A Családi Kör Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz
Attila jegyzetét.
*
Az évszázad látványának nyomában
Akárhogy számoljam is, én nem találok semmi meglepőt abban,
hogy szerb honlapokon is rendszeresen találhatunk magyar forrásokat, magyar
vonatkozásokat, így tehát régi archivált cikkeket, különféle írásokat,
tematikus összeállításokat is, különösen, ha vajdasági témákról, esetleg a
szabadkai Népszínházról van szó. Így bukkantam rá néhány napja egy Belgrádban szerkesztett
internetes felületen egy régi, harminckét évvel ezelőtt megjelent szövegre Az
évszázad látványa címmel.
Az érdeklődésemet először az keltette fel, hogy
elbizonytalanított a forrásmegjelölése (ami persze nyelvi akadályokból is
adódhat, hiszen elképzelhető, hogy a belgrádi szerb szerkesztő nem igazán érti
az anyanyelvünket, ezért helyenként a fantáziájára, a feltételezéseire kell
hagyatkoznia…): azt írták ugyanis, hogy a cikk 1985-ben jelent meg (pontos
dátum megjelölése nélkül) a DM Magazin című lapban. Nomármost, sem délszláv,
sem magyar nyelvterületen nem ismerünk DM Magazin nevű kiadványt, hacsak nem a
Drogerie Markt üzletlánc akciós termékeit bemutató, ismertető reklámkiadványra nem
gondolunk. Ilyen azonban messze nem létezett még Magyarországon 1985-ben, a
rendszerváltás előtt.
Beleolvastam a cikkbe: „Ekkora híre is régen volt határainkon
túli magyar színház előadásának, legföljebb ha egy-két erdélyi produkció mérhető
hozzá. Gyakorlatilag jó két hete Jugoszlávia színházi, sőt talán egész
kulturális élete Szabadkára figyel: október 12-én együttesen mutatta be a
Népszínház magyar és szerb tagozata az új igazgató, a jugoszláv színház Európa-hírű
fenegyereke, Ljubiša Ristić rendezésében a Madách-kommentárok című produkciót.
Szabadka, vasárnap este. A már majdnem újjávarázsolt korzón
árad a tömeg, a kávéházakból, presszókból igéző illatok szállnak, az ember meg
kénytelen újra meg újra elámulni azon, mily megragadó harmóniába tudja öltöztetni
egy város atmoszféráját a délies-mediterrán hatások és az ősi bácskai világ
megőrzött színképeinek együttesével egy humánus, más népek-nemzetiségek jogait meghatóan
tisztelni tudó társadalmi rendszer.” Ennyi egyelőre legyen elég a cikkből
ízelítőként…
Felkeltette az érdeklődésemet továbbá, hogy a cikk alatt
szerzőként egy ismerős nevet láttam: az anyaországi Domonkos László író neve
Vajdaságban is ismert, ő ma a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és
Archívum, vagyis a RETÖRKI munkatársa, de rendszeresen publikál különféle
lapokban, folyóiratokban is, így a budapesti Magyar Hírlap szerkesztőségében eltöltött
tíz évem alatt folyamatosan volt alkalmam szerkeszteni is publicisztikai
írásait, tárcáit, jegyzeteit. Tehát talán nyugodtan, nagyzolás nélkül
mondhatom, hogy viszonylag régről ismerem. Márpedig Domonkos László 1976-tól
tizenkét éven át volt a szülővárosában, Szegeden megjelenő Délmagyarország című
regionális, Csongrád megyei napilap munkatársa. Ebbe az időszakba pedig 1985
még bőven beleesik. Ha tehát azonosítani akarom a cikk eredeti forrását, akkor
ezen a nyomon kell elindulnom.
S innentől számítva pillanatok alatt meg is lettek a pontos
adatok. Domonkos László írása Az évszázad látványa címmel a Madách-kommentárok
című szabadkai előadásról a Délmagyarország című napilap 1985. november 2-i
lapszámában jelent meg – derült ki gyorsan.
Mi okozhatta hát a belgrádi honlapszerkesztő tévedését?
Szombat volt, a Délmagyarország hétvégi mellékletének címe pedig abban az
időszakban egyszerűen csak ennyi: Magazin. Így tehát a hetedik oldalon, amelyen
Domonkos László cikkét kinyomtatták, ez állt az élőfejben is, vagyis ez volt
olvasható a lap tetején a dátum és az egyéb szokásos tartalmak, adatok mellett.
A keskeny csíkban pedig a DM megjelölés a Délmagyarország című újság nevének
rövidítése volt. Teljesen logikusnak tűnik tehát, hogy a belgrádi szerb
webszerkesztő, akinek persze fogalma sem lehetett mindezekről a
háttérinformációkról, a fejlécben olvasható adatok alapján úgy kombinálta ki,
hogy ez a cikk egy DM Magazin nevű kiadványból származhat.
„Aki azt hinné, a szó hagyományos, eredeti értelmében színházban
voltam ezen a vasárnapon Szabadkán, annak csak azt mondhatom: is. Mert a Madách-kommentárok
minden, csak nem tradicionális színielőadás, még akkor is, ha formabontáshoz,
meghökkentő megoldásokhoz jócskán hozzászokhattunk már a mai teátrumok vidékén.
Leginkább fantasztikus monstre show-nak lehetne nevezni ezt a négy teljes órán
át tartó, öt különböző helyszínen (a színházban, a színház udvarán, a főtéren,
a városházán és a zsinagógában) látható előadást, ha... ha nem találhatnánk
Ristić gigantikus vállalkozásában több olyan elemet, amely a létrejött alkotást
erőteljesen a látvány totalitására épített »bravúroskodás« és az öncélú eredetieskedés
lapályai fölé helyezi” – írta Domonkos László 1985-ben a Délmagyarország
hétvégi mellékletében. A cikk mellett megjelent felvételen pedig a produkció
egyik, a főtéren játszódó jelente látható.
Végül mondjuk még el, hogy a szerző hét évvel később, 1992
elején Csoóri Sándor költő hívására került Budapestre, a Magyarok
Világszövetségének lapjához, a Világszövetséghez, amelynek főszerkesztője ebben
az időszakban az újvidéki születésű vajdasági magyar író, újságíró, kritikus és
szerkesztő, Hornyik Miklós (1944–2012) volt. Kettejük barátsága pedig már egy
másik történet, ami újabb képek után kiált…
(Családi Kör, 2017. augusztus 3.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése