2023. február 6., hétfő

LMP: a kormány külső érdekeket szolgál az akkugyárak segítésével

A Magyar Távirati Iroda tudósítást közöl az LMP sajtótájékoztatójáról.

*

Pártok-LMP
LMP: a kormány külső érdekeket szolgál az akkugyárak segítésével

Budapest, 2023. február 6., hétfő (MTI) – Az LMP szerint külső érdekeket szolgál a kormány akkor, amikor az autó- és akkumulátorgyárak szempontjait képviseli az emberekével szemben.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: azok szolgálnak külső érdekeket, akik tönkreteszik a vízkészletet, a termőföldet, a környezetet a külföldi multik profitjáért, sőt még fizetnek és azoknak támogatásokkal, adókedvezményekkel.
A politikus ezzel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaira reagált, aki a Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházásának bejelentésén hétfőn azt mondta: más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromos akkumulátorgyárak magyarországi telepítése ellen hergelnek, ezen üzemekre ugyanis szükség van a munkahelyek megóvása és a környezetvédelmi célok teljesítése érdekében is.
Gál József azt javasolta Szijjártó Péternek, hogy a külföldi nagytőkés beruházást bejelentő sajtótájékoztatók helyett inkább egy debreceni, egy gödi, egy fóti vagy egy nyíregyházi lakossági fórumon vegyen részt ahol személyesen is megtapasztalhatja az emberek elégedetlenségét.
Kijelentette: az akkugyárakat azért telepítik Magyarországra, mert itt keveset kell fizetni a dolgozóknak és nem kell betartani a környezetvédelmi vagy a munkavállalói jogokat.
A gyárak elfoglalják a termőföldet, elhasználják a vízkincset, az energiát, majd a legyártott akkumulátort, de a profitot is kiviszik az országból, csak a szennyezést hagyják itt – tette hozzá.
Magyarország már most elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik a saját ellátásához – hangsúlyozta Gál József és hozzátette: a külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni se nem zöld, se nem nemzeti.

bet \ bzt \ brr
MTI 2023. február 6., hétfő 14:20

(Magyar Távirati Iroda, 2023. február 6.) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése