2017. augusztus 10., csütörtök

Novák Mihály, a Bácskából jött ember

A Családi Kör Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

Novák Mihály, a Bácskából jött ember


Hétfőn nyílt meg a magyarországi Szentesen, a Galéria Kávéházban Novák Mihály szabadkai fotóművész Bácskából jöttem című kiállítása, amely október 2-ig tekinthető meg. A tárlatot az alkotó pályatársa, Nagy István fotográfus nyitotta meg.
Novák Mihály, a bácskossuthfalvai születésű operatőr, fotóművész és lomográfus jelenleg szabadúszóként dolgozik, és munkájában szívesen alkalmazza a sokszor talán már letűntnek is vélt történeti fotóeljárások néhány, mára szinte alig ismert technikáját. Mellékelt képünkön is egy ilyen palicsi felvétel, úgynevezett cianotípia látható a szentesi kiállítás anyagából.
Novák Mihály 1958-ban született Bácskossuthfalván, később az Újvidéki Televízióhoz került segédoperatőrnek, majd operatőri munkát végzett a Duna Televíziónál és a magyarországi közszolgálati csatornánál, az M1-nél is. Ezt követően a Subotičke novine, majd a Subotičke című hetilap fotóriportere volt 2009-ig.
Egyik alapítója volt az 1978-ban létrejött bácskossutfalvai 9+1 képzőművészeti csoportnak (9 festő +1 fotós), amely ma is működik. A művész 2008-ban ismerkedett meg a lomográfiával, aminek alkalmazásával a filmet különféle fizikai és kémiai hatásoknak kitéve, különleges hatású fotókat készítenek. A lomográfiában a fotográfia szabályait elhagyva, filmre fényképezett, digitálisan nem manipulált képeket kapunk.


Cianotípia
A cianotípiát jellegzetes ciános kék színe miatt magyarul nevezik még kéknyomatnak is. Ez a legrégebbi fotográfiai eljárások egyike, Sir John Frederick William Herschel (1792–1871) angol csillagász és matematikus találta fel 1842-ben. Az egyéb régi fényképészeti eljárásokkal ellentétben a cianotípia nem ezüst, hanem vas alapú. A fotográfusok vas-ammónium-citrát és vörösvérlúgsó (kálium-ferricianid) keverékét ecsetelik vagy hengerelik a papírra, majd miután megszáradt – a negatívot közvetlenül az így érzékenyített papírra helyezve –, napfényben (vagy UV-fényben) exponálnak, végül pedig vízzel mossák le. Jellegzetes kék színét a vörösvérlúgsóban található cián adja.

(Családi Kör, 2017. augusztus 10.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése