2022. február 20., vasárnap

Nem volt jó csömöri fideszesnek lenni a héten

A Csömöri Hírek nevű oldal egy hírnek álcázott kampányanyagot tesz közzé.

*

Nem volt jó csömöri fideszesnek lenni a héten

Új vezetője lett a helyi FIDESZ szervezetnek, miután elnöküket elítélték költségvetési csalásért, majd egy garázdasággal kapcsolatos botrányát is újra elővette az ügyészség. Sőt, kiderült: a kormánypárti képviselőjelölt csapat egy másik tagja ellen, egy teljesen más ügyben, szintén vádat emeltek…

Február 13-án vasárnap jelent meg a Magyar Narancs internetes oldalán vezető hírként, hogy a már 2017-ben indított nyomozás utáni bírósági tárgyalást 2021. októberében lezárták, és társai mellett Bánhidi Balázst a bíróság bűnszervezetben elkövetett, többrendbeli költségvetési csalás miatt két év felfüggesztett börtönre ítélte, továbbá 20 millió Ft-os bírságot szabott ki rá és öt évre eltiltotta a cégvezetéstől. Úgy tudjuk, a védelem fellebbezett, ám emellett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség 2022 januárjában kezdeményezte, hogy a börtönbüntetést le kelljen töltenie Bánhidinak és hat másik társának is, továbbá szabjanak ki rájuk közügyektől való eltiltást is öt évre (vagyis, ha ezt az utóbbit a bíróság helyben hagyná, nem csak a 2024-es önkormányzati, hanem a 2026-os országgyűlési választásokon sem indulhatna…). A cégvezetéstől való eltiltás biztos jót tenne a magyar gazdaságnak, mert 2019-ben egyik cégét a NAV a kiemelt hazai adótartozók között tartotta nyilván…
A hír megjelenése utáni napon aztán, láss csodát, a csömöri FIDESZ Facebook-oldalán lecserélték az elnök nevét: immár dr. Majoros Tímeának hívják a 2010 óta minden helyi önkormányzati választást totális bukásokkal abszolváló, így ezzel az unikum produkcióval az országos médianyilvánosságot is rendszeresen elérő csömöri kormánypárti alapszervezet vezetőjét. Még mielőtt azonban a minimálisan elvárható politikai önkontroll megnyilvánulását vélné valaki felfedezni a 10-15 fős hivatalos párttagságot számláló csapatban, felhívnánk a figyelmet egy apróságra: a vezetőváltásra nem a 2021 októberében született elsőfokú, felfüggesztett börtönbüntetést kiszabó bírósági ítélet után, és még csak nem is a közügyektől való eltiltást indítványozó 2022 januári ügyészségi indítványt követően, hanem csak mindezek 2022. február 13-i nyilvánosságra kerülésére való reakcióként került sor. Na de hát miért is várhatnánk el ilyen fokú morális tisztulási késztetést egy kis helyi pártszervezettől, ha már jóval a 2018-as vádemelés után Novák Katalin akkori államtitkár, jelenlegi köztársasági elnök-jelölt is lelkesen népszerűsítette a nem sokkal a helyhatósági választás előtt Csömörre települt bűnözőt?! (Lásd címképünket!) Azt a személyt, akinek a csömöri pártelnöki pozíciót mosolygós Facebook poszt kíséretében adta át múlt év ősszel Baczkó Norbert, CSTE-alelnök. Utóbbi „politikus” egy évtizedig magabiztosan tartotta szervezetét az „ország legeredménytelenebb FIDESZ alapszervezetinek klubjában”, és aki egyúttal már jó ideje a Fidelitas nevű országos ifjúsági kádertemető szövetség kommunikációért felelős alelnöke.
Nem tudjuk, az elnökasszony értesült-e arról, hogy a Gödöllői Járási Ügyészség újranyitotta az elődje elleni garázdaság miatt megnyitott aktát. Szerkesztőségünk egyelőre több részletet nem tudott meg az ügyről, de annyi biztos – és erről a korábbi, minden helyi háztartásba eljutó Civil Szó is beszámolt –, hogy a nyomozati iratok szerint 2020 novemberében Bánhidi, miután nekiment, többször megütötte a Príma parkolóban SZ.T. csömöri lakost egy közösségi médiában tett megjegyzése miatt. Az ezzel kapcsolatban született feljelentés után kétszer is megpróbálta következmények nélkül lezárni az ügyet a csömöri lakosok nyugalma fölött is őrködő Gödöllői Rendőrkapitányság, amely szerint nincs azzal semmi gond, ha egy polgármesterjelölt, egyúttal helyi pártvezető fényes nappal, nyilvános parkolóban – térfigyelő kamerák által rögzítve – ütlegel a véleménye miatt egy csömöri lakost, mindezt a sértett családja előtt. A járási ügyészég azonban úgy tűnik, más véleményen van, és miután több tekintetben is hiányosságokat vélt felfedezni a nyomozási eljárás során, elrendelte a széles közfelháborodást kiváltó eset újbóli kivizsgálását.
Elmondhatjuk tehát, hogy nem dr. Ákoshegyiné Krizsán Anna, korábbi civil egyesületi elnökségi tag és jelenlegi leglelkesebb fiatal demokrata aktivista, de nem is Vaffler Dániel, a sok lemondás után a német nemzetiségi önkormányzati munkát nem vállaló képviselőjelölt, korábbi helyi sportújságíró, és még csak nem is a rövid időre helyi aktivistáit meglátogató Tuzson Bence, Pest megye 5. számú választókörzetének kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje volt az egy hete induló választási kampány FIDESZ-es aláíró standjainak helyi sztárja, hanem az egymást váltó elnökök: Bánhidi Balázs Béla és dr. Majoros Tímea.
A megújult helyi pártvezetőség tevékenységének első napjaira, mint megtudtuk, jutott egy újabb kellemetlen fejlemény: a legutóbbi önkormányzati képviselő-jelölt csapatuk egy másik tagja ellen, egészen más ügyben, szintén vádemeléssel élt az egyik fővárosi rendőrkapitányság, így jelenleg az ő ügye is egy kerületi ügyészségnél van már. Ennek részleteiről várhatóan egy későbbi írásban számolunk be…

(Csömöri Hírek, 2022. február 20.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése