Nem tudom, de Rihanna nem is érdekelt…

A Perspektívák közli Szabó Palócz Attila szigetes összefoglalójának első részét.

*

Nem tudom, de Rihanna nem is érdekelt…

A nagyszínpados főműsoridő nem a Szentírás, a belépőjegy megvásárlása pedig senkit sem kötelez arra, hogy ott csápoljon minden este (A Nagy Sziget-blog újraértelmezése, 1. rész)

„Többre becsülöm annak kifejezését, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége.” (Samuel Beckett)

Miután elterjedt a híre, és egyre több cikk jelent meg elsősorban az internetes portálokon arról, hogy milyen silány produkcióval bódította a jónépet Rihanna az idei Sziget Fesztiválon 2016. augusztus 11-én, vagyis a rendezvény nulladik napján, barátaim, kollégáim, ismerőseim és üzletfeleim, bíráim és hóhéraim, rajongóim és ellenfeleim, főnökeim és beosztottjaim, jobbágyaim és cselédeim, bírálóim és trolljaim gyakorlatilag sorozatban kérdezgették minden elérhető fórumon, lépten-nyomon – mintha ez holmiféle kimeríthetetlen téma lenne –, hogy valóban annyira csapnivaló volt-e koncert, mint amennyire a tudósítások, beszámolók, összefoglalók, dühöngések és hőzöngések mondják. Engem pedig már ez a kérdés is váratlanul ért. Nem tudom – vonogattam hát a vállamat tanácstalanul.

Mégis, most mit mondhatnék erre?!

„A fél órás késés után lenyomott siófoki prolidiszkója minden volt, csak elégséges szolgáltatás nem” – írta Rihannáról a Nullahategy.hu szerzője, s vélhetően ez volt a legjobb, én legalábbis nagyon jót derültem rajta. „Rihanna tudta, hogy csak este 11-ig játszhat, mégis úgy döntött, hogy csak tízkor lép színpadra” – írta az Index. Meg még ezt is: „Rihanna egyébként a meg nem erősített hírek szerint 280 millió forint körüli összegért lép fel a Szigeten, amire előleget sem kért, a stáb egyik tagja csak akkor nyújtott át egy egymillió dolláros számlát, amikor már fel volt pakolva a színpad. A zeneiparban a 90 percesre tervezett koncertek esetében a szerződés általában 60 percet jelöl meg a legrövidebb olyan fellépési időként, amiért már jár a teljes gázsi.” Nos, hát igen… „A lelkesedés elpárolgása érthető: az ígéret úgy öt-, rosszabb esetben tízpercenként benne volt a buliban, hogy most már tényleg lesz valami ebből, de végül aztán inkább hazavitte magával az énekesnő” – olvastam a Nők Lapja Cafén. „300 millióért csak tátogott Rihanna a Sziget közönségének” – írta a Tizpertiz.hu. Meg még ezt is: „Többen kikeltek magukból Rihanna szigetes haknija után, mondhatni teljesen jogosan. A barbadosi, nyolcszoros Grammy-díjas énekesnő és fene tudja még mi, botrányos előadást rittyentett a magyar közönségnek. Nem elég hogy késett, CD minőségben is énekelt mikrofon nélkül.” S ezek akkor itt még mindig csak szemelvények a szigetes Rihanna-koncert cseppet sem pozitív sajtóvisszhangjából. S igen, mindezt én is láttam már akkor is, a mindezt kiváltó karaokepartit azonban nem.

Meg aztán úgy nagy általánosságban: Hogy a csudában kerül egyáltalán ide egyáltalán egy Rihanna-szintű énekesnő?

Mi szél fútta ide hozzánk?!

Mert persze, hogy szeretem én a Szigetet továbbra is hűségesen (csak olykor-olykor csalom meg egy kis újvidéki EXIT-tel, soproni VOLT Fesztivállal, a szép emlékű, de néhány esztendeje már megszűnt zentai Nyári Ifjúsági Játékokkal, s mindössze egyetlenegyszer estem csak bűnbe Zamárdiban a Balaton Sounddal… a más, apróbb esetek, mintha meg sem történtek volna, rajtuk a fátyol, merüljenek csak el szép abban a balladaiban, igen, a félhomályban… most nekem hiszel, drágám, vagy a szemednek?!... mondjuk, töretlenül s egyre inkább vágyakozom az oromi Malom Fesztivál után, de ez a csábítás egyelőre még nem teljesedett be…), s visszajárok már évtizedek óta, annak ellenére is, hogy a velem egykorú barátaim, haverjaim, egykori szigetes (bűn)társaim közül ma már többen is értetlenkedve kérdezgetik: „Az idén is kimentek?!” Nem értem a kérdést, kedves barátaim… Mire vonatkozik ez? Vagy kit akartatok ti most ezzel megszólítani? Mi tudna eltántorítani ettől?!

Kit akartok hülyíteni?!

Azzal azonban tisztában kell lennie mindenkinek, aki kilátogat ebben a nyári időszakban a Hajógyári-szigetre, hogy ott bizony nem minden program fog megfelelni az ízlésének. Én előre szóltam! Ahogy Gerendai Károly főszervező mondta egyszer (s ennek is legalább tíz éve már…) egy interjúban: „A Sziget nem tájfutóverseny.” Nem bizony! Tehát nem is kell, és nem is lehet, de legfőképp nem is szabad arra törekednünk, hogy minden meghirdetett programpontra becsülettel odaérjünk, ahogy a táblázatban, meg persze a Sziget Fesztiválköztársaság útlevelében le van írva – a régi szép pesti estes idők, amikor még napi bontás is volt a műsorfüzet végén! hjaaa… kérem! –, mintha csak ledolgozni akarnánk az egészet. Nem.
Az esetleges kötelességtudatot ilyenkor bizony otthon kell hagyni… Jól behűtve, mintha fesztiválsör lenne az is! Mert ezekben a napokban a fesztiválsör a meghatározó tényező. A periódusos rendszerszervező erő, talán még Dmitrij Ivanovics Mengyelejev is büszke lenne rá… Mert ezekben a napokban elsősorban a fesztiválsör habján keresztül látjuk a világot… S igen, ha másvalami esetleg jobban érdekel egy másik programhelyszínen, akkor nyugodt lélekkel ott lehet hagyni akár David Bowie koncertjét is (nyugodjék békében!), a nagyszínpados főműsoridő nem a Szentírás, semmi sem kötelezi a látogatót, hogy ott töltse az estéit.

A legjobb buli mindig ott van, ahol te akarod, a meghirdetett program pedig csak egyfajta rendszerszervező erő, amihez ugyan tarthatod magad, ha akarod, de igazából semmire sem kötelez…

Szóval – hogy szavamat ne feledjem – én igazán szeretem a Szigetet (s pontosan húsz esztendeje már folyamatosan együtt is élek már vele… csak kényszerű egy egyszeri megszakítás állhatott közénk egy nyúlfarknyi átmeneti időre, amikor kívülről akarták irányítani, befolyásolni kapcsolatunkat, de ez sem igazán jött össze nekik… húsz év… húsz esztendőm hatalom, s bizony másoknak párkapcsolatból, házasságból is sok az ilyesmi, nemhogy fesztiválból…), talán nem is kell ehhez jobb bizonyság, mint az alábbi kis felsorolás:

2012

Szigetes utazás az afgán gasztronómiában avagy: tortát spenótból?!

Változások és változatok az állandóságban

A méz cukrozása

2015

Esélylatolgatások fesztiválhangulatban

Fesztiválozás az árpatáblák szegletében

Fesztiválgalaxis útikalauz - gasztrobloggereknek is

Az arcok változnak, az élmény marad – És ami igazán nagyszeráű volt mindebben, azt olyan szuvenírként viszed magaddal a fesztivál végén, amely soha nem kallódhat el, akárhány költözködés, cihelődés vár is még rád az életben

És igen, ugyanígy szeretem a soproni VOLT Fesztivált is, s ennek a meghitt, intim kapcsolatnak ugyancsak bőséges bizonysága van már:

2012

Mi a csilpcsalpfüzikével vagyunk!

2013

Mi került az italomba?

2016

Az Iron Maiden ezúttal azték köntösbe öltözött

S néhányat még csak a lelki üdvünk ápolása érdekében, afféle futó kalandként:

2012

A színésznők is délről jönnek – Interjú Nagy Abonyi Saroltával

A messziről jött ember balladája

Egy „indián” törzs tagjává lettem - interjú Bartha György költővel

Apróságok, amelyek másnak talán fel sem tűnnek

Mi marad az irodalomból, ha elveszti határontúliságát?

2013

Határon túli magyarok az anyaországban

Amikor megtelik a nagyszínpad előtti tér, akkor visszavonhatatlanul elkezdődik az oly annyira áhított egy hét együttlét...

S akkor mindez – mármint a képünk feletti, akár önvallomásnak is beillő, ténylegesen és visszavonhatatlanul önleleplező linkgyűjtemény – még mindig ugyanúgy csak egy kis szűkített ízelítő a fenenagy teljességből, ahogy kicsit fentebb meg a Rihanna-blokkunk is az volt. „Egymillió dolláros falunap – ilyen volt Rihanna” – írta a HVG. S mégis, húszesztendei, vagyis két évtizednyi (nem, ennyire öreg még nem lehetek…) szigetelés, Sziget-jelenlét, vagyis húszévnyi együttlét alatt azért csak volt időnk és alkalmunk és lehetőségünk és módszertanunk kidolgoznunk a magunk kis, külön bejáratú önvédelmi mechanizmusait, módszereit. Nem, természetesen a mi ízlésünknek sem felel meg a húsz esztendővel ezelőtti kezdetek óta sem éppen minden a nagyszínpad felhozatalából. S különösképp nem teszi meg nekünk ezt a csekélyke kis szívességet, mióta a fesztivál – vélhetően a nézőszám növelése érdekében, s nem kevésbé anyagi megfontolásokból is – egyre inkább igyekszik beilleszkedni a nemzetközi mainstream (él)vonalba…

Másképp megfogalmazva ugyanez: …s különösképp nem teszi meg nekünk ezt a csekélyke kis szívességet, mióta a fesztivál „lement kutyába”…

Rihanna belépője a siófoki prolidiszkóba

Eltelt már néhány nagyszerű év ebben a tudatállapotban, így hát végre ki kell mondanunk, hogy a Sziget, akármennyire fantasztikus Fesztiválköztársasággá avanzsált is időközben, és akármilyen fanatikusan szeretjük is – bizony-bizony mondom néktek! –, lement csápoló kutyába. S ehhez pedig máris van egy zenei ajánlatom, ami természetesen nem szerepelt az idei nagyszínpados programban:

Dúdolgassuk hát a tábortűz mellett együtt a szervezőkkel egy szál gitár kíséretében:

Inkább költ az ember nőre

Nincs igény a kutyabőrre

Minden ebnek van jövője

Hogyha nincsen túl szép szőre

A kutyákat fodrász nyírja

Sampon is van, hogyha bírja

Ne sajnáld a kutyát, kopasz

Nemsokára itt a tavasz

Le kell menni kutyába!

Légy a kutyák királya!

Ne királyok kutyája!

Kopaszkutya csókolj meg!

Kopaszkutya harapj meg!

Kopaszkutya csókolj meg!

Életében siker legyen

Gyorsan kopasz kutyát vegyen

Messze már a török, tatár

Nincs szebb, mint egy kopasz agár

A legjobb buli mindig épp ott van, ahol te akarod, és azokkal, akikkel te akarod… hiszen az összes látogató, az összes szitizen a barátod ezen a héten!

Le kell menni kutyába!

Légy a kutyák királya!

Ne királyok kutyája!

Kopaszkutya csókolj meg!

Kopaszkutya harapj meg!

Kopaszkutya csókolj meg!

Kopaszkutya balhéból!

Jót harapunk egymásból!

Jót harapunk egymásból”

Tavaly sem igazán értettem, hogy miért kellett egy Robbie Williamst idehozni, hogy kényeskedjen itt – azt akarta, hogy helikopterrel vigyék ki a Kempinski szállodából a Hajógyári-szigetre, meg csak úgy halmozta a sztárallűröket –, de az ő haknija akkor még vállalható volt, s hozta a nézőszámot is, így hát végül mégis mindenki elégedetten zuhant össze utána nyugovóra. Az idén meg Rihanna…

Szóval mióta mindenféle davidguetták a Sziget Fesztiválköztársaság nagyszínpadára tehetik a lábukat (pedig egykor még Lang Györgyit, a Pa-Dö-Dő jellegzetes külsejű és megjelenésű, tehát bárki mással összetéveszthetetlen énekesnőjét is le akarták rugdosni onnan a biztonságiak…), a spontán önvédelmi mechanizmusunk részeként kialakult egy olyan szokásunk, hogy a fellépésükre a műsorfüzetben, vagyis az útlevélben megjelölt időpontban megkeressük a Hajógyári-sziget legtávolabb eső pontját, ahová a neves előadó műsora már egészen biztosan nem hallatszik el. S ott aztán tábort ütünk… Jó, és a nagyszínpados programoknál sokkal jobb koncertek ott is mindig akadnak szép számmal. Ezen a sorsszerű csütörtöki napon, 2016. augusztus 11-én, a Sziget Fesztiválon például az A38 színpadon, illetve a Petőfi Rádió és a Telekom VOLT Fesztivál közös programhelyszínén is sokkal jobb műsorokat kínált a programfüzet, mintha Rihanna történetesen nem kényeskedik, és nem hozza a jól bejáratott és lejáratott szárallűrjeit, hanem a lehető legjobb formáját nyújtotta volna…

Szóval olyan jó a legjobb kiadásában sem lehetett volna.

S ez a lényeg…

Aki pedig mindezt nem érti, annak nyugodt lélekkel tudom ajánlani Etus (vagyis Csűrös Karola művésznő…) egykor még úttörőnek és részben polgárpukkasztónak szánt, nyaktörő kiselőadását a kemény rockról a sokak számára az időközben eltelt évtizedek ellenére is (vagy talán épp azok miatt…) még mindig szép emlékűként szeretett Szomszédok című tévésorozatból:

Mindezek a tanulságok után még csak egyvalamit, de azt nagyon is komolyan: aki csak a Rihanna-koncert miatt ment ki a Sziget Fesztiválköztársaság területére, nagyon kérem, hogy ne álltassa magát, ő a fesztiválon nem vett részt. Ezek a szigetidegen előadók egyáltalán nem idevalók (hanem a siófoki prolidiszkóba…), ez itt ugyanis még véletlenül sem az autentikus Sziget-hangulat:

A legkevésbé sem az.

A fene sem érti, hogy miért kellett az ilyen kis sztárocskákat, a fákról ilyen őszidőben már túlérett gyümölcsként potyogó hullócsillagokat, hullócsillagocskákat belekeverni ebbe a történetbe…

Egyszer talán majd rájövünk erre is.

Persze, ez csak egy olyan – adott és eleve elrendeltetett! – pillanatban történhet meg, amikor majd nem a pénzről beszélünk épp.

De ne tessenek ám félreérteni! Én nem vagyok a Sziget kommercializálódásának az ellensége. De nem ám! Hiszen ha ez kell ahhoz, hogy a Hajógyári-sziget másik végén, ahová a mindenféle davidguetták programja már egészen bizonyosan nem hallatszik el, továbbra is nagyszerű koncerteket tarthassanak sokkal fontosabb (még ha nem is annyira neves, és távolról sem annyira mainstream…) előadók, akkor nem mondhatok mást, csak annyit, hogy: Hajrá!

Még több davidguettát a közéletbe!

David Guetta for president!
Aki jó koncertet akar hallani, az úgysem Rihanna – mint hívónév! avagy: húzónév… – miatt fog jegyet váltani. Aki jó koncertet akar hallani, indítsa be inkább ezt az alábbi videót, ehhez aztán nem kell semmiféle magyarázat (hiszen önmagáért beszél…), még ha semmi köze sincs az idei Szigethez:

Aki látta, elmondhatja…

Szóval nem vagyok én tehát a Sziget kommercializálódásának az ellensége sem, és a fesztiválhoz is intim szálak kötnek továbbra is. Immár huszadik esztendeje! Mindezt csak a vállvonogatásom miatt meséltem most el, mert tényleg, s őszintén, ki a francokat érdekel, hogy milyen volt egy Rihanna-koncert… Még ha világra szóló legjobb is az énekesnő karrierjében! Nem tudom, és egyáltalán nem is érdekel…

Ha ezerszer is idehozzák nekem.

Ugyanabban az időpontban mi találtunk magunknak nagyságrendekkel jobb elfoglaltságot, és mivel ez sokkal fontosabb számomra, a következő részben majd épp erről fogok mesélni…

(Perspektívák, 2016. szeptember 21.)