Gyertyafényben

A Magyar Nemzet című lap Poszt-trauma című rovatában közli Szabó Palócz Attila írását.

*

Gyertyafényben

Alig néhány napja történt, hogy egy barátom meghívott, lépjek be a Budapest régi képeken nevű Facebook-csoportba. Nem kellett nagyon győzködni, rábeszélni vagy biztatni, mert mindig is fogékony voltam az ilyesmire. Csatlakozásom után pedig első lépésben csak görgettem a képeket, s időnként megállva alaposabban is megnéztem egyik-másik régi felvételt. Van itt minden, mint az Ecseri piacon: a fürdőzőkkel teli Római-part a hetvenes évekből, a brit Iron Maiden heavy metal zenekar tagjai egy, a Halász bástyán pózoló beállításban 1986-ból, meg persze az Erzsébet híd közelében, a pesti Duna-part lépcsőin hűsölő csodaszép lányok 1969-ből… Minden. meg minden is, ahogy mondani szokták.
Mégis egy 1956-os fényképnél állapodtam meg végül, amikor visszagörgetve azokat a fotókat keresgéltem ki újra, amelyek valamiért felkeltették az érdeklődésemet. Erich Lessing felvételén esik a hó, csak annyit tudhatunk róla, hogy valamikor decemberben készült, pontos dátumot nem írt mellé a kép feltöltője. Valaki azonban digitálisan máris kiszínezte az eredetiben természetesen fekete-fehér felvételt. Érdekesek lettek a színhatások, amelyek így talán egy kicsit ki is emelik a fotográfia szereplőinek arcvonásait, elmélyítik a ráncokat, kivehetőbbé teszik az érzéseket. Mindig olyan érzést keltenek bennem ezek a kiszínezett felvételek, mint a hasonlóképp kiszínezett, fokozatosan egyre tarkábbá és izgalmasabbá, fordulatosabbá, furfangosabbá váló történetek: minél több mesélik el őket, annál inkább münchhauseniekké válnak. Elmentettem gyorsan a felvételt, s így aztán ez a fénykép is mindig egyre többet mond el, akárhányszor megnézem újra.
A fotó a mai Fővám téren készült, amely akkor már és akkor még Georgi Dimitrov bolgár kommunista vezető nevét viselte. Egy idős nő karácsonyfára való gyertyákat árul a járókelőknek, de nem ám amolyan díszeseket, tarkákat-csicsásakat, nem: ezek egyszerűek, fehérek, manapság talán nem is mondanánk többnek az úgynevezett háztartási gyertyáknál, amelyek lassan már egyébként is kivesznek a köztudatból, de legfőképp a boltok, üzletek, bevásárlóközpontok, nagyáruházak kínálatából. Ha nem gyújtanánk gyertyát ilyenkor az adventi koszorún, és nem díszítenénk így a karácsonyfát, a mai tizenévesek vélhetően már azt sem tudnák, hogy mire jó és mi is az a gyertya.
Ünnepre készülődtek hát ezek az emberek ezen a kiszínezett felvételen, karácsonyra, alig másfél hónappal a forradalom és szabadságharc vérbefojtása, a megszálló szovjet tankok diadala után, de gyertya abban a helyzetben is jutott a fenyőre. Néhányan talán az ünnep más kellékeit is elő tudták teremteni, másoknál ott hevertek még a nagyszülőktől örökölt díszek a szekrény alá tolt cipős dobozokban. Hazudhat bárki, ezen ne lepődjünk meg, megszokhattuk, de egy dolog van, amiről ez nehezen feltételezhető: a néplélek nem hazudik. A felvétel szereplőinek ugyanis mindenek ellenére is igényük volt a karácsonyra, a megszokott ünnep megtartására. A szovjet tankok talán meghatásozhatták a körülményeket, szétlőhettek épületeket, átgázolhattak utcákon és tereken, beleszólhattak a hétköznapokba, de a néplélek igénye kívül esett a hatáskörükön: abba a szférába már nem juthattak el. Még ha ez történetesen egy olyan ünnep is volt, amelyik különösen irritálta a rezsimet.
Ezek az emberek pedig akkor már akár szabadságban is ünnepelhettek volna, ha a szovjet birodalom tiszteletben tartja az ország és népének önrendelkezési jogait, talán szabadságban is ünnepelhettek volna, ha a nagyhatalmakat csak egy csekélykét is érdekli, mi történik a kicsi Magyarországon, talán szabadságban is ünnepelhettek volna, ha egy kicsit is más erőviszonyok és érdekérvényesítési mechanizmusok működnek akkortájt a nemzetközi nagypolitikában.
De ezek az emberek vert helyzetben is tudtak ünnepelni. Megalázottan és véres körülmények között megfogyatkozottan is. Mint a romok az utcákon, a keserűség is ott volt még ugyan az arcukon – szép színesben is –, mégis megadták a tiszteletet a piros betűs napnak, a családjuknak és a szeretteiknek. Kitartásuk és hitük mindenképp az utókor elismerésére és tiszteletére érdemesíti őket.
Évtizedek múltak el azóta. Szinte minden megváltozott időközben a nemzetközi nagypolitikában. S mégis, a megszokottnál az idén is óvatosabbaknak kell lennünk karácsonykor, de ez mit sem változtat majd az ünnep fennköltségén és meghittségén.

(Magyar Nemzet, 2020. december 23.)