2016. február 29., hétfő

Oscar-díj – Sipos Gábor producer: Mindent jelent ez a díj

A Magyar Távirati Iroda megszólaltatja a Saul fia című film producerét.

*

Kultúra-film-Oscar-díj-Magyarország-USA
Oscar-díj – Sipos Gábor producer: Mindent jelent ez a díj

Budapest/Los Angeles, 2016. február 29., hétfő (MTI) – Hatalmas örömmel fogadták a Saul fia alkotói a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Ezt Sipos Gábor, a film egyik producere mondta a magyar idő szerint hétfőn hajnalban véget ért Los Angeles-i díjátadó gálát követően az MTI-nek.
„Elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az elmúlt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték” – idézte fel a producer.
Az Oscar-szobrot a holokausztdráma rendezője, Nemes Jeles László vette át a hollywoodi Dolby Színház színpadán. A rendező a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. „Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – hangsúlyozta.
A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, több tucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban. Sipos Gábor a rendező köszönőbeszédéről szólva elmondta, hogy Nemes Jeles László röviddel a díjátadók előtt szokta végiggondolni, hogy mit fog mondani.
„Ebben a pillanatban mindent jelent ez a díj, a mai nap az ünneplésé” – fűzte hozzá a producer.
Az idei Oscar-gála egyúttal magyar filmtörténeti eseménnyé vált: Szabó István Mephisto című alkotásának 1982-es győzelme óta először nyerte el az Oscar-díjat magyar játékfilm. A Laokoon Filmgroup gyártásában készült film vezető producere Sipos Gábor mellett Rajna Gábor volt.

pag \ bsa
MTI 2016. február 29., hétfő 6:59

(Magyar Távirati Iroda, 2016. február 29.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése