A következő címkéjű bejegyzések mutatása: makray_katalin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: makray_katalin. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 18., szerda

Topolyai fociakadémia – Hogy lesz ebből nemzeti ügy?

A Szabad Magyar Szó nagyobb terjedelmű cikkben dolgozza fel a topolyai fociakadémia több milliárd forintos anyaországi támogatásának témáját.

*

Topolyai fociakadémia – Hogy lesz ebből nemzeti ügy?

Vajdaságot is elérte az immár határtalannak nevezhető orbáni fociláz: Dunaszerdahely, Eszék, Munkács és Csíkszereda után egy vajdasági település is (több) milliárd forintos támogatásban részesül. Habár Tóthfaluban már működik egy fociakadémia, nem azt fejlesztik, bővítik, hanem egy újat építenek Topolyán, ahol a felnőtt csapatban mindössze egy magyar anyanyelvű játékos szerepel.

Ilyenkor persze jó néhány kérdés felvetődik: elsősorban kinek köszönhető, hogy Topolyán a magyar adófizetők 10 millió eurójából fociakadémia épül? Mi fog történni a tóthfalusi Nyers István Akadémiával? Mennyi pénzre lesz szüksége a topolyai TSC Labdarúgóklubnak és a fiókklubjának, a Bajsának, ha úgy sikerül a tavaszi idény, ahogyan eltervezték?

Amikor december végén közzétették azt a magyar kormányhatározatot, amelyből kiderült, hogy a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárd forint (10 millió euró) támogatást kap Magyarországtól fociakadémia felépítésére, elkezdődtek a találgatások, hogy vajon melyik vajdasági település labdarúgóklubja ütötte meg a főnyereményt, s biztosította be a következő pár évben a gondtalan életet. A válaszra nem kellett sokat várni, ahogy azt megírtuk, Zsemberi János, a topolyai városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott VMSZ-es képviselője, egyben a helyi TSC Labdarúgóklub elnöke a képviselő testület ülésén bejelentette: a magyar állam 2-3 millió euróval támogatja egy topolyai fociakadémia megépítését.

A tóthfalusi akadémiát a Fradi tarthatja életben
Sokan már korábban is a TSC-re gyanakodtak, s ezt a klubot tartották biztos befutónak, függetlenül attól, hogy Vajdaságban már működik egy fociakadémia. Tóthfaluban öt évvel ezelőtt kezdte meg működését a Nyers István Akadémia, amelyet úgy néz ki, hogy a jövőben csak a második helyen jegyeznek majd. A magyar kormány azzal, hogy Vajdaságban csak a topolyai akadémia megvalósulását támogatja, igen nehéz helyzetbe hozta a tóthfalusi akadémiát. Nagy kérdés, hogy mi lesz a nemrég fennállásának ötödik évét megünneplő, Nyers István nevét viselő akadémiával, amely a legjelentősebb magyar klubbal, a Ferencvárossal és a Coerver® Coaching Srbija céggel kötött együttműködési szerződést. A tóthfalusi akadémia mozgatórugója Volford Tibor edző, valamint Bontovics István koordinátor, aki a magyarkanizsai önkormányzatban a hatalmon levő VMSZ-szel szembehelyezkedő UKROK – Községi Összefogás képviselőcsoport tagja. Az intézmény mintegy hatvan gyerekkel foglalkozik négy korosztályban (U13, U15, U17, U19). Azt, hogy a magyar kormány egyelőre nem mondott le teljesen a tóthfalusi akadémiáról, az is jelzi, hogy az októberi ünnepségen jelen volt Schmitt Pálné Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász és Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője is. A Fradi-vonal elég erősnek ígérkezik, hogy ne kezdjük el temetni a tóthfalusi akadémiát, annál is inkább, mert az utóbbi időben igen komoly újításokat vezettek be a játékosokkal kapcsolatban, s ha a Ferencváros besegít, akkor – amíg a topolyai el nem készül – ez az akadémia továbbra is működőképes lesz.

Miért éppen Topolya?
Mi azonban kanyarodjunk vissza a 14 ezer embert számláló Topolyához és a III. ligás TSC-hez, hogy kiderüljön, elsősorban kinek köszönhető az, hogy ők kapták meg a 10 millió eurót.
A legtöbb érdeme ebben Árok Ferencnek van, aki pár évvel ezelőtt megismerkedett Orbán Viktorral, s nyugodtan mondhatjuk, a magyar miniszterelnöknek szimpatikus lett a korábban ausztrál szövetségi kapitányként dolgozó, jelenleg Újvidéken élő Árok. Az 1932-ben született edző szókimondása és egyéni stílusa bejött Orbánnál, olyannyira, hogy amikor Szerbiában járt, még a lakására is ellátogatott. Néhány Orbán–Árok találkozó után az utóbbi Zsemberi János üzletembert, aki korábban a belgrádi Partizan Labdarúgóklub elnökségében is helyet kapott, is magával vitte Pestre. Ennek az lett az eredménye, hogy 2015 novembere óta a TSC szerződött partnere a felcsúti labdarúgó-akadémiának. Innen aztán egyenes út vezetett a 10 millió eurós támogatásig, mivel más labdarúgóklub nem rúghatott labdába. Hogy miért nem, arra is pofon egyszerű a válasz: Vajdaságban Zentán, Topolyán és Magyarkanizsán van magyar polgármester, vagyis elmondható, hogy ezek a magyar önkormányzatok. A Zenta csapata éveken át a III. ligában szerepelt, azonban a 2016/2017-es idényt – a főszponzor támogatásának csökkenése miatt – a Szabadkai Ligában kezdte meg, ami az ötödik osztálynak felel meg. Egy osztállyal feljebb, a Vajdasági Ligában szerepel a magyarkanizsai Potisje és az adorjáni Tisza is, de az már végképp kínos lett volna, ha a magyar kormány az adófizetők pénzét egy negyedik vagy egy ötödik ligás fociklubba fekteti (a harmadik ligás is ciki, de ha nincs ló, jó a szamár is). Az észak-bácskai klubok közül a szabadkai Spartacus Ždrepčeva krv jöhetett volna talán még szóba, de ott magyar szót csak azért hallani elvétve, mert a csapatnak a tagja a felsőhegyi Farkas Dániel, aki az egyetlen magyar anyanyelvű játékos a szerbiai Szuperligában.

Árok mellett természetesen nagy szerepe volt Zsemberi Jánosnak is, aki jókor volt jó helyen, megérezte a lehetőséget és élt is vele. Nem szabad elfelejteni, hogy Zsemberit a topolyai sportélet mecénásaként emlegetik a városban, hiszen a topolyai és a bajsai labdarúgás mellett egyéb sportrendezvényeket és sportklubokat is támogatott, a Sat-Trakt nevű cége a fővédnöke a minden évben megrendezésre kerülő rangos utánpótlástornának, amelyen a szerbiai és a magyarországi élvonalhoz tartozó klubok korosztályos csapatai is pályára lépnek.

Értesüléseink szerint, a magyarországi támogatás jóváhagyása után Topolyán megnőtt az étvágy. A TSC bajnok szeretne lenni a III. ligában, s a következő idénytől már egy osztállyal feljebb szeretne versenyezni, a Bajsa együttese a Szabadkai Ligában végezne az első helyen és, ha ez sikerülne, ősztől a III. Ligában szerepelne. Az első lépések már meg is történtek, mivel edzőnek szerződtették Branislav Bulatovićot, aki korábban a Zentával és az adorjáni Tiszával is szép sikereket ért el. Szintén bajnoki címről álmodik a topolyai utánpótlás, s az ő esetükben ez nagyon könnyen valósággá is válhat, hiszen a kadétok megnyerték a Bácskai Liga őszi idényét, s nyolcpontos előnyük van a szabadkai Spartacusszal szemben. Ha ezt megőrzik a tavaszi részben is, akkor ősztől már az ország legjobb kadét csapataival szerepelhetnek egy ligában. Gyors fejszámolást követően a II. liga havonta 10 ezer euróba kerül, a III. liga egy hónap alatt mintegy ötezret emészt fel, a kadétok legfelső osztályban való szerepeltetése pedig mintegy 2500 euróba kerülne. Ez egy hónapban 17500, egy évben 210 ezer euró, de, ha belegondolunk, ez még mindig csak töredéke a 10 millió eurós támogatásnak, úgyhogy egyáltalán nem elképzelhetetlen ez a forgatókönyv.

Új stadion is szerepel a tervek között
Ami a támogatást illeti, Zsemberi 2-3 millió eurós támogatásról beszélt, miközben a kormányhatározatban tízmillió eurónak megfelelő, hárommilliárd forint szerepel. A Szabad Magyar Szó értesülései szerint négy pálya épül majd Topolyán, de ezen kívül egy új stadion felépítése is a tervek között szerepel. Ezt az információt erősítette meg az is, hogy nemrég Zsemberi János és Palágyi Szabolcs, a TSC sportigazgatója meglátogatták a dunaszerdahelyi DAC stadion tervezőjét. Ami az akadémiát illeti, nem valószínű, hogy az intézmény csak a magyar anyanyelvűeket fogadja majd, ugyanis Vajdaságban folyamatosan csökken a magyarok (idősek és fiatalok) száma, s ezt bizonyítja az is, hogy a TSC-ben két magyar vezetéknevű játékos szerepel, közülük azonban csak Boros Csongor beszéli a magyar nyelvet, az újvidéki Szilágyi Vladimir (de inkább Vladimir Silađi) már a szerb nyelvet tekinti anyanyelvének. Mivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az RTL Klub kérdésére elmondta, hogy a kormány nemzetpolitikai célja a határontúli magyarok segítése, a nemzeti összetartozás erősítése, a fiatalok sport iránti elkötelezettségének növelése, ezért a sport nemzeti ügy, ezen a ponton felmerülhet az a kérdés, hogy lesz ebből nemzeti ügy, ha a felnőtt csapatban mindössze egy magyarul beszélő játékos kap helyet…
A topolyai akadémia a Mezőgazdasági Iskola utáni területen épül majd meg, a Krivaja folyó mentén, de a fiatal játékosoknak nem kell aggódniuk az elviselhetetlen bűz miatt, mivel azon a részen a folyó még olyan, mint a pénz: nincs szaga.

Megoldották sportstratégia nélkül
Nem fér hozzá kétség, a topolyai akadémia megépülése lendületet adhat a helyi és a környékbeli labdarúgásnak, de a foglalkoztatásnak is, mivel ahhoz, hogy egy akadémia működjön, labdarúgópályák, edzőterem, kollégium, étterem és egyéb helyiségek is kellenek, s ezek esetében ember kell a fenn- és karbantartásra. Ami miatt viszont keserű szájízzel tekinthet az ember erre az elképzelésre, az pedig nem más, mint az, hogy – habár Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy interjúban beharangozta – nem készült el a vajdasági magyar sportstratégia, nem készült el semmiféle elaborátum, hogy mely sportágakat kellene kiemelni, hol van lehetőség több magyar gyereket bevonni a birkózásba, a kajak-kenuba, a vízilabdába…
Ehelyett a Délvidéki Sport Akadémia kap 10 millió eurót, hogy fociakadémiát építsen és lehetőség szerint jusson feljebb egy vagy két osztállyal. Persze lehet azt mondani, hogy így több esélye lesz egy vajdasági magyar gyereknek megmutatnia és bizonyítania a tehetségét, de senki ne kergessen hiú ábrándokat: amint feltűnik egy jó képességű fiatal, a topolyai akadémia partnere, a felcsúti azonnal le fog rá csapni. És ha így nézzük, akkor a fociakadémia kérdése már nemzeti üggyé is vált. Arról viszont, hogy ez még jobban meggyorsítja a vajdasági magyarok távozását az országból, ugyanúgy nem kívánatos szólni, mint ahogyan azt is el kellett hallgatniuk a vajdasági magyar tájékoztatási eszközöknek, hogy nagyon sokan a magyar állampolgárságnak köszönhetően hagyták el Szerbiát.

(Szabad Magyar Szó, 2017. január 18.)

Tóthfaluban öt évvel ezelőtt kezdte meg működését a Nyers István Akadémia

Az 1932-ben született edző szókimondása és egyéni stílusa bejött Orbánnál

2016. november 9., szerda

Megméretlenül

A Hét Nap közli Szabó Palócz Attila írását Megméretlenül címmel. Hosszú idő után aznap jelenik meg újra a vajdasági magyar sajtóban a Visszapörgetés sorozatcím.

*

VISSZAPÖRGETÉS
Megméretlenül
Avagy: feljegyzések „a puha diktatúra legkeményebb öklének” ártatlanságáról

„The power of work, and the power of creativity, can be your salvation.”
(Nicole Kidman)

Nemrég történt… Tehát senki sem mondhatja, hogy „rég volt, talán igaz sem volt”, mintha az antik világból vett, kedvelt történeteim egyike volna… J Egy valóságos jogi nonszenszt produkált a magyarországi bírósági gyakorlatban, de – tegyük hozzá – a közéletben is, Biszku Béla (1921–2016), az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlásokat belügyminiszterként irányító, időközben elhunyt, s már akkor is igen idős politikusnak gyakorlatilag a haláláig húzódó pere…
De igazából az egész ügy, úgy, ahogyan volt, teljes egészében egy, a végletekig eltúlzott – elripacskodott –, fordulatoktól agyonterhelt jogi nonszenszé terebélyesedett végül, s éppen azért válhatott azzá, mert a nem is csak enyhén eltúlzott kifejezéssel élve általában csak történelmi igazságtételnek nevezett, sokak által már régóta szorgalmazott „gesztus” valójában a kilencvenes évek óta elmaradt. Kimaradt az anyaország rendszerváltoztatásából.
Az 1991-ben kidolgozott Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat célja – nagy általánosításban – az volt, hogy a nyilas uralom végétől a rendszerváltásig eltelt időszakban politikai okokból elkövetett, de jogilag meg nem torolt és nem üldözött bűncselekményeket, az elévülés lehetőségének kizárásával, büntethetővé tegye. A két beterjesztő, Zétényi Zsolt és Takács Péter, akkor még mindketten a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselői a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésben, pontos dátumokhoz kötötte, hogy mely időszakra vonatkoztatta (volna…) a jogszabályt: az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett bűncselekményekre. És akkor időzzünk még egy kicsit a dátumoknál: Zétényi és Takács 1991-ben, május elején nyújtotta be a törvénytervezetet, amit a parlament 1991. november 4-én, név szerinti szavazással fogadott el a kormánypárti többség támogatásával, az ellenzék egy részének heves tiltakozása, más részének tartózkodása mellett. A végeredmény: százkilencvenhét igen, ötven nem, hetvennégy tartózkodás. A javasolt, és ekkor elfogadott megoldás három fő bűncselekménytípus elkövetőin kívül azonban az ugyanezekben a gaztettekben érintett minden más bűntársnak a büntetlenséget is jelentette volna egyúttal. Vagy, ahogy egyesek már akkoriban is fogalmaztak, felért egy „felmentéssel”. Zétényi Zsolt és Takács Péter tervezete ugyanis alapvetően a halált okozó testi sértés, a szándékos emberölés és a hazaárulás esetében zárta volna ki az elévülés lehetőségét, de így például a verőlegényeknek, pufajkásoknak és társaiknak védettséget is biztosított volna. Miután a magyar parlament megszavazta, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök előzetes normakontrollra megküldte a törvényt az Alkotmánybíróságnak, amelyhez indítványa 1991. november 18-án érkezett meg, tehát alig néhány nap múlva lesz negyed évszázada mindennek, vagyis pontosan huszonöt esztendeje történt mindez. S elég is itt most ebben az összesítésben ennyi a dátumokból, hiszen ezzel pedig egy több hónapig tartó halogatás kezdődött meg. Egy nappal a törvény elfogadása előtt Göncz Árpád így nyilatkozott a Magyar Rádióban: „…korántsem a társadalom, hanem a politika erőszakolja ki az igazságtétel végtelen procedúráját, amely inkább csak eltereli lényegi kérdésekről a figyelmet. Pedig ehelyett a gazdasági kérdések, az ifjúság jövője, a szociális biztonság problémái, a kultúra helyzete s a mezőgazdaság szerteágazó gondjai várnának mihamarabb megoldást…” Vagyis, mint ebből az idézetből is nyilvánvalóan látható, a köztársasági elnök igyekezett lebeszélni a képviselőket a törvénytervezet megszavazásáról. Tudom, a témával összefüggésben gyakorlatilag szinte tárgytalan, persze, de személyes meggyőződésem szerint Göncz Árpád ebben nagyon is tévedett…
Zétényi Zsolt pedig már akkoriban is több alkalommal elmondta: nem a bosszú a fontos, „a lényeg a bűnök megnevezése és megmérettetése”.
Ezek a bűnök javarészt máig is megtorlatlanok, és elsősorban – kevés kivétellel – feltáratlanok maradtak. Megméretlenek. Mert megfelelő jogi keretek híján nincs megfelelő mérőműszer sem ezek értékelésére, kezelésére. S ezért történhet meg, hogy ha valakit évtizedek múltán mégis sikerül bíróság elé állítani (citálni…), ezer meg ezer kifogással, törvényi kiskapuval élve, mindenféle jogi nonszenszekbe kapaszkodva mégis megúszhatja, vagy legalábbis gátolhatja az eljárás lefolytatását. Ha nem is lenne most, ezekben a hetekben, hónapokban, röviddel az ötvenhatos forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója után semmiféle kerek, esetleg épp negyed évszázados évfordulója, semmiféle jelentősebb jubileuma sem a Zétényi–Takács-féle törvény elfogadásának és az alkotmánybírósági megtorpedózásának, illetve a mindezekhez kapcsolódó eseményeknek, a Biszku Béla ügyében tavaly januárban történtek akkor is egyértelműen jeleznék – mint ahogy jelzik is! –, hogy nincs szükség semmiféle jeles alkalomra ahhoz, hogy az igazságtétel problematikájával foglalkozzunk. Hiszen ez maga a velünk élő történelem, ami épp a megoldatlansága miatt ugyanolyan aktuális ma is, mint amilyen volt 1991-ben és 1992-ben.
Biszku Béla és ügyvédje 2015. január 17-én elfogultsággal vádolta meg a bíróságot, mert szerinte sérült a vádlott tisztességes eljáráshoz való joga. Hogy oda ne rohanjak… A pártállami diktatúra véres kezű egykori vezetője ellen – jelentősen megkésve – azért indult eljárás, mert az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után részt vett a kegyetlen leszámolásokat végrehajtó karhatalom megszervezésében és irányításában. Nem véletlenül érdemelte ki „a puha diktatúra legkeményebb ökle” megnevezést („gúnynevet”…), hiszen intézkedéseihez köthető több, sok-sok halálos áldozattal járó sortűz, mint amilyen a budapesti is volt 1956. december 6-án, a Nyugati pályaudvarnál, majd két nappal később Salgótarjánban. Csak ennek a másodiknak negyvenhat halálos áldozata volt – köztük nők és gyerekek. Az ügyészség mindezek fényében a büntetőperben életfogytiglani börtönbüntetést kért Biszku Bélára.
Ehhez képest viszonylag enyhe verdiktnek mondható, hogy az elsőfokú bíróság 2014-ben „alig” öt és fél év szabadságvesztésre ítélte „a puha diktatúra legkeményebb öklét”, aki természetesen fellebbezett a döntés ellen. Ügyvédje a Fővárosi Ítélőtáblán benyújtott elfogultsági indítványában azzal érvelt, hogy a magyar igazságszolgáltatás rendszerében nincs esély a tisztességes elbírálásra, a pártatlansága pedig kétségbe vonható, Biszku ügyében személyre szóló jogalkotás történt még az Alaptörvény szintjén is, amikor a háborús bűntettek elévülhetetlenségét szabályozták – ez volt az úgynevezett Lex Biszku –, s a végrehajtó hatalom is jelezte igényét a vádlott elítélésre, politikai hecckampány folyt és az ügyben hadbírók járnak el. És így tovább és így tovább és így tovább és így tovább és egy tovább és egy tovább… S elhangzott mindez immár 2015-ben, „a puha diktatúra legkeményebb öklének” védelmében, mi sem igazolhatná hát szebben és képlékenyebben, hogy a Zétényi–Takács-féle törvénnyel összefüggésben huszonöt évvel ezelőtt elhangzott érveknek, az akkori megfontolásoknak, illetve az Alkotmánybíróság akkor meghozott határozatának máig ható következményei vannak. Illetve a jogalkotók által akkor rendezni kívánt problémák továbbra is rendezetlenek.
S történik persze mindez továbbra is teljességgel megméretlenül. A másodfokon eljáró bírói tanács pedig elhalasztotta a tárgyalást, amíg a védő elfogultsági kifogásáról a tábla egy másik tanácsa meg nem hozza döntését. Bingó! Biszku Béla megint időt nyert – az igazságtétel újfent elhalasztva…
Immár mindörökre. Hiszen az idén március 31-én „a puha diktatúra legkeményebb ökle” úgy hunyt el, hogy jogerős ítéletet felette egyetlen bírói testület sem mondott ki. Márpedig amíg ez nem történik meg, addig az ártatlanság vélelme jegyében mindenkit bűntelennek kell tekinteni… Az igazságtétel elmaradásban épp ez a legnagyobb igazságtalanság! Akármennyire túlzónak és hatásvadásznak is tűnjék mindezt történelminek nevezni… Az igazán nagy bűnözők, az igazán nagy gonosztevők esetében sajnos nagyon sok példát láttunk már erre. Hosszan lehetne sorolni a neveket. Csodálom, hogy a történelem hogy nem szédül bele a folyamatos önismétléseibe.

(Hét Nap, 2016. november 9.)

„A puha diktatúra legkeményebb ökle” a párttársaival: Kádár János (középen), Németh Károly (balra tőle, profilból) és Biszku Béla (a kép jobb szélén) 1960-ban

Biszku Béla (a háttérben jobbról a második) a nézőtéren: Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő – Schmitt Pál felesége – versenyszáma az Istvánmezei út 3-5. alatt felépült Nemzeti Sportcsarnokban (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok) 1969-ben

Kádár János (balra) és Biszku Béla a budapesti, XIII. kerületi, úgynevezett Zöld Óvodában (Kárpát utca 25-27.) 1985-ben

2016. október 3., hétfő

Jubilált az első vajdasági magyar labdarúgó-akadémia

A Magyar Szó közli Jenei Klementina tudósítását.

*

Jubilált az első vajdasági magyar labdarúgó-akadémia
Ötéves a tótfhfalusi Nyers István Akadémia

Fennállásának ötödik évfordulója alkalmából kiállítással és alkalmi műsorral egybekötött ünnepséget tartottak szombaton a tóthfalusi Nyers István Akadémia és a Kaszap István Kollégium vezetői és tanulói a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben.
Az eseményt eminens vendégek is megtisztelték jelenlétükkel, többek között a tartományi kormány alelnöke, Nyilas Mihály, Schmitt Pálné Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász, Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Lisztes Krisztián, a Ferencváros Torna Club képviselője, Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány képviselője, Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Magyarkanizsa önkormányzatának vezetősége.
A labdarúgó-akadémia hivatalosan 2011. október 10-én alakult meg kis tehetséggyűjtő központként, amelyből mára első osztályú akadémiává nőtte ki magát országon belül és a határokon túl is. A tehetségek kibontakoztatása és kinevelése a legfőbb célja, hogy a Vajdaság területén élő, a sportban kiemelkedő fiatalokat tömörítse és szakemberek segítségével még magasabb szintre emelje. A labdarúgás mellett a kosárlabda, röplabda, kézilabda és az asztalitenisz is szerepet kap Tóthfaluban, de a legnagyobb sikerekkel és a legtömegesebb jelenléttel a focisták büszkélkedhetnek. Napjainkban a teljes szakmai stábban hét edző van, akik hatvan gyerekkel foglalkoznak u-13, u-15, u-17 és u-19-es csapatokban. A Ferencvárosi Torna Clubbal és a Coerver® Coaching Srbija céggel együttműködve az ide járó kis tehetségek minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy kiváló szakmai gárda mellett tudjanak fejlődni és továbbjutni a ranglétrán, néhány hete pedig új videoelemző szoftvert, a Match-meetinget is alkalmazzák, melynek segítségével a szülők is nyomon tudják követni gyermekeik tevékenységét.
Az alkalmi műsor előtt az érdeklődők kiállítást tekinthettek meg, amely bemutatta az elmúlt öt év eseményeit, sikereit, bepillanthattak a kollégium mindennapjaiba, illetve a névadóról, Nyers Istvánról is átfogó képet kaphattak.
Az ünnepség Utasi Jenő tóthfalusi plébánosnak, az akadémia megálmodójának a köszöntőjével kezdődött. Elmondta, hogy amikor megalapították az intézményt és kezdték felvirágoztatni a diákotthont, tíz évet tűztek ki maguknak terveik megvalósításához. Ebből az első félidő lejár.
– Alkalmas pillanat ez, hogy visszatekintsünk az elmúlt öt évre, az eddigi történésekre a kiállítás és a műsor részeként bemutatásra kerülő rövidfilm által. Továbbá alkalmas pillanat, hogy köszönetet és hálát adjunk a Jóistennek az adott kegyelmekért és a sok lelki erőért, amire szükségünk volt mindannyiunknak. Köszönetet mondok támogatóinknak, akik nélkül nem tudtuk volna felvirágoztatni ezt a kis közösséget, és megvalósítani elképzeléseinket, és persze a szülőknek, akik ránk bízták legnagyobb kincsüket, a gyermekeiket.
Üdvözlő- és bíztató beszédet intézett a gyerekekhez és a résztevőkhöz a példaképnek tekinthető, sikeres focista, Lisztes Krisztián, a Fradi-utánpótlás vezető helyettese. Elmondta, hogy ő is salakos pályán kezdte egykor, és mindig az volt a vágya, hogy a sok tapasztalatot és tanítást, amit kapott, egyszer vissza tudja adni a fiataloknak, és bízik benne, hogy a Ferencváros és Tóthfalu együttműködése az eddigiekhez hasonlóan jól fog alakulni, és megfelelő időben a megfelelő helyre tudják vinni az akadémiáról a gyerekeket.
Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is arról beszélt, hogy egy kis közösség életében és megmaradásában a legfontosabb az összefogás, mely ha megvan – úgy, mint Tóthfalu esetében –, megéri belefektetni az önkormányzati, országos és nemzetközi fejlesztéseket, támogatásokat, és így tudnak lépésről lépésre haladni. Tősgyökeres magyarkanizsaiként, fejlesztési szakemberként még emlékszik arra, mi volt tíz-húsz évvel ezelőtt Tóthfaluban, és elmondható, ahhoz képest hatalmas lépéseket tett meg a fejlődés útján a község egyik legkisebb települése.
Az edzők közül Volford Tibor és a segédedzői funkciót betöltő, még tanuló Kiss Róbert mondta el tapasztalatait és terveit, továbbá Pirityiné Szabó Judit is ösztönző beszédet intézett a diákokhoz és vezetőkhöz, de Bata Ferenc, a tóthfalusi helyi közösség elnöke, illetve Vajda Antal nevelőtanár is megosztotta gondolatait a közönséggel.
A műsor záró részében Berec Katinka nevelőtanár, a tóthfalusi Tutti gyermekzenekar vezetője által betanított zenés összeállításban felléptek a sportegyesület, a diákotthon és a zenekar tagjai egy jól komponált, néhol megható elemekkel tarkított összeállítással.
Tóthfaluban nincs megállás! Már a következő öt év tervei körvonalazódnak. Közéjük tartozik az edzők, nevelők továbbképzése, sőt, az önfenntartó életmód reményében facsemeték ültetésén és kis gazdasági udvar létrehozásán munkálkodnak, valamint állattartás gondolatával is kacérkodnak. Ahhoz azonban, hogy mindez létrejöhessen, igen komoly társadalmi összefogásra van szükség, akkor talán a megálmodott műfüves pálya, az öltözők és a tornaterem sem lenne többé álom a faluban, mint ahogy a sportturizmus fellendítése is megvalósulhatna.

(Magyar Szó, 2016. október 3.)