Még néhány szó a sztripekről

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila sajtótörténeti sorozatának folytatását.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Még néhány szó a sztripekről

„Az emberek szenvedélyesen figyelték az állatok harcát” – Volt egyszer egy Buksi (6. rész)

Az idén lenne hatvanéves a Buksi című gyermeklap, amely már az első, vagyis az 1957. december 26-án megjelent lapszámában öt képregénnyel köszöntötte vajdasági magyar olvasóit: ahogy azt sorozatunk előző részében már szamba is vettük, ekkor jelent meg Csapa és Gru-gru kalandjainak, Till Ulenspiegel történetének, A vörös nyíl című szériának, az Irány a Vénusz című képregénynek, valamint a Vakarcs és az összeesküvők című folytatásos sorozatnak az első része. A második lapszámtól – immár 1958-ban – ugyanezek a történetek folytatódtak, de január 2-án már egy újabb képregény is csatlakozott hozzájuk: A Bagoly-repülőraj. A szakállas című, később ugyancsak állandóvá vált, mindössze egy képsorból álló sorozat a harmadik számban indult, 1958. január 9-én. (A szerb változatban, a Kekecben ugyanez Bradonja néven volt ismert.) S ugyancsak a harmadik számtól az ismeretterjesztés feladatát, legalábbis részben mindenképp, a képregények vették át. Ekkor kezdődött ugyanis a kisebb, általában egyrészes (de néha több…), hol tudományos, hol történelmi jellegű rajzolt történetek ciklusa. Az ember meghódítja a teret – ez volt a harmadik számban megjelent ilyen képregény címe; s ezt követte a negyedikben, 1958. január 16-án, és az ötödikben, január 23-án Az ember a világűrben, két részben.

Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. A felsoroltak közül Az irány a Vénusz című történet rövidebb volt, ez már a Buksi 1958. január 9-i számában véget ért. Három lapszám, három A4-es oldalnyi terjedelem. A Davy Crockett kalandjait feldolgozó A vörös nyíl című történet pedig ekkor már két színes oldalra terjeszkedett szét.

Amennyiben a Buksi arculatának utólagos politikai-ideológiai megítélésére is szeretnénk rávilágítani, akkor a képregények mellett az írott tartalmakat is át kell tekintenünk. Ezekbe részben már sorozatunk legelején belepillantottunk, ezért most tulajdonképpen csak ki kell egészítenünk az akkor elmondottakat: túlsúlyban voltak természetesen a szórakoztató tartalmak, illetve a nem szórakoztató, esetlegesen más célzatú írásokat is szórakoztatónak álcázták; tehát akár már ez is megtévesztő lehet(ett). Így például a lapban Csoszics Dobricaként aposztrofált Dobrica Ćosić (1921–2014) Majd megvirrad már című regényéből közreadott részlet – Herceg János fordításában – is tulajdonképpen egy izgalmas, szórakoztató olvasmány. Ha olyan szemmel nézzük… Hát most az pedig már egy egészen más kérdés, hogy a főhősei a gonosz német fasiszta megszállók ellen harcoló partizánok. Ahogy az alábbi részletből láthatjuk is:

„– Villám! – szólította Nikola fogcsikorgatva a kutyát. A kutyák egymásnak ugrottak és megkezdték harcukat. Mindannyian megkönnyebbültek. Pávle most már Villám sorsáért aggódott, mert ebben a pillanatban úgy érezte, hogy minden tőle függ.

A kutyák mintha megvesztek volna, marták, fojtogatták, szaggatták egymást, körbe rohantak, gyorsan változtatták a helyüket, hol közelebb jöttek, hol eltávolodtak a partizánoktól. S közben világosan megkülönböztették Villám dühös ugatását.

– Ne félj, te boldogtalan! Ne hagyd magad a németektől! – súgta Nikola büszkén is, meg szomorúan is a kutyája viselkedése miatt, amelynek hangján érezni lehetett a német rendőrkutyák harapásainak fájdalmát, pedig ezeket a kutyákat arra tanították, hogy emberekre támadjanak.

– Villám felénk menekül!

– Felfedeznek bennünket! Készen vagyunk!

– Hű, az istenit neki…

– Én lövök!

– Nem! Megőrültél?

Pávle, Nikola és Malisa izgatottan suttogtak egymásnak.

Aztán a kutyák egyszerre úgy elhallgattak, mintha nem lenne bennük élet. A csöndben német parancsszó hallatszott, csikorgott a hó bakancsuk alatt és tompán zörögtek a fegyverek.

– Közel vannak! Legyetek készenlétben! – suttogta szigorúan Pávle.

Most már senki sem gondolt magára. Az emberek szenvedélyesen figyelték az állatok harcát és jelen pillanatban nem érdekelte őket más, csak ennek a harcnak a kimenetele. Nikola újra kísértésbe esett, hogy lelövi azt a kutyát, amelyet németnek hitt. De amikor már alig néhány méterre voltak az állásuktól, s a partizánok kezdtek felugrani, mert maguk sem tudták, hogy mit cselekszenek, Villám egyszerre oldalra fordult és lerohant a patak felé. A német kutyák sebes vágtatással, elkeseredett üvöltő ugatással utána vetették magukat.

– Nem vettek észre bennünket… – sóhajtott fel megkönnyebbülten Pávle.

– Villám tévútra vezette őket! Csak majd a fejével ne fizessen érte, szegény! – mondta elégedetten, de egyúttal szomorúan is Nikola.

A verekedő kutyák hangos és dühös gomolyaga mind jobban távolodott, s végül már a patak felől visszhangzott halálra menő küzdelmük panaszos szava.

A harc tovább folyt közöttük, ha távolodott is, el nem csendesedett.

A hegyoldalban azonban a csend volt az úr. A távoli erdőből a mókusok egymást hívogató hangja hallatszott. Mintegy tíz percig tartott a csend. Mind a két katonaság a kutyák harcát figyelte és hallgatott, hogy megtudja küzdelmük kimenetelét. Úgy látszott, hogy a németek meglepődtek. Nem tudták, hogy partizánkutya került az útjukba és az ő rendőrkutyáikkal verekedve megmentette a partizánok leshelyét. Amikor valószínűleg lemondtak róla, hogy kutyáik visszatérnek, hiszen ugatásuk most már egészen messziről és mind panaszosabban hangzott, a német alakulat felől vezényszavak röpködtek a levegőben. Megint hallhatóvá lett a fegyverek csörgése, a hadoszlop menetelésének lármája, a mély, úttalan havon, amely fagyni kezdett. A németek egyenesen a partizánok leshelye felé tartottak.

– Pszt! Parancs nélkül ne lőj! – súgta Pávle, s hangja, mint a szél zizegése futott végig a partizánok vonalán.

Kezük erősen szorult a puskák vasára. A német oszlop közeledett. Egyre határozottabban fel lehetett ismerni a német alpesi katonák nehéz bakancsainak dobogását és a partizánok keze mind erősebben szorította a fegyvert, s még mélyebbre merültek a hóba.” Az idén, az év végén lesz hatvan éve, hogy ez a szép emlékű hetilap megjelent. Élt: 1957. december 26-tól 1962. október 1-ig, tehát az ötödik születésnapját már nem ünnepelhette meg. A Buksi negyedik számában, 1958. január 16-án debütált egy Disney-rajzfilm képregényváltozata, a Csibi és Csibész, amelyet évtizedekkel később, immár magyarországi kiadásban (és új fordításban…) Susi és Tekergő címen ismerhettek meg a gyerekek és szüleik.

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. augusztus 31.)

A Buksi hatodik számában, 1958. január 30-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

A szakállas debütálása a Buksi 1958. január 9-i számában