Ruhája sejtetni engedte, hogy alatta nem visel semmit

Megjelenik a Magyar Hírlap Képírás című sorozatának harminchatodik része.

*

Ruhája sejtetni engedte, hogy alatta nem visel semmit

Habár a film egy orosz rendező irányításával és német produkcióban készült, mégis egy magyar színésznő volt a világ mozivásznainak első Desdemonája

„A világháború immár a harmadik színházi szezont kezdi túlélni nálunk. És ezalatt a három szezon alatt semmi nem keltett olyan kedves meglepetést, mint a Herczeg Ferenc új vígjátékának a sikere” – írta száz évvel ezelőtt, 1917. január 21-i számában a Színházi Élet című illusztrált színházi, művészeti és mozi hetilap. „Megjelenik minden vasárnap reggel az összes budapesti színházak egész heti színlapjával.” A Nagy Háború azonban nemcsak a színházi évadokra nyomta rá a bélyegét, hanem tulajdonképpen az élet minden területére. A lapszám nagy terjedelemmel foglalkozott a Herczeg-darab rendkívül sikeres vígszínházi bemutatójával: „Az, hogy Herczegnek színházi sikere van, az nem meglepetés. Ő írta a Vígszínháznak az »Ócskay brigadéros«-t, amelynek százas sikerét most is aranytábla jelzi a női öltözők folyosóján a színpad mellett. A meglepetés itt egészen más. Mikor a darabnak már a próbái folytak és az új Herczeg-darabról részletek szivárogtak ki, a színházakat és a közönséget jól ismerő szakemberek elragadtatva mondták: milyen nívós, milyen előkelő. És mindjárt sajnálkozva hozzátették: milyen végtelen kár egy ragyogó és fölényes elme ilyen ízléses, ilyen szigorúan irodalmi alkotásáért, hogy a finomság, a melegség, a gyengédség ilyen pazar gazdagságát oda kell tenni a legdurvább idők közönsége elé!”

A lapszám címoldalán a kor neves magyar színészdívája, Varsányi Irén látható a darab egyik jelenetében, Cecil szerepében. A művésznő játéka nemcsak ennek az előadásnak, de – Hegedűs Gyula mellett – az 1910-es és 1920-as évek Vígszínházának arculatát is meghatározta. A hátlapra azonban egy filmjelenetet nyomtattak. Hétfőn, vagyis a Színházi Élet megjelenésének másnapján kezdte ugyanis vetíteni az Uránia filmszínház Illés Jenő új filmjét, a Monna Vannát, amely az ismert, flamand származású, de mégis francia nyelven alkotó költő, dráma- és prózaíró, Maurice Maeterlinck azonos című színműve alapján készült. Mire filmre vitték volna, a darab már megjárta a magyar színpadokat, s talán nem is véletlenül váltotta ki Ady Endre fanyalgását, aki azt írta róla: a „Monna Vannával az a baj, hogy nem csak lealkuvás Maeterlinck értékéből, hanem annak teljes megtagadása.” A magyar pályatárs nemtetszéséhez persze nagyban hozzájárulhatott az is, hogy a belga – teljes nevén: – Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck gróf, mint maga is hangoztatta, eredetileg operalibrettónak kezdte írni művét, így hát helyzeti hátránynak tekinthetjük, hogy zenei kíséret nélkül, prózai darabként járta be mégis Európa színpadait. Ez persze csak egy színháztörténeti adalék (mintegy érdekesség), amely nem befolyásolja a végül elkészült mű értékét, amelynek, minden hiányosságai ellenére is hatalmas sikere volt a kontinens legfontosabb fővárosaiban, így Budapesten is.

A „Monna Vanna” az Urániában – hirdette a Színházi Élet: „A világhírű belga költőnek, Maeterlincknek egyik legszebb, legmélyebb alkotása a »Monna«... Ezt az ízig-vérig költői munkát a mozivászonra vinni kétségkívül a leghálásabb feladatnak ígérkezett. A kinoriport Raguza költői szépségű tájait választotta színhelyül a darab lejátszására, ahol a múlt év őszén a felvételek rövid idő alatt el is készültek. Giovannát Lenkeffy Ica személyesíti meg, akinek tökéletes szépsége erre a szerepre a legalkalmasabb; játéka is megragadó és plasztikus. Prinz Wales szerepében Dési Alfréd a filmszínészet legkiválóbbjának bizonyul ezúttal is. Guidót Szöresjhy Gvula alakítja sok rutinnal. A rendezés nehéz munkáját Illés Jenő művésziesen oldotta meg. A filmet elsőnek az Uránia-Színház mutatja be január 22-én. Az Uránia különben a közönség köztudatában ma már úgy él, mint a legnívósabb és legnagyszerűbb mozi.” Hiába említette azonban ez a kis filmajánló Raguzát – vagyis a mai horvátországi Dubrovnikot, az alkotásnak ebből a forgatási helyszínéből semmit sem láthatunk a lapszám hátlapjára nyomatott jelenetben (képünkön), ez ugyanis a négy fal között, egy szobában játszódik, s bizonyosan itt vették filmre, Budapesten.

Mindebből azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy hibás az – az internetes adatbázisokban elterjedt – adat, miszerint Illés Jenő filmje öt évvel később, 1922-ben készült volna. A zavar oka persze nyilvánvaló: Maeterlinck színművének – Ady fanyalgása ellenére is – mérhetetlen sikere. A századelőn több filmváltozat is készült belőle, s ezek sorában Illés Jenőé is csak a második volt. Egy évvel korábban, 1916-ban az olasz Mario Caserini rendezett belőle játékfilmet, a már említett 1922-ben a német Richard Eichberg vitte vászonra a történetet. Az olasz változatban Madeleine Céliat, a németben pedig Lee Parry alakította női főszerepet. A zavart okozó dátumtévesztés tehát csak abból ered, hogy valaki valahol egyszer összekeverte a Monna Vanna magyar és német változatát, s aztán immár forrásként szolgálva, rá hivatkozva vették át mások. Illés Jenő a film női főszerepét Lenkeffy Icára osztotta, s igazi korabeli közönségfilmet sikerült forgatnia, nagy volt hát az ünneplés és hosszan zúgott a tapas az Uránia filmszínházban száz esztendővel ezelőtt, 1917. január 22-én.

Az Illés-féle szereposztás azért is volt meglepő, mert korábban – talán épp az Ady Endre által is látott változatban is – színpadon Márkus Emilia vitte sikerre a darabot. A kortársak feljegyezték, hogy Lenkeffy Ica ruhája, amely sejtetni engedte, hogy a művésznő nem visel alatta semmit, egyenesen őrjítővé, észbontóvá tette a fiatal, akkor még csak zsenge húszéves színésznőt. Talán nem is kell csodálkoznunk azon, hogy nem ez a jelent került a Színházi Élet hátlapjára. Az adott korban modern szépsége, amely széles, kerekded arccal párosult, afféle – ahogy sokan mondták (és írták is...) róla – félreérthetetlenül kelet-európai jelleget adott alakjának. A művésznő a film sikere után olyan népszerűvé vált, hogy a következő néhány évben tizenhat nagyjátékfilm női főszerepét játszhatta el.

S ugyanennek a népszerűségnek – meg persze a vele járó hírnévnek – köszönhette azt is, hogy Dmitrij Buhovecki orosz filmrendező ugyanabban az esztendőben, amikor a német Monna Vanna is elkészült, épp őt hívta meg a Berlinben forgatott Othello-filmjének női főszerepére. A nagyvilág mozivásznainak első Desdemonája tehát egy magyar színésznő volt Lenkeffy Ica személyében. Vagyis, mivel a csaknem nyolcvanperces némafilm német produkcióban készült, Ica von Lenkeffyként jegyzik őt a lexikonok. Ilyen régi alkotások esetében ugyan valóban ritkaság, de épp a jelentőségét bizonyítja, hogy több DVD-kiadása is megjelent már világszerte. Mindezek fényében tehát csak sajnálkozással állapíthatjuk meg, hogy Lenkeffy Ica magyar filmjei mára már teljesen kiestek a köztudatból, azok nagy része el is veszett, de ami meg is maradt, az sem hozzáférhető a nagyközönség számára.

(Magyar Hírlap, 2017. január 14.)