2021. január 8., péntek

Kitartó munka a közösség érdekében

A Dunakanyar Régió című lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

Kitartó munka a közösség érdekében
Tuzson Bence: Februártól egy újabb elemmel bővül a nagyon népszerű otthonteremtési program

Térségünk ma már az ország legnagyobb ütemben fejlődő régióinak egyike – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője. Mint mondta, minden energiájával azon dolgozik majd a továbbiakban is, hogy ez a következő években is így maradjon. Szerinte nagyon sok család életét könnyíti majd meg itt helyben, nálunk is az, hogy januártól elindult Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja, júliustól pedig megemelik a félévesnél fiatalabb gyermeket nevelő édesanyák támogatását. A megfelelő kormányzati intézkedésekkel kitartóan dolgoznak azon, hogy a vállalkozásokat olyan helyzetbe hozzák, amelyben lehetőleg minél több embernek munkát tudnak majd adni – nyilatkozta lapunknak a politikus.

– Agglomerációs régióként térségünkben minidig is kiemelt figyelem kísérte a közlekedési infrastruktúrát érintő beruházásokat, amelyek megkönnyíthetik az ingázók napi munkába járását. A MÁV legújabb fejlesztése az Ön választókerületének településeit is érinti. Mit várnak az illetékesek, és mit várhatnak ettől az ingázók?
– Térségünk szempontjából különösen fontos az a fejlesztés, amely a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon kezdődött nemrég, s amelynek részeként a MÁV új utasbeállókat telepít egyes megállóhelyeken. A kivitelezés befejezése 2021 első negyedévében várható, de ezek a munkálatok nem zavarják az utasforgalmat. A vasúti cég csaknem húsz helyszínen telepít korszerű utasbeállót, elsősorban a nagyvárosok és Budapest agglomerációjában lévő megállóhelyekre. Olyan településeken folynak a munkálatok, ahol eddig egyáltalán nem voltak utasbeállók, vagy a meglévőek már rossz műszaki állapotban voltak. Az új utasbeállókat modern világítással, jó minőségű padokkal, utastájékoztatással és biztonsági kamerarendszerrel látja el a MÁV, a vasúti cég ugyanis ezzel is szeretné vonzóbbá tenni az elővárosi közlekedést az utasok számára. A választókerületemben Erdőkertes megállóhelyén az elsők között, már decemberben megkezdték az első beálló telepítését.
– Hogyan illeszkednek az ilyen fejlesztések az elmúlt időszakban megkezdett beruházások sorába?
– Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az elmúlt néhány évben a választókerületemben kormányzati támogatással megvalósított beruházások itt helyben kivétel nélkül találkoztak a lakosság igényeivel. Én ezt nagyon fontosnak tartom, mert így minden megvalósított fejlesztést közös sikernek tekinthetünk. Tehát csak olyan kezdeményezéseket karoltunk fel, és olyanokat támogattunk – még ha ezek nem is mindig voltak látványosak –, amelyekre valóban szükségük volt az itt élő embereknek. Térségünk településein ennek köszönhetően olyan fejlesztések valósultak meg az elmúlt néhány évben, amelyek mindenkinek, tehát a közösség egészének a hasznára válnak. A jelentős kormányzati támogatások elérhetővé tételénél egyébként a legfontosabb szempont eddig is az itt élő emberek igénye, a családok életminőségének javítása volt, és ez így lesz a jövőben is. Ezáltal tudjuk ugyanis jobbá és kényelmesebbé tenni kicsik és nagyok mindennapi életét.
– Hosszú várakozás után végre hazánkban is elérhető közelségbe került a koronavírus elleni védőoltás – egyelőre korlátozott mennyiségben –, és tavaly, az év végén megkezdődhetett a vakcinák beadása. Ön hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet?
– Az elmúlt év végén valóban új szakaszába lépett a koronavírus-járvány elleni védekezés azzal, hogy megérkeztek az első oltóanyag-szállítmányok Magyarországra. Felhívnám azonban a figyelmet arra is, hogy az oltás megkezdésével sem lehet feladni a hatékony védekezést. Mindenkit arra kérek, hogy a járvány lassítása és az egészségügyi rendszer működőképességének megőrzése érdekében továbbra is tartsa tiszteletben a higiénés szabályokat és a járványügyi intézkedéseket. Az év végén már hatszázezer felett volt azok száma, akik regisztráltak a védőoltásra az erre a célra létrehozott honlapon, a vakcinainfo.gov.hu internetes címen. Nagyon fontosnak tartom, hogy térségünkben is szánja rá mindenki azt a néhány percet a regisztrációra, mert ezáltal is felmérhetjük, hogy hányan szeretnék felvenni hazánkban a védőoltást. A járvány kezdetétől erre vártunk, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani.
– Az idén is fenntarthatóak lesznek azok, a gyermekeket nevelő családoknak felkínált kedvezmények, amelyeket a kormányzat az elmúlt időszakban bevezetett?
– Nemcsak fenntarthatóak lesznek, de az idén tovább szélesednek is azok a kedvezmények, amelyekkel a gyermekeket nevelő családokat kívánja megerősíteni a kabinet. Februártól például egy újabb elemmel bővül a nagyon népszerű otthonteremtési program: a jövő hónaptól otthonfelújítási kölcsönt igényelhetnek mindazok, akiknek nincs elég önerejük ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatással élni tudjanak. Térségünkre már az eddigiekben is jellemző volt a munkahelyteremtés, ami csak tovább erősödött az utóbbi időszakban. Most a megfelelő kormányzati intézkedésekkel a vállalkozásokat szeretnénk olyan helyzetbe hozni, hogy minél több embernek tudjanak munkát adni. Az olyan, a gazdasági élet számára megterhelő időszakokban, mint ami most a koronavírus-járvány miatt világszerte kialakult, nem adót kell emelni, ahogyan a baloldal szorgalmazza, hanem kedvezőbbé kell tenni a jogszabályi környezetet a vállalkozások számára: minél kevesebb közteher van a vállukon, annál több embernek képesek munkát, biztos álláshelyet, megélhetést adni. Ugyanakkor pedig meggyőződésem, hogy régiónkban is nagyon sok család életét könnyíti majd meg, hogy júliustól megemeljük a félévesnél fiatalabb gyermeket nevelő édesanyák támogatását.

(Dunakanyar Régió, 2021. január 8.)


Tuzson Bence államtitkár politikusként és négygyermekes édesapaként is támogatja a családi kedvezmények bővítését


     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése