Tóta W. Árpád bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
És most emlékezzünk egy perc hangos röhögéssel. A hivatalosan kifizetett fideszmédiában nem volt suttyóbb, műveletlenebb, primitívebb társaság a Pesti Srácoknál. Ők nem megvett értelmiségiek voltak, hanem az állampolgársági vizsgára is alkalmatlan buta hombárok, akik kiszagolták, hogy itt még nekik is csurran-cseppen. Annál semmi sem látványosabb, mint hogy a reformáció emléknapját Martin Luther Kinggel illusztrálták, mert ezt dobta elsőnek a Google, és egyiküknek sem esett le, hogy talán nem feketék csinálták a reformációt. És nem véletlen ballépés volt. Az egész szerkesztőségben senki nem ismerte Szolzsenyicin nevét. Táncsics Mihályról megírták, hogy egy komcsi féreg volt, pont aznap, hogy Stefka István Táncsics-díjat zsákmányolt - de hát ez stimmel. Volt szakértőjük, aki szerint a klímaváltozást a multik pénzelik. Az Apple náluk Alma lett, mert hozzá se nyúltak a gépi fordításhoz. Megírták, hogy a Tisza bukott, mert a kicsi Deák téren gyülekezik - holott onnan indult a menet a Hősök terére. És a kecskebaszáshoz is értettek. Talán errefelé lesz a kiút számukra. És remélem, most az utcára került fogyatékosokban felpislákol az emléke a Pesti TV történetének. Az elmélet az volt, hogy majd a kábeltévén győzik meg a fiatalokat, erre került is - jé, de ismerősen kerek összeg! - ÖTszázmillió forint. Huth Gergely azonmód kiszervezte a "műsorgyártást" (baromkodást fotelekből) a saját cégének. Ezt olyan pofátlanul csinálta, hogy a PS-tulajdonos Vaszily Miklós kénytelen volt belső vizsgálatot indítani, majd visszavenni a gyártást. Igen, idióták, ti most szoptok, Gergő pedig köszöni, jól járt. Kérdezzétek meg tőle, nincs-e kedve visszaforgatni valamicskét! Hát nem ezért tőkésítettétek fel? Amúgy sok sikert az előfizetőkhöz. Sajnos az olvasóitok valószínűleg pont olyan sötétek, mint ti, és így nem lesznek képesek bankkártyát használni. Kommentben sorolom a PS legcsodásabb mélypontjait.
A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila A NER legszebb dalai című sorozatának harmadik részét.
*
A NER legszebb dalai (III. rész) (Daloskönyv 3.0)
A múlt héten megalakult Magyarország új kormánya, a miniszterelnök, Magyar Péter neve nyomán a Magyar-kormány, és ezzel végérvényesen véget ért történelmünkben az úgynevezett NER, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hazudott időszak, amely épp csak nemzeti nem volt, és a széleskörű együttműködésen nem alapult. Sok minden máson viszont igen… Rendszernek rendszer volt ez is a maga nyakatekert módján, ez tagadhatatlan, és bár emléke még sokáig itt kísért majd, de a május 9-i budapesti népünnepély is megmutatta, hogy mekkora néptömegek lélegeztek fel megkönnyebbülten ennek a nyomán. Mi, vajdaságiak emlékezhetünk még rá, milyen felettébb szórakoztató, a mindennapi életérzéseinket megfogalmazó gúnydalok, átiratok, paródiák születtek – elsősorban a belgrádi Indexovo radio pozorištének köszönhetően – még a Milošević-rezsim regnálása idején. Hasonló énekek, zeneművek készültek magyar nyelven is a NER időszakában, ezeket tekintjük most át röviden. Sorozatunk előző részét ITT érhetik el olvasóink.
Tegyük hozzá talán még azt is, hogy négy év után megszűnt végre Magyarországon a háborús veszélyhelyzet, és ezzel a hat éve bevezetett rendeleti kormányzástól is búcsúzhattunk. Az állam és társadalom visszatér a normalitáshoz.
Az alábbi gyűjteményünk persze csak ízelítő abból a számtalan dalból, érdekességéből, amely az elmúlt időszakot egy egészen másik megvilágításban jellemezte, mint ahogyan azt a kormánypártok szerették volna. Mondjuk úgy: kritikusan. Kompilációnk tehát afféle ajánló is egyben egy képzeletbeli hanglemez leendő szerkesztőinek:
11. HétköznaPI CSAlódások: Zászló, zászló, szív
A HétköznaPI CSAlódások zenekarnak Fidesz-kormánnyal szembeni ellenzékiségéről ma már talán senkinek sem kell különösebben magyarázni, hiszen több hasonló válogatást lehetne készíteni csak az ő dalaikból, amelyek között vannak jobbak és rosszabbak, sikerültebbek és gyengébbek, mindenféle, közös jellemzőjük azonban a punkos direkt szókimondás. Nem pazarolnak feleslegesen időt mindenféle költői képekre, lírai tónusokra, áthallásokra és eufemizmusokra, vagy holmi elvont okoskodásra. Nem, dalszövegeik csak mennek, illetve élesen törnek előre, iszonyatos erővel elhajított lándzsaként fúródva bele az épp megénekelt jelenségekbe.
Zászló, zászló, szív című daluk még viszonylag új, hiszen tavaly november 2-án került fel a YouTube-ra, tehát a most zárult választási kampány és a röviddel azt megelőző időszak legismertebb toposzai köszönnek vissza soraiból. A címbe is kiemelt alapja a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök létrehozása és működtetése volt, vagyis az egyik kiszivárgott, a tagoknak szánt belső üzenet, amelyben arra kaptak utasítást a beszervezett posztolók és kommentelők (digitális harcosok…), hogy internetes hozzászólásaikban milyen emodzsikat használjanak: zászló, zászló, szív.
A zeneszám szövegét Megyeri Ferenc – a HétköznaPI CSAlódások énekese – írta, zenéjét Bársony Barnabás jegyzi. A stúdiómunkálatokat Bodó Rezső (Pokoltornádó) végezte. A klip szerzője Dózsa Viktor.
A mesterséges intelligencia felhasználásával készült videót egyébként külön is olvasóink figyelmébe ajánlom. S hát Szijjártó Pétert látni bőrszerkóban gitározni már önmagában is megér egy fagyit, ami remélhetőleg visszanyal. Az pedig, hogy mögötte a háttérben felvonul egy – minden bizonnyal orosz – tank is, szépen jellemzi az általa vezetett külpolitika legfőbb és a legelhibázottabb irányát. Egy-egy hasonló jelenetet kapott Semjén Zsolt és Deutsch Tamás is, bár ez utóbbinak – az őt körüllengő, távolról sem bíborszürke porfelhő miatt – nem igazán sikerült kiteljesednie a mesterséges intelligencia által generált zenészi, gitárosi, előadói mivoltában.
12. Bruti: A polgári kör közepén állok
Tóth Imre, alias Bruti, az ismert humorista – akinek az akkumulátorgyáras dala korábban már szerepelt az összeállításunkban – tulajdonképpen afféle reklámként, a hódmezővásárhelyi, tatabányai, szombathelyi és dunaújvárosi estjeinek előzeteséként készítette el az Edda művek A kör című dalának átiratát az idén januárban. A mesterséges intelligencia felhasználásával készült felvétel 19-én este fél nyolc előtt néhány perccel került fel a Facebookra. Nos, hát ennek szövegében pedig szembe jön velünk szinte minden, amit Pataky Attiláról, az együttes énekeséről az elmúlt másfél-két évtizedből érdemes volt tudni. Kezdve attól, hogy rendszeresen elrabolják az UFO-k, azzal a céllal, hogy tanulmányozhassák, megfigyelhessék, mert ők sem értik, hogyan történhet meg egy emberrel ilyesmi… Ufólandben már több tanulmánykötet jelent meg a Pataky-jelenségről, sőt, külön, önálló tudományos diszciplínává is avatták, és a távoli bolygókon képzett patakylógusok rendszeres évi (vándor)konferenciákat is tartanak, ahol nemcsak szemléltetőeszközökön – fotó- és videodokumentáció, hanglemez, diagram, lego és Kinder-tojás figura –, hanem időnként testi valójában is bemutatják a jelenség névadóját. De, kérem szépen, nem kell ennyire tüsténkedni, nem kell mindig visszahozni, igazán megtarthatnák egyszer végre már maguknak, mi szívesen lemondunk róla, akár közjegyző előtt aláírt dokumentumokban is, mint Balásy Gyula a cégeiről az állam javára.
Történt pedig, hogy Pataky Attila, az Edda énekese és frontembere, akinek az utóbbi évtizedekben felmutatott valós teljesítmény nélkül is kiválóan kamatozott a nyilvános politikai szerepvállalás, cégén, a P. Management Kft.-n keresztül rendszeresen kapott nagyobb összegű, összességében több százmillió forint értékű szponzorációs és adományozási támogatásokat a Szerencsejáték Zrt. leányvállalatától, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től. Az anyavállalat 2015 januárjától ebbe a cégbe szervezte ki a beérkező támogatási kérelmek elbírálását. A Patakynak kifizetett támogatások listája nem teljes, hiszen csak azt ismerhetjük, ami a nyilvános adatokból – szabad forrásokból – kiderült. De ennek alapján 2021-ben nyolcvanmillió, 2022-ben száznegyvenegymillió, 2023-ban nyolcvanmillió forintot juttattak az énekesnek, 2024-ből nincs adat, tavaly pedig egy öt szerződésből álló csomagban háromszázhetvennyolcmillió forint jutott a cégének, amivel bekerült a tíz legnagyobb támogatott közé. Ugyancsak tavaly – egy októberben meghozott döntéssel – hetvenötmillió forintos szponzorációt ítéltek meg neki. Hát bizony, szépen kijön ebből a negyedmilliárd, amiről Bruti dalában hallhatunk.
Ne tévesszen meg senkit, hogy a videó felső részében az olvasható, hogy készült a Szerencsejáték Zrt. támogatásával, ez ugyanis csak a vicc helye, Bruti tevékenységét ugyanis egyáltalán nem támogatták, sőt, a közmédiában tiltólistán is volt. Az M1-en is csak az európai parlamenti választások kampányában kerülhetett képernyőre, a listavezetők vitájában, amelyben a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot képviselte.
13. Mi vagyunk a NER
No, ebben a dalban aztán van minden. Vagy: minden IS! Illetve, ahogyan a szerző írta a YouTube-on:
„A paródia az alábbi művek stílusát és/vagy elemeit idézi:
Michael Jackson, Lionel Richie – We Are the World
Demjén Ferenc – Jelszó: Love
Edda Művek – Fohász
Voga-Turnovszky – Stars on 33
Hofi Géza – Piál a Föld
Roxette – Listen to your heart
Ismerős Arcok – Nélküled
Tóta W. Árpád – Szatyorfing
Bruti – Ájtatos Kató dala
A videó paródia, amely humoros és transzformatív módon használ fel kulturális utalásokat a fenti művekből.”
Jó, oké, persze… Meg rendben van az is, hogy az alkotó köszönetet mond Demjén Ferencnek:
„Szeretném megköszönni Demjén Ferencnek és menedzsmentjének a rugalmas hozzáállást.
Örülök, hogy sikerült megegyezni egy ilyen legendás dalszerzővel.
Sok sikert és jó egészséget kívánok neki a »Demjén 80« jubileumi évhez.”
Tegyük hozzá azonban, hogy az április 12-i választások előtt még üldözték ezt a dalt, szerzői jogi okokra hivatkozva tiltatták le a YouTube-on Demjén vezénylete alatt. Voltak napok, amikor direkt vadászni kellett a videót, hogy meg lehessen hallgatni, vagy le lehessen tölteni. Ha fel is került a YouTube-ra, néhány órán belül eltüntették; amikor valaki feltöltötte máshová, közkézen körbefutott a link, de mire a késve reagálók rákattintottak volna, addigra már leszedték onnan is. És ezt így folyamatosan, körkörösen… Vadászgattuk hát a videót, amíg végül sikerült elcsípni vándorlásainak valamely pontján, vándorlásainak valamely linkjén, s akkor letöltöttük gyorsan, hogy végül aztán nem nyílt kommunikációs lehetőségekbe csatornázzuk be. Rejtegetni kellett az algoritmusok ádáz üldöztetése elől!
Szóval én is örülök, hogy az eredeti szerzők egyikével végül is sikerült megegyeznie az alkotónak, de bevallom, az általa felsoroltak közül nekem csak alig néhány ihletadót sikerült felismernem a mesterséges intelligencia felhasználásával készült dalát hallgatva. Mert a Jelszó: Love persze egyértelmű, akárcsak a We Are The World, ami a feltöltő listájában Piál a Földként szerepel, és Hofi Géza számaként van aposztrofálva. Ennek a dalnak a legeslegeredetibb előadója azonban nem a magyar humorista és színművész volt, hanem a USA for Africa néven jegyzett all stars formáció, olyan neves zenészekkel, mint Lionel Richie, Stevie Wonder, Paul Simon, Kenny Rogers, James Ingram, Tina Turner, Billy Joel, Michael Jackson, Diana Ross, Dionne Warwick, Willie Nelson, Al Jarreau, Bruce Springsteen, Kenny Loggins, Steve Perry, Daryl Hall, Huey Lewis, Cyndi Lauper, Kim Carnes, Bob Dylan, Ray Charles és még sokan mások.
A mesterséges intelligenciával létrehozott videó pedig önmagában is egy precízen frappáns remeklés. S ahogyan a választások óta eltelt rövid időszak már a gyakorlatban is megmutatta, nagyon is beigazolódott a dalban Szentkirályi Alexandra szájába adott szövegrészlet, miszerint: „Mi ellenzékben is genyók leszünk!”
Pedig még alig telt egy hónap…
14. Bálint Natália: Gajdics Ottó tangója (Óriási kognitív disszonancia + Belőlem hülyét csináltak az interneten)
Gajdics Ottó már önmagában is egy jelenség, márpedig ő az elmúlt évek egyik vezető, kiemelkedő kormánypárti tévés arca volt. A kiabálásba fulladó televíziós, gyakorlatilag nézhetetlen esti vitaműsorok egyik rendszeresen visszatérő szereplője, aki – valós érvek híján – általában hangerővel nyomatékosította véleményét. És a véleménye pedig – hogy, s hogy nem, elvtársak?! – valahogy mindig egybeesett a kormányzati propaganda épp aktuális irányvonalával. Nyilvánvalóvá téve azt is, hogy mindenki szánalmas hülye, aki mást merészel gondolni, nemzetáruló vagy külföldi zsoldban álló kém, de mindenképp a lehető legrosszabb, bármiről legyen is szó… Gajdics Ottó pedig szépen bizonyította személyes jelenségértékét az április 12-i választások estéjén/éjszakáján is a Hír Tv eredményváró műsorában.
Néhány akkor elhangzott mondatából vágta össze mesterséges intelligencia felhasználásával a Mronk álnéven ismertté vált Magyar Máté internetes vállalkozó, applikáció- és videójáték-fejlesztő az első Gajdics-tangót Óriási kognitív disszonancia lehet címmel. A Hír Tv első felindulásában még letiltatta a videót a YouTube-ról – szerzői jogokra hivatkozva –, de vírusként való eszement gyors elterjedésének már képtelenség is lett volna gátat szabni. Harmadnapra már fél Magyarország azt énekelte, hogy „kiződítették” a térképet. A dal keletkezéstörténetét így írta le a szerző a YouTube-videóhoz írt rövid jegyzetében: „MIT LÁTUNK: A fideszes Gajdics Ottó megmondóember a HírTV Patrióta műsor élő adásában kommentálta végig a választást. Eleinte lenézően gúnyolja Magyar Péter valóságérzetét, majd az érkező eredmények után láthatjuk, amit lecsap a valóság, hogy ki volt téveszmében. Ez lett megzenésítve AI-val. Képileg a táncos részen kívül minden eredeti felvétel.
A VIDEÓ TÖRTÉNETE: 4 nappal a választás után a konyhában állva jött az ötlet, hogy ezt hogyhogy nem dolgozta még föl senki ilyen formában. Szóltam a családnak, hogy bocsi, majd fejjel előre eltűntem a gépben. Nagyjából összeraktam (kb 70.-re adta ki ezt a zenét a suno, illetve addigra alakult ki a megfelelő prompt). Másnap még a képet raktam alá és igazítottam. Nem volt rá túl sok időm (még egy 4 óra finomhangolást szerettem volna a szájmozgások és a refrén vágóképeinek javítására), így fájva publikáltam, de már az utcán vártak rám – én meg nem akartam későbbre tolni.”
Gajdics Ottó néhány nappal később arról beszélt a Gulyáságyú Médiának, hogy „belőlem hülyét csináltak az interneten”. Hát bizony azt! Valóban. Bár, valljuk be, olyan jó volt az alany, hogy túl nagy igyekezetet ebbe nem kellett beletenni… Ez egy olyan ritka pillanat, amikor fenntartások nélkül egyet tudok érteni a megszólalóval. No, de Mronknak sem kellett több, és ebből az újabb nyilatkozatból máris megszületett az újabb tangó. Az utóbbival pedig abban értek egyet – ahogyan azt a 24.hu-nak adott interjúban elmondta –, hogy Gajdics Ottó azzal járt volna a legjobban, ha ő maga is elénekelte volna a hirtelen népszerűvé vált tangót.
Ő ugyan nem énekelte el, de megtette ezt helyette Bálint Natália, teljesen akusztikus változatban. Vagy ahogy ő írta a YouTube-on: „Gajdics Ottó HírTV-s és későbbi nyilatkozatát a Gulyáságyú Médiában @MronkDotCom dolgozta fel AI segítségével, mi pedig (@EvgenyAlexeev és @NataliaBalint) előadtuk akusztikusan. A felvétel teljesen élő, vágatlan, a hangot utólag sem módosítottuk.”
Ezt a változatot választottam tehát toplistánkra, mert ez már egy többszörösen a visszájára fordított verzió azáltal, hogy egy mesterséges intelligencia által generált dalt adnak elő tisztán, akusztikusan, mondhatni élőben, emberi hangon. A Gajdics-tangó története tehát ezzel tökéletesen körbeért.
15. Fekete Giorgio: Hívása fontos számunkra
Az idei választások másnapján, tehát április 13-án tűnt fel az Instagramon a Carson Coma zenekarból ismert Fekete Giorgio improvizált dala a NER széthullásáról, egyes oligarchák meneküléséről, no meg persze arról, hogyan igyekeznek külföldre menekíteni vagyonukat a bukott rendszer leggaládabb, legtöbbet kaszáló pénzemberei. „A dalszöveg azon keresztül meséli el egy korrupt rendszer szétesését, ahogy annak kegyeltjei körbetelefonálják a jogi irodákat, légitársaságokat, költöztetőket, hátha megúszhatják valahogy a rájuk váró következményeket” – összegezte cikkében a 24.hu.
A vagyonvisszaszerzés elől menekül a stróman – énekli a dalban Fekete Giorgio.
Aki az elmúlt hónapokban követte a politikai híreket, no és persze a választási kampány menetét, azt nem érhetik meglepetések Giorgio dalát hallgatva. Találhatunk benne utalást Csárda, Dubajra, és a közélet sok más aktuális témájára.
Nem tartom túlzottan valószínűnek, hogy ebből az improvizált dalból készül majd olyan változat is, amelyben nemcsak egy gitáron kísérik az énekhangot, hanem a teljes zenekar is részt vesz benne villanygitárral és fúvósokkal, de akár még cimbalomkísérettel is, ahogyan például a Rántott sajt című dalunkban is hallhatjuk. Nem tartom valószínűnek, bár – bevallom – tetszene, ha felkerülhetne a koncertrepertoárra.
Így azonban egyelőre marad nekünk belőle ez az akusztikus változat, kérem, fogadják szeretettel!
Bonus track – Beatbull & Kicsiarc: Itt élünk
Egy olyan dalt hagytam a végére, ami nem is igazán illik az eddigi összeállításba. Az április 10-én a Hősök terén megtartott úgynevezett Rendszerbontó Nagykoncerten hallottam először Beatbull & Kicsiarc Itt élünk című számát, ahol felvételről játszották be a kivetítőkön. Erre nemigen vannak szavak.
Ez nem vicc, ez nem paródia, ez nem gúny, ez nem szórakozás – ez a szikár valóság.
A maga elidegeníthetetlen kegyetlen és otromba valójában.
Az Itt élünk című dal már elsőre is fejbe vág, de érdemes újra és újra meghallgatni, mert valójában pontosan olyan, mint a Szőlő utcai javítóintézetben megkínzott, vagy bármely más kiszolgáltatott, kihasznált és megalázott gyerekek segélykiáltása. Mintha dokumentarista lenne.
És ugyanolyan fájdalmas.
Összeállításunk végére hagytam ezt a felvételt, mert szemléletesen reprezentálja, hogy milyen mocsokban és fertőben élt ez a társadalom az elmúlt tizenhat évben.
A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila írását Az önreflexió kudarca címmel.
*
Az önreflexió kudarca
Magyarország egy olyan hely ezen a Föld nevű bolygón, ahol az önreflexiót olyan kevesen gyakorolták történelmünk folyamán, hogy gyakorlatilag szinte semmiféle hagyománya nincsen, nem létezik, ismeretlen. Ne volt, nem akadt, aki példát mutasson. Ide valahogy nem jutott belőle, amikor elszórták az élet különféle, a szivárvány összes színében ragyogó magvait… Kifogyott! Márpedig az április 12-i választási eredmények fényében egyre többen ismerik fel, hogy olyan helyzetbe kerültek, amelyben ez lenne, vagy legalábbis lehetne egyfajta kiút a zsákutcából, amelybe büszkén és vállvetve belelavírozták magukat. Kezdem egy konkrét példával: a Mandinert az utóbbi néhány évben teljesen felesleges volt olvasni. Egyrészt senki nem mondott, nem publikált semmi olyasmit, amit ne lehetett volna elolvasni még harminc kormánypárti újságban, honlapon, portálon. A szóra sem érdemes kategória legaljára küzdötte le magát az egykor még izgalmasként és értelmesként megismert portál. Tavaly szerveztek közönségszavazást az év publicistájára, akkor kétszer-háromszor is megnyitottam a honlapjukat – így generálva nekik látogatottságot –, hogy poénból végigszavazzam a legrosszabbakat. Bayer Zsolt és Hont András közül lehetett választani, meg volt ott még néhány név a listában, futottak még alapon, akikkel senki sem számolt komolyan. Meg egyébként is, ha a kormányoldali sajtóban tavaly még beleírtad akármilyen listába Bayer Zsolt nevét, és egy olyan díjról volt szó, amit addig még nem kapott meg, akkor úgyis csak ő lehetett a nyertes, akármit mondott is a közönségszavazás valódi eredménye. És igen, a Mandiner-díjat is megkapta. Ezúton is gratulálok hozzá! Az április 12-i választások utáni önreflexióhullám egyik szellemlovasa volt Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője. Hosszan hadovált a semmiről, nincs jelentősége. Ahogy magának a szerzőnek sem. „A lap minden munkatársa nevében szeretném szívből megköszönni az elmúlt hónapok felfokozott közpolitikai időszakában azt az aktív figyelmet, amelyet olvasóinktól kaptunk”, és hasonló jókat kíván mindenkinek… Miután még a választások reggelén is olyan anyagokkal nyomultak, amelyekben leleplezték, hogy „ukrán titkosszolgálatok avatkoztak a magyarországi választásokba”. Csudijó! Megszólalt viszont a Facebookon Szalai ifjú padavanja – vagy táskahordozója –, egy bizonyos Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezető-helyettese, aki külpolitikai újságírónak vallja önmagát. Rövid bejegyzésében hitet tett mestere mellett: „Szerencsés vagyok, mert a Mandinernél mindig olyan főnökeim voltak, akikre felnézek, és akikben bízom. Például Szalai Zoltán. Ő az egyik oka annak, hogy én tűzön-vízen át kitartok emellett a lap mellett, mondjanak épp a jobboldali médiára akármit is. […] …leírja, mi lesz a Mandinerrel: komoly önreflexió után az új kormány éber, elvi alapú ellenzéki sajtója leszünk. Nem méltánytalanok, nem szőrszálhasogatók: elvi alapúak. Zoli alatt a Mandiner mindig olyan hely lesz, ahol lehet igényesen és szabadon írni. Felnézek rá és bízom benne, változatlanul.” Azt hiszem, ezekkel a sorokkal méltán kiérdemelte, hogy neki is gratuláljunk… Nem szervilis, á nem, csak hülye. Az pedig, hogy a bejegyzés alatt az itt idézett sorok végeláthatatlan kommentcunamit indítottak el, csak egy mellékzöngéje a történetnek, a kommentszekcióban ugyanis akkor sem érdemes elmélyedni, ha azok a vélemények vannak túlsúlyban, amelyekkel más fórumokon akár még egyet is érthetnénk. Kohán bejegyzése azonban megszólalásra indította Tóta W. Árpádot is, a HVG munkatársát, a Kispolgár szerkesztőjét, a Szabadsajtó Klub csapatának állandó tagját, aki így szólította meg az ifjú padavant: „Sok sikert az önreflexív átalakuláshoz. De ez nehezebb lesz, mint leállni a sistergős pofonokból meg lehulló leplekből eszkábált clickbaittel. Az egyik gond, hogy a kollégáid jelentős része pont erre képes, és egy vonással se többre. Kontraszelektált, alkalmatlan, jó esetben iskolás színvonalon író amatőrök, akik csak azért lehettek ott, mert végtelen pénzből palotapincsit is lehet etetni, akkor is, ha haszontalan és idegesítő. Nagyobb gond, hogy a szerkesztők se valakik, hanem senkik. Nem várom, hogy elismerd, de ezek mögött nincs semmilyen teljesítmény, egyszerűen felrakták őket a polcra, és felcímkézték lekvárnak. A hírszerkesztéshez nemcsak hírérzékenység, arányérzék és tájékozottság kell, hanem jellem. A Mandiner nem a clickbait ganédomb miatt veszített a legtöbbet, hanem az ormótlan elhallgatások miatt. Öt napig egy szót se szóltatok Borkairól. Bese Gergőről talán másnap közöltetek annyit, hogy visszavonult. Ugyanez Szabó Bencével, Pálinkással, az ellenzéki tömegrendezvényekkel. A Mandiner alkalmatlan a tájékozódásra, egyszerűen rákényszerítette a fideszes közönséget, hogy Telexet, HVG-t, 444-et olvassanak.” Tóta W. itt minősítette a Mandinert, én azonban óvakodnék ettől, mert egyszerűen csak nem érdekel. És ezért évek óta nem is követem sem naprakészen, sem szórványosan, legfeljebb időként csak belefutok egy-egy cikkükbe, és akkor már a cím alapján is legyintek, de ennyi a legtöbb… És ilyenkor sem nyitom meg, hogy ne generáljam nekik a látogatottságot üresben, mert hát komoly harc megy a kattintásszámokért… „És ez a mai napig így megy. A közösségetek első számú témája ma az, hogy mi lesz a Fidesszel. De az erről megnyitott vitákat kénytelenek a liberális sajtóban követni. A Mandineren ugyanis Bencsik Gábor nem létezik, így a Bayer-probléma sem. Junghausz Rajmundnak Fidesz-tisztviselőként volt kurázsija felvetni, hogy alkalmatlan emberekkel van tele a bejutó lista. Erről sincs egy hang se. Mert a szerkesztőid gyáva kukacok. És hát az sem egészséges, hogy valójában a Fidesz kampányfőnöke a főszerkesztő, vagy hogy az egyik leggátlástalanabb hazudozó, Kovács András mellett kellene evezned. Szóval a legjobb szándékkal azt javaslom, ne zárd ki, hogy mégis máshol folytatod. Állami csöcs nélkül nehezebb, viszont ilyen nullák nélkül sokkal kellemesebb” – írta bejegyzésében Tóta W. Árpád. És itt álljunk meg egy szóra, mégpedig az „az sem egészséges, hogy valójában a Fidesz kampányfőnöke a főszerkesztő” mondatrésznél. Ez a megjegyzés ugyanis Orbán Balázsra – akinek már az óvodában is fehér zászló volt a jele –, a Fidesz kampányfőnökére, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatójára, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumának elnökére vonatkozik. Orbán Balázs kuratóriumi elnök, Szalai Zoltán főigazgató – és máris összeállt a csapat az állami pénzekkel jócskán kitömött „cégnél”. Így például a Mathias Corvinus Collegium rendelkezik a MOL Nyrt. részvényeinek tíz százalékával, mert ügyesen átjátszották a kezére. A részesedést 2020-ban adta át az állam az alapítványnak, ami azt jelenti, hogy az MCC jogosult a részvények után járó osztalék felvételére is. No persze! Ez a részesedés jelentős osztalékjövedelmet biztosít a szervezetnek – kvázi működési költségekre –, ami tavaly például huszonkétmilliárd forintot tett ki. Annyiból azért már lehet ilyenkor tavasszal nyaralást tervezni. Te lefoglaltad már júliusra a tengerparti szállásod? Felételezem, hogy Kohán Matyi már igen a sajátját… Emlékezhetünk még rá, hiszen alig két éve, 2024 szeptemberében történt, hogy Orbán Balázs Kohán Mátyás vendége volt a Mandiner Stratégiai Részleg című adásában. Akkor hangzottak el ezek az emlékezetes mondatok: „Pont ötvenhatból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert ötvenhatban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.” Nem kérdezek vissza mindezzel összefüggésben, hogy jó, de akkor mégis mi a francot kellett volna csinálniuk a megtámadott ukránoknak, nem kérdezek vissza, mert az egy másik irányba vezetne most bennünket, de nyilvánvaló, hogy Orbán Balázs itt arról hadovált a nagyközönség előtt, hogy megadást jelezve fel kellett volna tenniük a kezüket, vagy fehér zászlót lobogtatni a szélben… Nyilvánvaló, hogy a szervilizmus mondatta vele ezeket a szavakat, mondatokat, hiszen mindenáron meg akart felelni az elhibázott, akkor már nagyon rossz irányba fordult kormányzati politika irányvonalának. A megfelelési kényszer mondatta vele ezeket a szavakat. Megfelelési kényszerből, szervilizmusból beszélt arról, hogy az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc egyetlen tanulsága, hogy fehér zászlót lengetve meg kellett volna adniuk magukat mindazoknak, akikről manapság már hősökként tanulnak a magyar kisgyermekek az iskolákban. Ez már önmagában is egy szörnyű gondolatmenet, ami egy beteges gondolkodásmódot tükröz, de ez Orbán Balázs sajátja, ne piszkáljunk bele, hagyjuk meg neki, fulladjon bele. Orbán Viktor másnap megvédte, Balázska maradt a posztján, és ment minden tovább, mintha mise történt volna… Mert úgy jött ki a miniszterelnök a templomból. Közben pedig mindvégig, amíg Orbán Balázs ilyen sületlenségeket beszélt, Kohán Matyi élő adásban egyetértően bólogatott, vihogott, szavakat adott a szájába – „az lett, ami lett” –, adta alá a lovat, egyre inkább lovallta bele interjúalanyát a butaság minél részletesebb kifejtésébe, anélkül, hogy figyelmeztetően felemelte volna a mutatóujját, vagy belekérdezett volna álljunk meg egy szóra alapon. Nem helyesbített, nem korrigált, nem pontosított, nem határolódott el, hanem vihogva és bólogatva egyetértett. Elhiszem én, hogy az adott szituációban, a főnökével szemközt ülve nem is tehetett mást, de hát ez nem menti fel az alól, hogy pancser volt. Kohán Matyi egyébként arról ismert, hogy a 2026-os választási kampányban rendszeresen feltűnt különböző tévéműsorokban, ahol rendre felmondta a kormányzati propaganda épp aktuális szlogenjeit, paneljeit, téziseit, és – ezt az egyet el kell ismerni neki – nagyon ügyesen mindig megtalálta azokat a kapaszkodókat, amelyekkel szinte bármilyen témához hozzákötötte ezeket. Bármilyen témába képes volt beleszőni az ukránokat, a háborút, a külföldi titkosszolgálatokat, bármilyen témában tudott rosszat mondani a Tisza pártról vagy Magyar Péterről, Ruszin-Szendi Romuluszról vagy Tarr Zoltánról, s igazából mindenről ugyanaz jutott eszébe. Ugyanaz, amit az adott pillanatban épp sulykolni kellett… Kezdetben felháborodtam, később pedig már csak röhögtem azon, ahogy szőtte-fonta gondolatmeneteit a semmiről a semmire jutva. A legszebb pillanat talán épp az volt, amikor heves tiltakozására reagálva az egyik beszélgetőtársa rákérdezett: – No jó, és akkor mi a spin? Nem létezhet értékelhető önreflexió addig, amíg a hibáit képtelen beismerni az ember. A mandineres önreflexióban én ennek még a nyomát sem látom. Nem akarnak ők beismerni semmit, s tulajdonképpen fel sem fogták, mekkorát hibáztak, azt meg végképp nem, hogy soha életükben fel sem léptek a valódi újságírás sakktáblájára. Ezért hát nem is akarnak semmi mást, csak úgy tenni, mintha képesek lennének felismerni valamit, aminek a lényegét még a felszínen sem kapirgálják. Az önreflexió legnagyobb kudarca pedig éppen az, amikor ebben a tagadásban úgy ígérik meg, hogy kitartanak a megkezdett úton, az eddig képviselt irányvonal mellett, hogy közben észre sem veszik, miféle zsákutcába lavírozták bele magukat, vagy mennyire mély szakadékba zuhantak ezen az úton. Egy olyan szakadékba, amelyből kimászni is képtelenek, nemhogy továbbhaladni bármiféle úton… Bármilyen irányba. Talán tolatni kellene… Éljen a rükverc! Ha Orbán Balázs jele volt az óvodában a fehér zászló, akkor Kohán Matyié sem lehetett más. Viszont, mert valahogy csak meg kellett különböztetniük a kettejükét egymástól, feltételezem, hogy utóbbi egy lyukat vágott a sajátja közepébe… Mert így forradalmibb a megadás. Meg hát úgy gondolhatta talán, hogy így autentikusabb, még ha nem is volt az. De legalább szellősebb.
Tóta W. Árpád bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
„Jobboldali újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent” Gulyás Gergely szíves közlése szerint. Emellé már igazán felesleges lenne ismerni Alekszandr SZOLZSENYICIN nevét, vagy legalább betű szerint kimásolni Schmidt Mária baromságait. Ezek még ruszkibérencnek is hülyék.
Tóta W. Árpád bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
Van olyan keresztény újság, ahol a főszerkesztő nem ismeri a „gyónás” kifejezést. A vasarnap.hu rajongója vagyok, ahogy a Szabadsajtó Klubban is bevallottam. Ez nekem egy erdei kápolna, ahol egyedül lehetek, tudom, hogy nincs azon az oldalon rajtam kívül senki. Legfeljebb az adóm, mert kormányhirdetés, az jut oda. De legalább így személyesen nekem szól. Egészen különleges újság ez. Ebben a cikkben, amit maga a főszerkesztő, Jurák Kata jegyez, arról tudósítanak, hogy Washingtonban a papoknak... fel kell törniük A VALLOMÁS PECSÉTJÉT. Hogy az mi? Angolul tényleg így hangzik: seal of confession. Magyarul pedig, ahogy minden, tényleg minden egyes katolikus tudja az elsőáldozástól: GYÓNÁSI TITOK. Szó szerint csak az fordítja le angolból, akinek nemhogy egy szatyor, de egy huncut marék fingja nincs a vallásról. Nem érdekli és nem gyakorolja. Csak hirdeti óriási pofával. Srácok, ha szükségetek van egy jól fizetett tanácsadóra, szóljatok. Ezt a lécet tök ateistaként is megugrom.
Tóta W. Árpád bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
Az csak az első lépés, hogy Stefka István Táncsics-díjat kap. Most az a kellemetlen helyzet van, hogy ennek a tisztességes kommunistának, aki egész életében a proletárhatalmat szolgálta, ugyanaz a kitüntetése, mint holmi Andrassew Ivánnak, Bächer Ivánnak vagy Bodor Pálnak. Javaslom ezért bevezetni a Táncsics-díj a Kardokkal és Tölgyfalombokkal fokozatot, hogy látsszon, ez nem ugyanaz. A megkülönböztetés ezúttal mindannyiunk érdeke. Fun fact: éppen ma írta meg a Pesti Srácok, ahol Stefka lapigazgató, hogy Táncsics egy kommunista féreg volt. Minden stimmel.
