2023. február 7., kedd

Párbeszéd: hol és hogyan dolgozzák fel majd az akkumulátorokat?

A Magyar Távirati Iroda tudósítást közöl az LMP sajtótájékoztatójáról.

*

Pártok-Párbeszéd
Párbeszéd: hol és hogyan dolgozzák fel majd az akkumulátorokat?

Budapest, 2023. február 7., kedd (MTI) - A Párbeszéd adatigénylést nyújt be, hogy kiderüljön, hol és hogyan fogják majd feldolgozni és újrahasznosítani az akkumulátorokat – jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón a párt társelnöke.

A Fejér vármegyei Iváncsán felvett, de online közvetített eseményen Szabó Rebeka úgy fogalmazott, hogy Iváncsa is egy olyan település, ami „kénytelen elszenvedni az Orbán-kormány teljesen őrült akkumulátorgyárépítési terveit”.
A képviselő arról beszélt, hogy Magyarország éves áramtermelésének jelentős részét ezek a gyárak fogják elhasználni, miközben az is kérdés, hogy mi lesz az ország vízkincsével? Emellett a helyieket érinti a durva zaj- és forgalomterhelés is – mutatott rá a politikus.
A sajtótájékoztatón Szabó Zsolt, a Párbeszéd önkormányzatokért felelős elnökségi tagja azt mondta, hogy a beruházás több önkormányzattal szemben is igazságtalan, mert az épülő gyár egy különleges gazdasági övezetben fekszik, ezért az utána befolyó adóbevételeket sem a települések szedik be. Magyarázatként kiemelte, hogy az ipari parkból származó adóbevételek fele Dunaújvárost illette volna.
A dunaújvárosi alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy már több baleset is történt a beruházás területén. A Párbeszéd nagyon reméli, hogy ezek a balesetek meg fognak szűnni és minden magyar munkajogi törvényt be fognak tartani – tette hozzá.

bnd \ bdó \ gry
MTI 2023. február 7., kedd 13:04

(Magyar Távirati Iroda, 2023. február 7.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése