Szabadka, a megálmodott város

Csordás Mihály bejegyzést tesz közzé a Czine Mihály szellemi hagyatéka nevű Facebook-csoportban.

*

Szabadka, a megálmodott város

A „TITOKZATOSSÁG ÉS SEJTELMESSÉG” KÖDÉN ÁT

Másként halálos csend és néma untság.

poros akác-sor, vakolatos utcák,

petróleumlámpák és nyugalom,

üveggolyók a kertes udvaron. 

(Kosztolányi)

A szegény kisgyermek panaszai-nak ihlető forráshelyén, a költő szülővárosában, évente emléknapokat tartanak, majd önálló kiadványban, vagy a folyóiratokban közzéteszik az ezeken felolvasott értekezések, megtartott előadások szövegét.
Több egy évtizeden át hallgatva és olvasva az értő megnyilatkozásokat, önkéntelenül tesszük fel magunknak a kérdést: mennyiben járulhat hozzá egy hosszú évszázad ahhoz, hogy Kosztolányi révén Szabadka misztifikálódjon a tudatunkban?
Az éppen napjaikban (még Ady rovására is) oly nagy érdeklődést kiváltó Kosztolányi-életmű hátterében ott terebélyesedik „Európa legnagyobb faluja”, a poros régi város, élénken zajló művelődési életével, színházának szépséges primadonnáival, akik közül a neki megtetszőt (hihetőleg Csöndes Alizt) diákos virtussal rajongta körül a költő – társaival egy éjszaka kifogták hintajából lovait, és maguk húzták haza a kockaköves meg poros szabadkai utcákon…
Nemcsak a század első évtizedének irodalmi divatját követte hát Kosztolányi Dezső, amikor élete végéig legkedvesebb versfüzérében szülőtáját „színes tintáival” rajzolta meg. S noha a benne honos eszem-iszom tunyaságot ostorozta is indulatos szavakkal, panaszai inkább érte, mint ellene szóltak. Innen vágyott el, de ide gondolt vissza később folyton, hogy amikor apja Pesten meglátogatja, elementáris erővel törjön ki belőle A szegény kisgyermek panaszai-nak szóáradata. Visszautazó apját hajnali órán kikíséri a pályaudvarra, s érezni kezdi az otthon megéneklésének csillapíthatatlan vágyát: „Álmosan bandukoltam az utcákon, melyeket még nemigen láttam ily szokatlanul fakó, hajnali világításban. Csodálatosnak tetszett az egész világ. Ekkor zendültek meg bennem A szegény kisgyermek panaszai-nak kezdő sorai: »Mint aki a sínek közé esett…« Lehet, hogy azért, mert az imént síneket láttam, de lehet, hogy nem is azért. Alig vártam, hogy hazaérjek, fölrohantam a lépcsőn, s otthon, az Üllői-úti diákkaszárnya udvari szobájában, egymás után firkáltam le a ciklus költeményeit, négy-ötöt aznap, s két hét alatt befejeztem az egészet, úgyhogy évek múlva, a különböző kiadások során egyetlen betűt se változtattam rajta. Hogy mi támasztotta bennem éppen ekkor és éppen így ezt a gerjedést, céltalan volna firtatni. Azt hiszem, ha azon a hajnalon alszom és nem kelek föl, akkor ez a versfüzér nem születik meg soha.” (Ábécé. Nyugat, Budapest, 1942. 145-146.)
Maga a serkentés is egy kedves otthoni figurához, az apa személyéhez kötődik hát. A költeményminiatűrökben pedig sorakoznak a korábbi Kosztolányi-hősök: anyuska, a költő húga, nagyanyó, nagyapó, öreganyó, a rokonok, a doktor bácsi, egy gyógyszerészsegéd…
Ahogy rajtuk végigpillantunk, mintha a kor divatos figuráit látnánk, miként a nemrég elhunyt neves Kosztolányi-kutató, Kiss Ferenc szeme is a világirodalmi elődök versszereplőjét véli felismerni A szegény kisgyermek panaszai-nak doktor bácsijában például, megjegyezve: „A titokzatosság és sejtelmesség, mely az emlékeket belebegi, maga is divat már ekkor, de Kosztolányit ez sem feszélyezi” (Az érett Kosztolányi. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979. 20.).
Egy valóságos világot ábrázolt hát versciklusában a költő, vagy olvasmányélményektől színezett képzelete révén maga teremtette meg gyermekkora Szabadkájának „vasárnap délután”-jait, a sok-sok jellegzetes bácskai hőssel? Honnan a „titokzatosság és sejtelmesség”, amely az elmúlt évszázad alatt oly misztikussá változtatta tudatunkban Kosztolányi „beteg, boros, bús, lomha” szülőtáját, a Bácskát, ahol „méreggel mart, fehér, virágos orcák” néznek vissza ránk?
A századelő Kosztolányija sem vonhatta ki, nem is vonta ki magát a világirodalmi hatások alól. Irodalmi elődeit, rokonait meglelhetjük könnyen, felismerhetjük. Ám éppen panasz-ciklusában megénekelt valóságos élményeinek intenzitása és vallomásinak ereje győz meg bennünket arról, hogy csak a verselés mesterségét tanulta el a nagy elődöktől és kortársaktól, ám tartalmakat és stílust sohasem kölcsönzött tőlük. Karinthy Frigyes állapítja meg találóan költészetéről: „Fejlődése folyamán Kosztolányi Dezső odáig jutott el, hogy versei nemcsak versek immáron, s el nem intézhetők poézis-esztétikai alapon. Egyetemes világfelfogás, misztikus törvényszerűség foglal egyetlen egészbe színeket és képeket.”
A költő valóságos világot ábrázol, valóságos hősökkel. A témakör kutatói sokat foglalkoztak közeli családtagjai alakjának megrajzolásával. A gimnáziumi igazgató apától a Bem hadosztályában Petőfivel szolgáló nagyapáig mindenkiről megtudhatunk valamit. De nemcsak ők voltak egytől egyig valóságos hősök, hanem az volt a doktor bácsi és a gyógyszerészsegéd is. Az első (dr. Wilhelm), a századelő nagy hírű szabadkai csodadoktora, a család házi orvosaként sokat vendégeskedett a Kosztolányi-házban, s nyilván megnyerte a gyermekkorában sokat betegeskedő költő rokonszenvét. A második (Brenner Dezső) a rokonsághoz tartozott: Csáth Gézának volt az öccse, és Jász Dezső néven tárcákat, zenekritikákat publikált a Nyugatban.
Az álmosan megálmodott város és egykori emberei még a „titokzatosság és sejtelmesség” ködén át is felismerhetők hát Kosztolányi első nagy versfüzérének remek darabjaiban.

Csordás Mihály

(Czine Mihály szellemi hagyatéka Facebook-csoport, 2022. március 28.)

137 éve született Szabadka költőfia (1885. március 29. – 1936. november 3.)

Emlékoldal A varázsló című előadásnak

Az Újzentai Naplók című blogjában Szabó Palócz Attila emlékoldalt készít a szabadkai Népszínház 1985-ben bemutatott A varázsló című előadásának.

*

Emlékoldal A varázsló című előadásnak

A szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának plakátja (1985)

    

A szabadkai Népszínház A varázsló című előadása színlapja (1985)

Vicsek Károly, a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának rendezője (1985)

„Egy szép napon nagy hangon beszédült a színházba Vicsek Károly. Az Ötlettel. Lelkesen és buzgó bólogattunk – színészek vagyunk az életben is – egynéhányan. Ugyanakkor tudtuk, hogy még ma is áthidalhatatlan távolság választja el a színházat és a nézőt Csáth Gézától, és ez a távolság az író a művészeti tanács néhány tagja között még nagyobb. Ez utóbbi, »fontosnak« tartott auditórium fanyalgott, sziszegett. Őszintén szólva nem is ismerték a szerzőt. Többen azonban megjegyezték, hogy bízhatunk Vicsek Károlyban, mert hiszen A zöld hajú lánytól is sokáig vonakodtunk és mégis, mégis, nohát. Csáth tehát vissza, Vicsek bártan előre. Igen ám, de Vicsek ragaszkodott Csáthoz. A többiek A zöld hajú lány II-at sürgették. A néző a rockopera bemutatója óta kérdi a jegypénztárnál, hogy mire használjuk a szép épületet, amikor nincs műsoron A zöld hajú lány. A rockopera tehát Vicsek Károly szabadkai védjegye, nem pedig Csáth Géza irodalmi munkássága. Az első pillanatban úgyszólván senki sem vette komolyan a rendező ötletét...” (Barácius Zoltán A varázsló című előadásról)

Hupkó István jelmeztervei a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásához (1985)

 

 Hupkó István díszlettervei a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásához (1985)

Jónás Gabriella és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

„Dr. Szerenádi Szerafin, az író: Korica Miklós. Vicsek aláhúzta, hogy Miklós az a színész, aki abba a gyanúba keveredett, hogy szörnyen tehetséges és csak a csoda tartja a szabadkai színháznál. A figura hallatlanul bonyolult…” (Barácius Zoltán)

Jónás Gabriella és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Bada Irén a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Bada Irén a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Kotroba Júlia a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Kotroba Júlia a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Bada Irén a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Jónás Gabriella a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

„Varga Zoltán író barátomat papomobilján utaztattam Szabadkára, s együtt néztük meg a darabot. Volt benne koporsós jelenet is, ugye?” (Vicei Károly)

„Attilám! Ezek a képek visszahozzák az előadást. Aki csak egyet is olvasott a Csáth-novellák közül, megelevenedhet előtte, hogy mi történt a színpadon. Nagyon köszönöm, hogy időt, energiát áldoztál ezek közzétételére! Szép emlékek, és biztos vagyok abban, hogy nem csak nekem. Még egyszer: KÖSZ!” (Jónás Gabriella)

Jelenet a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

Jónás Gabriella (elől) a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

„Emma, Hajni, Bozsi, Erika, Irén, oldalt a széken Tallós Zsuzsa.” (Jónás Gabriella)

„Mindenki megvan.” (Pletl Zoltán)

„Szívemre és tudatomra hallgatva leírom, hogy abban az »inkriminált« évadban csak Jónás Gabriella színházi munkája – Glóriát alakította az azonos című drámában – igazolta, hogy a színház profi státust élvez” (Barácius Zoltán írta az 1984-85-ös évadról)

„BZ elfogult volt, mint mindig. Ám a Glória valóban jó előadás volt. Zágrábban a szerző, Ranko Marinković előtt játszottuk, neki is tetszett. Pedig ő nyilván látta az összes »Glóriáját«, beleértve a legnagyobbakat is! Szép emlék! (Jónás Gabriella)

„Emlékszem mindkét előadásra, voltam vagy tizenöt éves.” (Pletl Zoltán)

Jelenet a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

Korica Miklós és Majoros Katica a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Korica Miklós és Barácius Zoltán a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Jelenet a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

A bál jelenete a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

Fáni megkínzása – Kovács Frigyes, Korica Miklós, Medve Sándor és Dóró Emma a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

A Lányka ébreszti Szerenádit – Gyenes Zita és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Számvetés az eltékozolt életről – Gyenes Zita és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Az utolsó tánc – Gyenes Zita, Jónás Gabriella és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

„Sokszor megnéztem és újra nem unnám.” (Velcsov Hajnalka)

Korica Miklós és Gyenes Zita a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

„Mifelénk – ne feledjük – napokat, éveket késnek a vonatok. A varázslóval megpróbáltunk legalább futni a gyorsvonat után, ameddig lábunk és tüdőnk (tehetségünk) bírta. Ez volt Don Quijote – a szabadkai Népszínház – utolsó nagy kalandja a közönséggel. Egy tiszavirág-életű előadást láttunk – gyertyafényben, Gyenes Zita látványos vetkőzőszámával, Korica Miklós ragyogó színészi alakításával és Lengyel Gábor igényes muzsikájával...” (Barácius Zoltán)

„Vicsek nem tágított. Egy gimnazista hevületével ecsetelte a várható eseményeket:

– Ez egy tiszta szándék, hátsó gondolatok nélkül, a művészet első személyben, de ti tudjátok, ismertek: táblás házak várhatók. A város Csáth Gézának szobrot emelt, a színház nekem tartozik valami hasonlóval. Ne vacakoljatok, gyerünk, gyerünk, munkára, mielőtt leesik az első hó – mondta a rendező józanul a spicces társaságnak.

Szenvedélynek nevezhető belső dinamizmus. Mosolyogtunk. Csáth Géza mégsem rockopera Terék Júlia »látványos« vetkőzésével, á, nem, nem, mi elzárkózunk az ilyesmitől, hangoskodott valaki.

Meg is kérdezték Vicsektől:

– Lesz vetkőzés? Vicsek-produkció vetkőzés nélkül el sem elképzelhető. Erotika minden mennyiségben, mint a filmjeiben.

Vicsek műfelháborodással Montaigne-t idézte. Elmondta, hogy a nemi aktus szükséges, természetes és igaz dolog. Ölni, gyilkolni, rabolni, elárulni: ezeket a szavakat nagybetűvel szedjük, de ha a nemi aktusra terelődik a szó, akkor sziszegni is alig van merszünk.” (Barácius Zoltán)

A varázsló

A szabadkai Népszínház magyar társulat bemutatja a Csáth Géza művei alapján készült A varázsló című, műfajilag zenés vízióként megjelölt előadását Vicsek Károly rendezésében.
Szereplők: Korica Miklós, Jónás Gabriella, Gyenes Zita, Bada Irén, Majoros Katica, Kovács Frigyes, Kotroba Júlia, Medve Sándor, Dóró Emma, Albert János és mások.
Díszlet- és jelmeztervező: Hupkó István.
Zeneszerző: Lengyel Gábor.

A szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának plakátja (1985)

    

A szabadkai Népszínház A varázsló című előadása színlapja (1985)

Vicsek Károly, a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának rendezője (1985)

„Egy szép napon nagy hangon beszédült a színházba Vicsek Károly. Az Ötlettel. Lelkesen és buzgó bólogattunk – színészek vagyunk az életben is – egynéhányan. Ugyanakkor tudtuk, hogy még ma is áthidalhatatlan távolság választja el a színházat és a nézőt Csáth Gézától, és ez a távolság az író a művészeti tanács néhány tagja között még nagyobb. Ez utóbbi, »fontosnak« tartott auditórium fanyalgott, sziszegett. Őszintén szólva nem is ismerték a szerzőt. Többen azonban megjegyezték, hogy bízhatunk Vicsek Károlyban, mert hiszen A zöld hajú lánytól is sokáig vonakodtunk és mégis, mégis, nohát. Csáth tehát vissza, Vicsek bártan előre. Igen ám, de Vicsek ragaszkodott Csáthoz. A többiek A zöld hajú lány II-at sürgették. A néző a rockopera bemutatója óta kérdi a jegypénztárnál, hogy mire használjuk a szép épületet, amikor nincs műsoron A zöld hajú lány. A rockopera tehát Vicsek Károly szabadkai védjegye, nem pedig Csáth Géza irodalmi munkássága. Az első pillanatban úgyszólván senki sem vette komolyan a rendező ötletét...” (Barácius Zoltán A varázsló című előadásról)

Hupkó István jelmeztervei a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásához (1985)

 Hupkó István díszlettervei a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásához (1985)

Jónás Gabriella és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

„Dr. Szerenádi Szerafin, az író: Korica Miklós. Vicsek aláhúzta, hogy Miklós az a színész, aki abba a gyanúba keveredett, hogy szörnyen tehetséges és csak a csoda tartja a szabadkai színháznál. A figura hallatlanul bonyolult…” (Barácius Zoltán)

Jónás Gabriella és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Bada Irén a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Bada Irén a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Kotroba Júlia a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Kotroba Júlia a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Bada Irén a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Korica Miklós és Jónás Gabriella a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

Jelenet a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

Jónás Gabriella (elől) a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásában (1985)

„Szívemre és tudatomra hallgatva leírom, hogy abban az »inkriminált« évadban csak Jónás Gabriella színházi munkája – Glóriát alakította az azonos című drámában – igazolta, hogy a színház profi státust élvez” (Barácius Zoltán írta az 1984-85-ös évadról)

Jelenet a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

Korica Miklós és Majoros Katica a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Korica Miklós és Barácius Zoltán a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Jelenet a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

A bál jelenete a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásából (1985)

Fáni megkínzása – Kovács Frigyes, Korica Miklós, Medve Sándor és Dóró Emma a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

A Lányka ébreszti Szerenádit – Gyenes Zita és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Számvetés az eltékozolt életről – Gyenes Zita és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Az utolsó tánc – Gyenes Zita, Jónás Gabriella és Korica Miklós a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

Korica Miklós és Gyenes Zita a szabadkai Népszínház A varázsló című előadásának egyik jelenetében (1985)

„Mifelénk – ne feledjük – napokat, éveket késnek a vonatok. A varázslóval megpróbáltunk legalább futni a gyorsvonat után, ameddig lábunk és tüdőnk (tehetségünk) bírta. Ez volt Don Quijote – a szabadkai Népszínház – utolsó nagy kalandja a közönséggel. Egy tiszavirág-életű előadást láttunk – gyertyafényben, Gyenes Zita látványos vetkőzőszámával, Korica Miklós ragyogó színészi alakításával és Lengyel Gábor igényes muzsikájával...” (Barácius Zoltán)

„Vicsek nem tágított. Egy gimnazista hevületével ecsetelte a várható eseményeket:

– Ez egy tiszta szándék, hátsó gondolatok nélkül, a művészet első személyben, de ti tudjátok, ismertek: táblás házak várhatók. A város Csáth Gézának szobrot emelt, a színház nekem tartozik valami hasonlóval. Ne vacakoljatok, gyerünk, gyerünk, munkára, mielőtt leesik az első hó – mondta a rendező józanul a spicces társaságnak.

Szenvedélynek nevezhető belső dinamizmus. Mosolyogtunk. Csáth Géza mégsem rockopera Terék Júlia »látványos« vetkőzésével, á, nem, nem, mi elzárkózunk az ilyesmitől, hangoskodott valaki.

Meg is kérdezték Vicsektől:

– Lesz vetkőzés? Vicsek-produkció vetkőzés nélkül el sem elképzelhető. Erotika minden mennyiségben, mint a filmjeiben.

Vicsek műfelháborodással Montaigne-t idézte. Elmondta, hogy a nemi aktus szükséges, természetes és igaz dolog. Ölni, gyilkolni, rabolni, elárulni: ezeket a szavakat nagybetűvel szedjük, de ha a nemi aktusra terelődik a szó, akkor sziszegni is alig van merszünk.” (Barácius Zoltán)