2020. március 5., csütörtök

„Családpolitikánkkal tág mozgásteret adunk a fiataloknak”

A Dunakanyar Régió című lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

„Családpolitikánkkal tág mozgásteret adunk a fiataloknak”
Tuzson Bence: A gyermekeket nevelő szülők, a nők, az édesanyák sehol a világon nem kapnak annyi támogatást, mint Magyarországon

A fiatalok pénzügyi segítségre számíthatnak az államtól a családalapításhoz, az anyák pedig ma már többféle lehetőség közül választhatnak az újbóli munkába álláshoz – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta azt is, hogy országszerte folyamatban vannak a bölcsődeépítések és felújítások. A nemzetközi nőnap alkalmából a politikus elmondta azt is, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt hazánkban a nők foglalkoztatási aránya, ami soha nem volt olyan magas, mint most.

– A családtámogatási rendszer kiszélesítésében és a fiatal házasoknak felkínált kedvezményes intézkedésekben nyilvánvalóan látszik a kormánynak a családok megerősítése melletti elkötelezettsége. Várhatóan melyek lesznek ennek a családpolitikai szemléletnek a további irányai a közeljövőben?
– A magyar kormány családpolitikájával tág mozgásteret akar adni a fiataloknak, és meg akarja őrizni az országban azokat az értékeket, amelyeket a hagyományos családmodell jelent. Ezt egyesek ultrakonzervatív családpolitikának tartják, pedig valójában nem az, inkább „csak” konzervatív, de nagyon is modern, sőt nagyon haladó is egyben. Nyíltan kell beszélnünk az ország jövőjéről, ezért hangsúlyozzuk azt is, hogy a gyermekvállalás a legszemélyesebb döntés, amelybe nem tudunk, és nem is akarunk beleszólni. Mi segíteni akarunk azoknak, akik már döntöttek, és akik gyermeket szeretnének. Az egyéni döntések azonban hatással vannak a társadalomra és a gazdaságra is, ezért a kormánynak mindenképp beszélnie és cselekednie kell ezen a területen.
– Miben nyilvánul meg ez a kormányzati cselekvés?
– A fiatalok pénzügyi segítségre számíthatnak az államtól a családalapításhoz. Az anyák ma már többféle lehetőség közül választhatnak az újbóli munkába álláshoz. A kormány támogatja, hogy megfelelő számú bölcsőde legyen – országszerte folyamatban vannak a felújítások és az építkezések –, de a gyerekekkel otthon maradhat az apa és a nagyszülő is. Az utóbbi években nőtt hazánkban a nők foglalkoztatási aránya, és soha nem volt olyan magas, mint most. Különösen fontos ezt hangsúlyoznunk így, a nemzetközi nőnap tájékán is. Többször felhívtuk már azonban a figyelmet arra is, hogy számunkra kiemelt jelentőségű a keresztény hagyományaink megőrzése. Márpedig a kereszténység és a keresztény értékek nem korlátozódnak az egyházi életre, hanem áthatják az emberek életmódját, mindennapjait, a családi közösséget is, gyakorlatilag tehát jelen vannak az élet minden apró kis szegletében.
– Milyen tapasztalatokra alapozzák ezeket a családpolitikai döntéseket?
– A magyar társadalomnak megvan a lehetősége arra, hogy megfigyelje, tanulmányozza más országok tapasztalatait, de ezekből az elmúlt időszakban azt a következtetést vonta le, hogy jobb, ha megmarad olyannak, amilyen. Így tehát a teljes kontinensünket és azon belül az Európai Unió egészét sújtó negatív demográfiai tendenciákat mi nem egy idegen kultúrájú, más vallású néptömeg betelepítésével kívánjuk megoldani, hanem a hazai, magyar fiatalok hathatós felkarolásával és a családalapításuk, gyermekvállalásuk hatékony támogatásával. Döntéseinket pedig megalapozottan hoztuk meg, hiszen a családügyi nemzeti konzultációra beérkezett válaszok elemzése nyomán jutottunk hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek alapján olyan intézkedéseket tudtunk kidolgozni, amelyek itt helyben, a kisebb közösségekben is találkoznak a lakossági igényekkel.

(Dunakanyar Régió, 2020. március 5.)

Tuzson Bence


     

      

      

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése