2021. január 1., péntek

„Tovább dolgozunk Csomád dinamikus fejlődéséért”

Tuzson Bence államtitkár nyilatkozik a Csomádi Hírharang című lapnak.

*

„Tovább dolgozunk Csomád dinamikus fejlődéséért”
Az a cél, hogy minél biztonságosabb és jobb körülmények között nevelhessék gyermekeiket a magyar családok – mondta lapunknak Tuzson Bence

Térségünkben Csomád a legnagyobb ütemben fejlődő települések egyike, és minden energiánkkal azon leszünk a továbbiakban is, hogy ez a következő években is így maradjon – hívta fel a figyelmet a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence. Térségünk országgyűlési képviselője beszélt arról is, hogy a járványhelyzet miatt kialakult rendhagyó körülmények között is út, járda, kerékpárút épülhetett, és több, a falu életét, illetve a szolgáltatások színvonalát javító eszközt sikerült beszerezni. Mint mondta, Csomádon is nagyon sok család életét könnyíti majd meg, hogy januártól elindult Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja, júliustól pedig megemelik a félévesnél fiatalabb gyermeket nevelő édesanyák támogatását.

Az elmúlt év végén új szakaszba lépett a koronavírus-járvány elleni védekezés azzal, hogy megérkeztek az első oltóanyag-szállítmányok Magyarországra – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta azt is, hogy az oltás megkezdésével sem lehet feladni a védekezést. Mindenkitől azt kérjük, hogy a járvány lassítása és az egészségügyi rendszer működőképességének megőrzése érdekében továbbra is tartsa be a higiénés szabályokat és a járványügyi intézkedéseket – tette hozzá a politikus.
„Az év végén már hatszázezer felett volt azok száma, akik regisztráltak a védőoltásra az erre a célra létrehozott honlapon, a Vakcinainfo.gov.hu internetes címen. Arra kérek mindenkit, aki ezt még nem tette meg, hogy szánja rá azt a néhány percet a regisztrációra, mert ezáltal is felmérhetjük, hogy hányan szeretnék felvenni hazánkban a védőoltást” – fogalmazott térségünk országgyűlési képviselője. A járvány kezdetétől erre vártunk, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani – tette hozzá.
Meggyőződésem, hogy Csomádon is nagyon sok család életét könnyíti majd meg, hogy júliustól megemeljük a félévesnél fiatalabb gyermeket nevelő édesanyák támogatását – mondta lapunknak a képviselő, aki hangsúlyozta azt is, hogy térségünkben településünk a legnagyobb ütemben fejlődő közösségek egyike. S bár gazdasági szempontból tavaly nehéz évet zártunk, a pályázati lehetőségeknek köszönhetően mégis út, járda, kerékpárút épülhetett, és több, a falu életét, illetve a szolgáltatások színvonalát javító eszközt sikerült beszerezni Csomádra. Ezért szeretném kiemelni, hogy a választókerületemben elért eredményeinkben, a sikereinkben jelentős szerepe van azoknak az együttműködő polgármestereknek is, akik szakértelmükkel, segítő hozzáállásukkal támogatták a munkámat, hiszen Csomád jelentős gyarapodása elképzelhetetlen lenne konstruktív együttműködés nélkül – fogalmazott Tuzson Bence. Mint mondta, a jelentős kormányzati támogatások elérhetővé tételénél a legfontosabb szempont eddig is az itt élő emberek igénye, a családok életminőségének javítása volt, és ez így lesz a jövőben is. Szerinte ugyanis ezáltal tudják jobbá és kényelmesebbé tenni kicsik és nagyok mindennapi életét.
A politikus elmondta, hogy a kormány a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem épp ellenkezőleg: bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot. Tuzson Bence beszélt arról is, hogy a kormányzati munkában az idén tovább folytatódnak azok a kezdeményezések, és kiszélesednek azok a kedvezmények, amelyekkel a gyermekeket nevelő családokat kívánja megerősíteni a kabinet. Példaként említette, hogy februártól egy újabb elemmel bővül a nagyon népszerű otthonteremtési program. Mint mondta, a jövő hónaptól otthonfelújítási kölcsönt kínálnak azoknak, akiknek nincs elég önerejük ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatással élni tudjanak.
A politikus ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy január elsején kezdődött Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja: az idén már támogatást vehetnek igénybe azok is, akik felújítják otthonukat. A felújítási költségek felét – vagy legfeljebb hárommillió forintot – pedig támogatásként utólag megkaphatják. Bízom abban, hogy az új kölcsön még több csomádi család számára biztosít majd lehetőséget otthona felújítására – tette hozzá a képviselő, aki a lapunknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a kormánynak az otthonteremtési programmal az a célja, hogy minél biztonságosabb és jobb körülmények között várhassák és nevelhessék gyermekeiket a magyar családok.

(Csomádi Hírharang, 2021. január)






     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése