet kapott benne a tudomány, a sport, a film, az útirajz, a művészetek, azonkívül különféle rejtvények is. Ez a páratlan kiadvány az újvidéki Fórum és a belgrádi Borba lapkiadó vállalat összefogásával született.

Bogdánfi Sándor (1912-1987) volt a magyar nyelvű kiadás főszerkesztője. Aztán a mintegy öt év alatt, a megszűnéséig, 249 szám jelent meg belőle. Sok gyűjtő mind hazánkban, mind Magyarországon a bekötött példányait féltett kincsként őrzi.

Mai rohanó világunk nemzedékének is tudnia kell, hogy az akkori idők ifjainak a Buksi hetilap mit jelentett. Minden túlzás nélkül mondható, hogy a világot jelentette - fogalmazta meg egy „öreg ifjú” -, pontosabban a kilincsét annak az ajtónak, amelyen keresztül beláthattak a nagyvilágba. „Több volt ez nekünk akkor, mint ma a tévé vagy az internet...” Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az első szám megjelenésekor a legtöbb családban már szólt a rádió... A családok élete azonban a Buksival még színesebbé vált, és mondhatni, az akkori gyerkőcök rajta nevelkedtek.

A Buksi olvasottsága a magyarok körében kezdettől fogva nőttön-nőtt. Az akkori államhatalom erre gyorsan felfigyelt, és több szempontból is összeférhetetlennek találta a nézeteivel. Elemezve: az Újvidéken szerkesztett lap tartalma a korabeli „vörös ideológiá”-nak alapjaiban véve nem felelt meg. A közzétett képregényekben az amerikai Harold Foster (1892-1982) figurája, Valiant herceg (Prince Valiant) kezdettől fogva a demokráciáért harcolt. Aztán a belga Fred Funcken (1921-) hőse, a Fehér lovas (Chevalier Blanc) sajátosan küzdött a zsarnokság és az elnyomás ellen. A szintén belga rajzolónak, Macherot Raymondnak (1924- ) - akinek tehetsége csaknem felülmúlja Walt Dineyét - a mesefigurái: Vakarcs és Pöttömke (Chlorophyllle et Minimum), vagy épp Clifton ezredes (Colonel Clifton), minduntalan az igazságért harcoltak. És sorolhatnánk tovább. A Borba szerkesztői „mint felügyelők” egyhangúan azt kifogásolták, hogy a kiadványból hiányzik a „partizános”, a szerb nemzetet tömjénező, egyúttal pedig látószögszűkítő és agymosó tartalom. Ez a hetilap az akkori politikai szemlélet szerint túlságosan „nyugati” nézeteket terjesztett. A II. világháború után ez a Jugoszláviában „összezárt” nemzetiségek számára, köztük főleg a magyarokéra túlságosan nagy kilátást engedett a világra. Ilyenformán teher lett egy kisebbségi magyar lap további pénzelése. Ezen gondolatoktól vezérelve a domináló belgrádi Borba kiadó úgy határozott, hogy felülkerekedve az újvidéki Fórum kiadóvállalaton, 1962. október 1-jétől „megváltoztatja a lap tartalmát és külalakját”.

A Buksi fennmaradásáért a Fórum a Borbával tárgyalásokat indítványozott. De a „vöröstarajos” belgrádi lapkiadó sajátos érdekei megakadályozták, hogy a magyarok körében egyre népszerűbbé váló hetilap továbbra is megjelenjen. A gyors intézkedés minden előrejelzés nélkül, annyira ripsz-ropsz történt, hogy a folytatásos történetek is befejezetlenül értek véget!

Ekkor a csatát vesztett Buksitól szomorúan távozó főszerkesztőt az olvasók levelekkel halmozták el. A mai távlatból nézve az akkori demokrácianélküliség felelős mindezért, vagy ha úgy tetszik, a magyar pártok hiánya (sajnos, akkor egypártrendszer uralkodott), melyek csatasorba állhattak volna az ügy érdekében.

A korabeli ifjúságot a szocializmus eszméire nevelő államvezetés a Buksi helyett inkább a hazafias ideológiákat képviselő Jó Pajtás és a Képes Ifjúság kiadását pártfogolta. És persze, a legkisebbeket megcélozó Mézeskalácsot, amely már a gügyögés korától a „jóra nevel”. Ez utóbbiak mindmáig létező kiadványok, melyek irányelveit és olvasottságának mibenlétét hadd ítélje meg a tisztelt olvasó.

Nos, miután a Buksi megszűnt, Kekec néven csak szerb nyelven jelenhetett meg - de a csak szerb nyelven olvasók tábora is jócskán megcsappant a „megváltoztatott tartalom és külalak” miatt. Persze, a szerb nyelven gondolkodó ifjúság is megérezte, hogy a gondolkodásra való demokratikus szabadságjogot megvonták tőlük. Ezért aztán a Kekec is megszűnt. De próbálkoztak újra és újra a kiadásával, a vörös színezetű szerkesztés és egynyelvűség azonban gátolta a népszerűségét. Mára már homályba vész a Kekec hetilapnak még az emléke is. Azóta az illusztrátorai közül is sokan elköltöztek már az élők sorából.

A jubileum alkalmából az ismerősöket kereső két internetes rendszernek, az IWIW-nek és a Pozn@nicinek az oldalára felraktam a Buksi hetilapunkat, és külön a benne közölt Vakarcs és Clifton képregények rajzolójának, a ma 84 éves Macherot Raymond mesternek az adatait. Kétségtelen, hogy a Buksiban napvilágot látott képregényei a mostani ifjúságnak is ugyanolyan lenyűgöző és kivételes szórakozást nyújtanának, mint az ötven évvel ezelőttieknek.

Az egykori olvasóktól megdöbbentően sok szívfájdító levél özönlik a levelesládába. Ebből arra lehet következtetni, hogy nyilván mégsem kizárólag az egykori ifjak tollából érkeznek - sőt, az is bizonyos, hogy ha ezt a hetilapot megfelelő „magyar érdekű” kezek gondjaira bízva lehetővé válna az újraindítása, népszerűsége túlszárnyalná valamennyi délvidéki ifjúsági kiadványét. A leveleket olvasgatva az a meggyőződésem, hogy egyszer biztosan lesz majd valaki, aki ismét életre hívja ezt a páratlan újságot. Kardoskodhatna mellette a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Koalíció is.

A várakozás reményében nem felejtik el kedvenc olvasmányukat az egykori Buksi-rajongók, az egykor cserbenhagyott „öreg ifjak”, akik közül majd mindegyiknek a levele végén ez áll: ,,Macherot mester, köszönjük, hogy színessé tette gyermekéveinket!” - Kedves Buksi, emléked örökké szívűnkben él!

(Hét Nap, 2008. június 11.)

Kedvenc lapunk címoldala

Megjelenik a Jó Pajtás ötvenkilencedik évfolyamának huszonhatodik száma

A lapszám címoldalán képes összeállítást közöl Lennert Géza kínai felvételeiből.