2023. július 10., hétfő

Brüsszel ideológiavezérelt lépései szétverik az EU intézményrendszerét – Tuzson Bence a Mandinernek

A Mandiner online felületén részletet közöl a Tuzson Bence államtitkárral, leendő igazságügyi miniszterrel készült interjúból.

*

Brüsszel ideológiavezérelt lépései szétverik az EU intézményrendszerét – Tuzson Bence a Mandinernek
Milyen hatása lesz a jogállamisági jelentésnek? Végre kell-e hajtani a migránskvótákról szóló döntést? Hogyan változik a kapcsolattartás a bíróságokkal? Az új igazságügyi miniszter nyilatkozott lapunknak

„Az Európai Unió intézményrendszere felől mindig valamiféle jogi eszközön keresztül érkezik próbálkozás a szuverenitásunk csorbítására, ezért ezen a téren is erősnek kell lennie az Igazságügyi Minisztériumnak” – húzta alá a Mandinernek nyilatkozva Tuzson Bence, aki augusztus elsejével váltja Varga Juditot a – némileg megváltozott portfolióval bíró – Igazságügyi Minisztérium élén.

Újabb nyomásgyakorlás Brüsszelből

Mint kifejtette, egészen friss fejlemény ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság minap közölt jogállamisági jelentése, ami nem más, mint egy újabb nyomásgyakorlási eszköz. Illeszkedik abba a folyamatba, aminek során immár az unió hatáskörébe nem tartozó követeléseket próbálnak érvényesíteni rajtunk.

Újabban bonyolult jogi trükkökkel már az egyhangú döntési kötelezettséget is megkerülik bizonyos határozatoknál

– fogalmazott a leendő tárcavezető –, így történt ez legutóbb a betelepítési kvóták bedobásával a belügyminiszterek tanácsában.
„Hamar eljuthatunk oda, hogy ezt végre is kell hajtani. Csakhogy ezekkel az ideológiavezérelt lépésekkel szétverik az EU intézményrendszerét, veszélyeztetik a közösség egységét, az így kierőszakolt döntéseket egyes tagállamok egész egyszerűen nem fogják végrehajtani. Mondjuk azért, mert azok konkrétan ellentétesek a saját jogrendszerükkel. Ezért innen is mértéktartásra hívnám fel a brüsszeli döntéshozókat, térjenek észhez!” – üzente Tuzson Bence.
Kitért arra is, a lopakodó jogalkotás veszélye sejlik fel amiatt, hogy példátlan módon az Európai Unió mint szervezet nemrég csatlakozott az Isztambuli Egyezményhez. Így közvetlenül Magyarország még nem lett tag, ám

az EU-s döntéshozatali szisztémákon keresztül beszivároghat a genderideológiai hozzáállás a különböző irányelvekbe és rendeletekbe. 

Ezek pedig előbb-utóbb hatással lesznek a nemzetállamok jogrendjére is, vagyis ez a riasztó precedens igenis érinti a szuverenitásunkat – hangsúlyozta.

Érvényesülnie kell a jogalkotói szándéknak a bíróságokon is!

Tuzson a lapunknak adott interjúban beszélt arról is, nagyon fontosnak tartja a bíróságok függetlenségét, ugyanakkor legalább annyira azt, hogy a jogalkotói szándék érvényesül-e a bírósági gyakorlatban. „Ha az volt a cél, hogy bizonyos területen jobb legyen az emberek élete, nem mindegy, hogy azt sikerült-e elérni, nem csúszott-e valahol félre a dolog. Hiába van meg sokszor a jobbító szándék, ha a joggyakorlatban a jogalkotó célja nem jelenik meg akkor meg kell vizsgálni a rendszert és ha szükséges, ki kell javítani” – fejtegette.
A miniszter attól sem riadna meg, hogy ilyenkor konzultációt kezdeményezzen a bírósági vezetőkkel. Szerinte ugyanis segíteni kell a hivatásrendek munkáját.
Azért a hatalmi ágak szétválasztása miatt ez igen vékony jég – vetettük fel. Tuzson Bence: „Bizonyos határokat nem szabad átlépni, nem is tesszük majd, viszont az érintettekkel való párbeszédre szükség van. 

Szemléletváltás kell: az emberek mindennapjait befolyásoló jogi kérdésekről ne csak jogászok beszélgessenek egymás közt, vegyük figyelembe azt is, maguk az érintettek mit szeretnének. 

Nem állhat elő olyan helyzet, hogy amikor egy állampolgár bármilyen jogvitáját az igazságszolgáltatásban akarja rendezni, máris úgy érzi, szerencsejátékban vesz részt. Megpörgetik a rulettet, aztán vagy tudja érvényesíteni az igazát, vagy nem. Erősíteni kell a társadalmi biztonságérzetet a bíróságokkal kapcsolatban. Röviden összefoglalva úgy tudom meghatározni a célunkat, minthogy átlátható és következetes joggyakorlatot szeretnénk.”

A teljes interjú a Mandiner hetilap csütörtöki számában olvasható!

Kacsoh Dániel
(Mandiner online, 2023. július 10.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése