2020. január 20., hétfő

Venezuelai szlovének telepedtek haza Szlovéniába

A Magyar Távirati Iroda közli Kriják Krisztina tudósítását.

*

Szlovénia-Venezuela-jog-repatriáció
Venezuelai szlovének telepedtek haza Szlovéniába

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb, 2020. január 20., hétfő (MTI) - Huszonegy szlovén származású ember térhetett haza a súlyos belpolitikai és gazdasági válság sújtotta Venezuelából Szlovéniába az elmúlt két hónapban, és a repatriáció folytatódik - közölte hétfőn Olga Belec, a Diaszpórában Élő Szlovének Kormányhivatalának államtitkára.

Elmondta: hatan decemberben, 15-en januárban érkeztek.
Többen nem beszélnek szlovénül, de már tanulják a nyelvet, és jól érzik magukat, örülnek, hogy békében és szabadságban élhetnek – hangsúlyozta.
Mint mondta, eddig ötvenen kérték hazatelepítésüket, és 29-en kapták meg az engedélyt, a többiek kérelmének vizsgálata folyamatban van.
Az államtitkár kiemelte: többségében fiatal családok tértek haza, és továbbra is be lehet nyújtani a kérelmet mindaddig, amíg a kormány másképpen nem dönt.
A hazatelepültek kétharmada rokonoknál lakik, míg a többieknek az állam segített a lakhatási problémák megoldásában. A hazatérők közül sokan felsőfokú végzettséggel is rendelkeznek, és különböző korúak, a legfiatalabb 5 éves – mondta Belec.
A hivatal becslései szerint közel ezer szlovén élhet Venezuelában, elvileg valamennyien jogosultak a hazatelepülésre. Ehhez különböző feltételeknek kell azonban megfelelniük, egyebek között bizonyítaniuk kell szlovén származásukat, nem lehetnek büntetett előéletűek, és „aktív kapcsolatokat kell ápolniuk Szlovéniával”.
Venezuela évek óta súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészlettel rendelkező ország gazdasága gyakorlatilag összeomlott.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jelentése szerint az elmúlt években a mintegy 29,3 milliós lakosú Venezuelából körülbelül 4 és fél millióan távoztak, és ez a szám 2020-ban 6 és fél millióra nőhet. A legtöbben a környező országokban telepednek le.

kkk \ kkp \ kvs
MTI 2020. január 20., hétfő 20:14


(Magyar Távirati Iroda, 2020. január 20.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése