A nosztalgia hangja

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila sajtótörténeti sorozatának folytatását.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

A nosztalgia hangja

A lap a szerb nyelvű Kekec magyar fordításban megjelenő mutációja volt – Volt egyszer egy Buksi (9. rész)

Az idén lenne hatvanéves az egykori Buksi című gyermeklap, amely azonban – felettébb sajnálatos módon – nem érte meg ezt a kort, nem egész öt év után kimúlt, megszűnt. Mint az újság egyik volt munkatársától, a kisebb szövegek fordítójától, Kovács József újságírótól, szerkesztőtől jóval később megtudhattuk (lásd sorozatunk korábbi részeiben…), a Borba társkiadó ekkor vásárolt egy színes nyomtatásra alkalmas nyomdagépet, ezért az addig a szerb nyelvű változatot, a Kekecet is előállító Forummal felbontotta szerződését. Ettől kezdve maga nyomtatta színes lapjait. A Buksi ezek szerint akkor maradhatott volna fenn, ha szerkesztői leköltöznek Belgrádba, s voltak is akkoriban ilyen kezdeményezések, de végül is nem tudtak megegyezni… Ez volt Kovács József szerint a népszerű gyermeklap végzete.

Mint a lap egykori szerkesztőjétől megtudhattuk, a Buksi munkatársainak, akik leköltöztek volna Belgrádba, a Borba kiadóház nem tudott lakást biztosítani a jugoszláv fővárosban, ezért a tárgyalások megrekedtek, zátonyra futottak. Be kell vallanom, az elbeszélésének ezt a részét én jókora fenntartásokkal fogadom… Ugyanis felmerül bennem a kérdés: Valóban egy albérleten múlott volna minden? Tényleg?! Már elnézést, de ez eléggé hihetetlennek tűnik nekem.

Mai szemmel nézve már sajtótörténeti adatként, tényszerűen kell tekintenünk arra, hogy a Buksi utolsó száma 1962. október 1-én jelent meg. Teljesen váratlanul, mindenféle hivatalos bejelentés, előrejelzés nélkül szűnt meg a lap. Nem is beszélve arról, ami minden képregényrajongót a legfájdalmasabban érint: a hétről hétre egyoldalas folytatásokban közölt történetek megszakadtak, a szálak elvarratlanul lógtak a levegőben… Vagy hevertek az ágy alatt a porban… Vagy belegabalyodtak a pókhálóba a szoba sarkában… Vagy a fene sem tudja ma már megmondani, hogy milyen sorscsapások érték őket tulajdonképpen… Menet közben! Amikor pedig úgy tűnt, hogy minden épp a legnagyobb rendben megy a maga kiszámítható, biztosnak és biztonságosnak vélt útján… A rajongók sem értették, hogy mi történt. A horgosi Nagygyörgy Zoltán, aki zsenge kisgyermekként volt a Buksi egyik elragadtatott, rajongással és nyitottsággal teli olvasója, kilenc évvel ezelőtt, a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban 2008. szeptember 25-én megjelent Ötvenéves (lenne) a Buksi című írásában így foglalta össze emlékeit: „Ötven évvel ezelőtt az itteni magyarság egy csodálatos hetilappal lett gazdagabb. Ez volt a mai nemzedékek által sajnos már feledésbe merült Buksi, a 7–77 éves fiatalok hetilapja. A ma is élő akkori fiatalok viszont még mindig meleg nosztalgiával emlékeznek erre a remek kiadványra. Abban az időben mindenki alig várta a csütörtököt, hogy az újságárusok kinyissanak, hogy olvashassák kedvenc képregényhőseik történeteit, melyek egyoldalas folytatásokban jelentek meg. Sok gyűjtő, mind hazánkban, mind Magyarországon, ma ezeket az összegyűjtött példányokat féltett kincsként őrzi” – írta a szerző. Hozzáteszem, valóban ez állt a Buksi fejléce alatt: „A 7-77 éves fiatalok lapja”. Én ezt azonban eddig még egyszer sem említettem sorozatunkban, szándékosan!, mert ezt egyfajta (felettébb elkoptatott, elcsépelt…) frázisnak tartom, ami mellesleg épp abból adódik (azért került ide…), hogy a Buksi a szerb nyelvű Kekec hasonmása, tükörlapja, magyar nyelvű fordításban megjelenő mutációja volt. Ilyen megközelítésben tehát tulajdonképpen önálló újságnak sem tekinthetjük, különösképp, hogy „autonóm tartalmat” szinte nem is közölt; főleg a kezdetek kezdetén nem. Délszláv nyelvterületen pedig – akárhány utódállamról beszéljünk is – ez máig is egy igencsak elterjedt, bevett, rendszeresen feltűnő és ismétlődő megjelölés, (ön)meghatározás. S így én nem is tulajdonítanék neki jelentőséget… Még az érdekesség szintjén sem! „Borbin zabavnik za mlade o 7 do 77 godina” – olvashatjuk a korabeli Kekecek címoldalán. A Politikin zabavnik pedig még erre is rátett egy „lapáttal”: „Za sve od 7 do 107!” Vagyis nekik már a hetvenhét esztendős emberek sem elég idősek ahhoz, hogy felnőttszámba vegyék őket, az ifjúság határait ők egészen százhét éves korig szélesítették… A magam negyvenhat esztendős fejével ezt ezúton is köszönöm nekik!

Nagygyörgy Zoltán így folytatta visszaemlékezéseit: „Akkor párhuzamosan, magyarul Buksi, szerbül pedig Kekec néven megjelenő lap színes nyomtatásban látott napvilágot, és elsősorban képregények voltak benne, de tudománnyal, sporttal, filmmel is foglalkozott, érdekességeket és rejtvényeket is közölt. A belgrádi Borba lapkiadó vállalat és az újvidéki Forum lap- és könyvkiadó közös törekvéseként jelent meg. A magyar nyelvű kiadás főszerkesztője Bogdánfi Sándor (1912–1987) volt. Majdnem öt éven át – amíg nem szűnt meg – magyarul 249 szám jelent meg belőle.

A Buksi a vajdasági magyarság körében kedvelt lap volt, nagy olvasótáborra tett szert, amely egyre csak növekedett, és ez az akkori hatalomnak nem biztos, hogy megfelelt. Egy kisebbségi lap pénzelése talán »teherré vált az államkasszának« és az is elképzelhető, hogy a belgrádi Borba számára az újvidékiek által szerkesztett lap tartalma sem »megfelelő ideológiákat« prezentált az olvasók felé. A folytatásokban közölt nyugati képregényekben a belga rajzoló, Macherot Raymond figurái, Vakarcs és Pöttömke mindig az igazságért harcoltak, úgy, mint Clifton ezredes is. Az amerikai Harold Foster képregényhőse, Valiant herceg a demokráciáért küzdött. A szintén belga Fred Funcken figurája, a fehér lovas az elnyomás és a zsarnokság ellen harcolt stb. A tudományos munkák és a szórakoztató rovatok is lehet, hogy szerintük túlságosan olyan »nyugati« nézeteket közvetítettek az olvasóknak, amelyek a II. világháborút követően túlságosan megnyitották a világot a Jugoszláviában »összezárt« nemzetiségek előtt. Így a belgrádi Borba úgy határozott, hogy 1962. október 1-jétől megváltoztatja a lap tartalmát és külalakját” – írta hát Nagygyörgy Zoltán az Üveggolyóban. Mint már sorozatunk nyitóepizódjában is jeleztem, éppen ezek azok a vélemények, amelyekkel a lap arculatának megítélésében az utókorból nézve, vagyis mai szemléletünk szerint már nem mindenki ért egyet. A jövő héten majd ezt is igyekszünk még tisztába rakni…

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. szeptember 21.)

Régi Buksik egy kupacban (Nagygyörgy Zoltán illusztrációja)

A Buksi kilencedik számában, 1958. február 20-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

50 éves volna a Buksi

A Hét Nap közli Nagygyörgy Zoltán írását, amelyben a régi vajdasági magyar gyermeklapra, a Buksira emlékezik.

*

50 éves volna a Buksi

Tavaly decemberben volt 50 éve, hogy egy csodálatos hetilapot kapott kezébe a délvidéki magyar olvasóközönség. Ötven évvel ezelőtt mindenki alig várta a csütörtök reggelt, hogy kinyissanak az újságárusok, és végre megvehessék kedvenc lapjukat, a Buksit (Újvidék, 1957. december 26. - Belgrád, 1962. október 1.), a 7-77 éves fiatalok hetilapját. Azt a kitűnő lapot, amelyet az újabban felnövő generációk sajnos nem ismerhetnek, de amelyre az akkori fiatalok még élő tagjai mindmáig meleg nosztalgiával emlékeznek.

A Buksi magyar nyelven, a vele párhuzamosan megjelenő Kekec című hetilap pedig szerb nyelven, színes nyomtatásban látott napvilágot. Ez a hetilap elsősorban korabeli képregényeket közölt folytatásokban. De minden második oldalon helyet kapott benne a tudomány, a sport, a film, az útirajz, a művészetek, azonkívül különféle rejtvények is. Ez a páratlan kiadvány az újvidéki Fórum és a belgrádi Borba lapkiadó vállalat összefogásával született.

Bogdánfi Sándor (1912-1987) volt a magyar nyelvű kiadás főszerkesztője. Aztán a mintegy öt év alatt, a megszűnéséig, 249 szám jelent meg belőle. Sok gyűjtő mind hazánkban, mind Magyarországon a bekötött példányait féltett kincsként őrzi.

Mai rohanó világunk nemzedékének is tudnia kell, hogy az akkori idők ifjainak a Buksi hetilap mit jelentett. Minden túlzás nélkül mondható, hogy a világot jelentette - fogalmazta meg egy „öreg ifjú” -, pontosabban a kilincsét annak az ajtónak, amelyen keresztül beláthattak a nagyvilágba. „Több volt ez nekünk akkor, mint ma a tévé vagy az internet...” Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az első szám megjelenésekor a legtöbb családban már szólt a rádió... A családok élete azonban a Buksival még színesebbé vált, és mondhatni, az akkori gyerkőcök rajta nevelkedtek.

A Buksi olvasottsága a magyarok körében kezdettől fogva nőttön-nőtt. Az akkori államhatalom erre gyorsan felfigyelt, és több szempontból is összeférhetetlennek találta a nézeteivel. Elemezve: az Újvidéken szerkesztett lap tartalma a korabeli „vörös ideológiá”-nak alapjaiban véve nem felelt meg. A közzétett képregényekben az amerikai Harold Foster (1892-1982) figurája, Valiant herceg (Prince Valiant) kezdettől fogva a demokráciáért harcolt. Aztán a belga Fred Funcken (1921-) hőse, a Fehér lovas (Chevalier Blanc) sajátosan küzdött a zsarnokság és az elnyomás ellen. A szintén belga rajzolónak, Macherot Raymondnak (1924- ) - akinek tehetsége csaknem felülmúlja Walt Dineyét - a mesefigurái: Vakarcs és Pöttömke (Chlorophyllle et Minimum), vagy épp Clifton ezredes (Colonel Clifton), minduntalan az igazságért harcoltak. És sorolhatnánk tovább. A Borba szerkesztői „mint felügyelők” egyhangúan azt kifogásolták, hogy a kiadványból hiányzik a „partizános”, a szerb nemzetet tömjénező, egyúttal pedig látószögszűkítő és agymosó tartalom. Ez a hetilap az akkori politikai szemlélet szerint túlságosan „nyugati” nézeteket terjesztett. A II. világháború után ez a Jugoszláviában „összezárt” nemzetiségek számára, köztük főleg a magyarokéra túlságosan nagy kilátást engedett a világra. Ilyenformán teher lett egy kisebbségi magyar lap további pénzelése. Ezen gondolatoktól vezérelve a domináló belgrádi Borba kiadó úgy határozott, hogy felülkerekedve az újvidéki Fórum kiadóvállalaton, 1962. október 1-jétől „megváltoztatja a lap tartalmát és külalakját”.

A Buksi fennmaradásáért a Fórum a Borbával tárgyalásokat indítványozott. De a „vöröstarajos” belgrádi lapkiadó sajátos érdekei megakadályozták, hogy a magyarok körében egyre népszerűbbé váló hetilap továbbra is megjelenjen. A gyors intézkedés minden előrejelzés nélkül, annyira ripsz-ropsz történt, hogy a folytatásos történetek is befejezetlenül értek véget!

Ekkor a csatát vesztett Buksitól szomorúan távozó főszerkesztőt az olvasók levelekkel halmozták el. A mai távlatból nézve az akkori demokrácianélküliség felelős mindezért, vagy ha úgy tetszik, a magyar pártok hiánya (sajnos, akkor egypártrendszer uralkodott), melyek csatasorba állhattak volna az ügy érdekében.

A korabeli ifjúságot a szocializmus eszméire nevelő államvezetés a Buksi helyett inkább a hazafias ideológiákat képviselő Jó Pajtás és a Képes Ifjúság kiadását pártfogolta. És persze, a legkisebbeket megcélozó Mézeskalácsot, amely már a gügyögés korától a „jóra nevel”. Ez utóbbiak mindmáig létező kiadványok, melyek irányelveit és olvasottságának mibenlétét hadd ítélje meg a tisztelt olvasó.

Nos, miután a Buksi megszűnt, Kekec néven csak szerb nyelven jelenhetett meg - de a csak szerb nyelven olvasók tábora is jócskán megcsappant a „megváltoztatott tartalom és külalak” miatt. Persze, a szerb nyelven gondolkodó ifjúság is megérezte, hogy a gondolkodásra való demokratikus szabadságjogot megvonták tőlük. Ezért aztán a Kekec is megszűnt. De próbálkoztak újra és újra a kiadásával, a vörös színezetű szerkesztés és egynyelvűség azonban gátolta a népszerűségét. Mára már homályba vész a Kekec hetilapnak még az emléke is. Azóta az illusztrátorai közül is sokan elköltöztek már az élők sorából.

A jubileum alkalmából az ismerősöket kereső két internetes rendszernek, az IWIW-nek és a Pozn@nicinek az oldalára felraktam a Buksi hetilapunkat, és külön a benne közölt Vakarcs és Clifton képregények rajzolójának, a ma 84 éves Macherot Raymond mesternek az adatait. Kétségtelen, hogy a Buksiban napvilágot látott képregényei a mostani ifjúságnak is ugyanolyan lenyűgöző és kivételes szórakozást nyújtanának, mint az ötven évvel ezelőttieknek.

Az egykori olvasóktól megdöbbentően sok szívfájdító levél özönlik a levelesládába. Ebből arra lehet következtetni, hogy nyilván mégsem kizárólag az egykori ifjak tollából érkeznek - sőt, az is bizonyos, hogy ha ezt a hetilapot megfelelő „magyar érdekű” kezek gondjaira bízva lehetővé válna az újraindítása, népszerűsége túlszárnyalná valamennyi délvidéki ifjúsági kiadványét. A leveleket olvasgatva az a meggyőződésem, hogy egyszer biztosan lesz majd valaki, aki ismét életre hívja ezt a páratlan újságot. Kardoskodhatna mellette a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Koalíció is.

A várakozás reményében nem felejtik el kedvenc olvasmányukat az egykori Buksi-rajongók, az egykor cserbenhagyott „öreg ifjak”, akik közül majd mindegyiknek a levele végén ez áll: ,,Macherot mester, köszönjük, hogy színessé tette gyermekéveinket!” - Kedves Buksi, emléked örökké szívűnkben él!

(Hét Nap, 2008. június 11.)

Kedvenc lapunk címoldala