Egy kis közvélemény-kutatás

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila sajtótörténeti sorozatának folytatását.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Egy kis közvélemény-kutatás

„Halvány a remény, de még ÉL…” – Volt egyszer egy Buksi (8. rész)

„A Vadnyugat hőskorából szól ez a mese. Északon és a központi vidéken erdőség borította a hegyeket és völgyeket akkorjában. Keleten, a végtelen síkságokon vörösbőrűek éltek, szabadon, mint a pusztai szelek” – ezzel a szűkszavú kis bevezetővel ajánlotta 1957. december 26-án az olvasók figyelmébe a Buksi című gyermeklap (amely az idén lenne hatvanéves…) első száma A vörös nyíl című folytatásos képregényét, amelynek főhőse Davy Crockett ezredes (1786–1836), az Amerikai Egyesült Államok ünnepelt nemzeti hőse, az ismert katona és politikus volt. Persze, az itt (is…) feldogozott történetei már a valóságtól messze elrugaszkodottak, szinte münchhauseniek, vagyis sokkal inkább legendásak és meseszerűek – semmint reálisak! –, ahogy a népszerű történelmi alakok úgy nagy általánosságban élnek a nép ajkán, no meg persze az alkotók (írók, költők, dalnokok, drámaszerzők, festők és grafikusok, képregényrajzolók, filmesek és miegyebek…), általuk pedig a közönség fantáziájában…

A Buksi szerkesztői tehát Davy Crockett esetében sem – ahogy a múlt héten Till Ulenspiegel történeteivel kapcsolatban is láthattuk már – nem mentek bele olyan aprólékos részletekbe, mint az egyik másik történet, a Csapa és Gru-gru kalandjai című széria esetében. Erről korábban volt szó sorozatunkban…

Ugyancsak a múlt héten írtunk arról is, hogy tulajdonképpen egy kisebbfajta közvélemény-kutatással ért fel, amikor kilenc évvel ezelőtt, akkor épp a Buksi megjelenésének ötvenéves jubileuma ürügyén a horgosi Nagygyörgy Zoltán arról írt a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyó 2008. szeptember 25-i számában, hogy az egyik, „ismerősöket kereső” internetes portálon oldalt nyitott a Buksinak és Raymond Macherot „rajzmesternek”.

Nagygyörgy Zoltán cikkében közreadott egy válogatást „néhány visszajelző lelkes írás”-ából. Az akkor ötvenöt éves, becsei Pekality Rózsa például így fogalmazott: „Emlékszem, hárman voltunk testvérek, amikor anyukámék esténként kiruccantak, akkor mi előhoztuk a Buksikat és nézegettük. Azok a szép idők…!” Az akkor ötvenhét esztendős, zentai Boros Anna pedig így emlékezett: „Sok-sok szép emléket hozott vissza a múltból. Kislányka voltam, amikor a Buksi hetilap megjelent, nagyon sokáig az első számtól az utolsóig megőriztem, de sajnos az évek folyamán elkallódtak. A 70-es, 80-as években a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében dolgoztam és ott módomban volt a Buksi archivált számait átolvasni, de már ez is régen volt. Sajnálom, hogy ma már nincsenek ilyen jó kis lapok.”

A szerző még egy hozzászólást, „visszajelzést” idézett cikkében, amelynek „feladója” az akkor ötvennyolc éves, topolyai Német István volt: „Mondhatom, szívet melengető érzés újra látni a gyermekkori kedvenceket! Halvány a remény, de még ÉL, talán lesz még egyszer BUKSI!”

Nagygyörgy Zoltán akkor a Buksi ötvenéves jubileuma ürügyén emlékezett az egykori gyermeklapra abban az esztendőben, amikor az már az ötvenegyet is betöltötte volna… Nincs azonban ebben semmi meglepő (és főleg nem megvetendő…), s rögtön látni is fogjuk ezt, ha arra gondolunk, hogy az újság december legvégén, karácsony után indult. Így tehát igazából az első évfolyama mindössze egy számból állt, s tulajdonképpen a második (élet)évében kellett újként, indulóként elfogadtatnia magát a célközönségével. Ezt tehát még lapsusnak vagy tévedésnek, „utánlövésnek” sem nevezhetjük a szerző részéről, úgyhogy nyugodtan átlendülhetünk rajta, s a jövő héten innen folytatjuk, innen meséljük tovább történetünket.

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. szeptember 14.)

Íme, az első sztrip a világon – a Buksi második számának képregénye, 1958. január 2.

A Buksi nyolcadik számában, 1958. február 13-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása