Mindenkinek volt egy gyerekszobája

Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese nyílt levélben reagál Szabó Palócz Attila korábbi cikkére.

*

Mindenkinek volt egy gyerekszobája

Németh Zoltán válasza Szabó Palócz Attila cikkére

Szia Palócz!

Ritkán olvasom a Szabad Magyar Szót, mert azt tapasztaltam, hogy igencsak rossz a hírforrásuk, azaz hírforrásotok, hiányos, késik stb. és inkább arra fektetitek a hangsúlyt -- legalábbis te és még egy két szerző –, hogy mások sikerén vagy éppen baján éljétek ki beteges mániátokat. Te különösképpen, sok ezer méreggel átitatott karaktert öntve ki magadból álmatlan éjszakáidon. Nem tudom, hogy melyik lap közölné Magyarországon – a te anyalapod sem hajlandó erre – bő lére engedett, sokszor összefüggéstelen írásaid. Például, mit jelent ez a mondatod: „Varjú Márta ünnepinek ugyan kevéssé nevezhető, de jó, hát mégiscsak az alkalmi rendezvényen elhangzott beszédének nagyjából negyven százaléka foglalkozott a Szabad Magyar Szóval, ami persze az idézett cikkből még véletlenül sem derülhetett ki, Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes úgy nyilván nem is engedte volna nyomdába.” Mi közöm nekem ehhez? Mellesleg ott sem voltam az ünnepségen, ugyanis beteg voltam, de különben Szeli Balázs írásainak átolvasása, azaz a cenzori javítása nem az asztalom. És más szerzők írásaiba sem avatkozom bele, feltéve, ha erre nyelvi vagy ténybeli hibák miatt nem szükséges. De, azt hiszem, ez a mindenkori szerkesztősnek kötelessége. Meg aztán ott sem voltál, honnan tudod, hogy Varjú Márta beszédének negyven százaléka a Szabad Magyar Szóval foglalkozott volna?

Tudom, miért gyűlölöd mindazokat, akik ma a Magyar Szóban dolgoznak. Meg is értelek. Személyesek a sérelmek, amelyek téged is, de legfőképpen párodat érintették. Mérges tollad hegyére a lap példányszámát tűzted, merthogy az alacsony, bezzeg, amikor még te itthon voltál... „Mondjuk, gyermekkoromban csak Zentán ennek a példányszámnak a többszöröse kelt el. Ezt magam is tanúsíthatom, izzadság alapú tapasztalatból, hiszen szinte még gyerekfejjel, a nyolcvanas évek második felében, középiskolásként, nyaranta a lapterjesztőnél dolgozva kerestem meg a zsebpénzem. Akkoriban egy-egy trafikba több Magyar Szót szállítottunk, mint ahány ma némely észak-bácskai városba érkezik.”

Hát, igen mindenkinek volt egy gyerekkora. De már te sem itt izzadsz, hanem odaát. És a nyolcvanas évektől elmúlt vagy harminc év, vagy még talán több is, attól, amikor te sebpénzt kerestél. És harminc év rettentően sok idő. És már barátod Kókai idejében is folyamatosan csökkent a Magyar Szó példányszáma. De, meg kell, hogy nyugtassalak, még annyira nem csökkent, hogy megszüntessük. Lehet, hogy még így is, sokatok eltávozása után is, átlagos példányszáma sok magyarországi napilap példányszámát meghaladja.

Még valami, nem értem miért szeretsz folyamatosan valakikbe belerugdosni. Mit ártott neked Szeli Balázs? Ökrész Rozáliára meg Varjú Mártára haragudhatsz, de ez még nem jelenti azt, hogy ócsárolni kell őket. Én ugyanis nem tudok egyetlen egy olyan újságot sem, azt hiszem ezek közé tartozik az általad fémjelzett pesti is, ahol életfogytiglani külföldi tudósítót tartanának. Négy év, kedves Attila, majd jön a váltás. Már csak azért is, hogy a politika bűvkörébe került külföldi tudósítót ebből a posványból kiszabadítsa a szerkesztőség, és helyette mást tegyen meg annak, olyat, aki tárgyilagosan tud megszólalni. A tárgyilagosság sajnos a Magyra Szó budapesti tudósítójának írásaiból hiányzott.

Az átszervezés kapcsán pedig csak annyit, hogy kedves bajtársad, Kókai Péter sokkal nagyobb átszervezést végzett el Mihók Rudolffal és Józsa Lászlóval karöltve. Több mint 35 kiváló szerkesztő és újságíró került az utcára akkor. Igaz, téged ez az átszervezés nem érintett, írhattad tovább a Magyar Szó jóvoltából a szigeti veszedelmeidet, amire már senki sem volt kíváncsi  – nem tudom miért nem folytattad művedet mostani anyalapodnál? – és élhettetek boldogan odaát, itt nem kellett többé verejtékezned, sem neked, sem családodnak.

Hát igen, valaki vállal valamit és teszi azt folyamatosan, más viszont abban éli ki kicsinyes konfliktusait, hogy folyamatosan rugdossa azt aki az általad itt hagyott közösségért még próbál valamit tenni. Mellesleg az Atomsko Sklonište pólai együttest én is kedvelem, kedveltem, talán már akkor, amikor te még cumisüvegen át néztél a világra.

Baráti üdvözlettel

Németh Zoltán

U.I. Remélem nem voltam túl hosszú. A 4243 karakter még valahogy megengedhető, akár levélben is.

(Szabad Magyar Szó, 2017. január 9.)