2023. február 13., hétfő

Tuzson Bence: Ez az időszak nem volt Göd legdicsőségesebb korszaka

A Dunakanyar Régió című lap online kiadása interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

Tuzson Bence: Ez az időszak nem volt Göd legdicsőségesebb korszaka

Február 10-én, péntek délután Facebook-videóban jelentette be Balogh Csaba, Göd polgármestere, hogy „leteszi a lantot”, lemond a polgármesteri tisztségéről. Döntésének indokaként – többek között – azt mondta: „A DK-s képviselők bebizonyították, hogy országosan legorbánellenesebbnek tartják magukat, valójában itt helyben bármilyen alkuba belementek a Fidesszel.” Mi a véleménye a lemondott polgármester kijelentéséről? – kérdeztük Tuzson Bencét, a város kormánypárti országgyűlési képviselőjét.

– Nem szeretném kommentálni ezt a kijelentést, hiszen az ellenzéki összefogás közelmúltbeli teljesítménye önmagáért beszél. Nagyon szomorú az, ha egy város működésképtelen, de ez a működésképtelenség gyakorlatilag 2019-ben kezdődött el, amikor átvette Balogh Csaba a polgármesteri széket. Az egész összefogás, amit „összetákoltak” mögötte, az darabokra hullott. Sajnos ez meg is látszik a városon:  nem működnek a közszolgáltatások, nagyon sok probléma van Gödön. Reméljük, hogy ezzel a lemondással most pontot tehetünk ennek a rövid korszaknak a végére, ami nem a legdicsőségesebb korszakként vonul be Göd történetébe. Zárjuk le a múltat, és készüljünk fel inkább a jövőre. Én azt remélem, hogy Gödnek olyan polgármestere lesz, aki képes összefogni azt a munkát, amely a település érdekében szükséges ahhoz, hogy a város újra elinduljon a fejlődés útján.

– Mennyi politikai kockázat lehet abban, hogy a jövő év első felében aktuális önkormányzati választás előtt jó egy évvel minden bizonnyal időközi választást kell tartani Gödön? Az önök jelöltje is ringbe száll a polgármesteri tisztség elnyeréséért?
– Tegnapi a hír, hogy Göd egykori momentumos polgármestere lemondott. Nem szerencsés, ha valaki a választás előtt másfél évvel leteszi a lantot. Elemezzük a kialakult helyzetet, olyan döntést szeretnénk hozni, amely Göd hosszú távú érdekét, fejlődését szolgálja. Kétségtelen, hogy másfél év alatt is sok mindent lehet tenni a városért, a helyi közösségért, az új polgármester bizonyíthatja rátermettségét, integráló képességét. De az eredményes, alkotó munkához több év kell.

– Szavaiból azt érzékelem, hogy az önök politikai közössége továbbra is intenzíven kíván dolgozni Göd fejlődéséért?
– Abszolút! Minden támogatást megadunk, ami tőlünk telik. Egy országgyűlési képviselőnek is sok lehetősége van, de ezt önmagában megvalósítani soha nem lehet, helyben kellenek a jó ötletek, a kezdeményezések, és helyben kell az erő is a megvalósításhoz. Egy együttműködés akkor tud jól működni, hogy ha az önkormányzat is stabil, és erős. Olyan, mint például a dunakeszi önkormányzat, amely akar, cselekszik, van koncepciója, ami megmutatkozik Dunakeszi fejlődésében. Sajnos ez Gödre nem volt elmondható az utóbbi időszakban, nem volt egységes és határozott az önkormányzat. Reméljük, hogy a következő időszakban ez másképpen alakul.

Vetési Imre
(Dunakanyar Régió, 2023. február 13.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése