Dévavári Zoltán bejegyzést tesz közzé a Facebook internetes közösségi portálon.
Múlt és jelen 90 év távlatából. Legújabb kutatásaim alapján 1923 és 1927 között évente mintegy 17 ezren vándoroltak el a Vajdaságból – 1924-ig előbb az USA-ba, majd később Brazíliába és Argentínába – túlnyomó többségében magyarok és németek. 1923 márciusában csak Magyarkanizsáról 800-an távoztak. Az okok nagyjából hasonlóak voltak, mint napjainkban, amit a legplasztikusabban talán a Délbácska egyik 1925-ös vezércikke ad vissza:
„A magyarok mennek egymást kézen fogva, végeláthatatlan sorban, komor hallgatagsággal és mégis bizakodva. Beocsinból ötven család, aztán száz család, Moravicáról tíz család, aztán újabb negyven család. Bomlik mindenütt. Nincs föld, nincs munka, nincs kenyér. Nem lehet őket itt tartani. (...) Ők mennek, rendületlen hittel, mert a reménység több, mint a nyomor, mely szállást vert békés otthonainkban. Hiába a kérlelő panaszkodó sírás: európai ember számára tűrhetetlen a brazíliai éghajlat, a munka elviselhetetlen és az életveszély minden pillanatban ezer új formában jelentkezik az »ingyenföldön«, amely a legjobb esetben őserdő, mocsár, vagy a poklok tüzében égő kávéplantázs. Mindig ugyanaz a válasz: Az éhség is tűrhetetlen.” (Honkereső magyarok. Délbácska, 1925. október 30.)
*
Múlt és jelen 90 év távlatából. Legújabb kutatásaim alapján 1923 és 1927 között évente mintegy 17 ezren vándoroltak el a Vajdaságból – 1924-ig előbb az USA-ba, majd később Brazíliába és Argentínába – túlnyomó többségében magyarok és németek. 1923 márciusában csak Magyarkanizsáról 800-an távoztak. Az okok nagyjából hasonlóak voltak, mint napjainkban, amit a legplasztikusabban talán a Délbácska egyik 1925-ös vezércikke ad vissza:
„A magyarok mennek egymást kézen fogva, végeláthatatlan sorban, komor hallgatagsággal és mégis bizakodva. Beocsinból ötven család, aztán száz család, Moravicáról tíz család, aztán újabb negyven család. Bomlik mindenütt. Nincs föld, nincs munka, nincs kenyér. Nem lehet őket itt tartani. (...) Ők mennek, rendületlen hittel, mert a reménység több, mint a nyomor, mely szállást vert békés otthonainkban. Hiába a kérlelő panaszkodó sírás: európai ember számára tűrhetetlen a brazíliai éghajlat, a munka elviselhetetlen és az életveszély minden pillanatban ezer új formában jelentkezik az »ingyenföldön«, amely a legjobb esetben őserdő, mocsár, vagy a poklok tüzében égő kávéplantázs. Mindig ugyanaz a válasz: Az éhség is tűrhetetlen.” (Honkereső magyarok. Délbácska, 1925. október 30.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése