2023. július 1., szombat

„Csomádon mindig békesség és közvetlenség fogad”

A Csomádi Hírharang című önkormányzati lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

„Csomádon mindig békesség és közvetlenség fogad”
Tuzson Bence: Öröm számomra, hogy részt vehetek egy olyan rendezvényen, ami összeköti a helyi közösséget

Augusztus elsejétől igazságügyi miniszterként folytatja munkáját Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, akit Orbán Viktor miniszterelnök kért fel ennek a feladatnak az ellátására. Mint a lapunknak adott interjúban elmondta, ebben az új megbízatásában az egyik kiemelt jelentőségű feladatának tartja az ítélkezési gyakorlat áttekintését, mert szerinte a jogszolgáltatásnak mindig az emberek szempontjait kell elsődlegesen figyelembe vennie. Lapunknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra is, hogy szerinte Csomád egyedülálló település térségünkben, mert itt mindig békesség és közvetlenség fogadja, s ezt tapasztalta az idei, sorrendben tizenötödik falunapon is. Hozzátette: a Babaváró hitel összege tíz, a falusi családi otthonteremtési kedvezmény – vagyis a falusi csok – pedig ötven százalékkal emelkedik. Mint mondta, a magyar kormány már tizenhárom éve építi a családtámogatási rendszerét, amelynek elemei közé tartoznak az adókedvezmények, az otthonteremtési és Babaváró támogatások, valamint az idősek felkarolása is.

– Néhány napja tette le miniszteri esküjét, amihez ezúton is gratulálok! Milyen változásokat jelent a munkájában az igazságügyi tárcavezetői kinevezése?
– Elsősorban is hatalmas megtiszteltetés ért! Azt a rendkívül megtisztelő feladatot kaptam Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy augusztus elsejétől igazságügyi miniszterként támogassam a magyar kormány munkáját. Minden erőmmel azon leszek, hogy új megbízatásomban a kormány tagjaként a magyar emberek biztonságát, mindennapi életét szolgáljam. Orbán Viktor miniszterelnököt arra kértem, hogy egy tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztérium jöjjön létre a vezetésemmel, és az európai uniós ügyek a kormányzati struktúrán belül máshova kerüljenek. Ő pedig elfogadta ezt a javaslatomat. A minisztérium fókuszába egyrészt Magyarország jogi szuverenitásának védelme kerül majd, mert úgy látom, hogy az utóbbi időszakban szuverenitásunk többször is támadás alatt állt. Különösen fontos, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és ne egy európai birodalomban gondolkozzunk, hanem továbbra is azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk. Az Igazságügyi Minisztérium élén a másik fontos feladatomnak tekintem az ítélkezési gyakorlat áttekintését, mert a jogszolgáltatásnak mindig az emberek szempontjait kell a legfontosabbnak tartania. Fontos, hogy a bíróságok függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki. Miniszterként egyeztetést kezdeményezek erről a bírósági rendszer képviselőivel, és ennek megfelelően, hogyha szükséges, akkor lehetséges jogalkotási eszközökkel is beavatkozni.

– Sokan kérdezik, hogy miniszterként jut-e majd annyi ideje, hogy ugyanolyan aktívan foglalkozzon a választókerületével, mint eddig. Folytatódnak térségünkben a fejlesztések?
– Természetesen minden fejlesztés folytatódik tovább, töretlenül és zavartalanul. Ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megteszek azért, hogy a körzetünkben élők mindennapi életét szebbé és jobbá tegyem. Nem véletlenül sikerült ugyanis már az elmúlt időszakban kiharcolnunk azt a megtisztelő és különös jelentőségű pozíciót, miszerint térségünk az ország legdinamikusabban fejlődő régiója. Ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is mindent megteszek azért, hogy ezt a helyünket megőrizhessük hazánk élvonalában. Hogy csak egy példát említsek, nálunk zajlik az ország jelenlegi legnagyobb oktatási beruházása, a Dunakeszi Diáknegyed építése, rendszeresen kijárok a helyszínre, tehát folyamatában követem az eseményeket, a munka előrehaladását. Nemcsak Dunakeszin, de meggyőződésem, hogy térségünk egészében, így Csomádon is alig akad olyan család, amelyet valamilyen szinten ne érintene ez a beruházás, nemcsak gyermekei, de unokái, rokonai, szűkebb vagy tágabb családja, közelebbi vagy távolabbi hozzátartozói révén. S hiszem azt is, hogy bárkit lendülettel és energiával tölthet fel, amikor azt látja, hogy milyen tempóban halad az építkezés, milyen modern környezetben tanulhatnak majd az ide járó diákok. Olyan lendülettel és energiával, amilyet a tizenötödik Csomádi Falunapon is tapasztalhattam a helyszínen járva. Azt hiszem ugyanis, hogy ez egy egyedülálló település a térségben, ahol mindig békesség és közvetlenség fogad. Öröm számomra, hogy részt vehetek egy olyan rendezvényen, amelynek hagyománya van és összeköti a helyi közösséget.

– Az országos intézkedések mennyiben járulnak hozzá térségünk fejlődéséhez?
– Az országos intézkedéseknek kiemelt szerepük van abban, hogy vezető helyzetünk tartósan megtartható legyen. Ezért is fontos, hogy a Babaváró hitel összege tíz, a falusi családi otthonteremtési kedvezmény – vagyis a rövidítésben használt közismert nevén: a csok – pedig ötven százalékkal emelkedik. Térségünkben is nagyon sokan látták már a hasznát annak az elmúlt időszakban, hogy a magyar kormány immár tizenhárom éve építi a szerteágazó családtámogatási rendszerét, amelynek elemei közé tartoznak az adókedvezmények, az otthonteremtési és Babaváró támogatások, valamint az idősek felkarolása is.

(Csomádi Hírharang, 2023. július)






    

    

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése