Az évszázad látványának nyomában

A Családi Kör Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

Az évszázad látványának nyomában

Akárhogy számoljam is, én nem találok semmi meglepőt abban, hogy szerb honlapokon is rendszeresen találhatunk magyar forrásokat, magyar vonatkozásokat, így tehát régi archivált cikkeket, különféle írásokat, tematikus összeállításokat is, különösen, ha vajdasági témákról, esetleg a szabadkai Népszínházról van szó. Így bukkantam rá néhány napja egy Belgrádban szerkesztett internetes felületen egy régi, harminckét évvel ezelőtt megjelent szövegre Az évszázad látványa címmel.

Az érdeklődésemet először az keltette fel, hogy elbizonytalanított a forrásmegjelölése (ami persze nyelvi akadályokból is adódhat, hiszen elképzelhető, hogy a belgrádi szerb szerkesztő nem igazán érti az anyanyelvünket, ezért helyenként a fantáziájára, a feltételezéseire kell hagyatkoznia…): azt írták ugyanis, hogy a cikk 1985-ben jelent meg (pontos dátum megjelölése nélkül) a DM Magazin című lapban. Nomármost, sem délszláv, sem magyar nyelvterületen nem ismerünk DM Magazin nevű kiadványt, hacsak nem a Drogerie Markt üzletlánc akciós termékeit bemutató, ismertető reklámkiadványra nem gondolunk. Ilyen azonban messze nem létezett még Magyarországon 1985-ben, a rendszerváltás előtt.

Beleolvastam a cikkbe: „Ekkora híre is régen volt határainkon túli magyar színház előadásának, legföljebb ha egy-két erdélyi produkció mérhető hozzá. Gyakorlatilag jó két hete Jugoszlávia színházi, sőt talán egész kulturális élete Szabadkára figyel: október 12-én együttesen mutatta be a Népszínház magyar és szerb tagozata az új igazgató, a jugoszláv színház Európa-hírű fenegyereke, Ljubiša Ristić rendezésében a Madách-kommentárok című produkciót.

Szabadka, vasárnap este. A már majdnem újjávarázsolt korzón árad a tömeg, a kávéházakból, presszókból igéző illatok szállnak, az ember meg kénytelen újra meg újra elámulni azon, mily megragadó harmóniába tudja öltöztetni egy város atmoszféráját a délies-mediterrán hatások és az ősi bácskai világ megőrzött színképeinek együttesével egy humánus, más népek-nemzetiségek jogait meghatóan tisztelni tudó társadalmi rendszer.” Ennyi egyelőre legyen elég a cikkből ízelítőként…

Felkeltette az érdeklődésemet továbbá, hogy a cikk alatt szerzőként egy ismerős nevet láttam: az anyaországi Domonkos László író neve Vajdaságban is ismert, ő ma a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, vagyis a RETÖRKI munkatársa, de rendszeresen publikál különféle lapokban, folyóiratokban is, így a budapesti Magyar Hírlap szerkesztőségében eltöltött tíz évem alatt folyamatosan volt alkalmam szerkeszteni is publicisztikai írásait, tárcáit, jegyzeteit. Tehát talán nyugodtan, nagyzolás nélkül mondhatom, hogy viszonylag régről ismerem. Márpedig Domonkos László 1976-tól tizenkét éven át volt a szülővárosában, Szegeden megjelenő Délmagyarország című regionális, Csongrád megyei napilap munkatársa. Ebbe az időszakba pedig 1985 még bőven beleesik. Ha tehát azonosítani akarom a cikk eredeti forrását, akkor ezen a nyomon kell elindulnom.

S innentől számítva pillanatok alatt meg is lettek a pontos adatok. Domonkos László írása Az évszázad látványa címmel a Madách-kommentárok című szabadkai előadásról a Délmagyarország című napilap 1985. november 2-i lapszámában jelent meg – derült ki gyorsan.

Mi okozhatta hát a belgrádi honlapszerkesztő tévedését? Szombat volt, a Délmagyarország hétvégi mellékletének címe pedig abban az időszakban egyszerűen csak ennyi: Magazin. Így tehát a hetedik oldalon, amelyen Domonkos László cikkét kinyomtatták, ez állt az élőfejben is, vagyis ez volt olvasható a lap tetején a dátum és az egyéb szokásos tartalmak, adatok mellett. A keskeny csíkban pedig a DM megjelölés a Délmagyarország című újság nevének rövidítése volt. Teljesen logikusnak tűnik tehát, hogy a belgrádi szerb webszerkesztő, akinek persze fogalma sem lehetett mindezekről a háttérinformációkról, a fejlécben olvasható adatok alapján úgy kombinálta ki, hogy ez a cikk egy DM Magazin nevű kiadványból származhat.

„Aki azt hinné, a szó hagyományos, eredeti értelmében színházban voltam ezen a vasárnapon Szabadkán, annak csak azt mondhatom: is. Mert a Madách-kommentárok minden, csak nem tradicionális színielőadás, még akkor is, ha formabontáshoz, meghökkentő megoldásokhoz jócskán hozzászokhattunk már a mai teátrumok vidékén. Leginkább fantasztikus monstre show-nak lehetne nevezni ezt a négy teljes órán át tartó, öt különböző helyszínen (a színházban, a színház udvarán, a főtéren, a városházán és a zsinagógában) látható előadást, ha... ha nem találhatnánk Ristić gigantikus vállalkozásában több olyan elemet, amely a létrejött alkotást erőteljesen a látvány totalitására épített »bravúroskodás« és az öncélú eredetieskedés lapályai fölé helyezi” – írta Domonkos László 1985-ben a Délmagyarország hétvégi mellékletében. A cikk mellett megjelent felvételen pedig a produkció egyik, a főtéren játszódó jelente látható.

Végül mondjuk még el, hogy a szerző hét évvel később, 1992 elején Csoóri Sándor költő hívására került Budapestre, a Magyarok Világszövetségének lapjához, a Világszövetséghez, amelynek főszerkesztője ebben az időszakban az újvidéki születésű vajdasági magyar író, újságíró, kritikus és szerkesztő, Hornyik Miklós (1944–2012) volt. Kettejük barátsága pedig már egy másik történet, ami újabb képek után kiált…

(Családi Kör, 2017. augusztus 3.)