2020. szeptember 12., szombat
Laudáció Márti néni tiszteletére
2020. szeptember 1., kedd
Göd jövőjét építjük
A Gödi Körkép című lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.
*
Göd jövőjét építjük
Tuzson Bence: Képviselőként az a dolgom, hogy azokra a településekre, amelyeket én
képviselek, minél több lehetőséget elhozzak, és minél több fejlesztési forrást elérhetővé tegyek
Két év alatt épült fel a gödi Kincsem óvoda, az ország egyik legnagyobb ilyen intézménye, amelyet az idén ősztől csaknem négyszáz kisgyermek vehet birtokba. Amikor úgy jön haza az óvodából a gyermek, hogy mosoly van az arcán, és láthatóan boldog, akkor tudjuk, hogy ő több lett attól, amit az óvodában kapott – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője, akinek már a beruházás tervezése óta igen nagy szerepe volt abban, hogy ez az óvoda megépülhetett. Mint mondta, az a kötelességünk, hogy gondoskodjunk a gyermekeinkről, hiszen azokból lesznek a holnap, a jövő felnőttei, akik most még óvodáskorúak, és ők fogják képviselni hazánkat, ők hozzák majd meg a legfontosabb döntéseket.
● Ön a kezdetektől fogva aktívan részt vett a vállalkozásban, és segítette a gödi óvodaépítés
beruházását. Milyen érzés itt állni most, az elkészült épületben?
– Régóta az a meggyőződésem, hogy a jövőt építi az, aki iskolákat és óvodákat, vagyis
oktatási-nevelési intézményeket épít. S mivel mi vagyunk az ország egyik legfiatalabb
térsége, és a miénk hazánk legnagyobb tankerülete, számunkra különösen fontos, hogy az
oktatói-nevelői munka a 21. század követelményeinek megfelelő eszközökkel és a lehető
legjobb körülmények között folyjon. Számomra a képviselői munka egyet jelent az általam
képviselt emberek, települések és térség igényeivel, ez is az egyik oka annak, hogy nagyon jól
emlékszem még arra a 2018-as márciusi napra, amikor megszületett a döntés, és Göd városa
megkaphatta azt a támogatást, amiből elkezdődhetett ennek a beruházásnak a megvalósítása.
Négyszázmilliós támogatásról van szó, ami valóban nagy összeg. Sokszor elmondtuk már,
hogy a legfontosabb nagyberuházások a koronavírus-járvány ellenére sem álltak le, a
kényszerű korlátozások időszakában is töretlenül folytattuk a munkát. Ennek ékes bizonyítéka
a gödi Kincsem óvoda is, hiszen a legnehezebb időszakban is dolgoznunk kellett annak
érdekében, hogy az idejáró csaknem négyszáz óvodás gyermek számára a tanévkezdésre
elkészülhessen ez a csodálatos új épület.
● A gödi városvezetésben időközben megváltozott helyzet hogyan befolyásolta ezt a munkát?
– Gondolkodhatunk mi akárhogyan a világ dolgairól, nem feltétlenül kell mindig és
mindenben egyetértenünk, mégis van valami, amiben nehéz is lenne különbségeket találnunk:
abban, hogy a gyermekeink a legfontosabbak. Az a kötelességünk, hogy gondoskodjunk
róluk. S ne felejtsük el azt sem, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy ezek a mai
gyerekek hogyan fognak majd gondolkodni. Mindemellett én partnerséget kínálok
mindenkinek: az együttműködés napjainkban, a koronavírus-járvány elleni védekezés
második szakaszában különösen fontos. Képviselőként azon dolgozom, hogy azokra a
településekre, amelyeket én képviselek – így tehát Gödre is –, minél több lehetőséget
elhozzak, és minél több fejlesztési forrást elérhetővé tegyek, de a helyi polgármesterekre vár
az a feladat, hogy ezeknek a kereteknek, amelyeket állami forrásokból sikerül
megszereznünk, jó gazdái legyenek. Ebben a munkában mindenkinek megvan a maga
feladata, mert csak együttműködéssel tudunk jelentős eredményeket elérni. A képviselőként
végzett munkám egyik legfontosabb alapelve, hogy minden támogatást megadok azoknak a
településvezetőknek, akik jó fejlesztési programokat akarnak professzionális módon
megvalósítani, azaz jót és jól cselekszenek. Aki ebben a munkában, a fejlesztésekben partner,
az rám mindig számíthat.
● Az ország legfiatalabb térsége vagyunk, sok-sok gyermekeket nevelő családdal. Mit
hozhat számukra ez a tanév?
– Most még négy gyermek édesapjaként, de decembertől már ötgyermekes apukaként
pontosan tudom, milyen érzés bekísérni egy gyermeket reggel az óvodába, és rábízni
valakikre, akik ott nevelik őt, majd délután úgy jön haza a gyermek, hogy mosoly van az
arcán, mert boldog, és a viselkedéséből látom, hogy ő több lett attól, amit az óvodában kapott.
Az óvoda indítja el az életbe a gyermekeinket, szerepe tehát éppen ezért különösen
hangsúlyos. A családi miliő után az óvoda az első olyan közösség, amelyből a gyermekeink
egész életre szóló élményeket visznek magukkal. Egy ilyen beruházásnak, mint a Kincsem óvoda felépítése, nagyon nagy jelentősége van, de ha csak az épületre gondolunk – bár a
környezet valóban impozáns és lenyűgöző –, akkor csak falakat, téglát, maltert, vakolatot és
festéket látunk, sokkal fontosabb azonban, hogy ezek a falak élettel teljenek meg. Ehhez két
dologra van szükség. Először is gyermekekre, akik zsivajjal, zajjal és időnként csínytevéssel
is, de mégiscsak betöltik a teret. Másrészt az ország legfiatalabb térségének egyikeként évről
érve egyre több férőhelyre van szükségünk, ezért választókerületemben már évek óta
gyakorlatilag folyamatosak az óvoda- és iskolaépítések. Szükség van ugyanakkor olyan
szakemberekre is, akik foglalkoznak a gyermekeinkkel, ezért nekik is köszönetet kell
mondanunk a kitartásukért, hiszen két év telt el időközben, amíg megvalósult ez a beruházás,
s addig is el kellett viselniük az építkezést. Köszönetet kell mondani mindazoknak, akik
hozzájárultak ahhoz, hogy ez a beruházás megvalósulhatott, hiszen az ország egyik
legnagyobb óvodájáról beszélünk. Szeretném, ha a fenntartó jó gazdája lenne ennek az
óvodának, és fontos célkitűzésnek tekintem, hogy ebben a sok szempontból rendhagyó
tanévben, amikor a koronavírus-járvány okozta veszély ismét megnőtt, az emberek féltik a
gyermekeik egészségét, míg mások a munkahelyük és a gazdaság válsága miatt aggódnak, a
szabályok maradéktalan betartásával menedzselnék le ezt a tanévet a szakemberek. A cél az,
hogy megvédjük az emberek egészségét és a munkahelyeket. Ehhez kívánok
mindannyiunknak sok erőt és kitartást.
(Gödi Körkép, 2020. szeptember)
Átadták az újjáépített Kincsem Óvodát
A Gödi Körkép című lap szeptemberi száma tudósítást közöl a Kincsem Óvoda avatóünnepségéről.
*
BERUHÁZÁS
Átadták az újjáépített Kincsem Óvodát
Augusztus utolsó napján adták át és mutatták be ünnepélyes keretek között a megújult intézményt. Szeptember elsején pedig már birtokba is vehették a gyerekek az új, modern, minden igényt kielégítő kétszintes épületet.
Az ünnepélyes átadón Balogh Csaba
köszöntötte az egybegyűlteket. A polgármester
Robert Fulghum amerikai
szerző Már az óvodában megtanultam
mindent, amit tudni érdemes című írását
idézte. A sorok rávilágítottak arra,
hogy azok a viselkedési alapok, melyet
kisgyermekkorban sajátítunk el, meghatározóak
egész életünkben. Az óvodában
megismert szabályok felnőtt
életünk szavaira lefordítva is bölcsnek
és igaznak hatnak. Hozzátette: Göd
egy különleges település, ahol az általános
tendenciákkal szemben egyre
több gyermek születik. Fontos feladat
megtanítani nekik, hogy mit jelent egy
közösség tagjának lenni. A polgármester
megköszönte az óvoda dolgozóinak
az elmúlt időszakban nyújtott, a költözéssel
járó többletmunkát.
Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös
számú választókörzet országgyűlési
képviselője az ünnepi percekben felidézte
azt a 2018 márciusi napot, amikor
döntés született arról, hogy Göd
megkapja a támogatást az óvoda újjáépítésére.
Az akkori polgármesterrel,
Markó Józseffel tárgyaltak arról, hogy
a jelentős állami támogatást miképp
tudja a város kiegészíteni. (Lásd továbbá
a képviselő úrral készített interjút!)
Dr. Pintér György szerint múlt és jövő
találkozása valósult meg – korábban ő
is kísérte gyermekeit az épület elődjébe,
most pedig látható és használható
a teljesen új, modern óvoda, amely
külső jegyeiben emlékeztet a régire is. A körzet önkormányzati képviselője elmondta: 2014 óta vártak a megfelelő pályázati lehetőségre, amely nem csupán korszerűsítést foglal magában, hanem az újjáépítést is lehetővé teszi. A szomszédos telket is sikerült a városnak megvásárolnia, ahol szolgálati lakás kialakítására van lehetőség, és tovább növeli a gyerekek rendelkezésére álló zöld felületet.
Kocsis Katalin hangsúlyozta: az új épület nagyon modern, minden követelménynek és igénynek megfelel, tiszta, rendezett, öröm benne dolgozni. Az óvodavezető arról is beszélt, hogy a fenntartó minőségi, minden részletre figyelő bútorzattal látta el az intézményt. Befogadták az óvoda munkatársainak ötleteit, kéréseit, így ezentúl több energia jut a szakmai munkára, mert nem kell a napi szinten felmerülő apró-cseprő problémák praktikus megoldásával bajlódni. Most az alapberendezés része sok olyan szükséges tárgy, amelyet az évek során, a tapasztalatok alapján apránként szereztek be korábban.
Az intézmény vezetője sajnálattal
beszélt arról, hogy az elmúlt két évben
hat helyszínre szétszórt intézmény
egyes tevékenységeit felfüggeszteni
kényszerült, ilyenek pl. a tehetséggondozó
műhelyek, melyek számos területen
foglalkoztak az óvónők ajánlása
alapján a gyerekekkel. Elmaradtak
a nagyobb területet igénylő, nagyobb
létszámú hagyományos rendezvények,
egyrészt az építkezés, aztán tavasszal
a járványhelyzet miatt. Örömét fejezte
ki afelett, hogy az újra egy telephelyen
lévő intézmény ezekre ismét lehetőséget
ad. 16 csoportban több mint 400
gyermek mindennapjait biztosítja 32
óvodapedagógus, 16 dadus, 7 pedagógiai
asszisztens és egy gyógypedagógus
az új – immár főépületben,
a Csalogány tagóvodában és a régi,
rózsaszín 1-es épületben, amely az első
óvoda volt csaknem 100 évvel ezelőtt
Felsőgödön. A fenntartó 12 plusz álláshelyet
biztosít az intézménynek a kötelező
létszámon felül, ami valóban nagy
segítség a mindennapi működéshez.
Immár valóban nem lehet kicsi, családias
közegről beszélni, a nagy intézményt
még be kell lakni, és megismerni,
milyen szabályok bevezetése kell
ahhoz, hogy meglegyen a gyerekek és
az eszközök biztonsága, és a szakmai
munka is zavartalan lehessen.
A műszaki átadás ugyan április közepén
megtörtént, az óvoda dolgozói
a használatbavételi engedélyt csak
augusztus 12-én kapták kézhez. Így
a szeptember elsejei nyitásra csupán
ez után készülhettek, párhuzamosan
ellátva a nyári ügyeletbe érkező gyermekek
óvodáztatását a régi épületekben.
Az utolsó hét hajrájában az új,
kényelmes, praktikus bútorok is a helyükre
kerültek, az óvónők díszítettek
a csoportszobákban, és a közösségi terek
dekorációja is elkészült két kolléga több hónapos munkájával, valamint
a Szabó Árpád felajánlásában érkező
virágokat is elültették az előkertben.
Az ősz első napjával megérkeztek az
óvodások is az új épületbe. Újdonság,
hogy az emeleten is vannak csoportok.
Voltak, akik megilletődtek, a legtöbben
azonban örömmel vették birtokba
a szép új szobákat. Megkezdődik az új
nevelési év, az első kézműves foglalkozásokon
készülő tárgyaknak már meg
is van a tervezett helye: a hagyományos
Mihály-napi vásár alkalmával – amennyiben a járványhelyzet nem szól közbe
– bárki megcsodálhatja majd őket.
Az újjáépítés értéke összességében meghaladja az 1,1 milliárd forintot
Göd Város Önkormányzata még 2017-
ben nyújtott be sikeres pályázatot az
„Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást
nyújtó intézmények fejlesztésének
támogatása Pest megyében” című
kiírásra. Az elnyert, vissza nem térítendő
támogatás összege az időközben
kérelmezett többlettámogatással
együtt bruttó 459 600 000 forint, mely
a teljes építési összeg 40%-a. A fennálló
részt a projekt összköltségéhez, a bruttó
1 069 983 451 forinthoz a város saját
forrásból tette mellé.
Az új intézmény a Veresmester Ingatlanfejlesztő
Kft. és a Juko Építőipari
és Szolgáltató Kft. közös kivitelezésében
valósult meg. Tervezője Reszegi
István, a REProject Kft. építésze, vezető
tervezője, aki korábban a Csalogány
Óvodaegységet és a Fácán Óvoda épületeit
is tervezte. A kivitelezés során két
régi óvodai épületet elbontottak, melyek
helyén egy korszerű, kétszintes,
csaknem 1820 m2 nettó alapterületű,
275 óvodai férőhely kapacitású épület
készült. 11 csoportszoba – ezek közül
egy akadálymentesített –, valamint
a hozzájuk tartozó öltözők és mosdók
mellett torna, – fejlesztő, – elkülönítő,
– nevelőtestületi, – intézményvezetői
és helyettesi, – valamint titkársági szobák
és melegítőkonyha létesült.
Az épületben személy– és étellift is
van, valamint felnőtt akadálymentes
mosdó. Az emeletráépítéssel az eredeti
állapotokhoz képest megnőtt a játszóudvar
területe, továbbá az önkormányzat
megvásárolt két szomszédos
ingatlant is, hogy újabb funkciókkal
(parkoló, szolgálati lakás) és további
játszóudvarral fejlessze az ország
egyik legnagyobb létszámú óvodáját.
Így összesen közel 800 m2 területtel
bővül a gyerekek játszóudvara.
Az új épület környezetének rendezése,
valamint
berendezése – új bútorok,
bel– és új udvartéri játékok is érkeznek
– szeptember elején zajlott még.
Ennek becsült összege további bruttó
150 millió forint. A beruházás részeként
a közterület új járdát kapott magasabb
szinttel, hogy a víz ne álljon
meg rajta. Az óvoda munkatársai köszönettel
fogadták a város vezetőitől
a gyerekeknek érkező játék– és sportszer
felajánlásokat.