2023. július 27., csütörtök

„Együtt tervezzük meg az újabb fejlesztéseket”

Tuzson Bence államtitkár nyilatkozik a Dunakanyar Régió című lapnak.

*

„Együtt tervezzük meg az újabb fejlesztéseket”
Tuzson Bence: Körzetünkben olyan innovatív, világszínvonalú vállalkozások működnek, amelyek irányt mutatnak a hazai mezőgazdaságnak

Erdőkertesen elkészült a bölcsőde kiviteli terve, sőt, már az építési engedélyt is megkapta, Csömörön pedig épp a nyári időszakban érkezett befejező szakaszához a bölcsőde építése, a Laky-kúria épületének helyreállításával – sorolta a régiónkban zajló fejlesztéseket Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, aki augusztus elsejétől veszi át az igazságügyi tárca vezetését. Képviselőnk beszélt arról is, hogy Csomádon már javában készülődnek az augusztus 19-i Rétes Fesztiválra. Valamint elmondta, Dunakeszin ezekben a hónapokban a legnagyobb figyelem mindenképp a Diáknegyed építésére irányul, hiszen jelenleg ez hazánk legnagyobb oktatási beruházása.

Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, augusztus elsejétől veszi át az igazságügyi tárca vezetését. A képviselő többször is hangsúlyozta, számára ez nem pozíció, hanem feladat. Egy olyan megtisztelő felkérés, amely valójában az emberek szolgálata.
A térségünket érintő kérdésünkre válaszolva Tuzson Bence arról beszélt, hogy nemrég találkozott Márkus Zsolttal, a Veresi Paradicsom Kft. ügyvezető igazgatójával, és nagyon fontos eredménynek tartja, hogy körzetünkben egy olyan innovatív, világszínvonalú vállalkozás működik, amely irányt mutat a hazai mezőgazdaság számára. A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy folyamatosak az egyeztetések: „Állandó kapcsolatban állok a választókerületemhez tartozó települések vezetőivel, aminek eredményeképp együtt tudjuk megtervezni az előttünk álló feladatokat, a megvalósítandó fejlesztéseket, ugyanakkor pedig a már megkezdett beruházások folytatását, megvalósulását is naprakészen figyelemmel tudjuk kísérni. Dunakeszin ezekben a hónapokban a legnagyobb figyelem mindenképp a Diáknegyed építésére irányul, hiszen jelenleg ez hazánk legnagyobb oktatási beruházása, de én mindig is fontosnak tartottam azokat a kevésbé látványos, azonban a lakosság mindennapi élete és kényelme, biztonsága szempontjából nem kevésbé jelentős fejlesztéseket is, mint amilyen például a Toldi utcai buszmegállók kiépítése. Ezek egyike már elkészült, a másik pedig napokon belül használható lesz, tehát elképzelhető, hogy mire az újságot a kezükbe vehetik az olvasók, addigra már ez is az utazók rendelkezésére áll majd. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy a városban egyre nagyobb népszerűsége van a gyerekek körében a Gyűjtsd össze Dunakeszit című gyűjtőalbumnak, amelyet a helyi Programiroda készített el. Remek kezdeményezés, mert így a legkisebbek játékos formában, meseszerűen ismerhetik meg a települést, ahol élnek. Annak történelmével és adottságaival együtt” – fogalmazott lapunknak nyilatkozva Tuzson Bence.
Minden fejlesztés zavartalanul folytatódik köretünkben – Csomádon, Csömörön, Dunakeszin, Erdőkertesen, Fóton, Gödön és Veresegyházon egyaránt –, nehéz is lenne kiemelni ezek közül néhányat, mert mindegyiknek megvan a maga jelentősége az ott élő közösség szempontjából. Erdőkertesen elkészült a bölcsőde kiviteli terve, sőt, már az építési engedélyt is megkapta – említette a képviselő –, a Fő út 187-es számú ingatlanán felépülő intézményben hamarosan ötvenkét kisgyermeknek juthat férőhely. Ugyanakkor gyalogátkelőhelyek kialakításával teszik biztonságosabbá a közlekedést, több száz méteren járdák épülnek, illetve bicikliutakat hoznak létre. Mint mondta, mindig örömmel tölti el, ha azt látja, hogy a körzetünkhöz tartozó településeken következetesen olyan fejlesztésekben gondolkodnak, amelyek összhangban állnak a helyi lakosság igényeivel, érdekeivel és biztonságával. Csömörön épp a nyári időszakban érkezett a befejező szakaszához a bölcsőde építése, a Laky-kúria épületének helyreállításával. Jelenleg az olyan befejező munkálatok vannak folyamatban, mint a festés, szerelvényezés, közműbekötések. A bölcsőde a tervek szerint a jövő év elején nyitja meg kapuit a kisgyermekes családok előtt – tette hozzá Tuzson Bence.

(Dunakanyar Régió, 2023. július 27.)




    

     

      

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése