Szigeti históriák – 2017

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila Sziget-sorozatának folytatását.

*

SZIGETI HISTÓRIÁK

2017

Ezeregy fesztiváléj legszebb meséi

Szerda hajnal, augusztus 16-e volt, tehát még csak alig néhány hete történt, hogy a szigetlakóknak az egyhetes bulizás után elcsigázott csoportjai, hátizsákokkal felszerelkezve, összecsomagolt sátraikat a kezükben hordva, még mindig karszalaggal a csuklójukon, mintegy sajátságos menetet alkotva megindultak Budapest utcáin. Véget ért ugyanis a sorrendben immár huszonötödik Sziget Fesztivál, vagyis sikeresen lezártuk egy fesztiváltörténelem negyed évszázadát. Ennyi ideje már ugyanis, hogy évről évre ebben az ismétlődő látványban lehet részük a magyar főváros lakosainak: a hátizsákos menet fáradtan, ásítozva, elcsigázottan araszol a pályaudvarok és a reptér felé, kinek épp milyen tömegközlekedési eszközre sikerült ebben az esztendőben, elővételben jegyet váltania…

Németh Zoltánnak ajánlva

shock szeretettel

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett az idei fesztiválra, egy tizenegy hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők nyolcmilliomodik Sziget-látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a „megtelt” táblát. Röviden ennyit a számokról, amelyeket a zárás másnapján tettek közzé a rendezvény szervezői… A huszonötödik Szigeten négyszázötvenkétezer látogató szórakozott békében, boldogságban, szeretetben.

Újabb negyedszázad kezdődik

„Vízválasztó volt a huszonötödik fesztivál a Sziget életében” – nyilatkozta ekkor Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője, aki Gerendai Károly alapítótól vette át a stafétabotot, és ha úgy tetszik, az ő vezetésével fut neki a Sziget a következő huszonöt évnek. „Lezárult egy korszak, amelyben felépítettünk egy egyedi, trendi, multikulturális fesztivált, ami speciális feelingjével, kulturális sokszínűségével, egyedi programjaival, a szolgáltatásainak minőségével és nem utolsó sorban látványos megjelenésével tűnt ki a nemzetközi paletta többi fesztiválja közül. Mára a Sziget olyan példaértékű fesztivál lett, aminek a receptjét sokan átvették, emiatt nekünk is változnunk kell, hogy ne csak egy legyünk a sok hasonló közül” – mondta a cégvezető, aki egyúttal azt is megígérte, hogy jövőre már komoly jelei lesznek a megújulásnak.

Hát, állunk elébe…

A Sziget Fesztivál ugyanis annyit és annyiszor változott már Diáksziget kora óta, hogy csak a szó jó, pozitív értelmében vett izgalommal várjuk és lessük, hogy mit találnak ki nekünk a szervezők jövőre, a folytatásra, az újabb negyed évszázad nyitányaként.

Másik huszonöt év

DE! Nemcsak a Sziget töltötte be azonban az idén a huszonötödik életévét, hanem a soproni VOLT Fesztivál is, amely ugyancsak 1993-ban indult, s habár mi ide jóval később kezdtünk el járni a családdal, mégis nagyon megszerettük ezt is a rendszeres jelenlétünk néhány éve alatt… Mintha már a kezdetek kezdetén is ott lettünk volna! Először – és a sajnálatos körülmények miatt ebben a felállásban mindenképp utoljára – lépet fel Magyarországon az amerikai Linkin Park legénysége a jubileumi VOLT-on. Nem csoda, hogy a napijegyek már jóval a kezdés, vagyis a fesztiválnyitás előtt elővételben mind elkeltek, a szervezők erre a napra negyvenötezer vendéget vártak Sopronba. Azok pedig, akik nem jutottak napijegyhez, az öt napra szóló bérlettel még mindig részesei lehettek az élménynek. A Linkin Park előtt játszott a magyar Subscribe zenekar, amely csak a VOLT-on szerepelt az idén, egyik másik fesztivál programjában sem találhatjuk meg a nevét. Az idén is két nagyszínpad épült egymás mellé a soproni Lővér-kempinben, amelyeken kora délutántól éjszakáig egymást váltották a jobbnál-jobb koncertek, a zenei műfajok tarka kavalkádját halmozva össze a közönség szórakoztatására.

A Linkin Park első és egyben utolsó koncertje is volt ez Magyarországon 2017. június 27-én, alig néhány héttel a Sziget Fesztivál előtt, ugyanis Chester Bennington, az együttes énekese július közepén öngyilkos lett; felakasztotta magát. Holttestét július 20-án reggel találták meg a Los Angeles megyei Palos Verdes Estates nevű településen, egy magánlakásban. A negyvenegy éves énekes egyes sajtóértesülések szerint évek óta drog- és alkoholproblémákkal küszködött, és már korábban is beszélt arról, hogy fontolgatta az öngyilkosságot, mert gyerekkorában egy idősebb férfi molesztálta.

Chester nagyon közeli barátja volt Chris Cornellnek, a Soundgarden zenekar egykori énekesének, aki az idén májusban lett öngyilkos. Cornell pedig épp aznap lett volna ötvenhárom éves. Tehát az öngyilkosságot elhunyt barátja születésnapján követte el…

Szörnyű tragédia, akárhogy vesszük is…

Nyugodjanak békében!

Mindketten…

Azt nem tudom pontosan, hogy valóban Chester Bennington utolsó koncertjét hallhattuk és láthattuk-e a soproni Lővérekben aznap este, de mindenképp az utolsók egyikét. Tény azonban, hogy a szervezők eredetileg a Sziget Fesztiválra akarták szerződtetni a Linkin Parkot, csak időpont-egyeztetési problémák miatt ez nem jött össze, így végül a VOLT-ban egyeztek ki a menedzsmenttel (a soproni rendezvény is a Sziget Szervezőiroda portfóliójába tartozik, szoros együttműködésben állítják hát össze a programot…), mert arra az időpontra volt szabad terminusa a zenekarnak. Így, ma már lehajtott fővel, szomorúan elmondhatjuk, hogy ha összejött volna a szervezők eredeti elképzelése, akkor soha nem láthattuk volna Magyarországon Chester Benningtont. A Linkin Parknak a Sziget Fesztiválra meghirdetett koncertje ugyanis öngyilkosság miatt elmaradt volna…

Hihetetlen, felfoghatatlan tragédia!

Egy sorozat újraindulása

„Kedves Szigetlakó!

Örömmel köszöntelek a Szigeten, Óbuda egyik legkedveltebb pontján. A legtöbb visszatérő fesztiválozó tudja, hogy Budapestnek épp melyik részén jár, azt azonban csak kevesen, hogy a sziget, ahol felütötte a sátrát, ókori emlékekben gazdag, kétezer éves múltra visszatekintő terület. E föld rejti magában a Hadrianus-palotát is, melyet Aquincum egykori helytartója építtetett a II. században, mi pedig épp ebben az évben ünnepeljük Hadrianus császárrá választásának 1900. évfordulóját.

Remélem, hogy lesz időd és kedved ahhoz, hogy körülnézz a »kontinentális« Óbudán, mert további, felfedezésre érdemes ókori épített emlékekkel találkozhatsz. Ha kevésbé izgat a történelem, akkor a múlt század fordulójának hangulatát idéző belső óbudai kisvendéglőket és kerthelyiségeket ajánlom figyelmedbe, hisz kevés olyan turistával találkoztam, akit hidegen hagyott volna a helyi gasztronómia itteni kínálata és a finomságokat kísérő jó pohár bor.

Azt szeretnénk, ha a bulizás előtt, után vagy ide később visszatérve Óbuda csendesebb oldalát is megismerhetnétek. Bízunk ugyanis abban – ahogy városrészünk híres írója, Krúdy Gyula fogalmazta: »Ahol egyszer megkezdődik a vendégjárás, folytatódik is«.

Isten hozott benneteket” – írta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere az idei, huszonötödik Sziget fesztivál műsorfüzetébe, vagyis a Sziget Fesztiválköztársaság útlevelébe. Mint azt sokan tudják, évekig, sőt, évtizedekig a Pesti Est című műsorújság erre az alkalomra megjelent különszáma volt minden évben a Sziget Fesztivál hivatalos műsorfüzete. Ezeknek a kiadványoknak pedig rendszeresen Uj Péter újságíró – aki jelenleg a 444.hu című internetes portál főszerkesztője – írta a sziporkázó vezércikkét, úgymond beköszöntőjét. Remek kis szövegek voltak ezek, meghatározhatatlan műfajúak, amelyeket a térdünket csapkodva és a hasunkat fogva, röhögve, hahotázva olvastunk. Esküszöm, magyar humorista évtizedek óta nem volt képes olyan teljesítményre, mint amit ez a nemhumorista, egy egyszerű „mezei” újságíró produkált ezekben az években. Éppen ezért a szokásommá vált, hogy a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban éveken át vezetett Szigeti históriák című sorozatomban minden egyes év eseményeinek feldolgozását az adott esztendőben megjelent vezércikk idézésével indítottam. Mottóként. Kabalaként. Frappáns felütésként… Az alaphang megadásaként. Még akkor is, ha egy közéleti, közszolgálati napilaphoz nem is mindig illett Uj Péter ugyan egyáltalán nem jellemző, csak ritkán előforduló, de helyenként mégiscsak trágárkodásba hajló nyelvezete. Volt kis zúgolódás is akkoriban emiatt (s nem is csak emiatt…), de szerencsére nem nagy.

Nos, hát innen mesélem majd tovább a jövő héten negyedszázados történetünket…

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. szeptember 14.)

Évek óta a color party a Sziget egyik legfontosabb látványossága

Chester Benningtont és zenekarát, a Linkin Parkot a szervezőiroda eredetileg a Sziget Fesztiválra akarta szerződtetni

Chris Cornell a 2011-es torontói nemzetközi filmfesztiválon

A Sziget Fesztiválköztársaság idei útlevelében Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszöntötte a látogatókat

Ha van egy kis fölös szabadidejük: nemcsak a jó zenét és a fesztiválhangulatot kedvelik, de akrobatáknak is kiválóak lennének… (Varga Benedek felvétele)

Ellenzékből ordibáljon, ahogy teszik ezt egyesek, vagy másképpen?

Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese a Facebookon nem a saját nevében, hanem felesége, Dávid Csilla üzenőfalán teszi közzé nyúlfarknyi bejegyzését.

*

Hát, nem ő mondja, mármint Csilla, hanem én, Zoltán. Nem szeretem Vučićot, Dačićot, Nikolićot és Šešeljt sem. Tudom mit tettek ezzel az országgal a 90-es években. Saját szememmel láttam. De nem a mi bűnünk, hogy a szerbek őket emelték ki. De mondja meg nekem valaki az okosok közül, hogyan politizáljon ilyen helyzetben egy kisebbségi párt? Ellenzékből ordibáljon, ahogy teszik ezt egyesek, vagy másképpen? Baszogtatni mindig lehet, de újságíróként nem ez a feladatunk. Adjunk megoldást.

(Facebook, 2017. február 19.)

Német Szocialista Köztársaság

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila válaszát Németh Zoltán levelére.

*

Német Szocialista Köztársaság

A keresztes harcos képzete, avagy Szabó Palócz Attila válasza Németh Zoltán nyílt levelére

Kedves Zoli!

Íme, hát itt van még egy álmatlan éjszaka, csak azért, nehogy aztán azt mondhasd, hogy megvárakoztattalak, előszobáztatlak terjengős válaszommal.

Bevallom, részben döbbenettel vegyes csodálkozással is olvastam leveled, mert valaha egész jól ismertelek (vagy legalábbis azt hittem…), a barátomnak tartottalak, és nem hiszem el, hogy mindazt, amit leírtál, te el is hiszed, vagy legalább komolyan gondolod. Furcsa lenne az nekem, ha te hinni tudnál mindebben… De persze – másfelől meg! – tudom azt is, hogy mennyire megváltoztál időközben, így hát mégsem lep meg, hogy keresztes harcosnak képzelve magad, kikelsz minden és mindenki védelmében, ha csak egy fikarcnyi bírálat is éri a Magyar Szót, illetve annak jelenlegi vezetőit, munkatársait. A régi kollégákat – s köztük engem is – persze ócsárolod, ahogy a billentyűzeteden kifér, mert a döglött oroszlánnak már úgyis mindegy…

Abba már nyugodtan bele mersz rúgni.

Hát ennyit az őszinte és bátor szókimondásodról!

Aki pozícióban van, akármit tegyen, akárhogy döntsön is, az csak jó lehet, aki meg már lemondott (Kókai), vagy kirúgták (és még sokan mások…), az már nem számít, minden örökül hagyott eredménye csak rossz lehet. Nagyon sajnálom, hogy erre a szintre jutott egykor éles elméd.

Abba a kellemetlen és kínos helyzetbe hozol, hogy válaszolnom kell leveledre, de hidd el nekem, nem akarlak bántani, nem akarlak megrugdosni, nem akarom veled felmosni a parkettát. Éppen ezért igyekszem (persze, tőlem telhetően…) rövidre fogni válaszaimat a vázlatosnak is csak jóindulattal mondható felvetéseidre.

Mivel is kezdjem?

Személyeskedő leveledben ott rúgsz belém, ahol érsz, összevissza csatarászva, ezért ezt nehéz eldönteni.

1. Kezdem talán a legfontosabbal – semmiféle sorrendiséget nem követve: azt hiszem, felettébb álságos dolog a részedről (meg persze mindenki mástól is, aki ezt igyekszik sulykolni; márpedig nagyon igyekeztek néhányan, veled is az élen…), hogy szinte mindent személyes sérelmekre és gyűlölködésre akarsz visszavezetni. Te tudod magad is (s tudtad akkor is, amikor leírtad…), de az olvasó tájékoztatására mondom: ezekből a soraidból egy szó sem igaz.

Egyrészt én nem gyűlölök senkit, még azokat sem, akik a Magyar Szóban dolgoznak, azokat meg pláne nem, akik a lapot, ha egyre kevesebben is, de még mindig olvassák. Ez utóbbiak a legfontosabbak ebben a mi kis vajdasági magyar valóságunkban, messze fontosabbak, mint te vagy én. Sajnos, azt látom, hogy ti a lapnál már lemondtatok róluk, odalöktök nekik bármit, akármilyen silány, mosdatlan és fésületlen is legyen, mérhetetlen nyelvi pongyolasággal, és aztán pedig kardoskodtok az igazatok mellett, hogy minden úgy volt jó, ahogy ti csináltátok. Lenézitek és semmibe veszitek az olvasót. Ha pedig valaki szakmai szempontok alapján szóvá teszi a hibáitokat, a baklövéseiteket, és igen, a hanyagságotokat is, akkor jöttök folyton azzal, hogy csak gyűlöletből, sértettségből, haragból vádaskodnak itt egyesek.

Hát most mit mondjak erre?

Szánalmas magatartás, ennyi biztos.

2. Így hát nem gyűlölöm Szeli Balázst sem, nincs vele semmi bajom, nem is ismerem személyesen. Viszont a nevéhez fűződik több olyan cikk is, amelyik vállalhatatlan hibákkal jelent meg a Magyar Szóban, amelyet főszerkesztő-helyettesként te is jegyzel, tehát, ha ott voltál, ha nem, akármilyen kifogást találj is, a te lelkeden is szárad, a felelősség alól nem tudsz kibújni. Hogy csak a legkirívóbb példát említsem: Nem félünk a tájkunoktól! (2014. február 22.) A kiktől nem féltek ti?! És ez a cikk ezzel a címmel megjelent a Magyar Szó címlapján, majd a belő oldalak egyikén folytatódott. Nem veszek el a felsorolásban, hogy aztán ne kelljen ismét a gagyi, a terjengősségre vonatkozó gúnyolódásodat olvasnom… De jött aztán tavaly december végén a másik írása, amelyben lenéhaizta a Magyar Szó egykori munkatársait, a nyugdíjas újságírókat, azokat a kollégáinkat, akikkel neked még volt alkalmad együtt dolgozni.

