Miért szűnt meg a Buksi?

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila sajtótörténeti sorozatának folytatását.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Miért szűnt meg a Buksi?

A buborékok titkai, avagy: Volt egyszer egy Buksi (4. rész)

A Buksi, az egykori gyermeklap, amely az idén lenne hatvanéves, elsősorban azért fontos egykori olvasóinak, mert amikor erre a kiadványra emlékeznek, akkor közvetett módon a gyermekkorukra, az ifjúságukra is emlékeznek. Ez persze cseppet sem változtat azon, hogy a maga korában egy különleges, haladó és egyedülálló újság volt a mindenféle – potenciális és esetleges – politikai beleszólások ellenére is. Ellenkező esetben ugyanis nem válhatott volna kultikus kiadvánnyá azok szemében is, akik jóval később születtek, s mégis ugyanúgy megszerették a Buksit, mintha lapszámait olvasgatva nevelkedtek, s nőttek volna fel a vajdasági tájban…

„A képregényeket és a többi szerb nyelvű szöveget Belgrádból kaptuk” – írta Még egyszer a Buksiról címmel Kovács József, az egykori gyermeklap akkor már egyetlen még élő egykori munkatársa, a Magyar Szó 2008. december 1-i számában, az Üveggolyó című mellékletben megjelent visszaemlékezésében. A szerző így folytatta: „Tehát a Buksi valójában nem Újvidéken született, a belgrádi Kekec szerb változata volt. […] …több utalás olvasható arról, hogy az »államkassza« pénzelte, illetve támogatta a Buksit és cserébe beleszólt a szerkesztési politikába. A Buksi igazából önfenntartó lap volt és nem tudok arról, hogy beleszóltak volna a szerkesztésébe. Ha ilyesvalami megtörtént, az Belgrádban lehetett. A váratlan megszűnés oka nem volt politikai – egyszerűen az történt, hogy a belgrádi Borba kiadó 1962-ben szert tett egy többszínnyomásra alkalmas gépre, és a felmondási határidő szigorú betartásával felmondta a szerződést a Forummal.

Valóban történtek próbálkozások a Buksi fenntartására. A belgrádiak felajánlották, hogy folytatják a magyar nyelvű változat kiadását, de azzal a feltétellel, hogy a szerkesztő, a fordító, a korrektor és legalább két rajzoló menjen át Belgrádba. (Velem is tárgyaltak, hogy felvesznek a Borba kiadó állományába, havi fizetéssel, de erről szó sem lehetett, hiszen lakást nem kínáltak.) Hogy ezek után a Kekec sorsa hogyan alakult, nem tudom, mert nem kísértem figyelemmel, csak annyit hallottam, hogy idővel megszűnt” – emlékezett vissza a Buksi végzetére, megszűnésére Kovács József szerkesztő-újságíró, a gyermeklap képregényeinek és rövidebb írásainak egykori fordítója.

Mint sorozatunk legelején, már a nyitó részben is jeleztük, sok mindenben lehet vitatkozni akár az ő értékítéletével is (akárcsak a Buksi megítéléséről is…) – ami alkalmasint teljesen jogos is lehet –, főleg hat évtized távlatából, a megváltozott társadalmi-politikai viszonyok közepette visszatekintve egy letűnt kor ugyancsak letűnt, s ma már szinte minden tekintetben megbélyegzett rezsimjére, berendezkedésére. Amelynek óhatatlanul is a része volt – óhatatlanul is a része kellett, hogy legyen – minden kiadvány, amely akkoriban, abban az időszakban megjelent. (Mert ha nem lett volna a része, akkor nem jelenhetett volna meg…) Így a Buksi sem vonhatta ki magát a „korszellem” hatásai alól. Ez nem kérdéses. Egy valami azonban teljesen bizonyos és semmi szín alatt sem vitatható: mindannyiunk közül Kovács József volt a legközelebb a „tűzhöz”, nálánál jobban a Buksi egyik mai méltatója – a lap bírálója vagy rajongója, nosztalgikus olvasója – sem ismerheti az akkori belső viszonyokat, a lapkészítés menetét, technikai részleteit. Amibe tehát ő beavat bennünket, az javarészt első kézből szerzett tapasztalás, visszaemlékezés, részben talán nosztalgia is, másfelől pedig minden bizonnyal a leghitelesebb forrásunk is. Így hát nem is nagyon érdemes, még kevésbé illendő hosszadalmas vitákba bocsátkoznunk vele…

Most, amikor sajtótörténeti megközelítésben igyekszem feldolgozni a Buksi históriáját – illetve felvillantani annak néhány érdekes momentumát, izgalmas részletét –, a társadalmi-politikai közeg kevésbé foglalkoztat. Hiszen ha a hatvanéves jubileum jegyében azt szeretnénk feltárni, hogy milyen volt apáink és nagyapáink – és sokak nevében mondhatom ma már: dédapáink – kedvenc gyermeklapja, akkor számunkra most még véletlenül sem az utólagos politikai megítélés a lényeges. Néhány mondatban persze adhatunk (és adunk is…) teret ennek is, de sokkal fontosabb, hogy átlapozzuk a régi lapszámokat, újraolvassuk a korabeli szövegeket, és feltárjuk, megmutassuk a mai olvasónak, hogy milyen is volt ez az egykori újság: milyen szövegeket, milyen képregényeket – vagyis összességében milyen tartalmakat publikált. Ennek alapján pedig úgyis mindenki leszűrheti majd magának a benyomásait, és kialakítja, talán még korrigálhatja is a már kialakult, vagy csak kialakultnak vélt véleményét.

Éppen ezért a magam részéről én csak egy ponton korrigálnám most Kovács József sorait, és azt sem a vita, a véleményformálás szándékával. Csak egy olyan helyen pontosítanék – és ezt már elsősorban a mai olvasó tájékoztatása érdekében –, ami nyilvánvalóan elírás a fent idézett soraiban. De az idézetbe, ugye, nem illik belenyúlni, legfeljebb lábjegyzetet, vagy kommentárt szoktunk fűzni hozzá szükség esetén. Amikor azt mondja ugyanis, hogy „a Buksi valójában nem Újvidéken született, a belgrádi Kekec szerb változata volt”, akkor nyilvánvalóan arra gondol, hogy a Buksi a belgrádi Kekec magyar változata volt. Testvérlapok. Amelyek más-más nyelven íródtak. Csak ennyi volt köztük a különbség. Ezen felül az utolsó betűig, az utolsó képkockáig, talán még az utolsó nyomdahibáig is egymás tükörképeiként kerültek a trafikokba. De olyan tükörképek voltak, amelyek közül a szerb nyelvű volt az elsődleges, s annak fordításban készült változata (másolata…) volt a magyar kiadás. S nagyon jól tudta ezt Kovács József is, amikor visszaemlékezéseit megírta, senki fel nem róná neki a bagatell tévedést, elírást, s most is csak a pontosítás szándékával emelem ki.

Sokkal fontosabb azonban, hogy a szerző 2008-ban néhány mondatban az egykori munkatársakról, régi kollégáitól is megemlékezett, ami már csak azért is fontos most számunkra, mert ennek nyomán áttekinthetjük, hogy az évek során kik vettek részt az újság elkészítésében: „A Buksi kis munkaközösségéhez tartozott még a korrektor – a rendkívül lelkiismeretes Harmath Konrád (főállásban a Magyar Szó egyik korrektora, akit a rajzolók Buksi Konrádnak neveztek), és természetesen a rajzolók, akik a már említett »buborékokba« írták különleges tollal a szöveget” – írta visszaemlékezéseiben Kovács József.

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. augusztus 17.)

A Buksi negyedik számában, 1958. január 16-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

A Buksi második számának címoldala, 1958. január 2.