Mindez alapvetően nem Szeli Balázs hibája, hiszen, ha jól tudom, ő egy fiatal újságíró, nyelvi és stiláris kompetenciái még nem forrhattak ki, nem érhettek be. Meg hát egyszerűen csak nem tud rendesen magyarul. De ahelyett, hogy tettestárssá válva mentegetitek a hibáit, inkább arra kellene biztatnotok, hogy tanuljon meg. Tudod jól, hogy a Képes Ifjúság főszerkesztője voltam, tehát nem kell bizonygatnom neked, hogy sokat dolgoztam fiatalokkal. De aztán később is, már Magyarországon, rendszeresen voltak gyakornokaink a Magyar Hírlapnál is. Egyikük például az első napokban az NSZK rövidítést úgy oldotta fel cikkében, hogy Német Szocialista Köztársaság. És nem sorolom tovább ezeket a példákat sem… De amikor szerkesztőként megláttam, hogy mit követett el ellenem a gyakornok, akkor határozottan figyelmeztettem a hibájára. S nem is csak erre az egyre… Kiváló, megbecsült újságíró vált belőle utóbb, ma már több rangos, országos lapnak is dolgozik egyszerre.

Ti azonban, miközben azzal vagytok elfoglalva, hogy keresztes harcban támadtok mindenkire, aki szakmai bírálatot merészel megfogalmazni, nyilvánvalóan meg sem próbálkoztok azzal, hogy figyelmeztessétek a rátok bízott fiatalokat a hibáikra. Szeli Balázsnak is inkább meg kellett volna magyarázni, még 2014-ben, hogy ilyet még egyszer eszébe ne jusson leírni, meg azt is, hogy miért… De nem! Ti ehelyett belebonyolódtatok kétes értékű magyarázkodásokba, hogy igazoljátok, mennyire jó és helytálló volt az úgy. S most sem őt figyelmezteted, hogy aki még él, az semmiképp sem lehet néhai, akármennyire nyugdíjas legyen is; de már nem is érvelsz, egyszerűen csak meg szeretnél bélyegezni azzal, hogy én gyűlölöm őt. Meg gyűlölök mindenkit… „Mit ártott neked”? – kérdezed. Hát nekem ő semmit, viszont te neki nagyon is sokat ártasz ezzel a magatartásoddal.

Ugyanezt csináltátok akkor is, amikor Diósi Árpád egymás után két cikkét is az internetről összelopkodott részletekből ollózta össze, és a saját neve alatt adta le a Magyar Szóban mások gondolatait. Vagyis: rácáfolva a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületetek októberi közleményére, távolról sem a Szabad Magyar Szó tulajdonította el bárkinek is a szellemi termékét, hanem a nyomtatott lap egyik, ma már kiemelt munkatársa. Őt sem vontátok felelősségre a nyilvánvaló és a leleplezett plágium miatt, hanem azzal mentegetted személyesen te, hogy „Diósi elfelejtett kitenni néhány idézőjelet”, más meg azzal, hogy „Esterházy óta nincs plágium”. De van, kedves Zoltán, nagyon is van, és bárhol a világon azonnali hatállyal kirúgnák azt az újságírót, aki ilyesmit követ el – csak nálatok történhetett meg, hogy előléptettétek és fizetésemelést is kapott. Ez a legnagyobb jóindulattal is kimeríti a kontraszelekció fogalomkörét. Akárhol tegyen is ilyet az ember, a legkevesebb, hogy fegyelmi eljárás indul ellene, kivéve a neveddel is jelzett lapban; de nem, nálatok nem, ti inkább olyan beteg embereket citáltok fegyelmi bizottság elé, és aláztok meg nyílt színen, akiket spiclivé degradált kollégák jelentgetnek fel. De tudod te ezt magad is, nem szorulsz a tájékoztatásomra…

Szerinted ez így vállalható?

3. Nem igazán tudok mit kezdeni azzal a végképp szakmaiatlan kérdéssel, hogy ha nem voltam ott az ünnepségen, honnan tudhatom, hogy Varjú Márta alkalmi beszédének nagyjából negyven százaléka a Szabad Magyar Szóval foglalkozott. Újságíró vagyok, tehát az a dolgom, az a munkám, abból van a megélhetésem, hogy tudjam. Ma, a 21. században, 2017-ben, a telekommunikáció korában kevés ennél szakmaiatlanabb kérdést lehetne feltenni. Viszont van bennem szakmai érdeklődés, ezért odafigyelek olyan eseményekre is, amelyek lehet, hogy nem érintik a mindennapi munkafeladataimat, de folyamatukban érdemes ismerni azokat. Te ellenben azzal „dicsekszel”, hogy nem olvasod a Szabad Magyar Szót. Lelked rajta, nem várja el tőled senki sem, de a régi aranyszabályt azért te se téveszd szem elől: az újságírás újságolvasással kezdődik.

Mellesleg a párizsi Bataclan klubban sem voltam ott 2015. november 13-án, mégis pontosan tudom, hogy mi történt ott.

Szóval ez a kérdésed teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen…

4. Értetlenül állok a mérhetetlen irigységed előtt is. Emlékszem, amikor Varjú Mártával összedolgozva, sunyi módon, össze-vissza hazudozva megszüntettétek a Magyar Szóban korábban kilenc éven át folyamatosan, megszakítások nélkül vezetett Visszapörgetés című tárcasorozatomat, akkor azt írtad nekem e-mailben, hogy akkor írhatok majd én rendszeresen a hétvégi lapszámokba, ha te is írhatsz ugyanakkora terjedelemben a Magyar Hírlapba. Ezt persze több ok miatt sem tudtam volna neked garantálni… De azért nem engedtem ennek az alamuszi zsarolásnak, mert még csak mérlegelésre sem tartottam méltónak! Most pedig a Mindenkinek volt egy gyerekszobája címmel megjelent olvasói leveledben is visszatérően emlegeted az „anyalapomat”. Döbbenettel állok soraid előtt: Zoltán, te irigykedsz rám azért, ahol vagyok, amit csinálok?

Egyébként az elmúlt időszakban a Magyar Szó munkatársai közül többeket is beszerveztem írni a Magyar Hírlaphoz (Kókai, Bajtai), akiket felettébb szubjektív megítélésem alapján alkalmasnak tartottam erre. A még mindig a lapnál dolgozókat szándékosan nem említem… Talán gondolkodj el azon, hogy téged miért nem kerestelek meg.

De megnyugtatásodra közlöm, hogy ez az információd is legalább olyan téves, légből kapott, és hamis, mint egy Kabók-cikk. Egy ideje már nem vagyok a Magyar Hírlap munkatársa, így tehát azt még véletlenül sem lehet az anyalapomnak nevezni. Neked, mint újságírónak tudnod kell: ha feldolgozol, kivesézel egy témát (esetünkben engem!), alapvető követelmény lenne felkészülnöd, tájékozódnod legalább annyira, hogy ilyen butaságokba ne fuss bele. Akármilyen irigység feszüljön is benned…

5. Menet közben, ahogy így igyekszem pontokba szedve reflektálni pontatlanságoktól hemzsegő leveledre, engedd meg, hogy megköszönjem, hogy Zrínyi Miklóshoz méred szerénytelenségemet, de ez igazán túlzás! Már csak azért is, mert a Magyar Szóban vezetett másik sorozatom nem a Szigeti veszedelem címet viselte, hanem ezek voltak a Szigeti históriák. És igen, a Sziget Fesztivál történetével foglalkoztam ebben a sorozatban élményszinten.

A legnagyobb sajnálatomra, de süt az irigység és a gyűlölet azokból a soraidból is, amelyekben ezt a sorozatot említed. Ez is több évig futott a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban, de nem ért meg olyan kort, mint a Visszapörgetés. Lehet erre persze azt mondani erre, hogy „senki sem volt kíváncsi”, senki sem olvasta, mert olyan terjengős és unalmas volt, biztos vannak ilyen vélemények is, például a tiéd. Csak hát a tények cáfolják ezt is, mert hát annyira nem volt rá kíváncsi senki, hogy az egyik vajdasági magyar rádió (amelyet egyelőre még a rádióbezárásokban edződött Pásztor Istvánéknak sem sikerült becsukatniuk…) a hétfői megjelenésekhez igazította zenei műsorát, és rendszeresen azoknak az előadónak a dalait adta műsorba, amelyekről az adott részben épp szó volt. És számomra ugyanilyen cáfolattal ér fel, hogy a ma már méltán néhainak nevezhető zentai Nyári Ifjúsági Játékokon számomra vadidegen fiatalok vettek körül, alighogy megérkeztem, s örömmel újságolták, hogy az újságból kitépve gyűjtik a sorozatot, meg arra kértek, hogy az elmulasztott számokat pótoljam már ki nekik PDF-ben.

Szóval, gyalázkodhatsz, Zoltán, hogy csapnivaló volt minden, amit csináltam, „senki sem volt kíváncsi” rá, de hozzám egészen másfajta visszajelzések érkeztek.

Meg aztán te sem voltál még ekkora szájhős, amikor főszerkesztő-helyettesként épp neked javasoltam, hogy a Szigeti históriákért járó tiszteletdíjamat folyassuk bele az Árok-program anyagi keretébe. Nem azért akartam lemondani erről az összegről, mintha engem felvetne a pénz, hanem mert az Árok-programot egy nagyszerű kezdeményezésnek tartottam, és szívesen kapcsolódtam volna hozzá név nélkül is. Akkor te még elismerően nyilatkoztál a kezdeményezésről, a támogatásodról biztosítottál, és vállaltad, hogy megbeszéled, lemenedzseled az egészet Varjú Márta főszerkesztővel. A szemembe néztél, miközben eget-szelet megígértél. S aztán mi lett a vége? Az Árok-programot is megszüntettétek.

Azt kérded, miért nem folytattam a Magyar Hírlapban a sorozatot? Tíz évig voltam ennek a budapesti napilapnak a munkatársa, s közben több különböző sorozatom futott ott is, köztük legutóbb egy olyan, amelyet a szerkesztőségből való távozásom után is tovább folytatnak a kollégák, mert annyira sikeres volt. Szóval ez is egy teljesen elhibázott kérdés a részedről, hiszen több esztendei előzmények nélkül nem lehet egy sorozatot csak úgy áttelepíteni egyik lapból a másikba. Ha ilyen helyzet adódik, akkor oda újat kell kitalálni, mint ahogy az meg is történt. De szerintem te ezt is tudod, az egész témával (amelyről nem is értem, hogy jön most ide…), csak azért hozakodtál elő, hogy ezzel is rúghass belém még egyet.

Megtörtént, gyerünk tovább.

6. Jó, hogy előhozakodsz a Magyar Szó jelenlegi példányszámára vonatkozó történetemmel, de te, akinek főszerkesztő-helyettesként mindenképp rálátásod kell, hogy legyen az ilyen adatokra, mellébeszélve ugyancsak nem közlöd a pontos adatokat. Ez egy olyan kérdés, amit baromi egyszerű tisztába rakni: pontosan lehet tudni, mennyi kel el a lapból. Ha nincs igazam, akkor tessék, hozzátok nyilvánosságra a kimutatásokat! És már meg is oldódik minden…

Csak, nagyon kérlek, nehogy arra merészeljetek hivatkozni, hogy ez üzleti titok. Egy közszolgálati médium (márpedig a Magyar Szó az, még ha ezt figyelmen kívül hagyva működik is!) példányszáma semmi szín alatt sem lehet üzleti titok. Sőt, épp ellenkezőleg, közérdek, hogy az adatok nyilvánosak és mindenki számára átláthatóak legyenek, mert ha nincs így, az már önmagában is felveti a korrupció gyanúját.

7. Az, hogy személyeskedve a feleségemet is belekevered abba, hogy nekem támadsz, és ennek fényében rá is ontod a tömény gyűlöletedet, végképp minősíthetetlen. Nem vagy párbajképes, különben egy fehér kesztyűt tennék ki ide illusztrációnak.

Csak néhány mondatban mindarról, amit az ő terhére összehordasz:

– Sejtelmem sincs, honnan szeded azt, hogy egy tudósítói megbízatás négy évre szól. Nem téveszted te ezt össze az amerikai elnökválasztással? Persze, hiszen Donald Trump beiktatása épp most aktuális, az egész világ az előttünk álló négy évben gondolkodik… Tudósítónak lenni egy munkakört jelöl, az egy beosztás, mint a szerkesztői, rovatvezető és a többi – soha, sehol sem volt mandátumhoz kötött. Gondolj csak bele, hány és hány kolléga csinálta végig – mint a vajdasági Sándorov Péter is a BBC-nél – egész pályafutását egy-egy médiumnál tudósítóként. Ha neked van bármilyen papírod arról, hogy feleségem tudósítói megbiztatása négy évre szólt volna, nagyon kérlek, tedd közzé, mert mi ilyet soha nem láttunk!

– Nagyon alamuszi módon azt igyekszel sugallni, hogy tudósítóként ő a mai ellenzék „posványába” került volna, és a „tárgyilagosság sajnos a Magyra Szó budapesti tudósítójának írásaiból hiányzott”. Ha arra gondolsz, hogy nem sulykolta megállás nélkül azt az egyoldalú propagandadumát, ami ma dől a Magyar Szóból, akkor igazad van. Mert épp az volt vele a bajotok, hogy tárgyilagosan tudósított a baloldal eseményeiről, rendezvényeiről, véleményéről is – ahogy a munkaköri leírása, és elsősorban a szakmai elhivatottsága előírta számára. Csakhogy ti ezt nem tűrhettétek! S ha annyira belesüppedt volna a baloldali meg a liberális „posványba”, akkor nem is tüntette volna ki a Fidesz-kormány Külügyminisztériuma Nívó-díjjal. Ezért is irigykedsz rá, Zoltán? Mert alig két héttel a kitüntetése után máris megkezdtétek az alattomos furkálódásokat ellene… Csak épp azt nem vállalta közületek senki, hogy a szemébe mondja az igazságot.

Végezetül:

Én jóval többet írtam, mint 4243 karakter, mert igyekeztem egy kis rendezettséget vinni a válaszaimba. Valljuk be, igazán feladtad a leckét, hiszen leveledben csapongasz, belekapsz ebbe-abba a témába, ami épp eszedbe jut, rúgsz egyet itt meg ott, hol vesére, hol ágyékra, s aztán már tovább is lendülsz, újabb dolgokkal hozakodsz elő felszínesen és felületesen, zavarosan. Így, ha a félmondatos torzításaidra és inszinuációidra válaszolni akar az ember, akkor meg kell világítania, hogy mi áll mögötte, az pedig lehetetlen ugyanolyan félmondatosan.

Ha csak negyedannyi energiát fordítanál főszerkesztő-helyettesként te magad is arra, hogy ne legyenek tájunok meg promilok a lapban, sőt, a még élő, de már nyugdíjas kollégákat se nevezze senki néhaiaknak, ahelyett, hogy bűnbakot gyártasz és minden sértett önérzeted rám zúdítod, képesek lehetnétek ti is sokkal jobb lapot csinálni. Mert ez a mostani dilettáns közlöny, amivé a sokkal jobb sorsra érdemes Magyar Szót silányítottátok, senkinek sem ad okot arra, hogy büszkeséggel, elégedettséggel töltse el.

Lehet, hogy ezt most ti teszitek a lappal, de közös a veszteségünk. És így ücsörgünk itt mindannyian ebben a felettébb elhibázott Német Szocialista Köztársaságban a végkimerülésig…

(Szabad Magyar Szó, 2017. január 13.)

Mindenkinek volt egy gyerekszobája

Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese nyílt levélben reagál Szabó Palócz Attila korábbi cikkére.

*

Mindenkinek volt egy gyerekszobája

Németh Zoltán válasza Szabó Palócz Attila cikkére

Szia Palócz!

Ritkán olvasom a Szabad Magyar Szót, mert azt tapasztaltam, hogy igencsak rossz a hírforrásuk, azaz hírforrásotok, hiányos, késik stb. és inkább arra fektetitek a hangsúlyt -- legalábbis te és még egy két szerző –, hogy mások sikerén vagy éppen baján éljétek ki beteges mániátokat. Te különösképpen, sok ezer méreggel átitatott karaktert öntve ki magadból álmatlan éjszakáidon. Nem tudom, hogy melyik lap közölné Magyarországon – a te anyalapod sem hajlandó erre – bő lére engedett, sokszor összefüggéstelen írásaid. Például, mit jelent ez a mondatod: „Varjú Márta ünnepinek ugyan kevéssé nevezhető, de jó, hát mégiscsak az alkalmi rendezvényen elhangzott beszédének nagyjából negyven százaléka foglalkozott a Szabad Magyar Szóval, ami persze az idézett cikkből még véletlenül sem derülhetett ki, Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes úgy nyilván nem is engedte volna nyomdába.” Mi közöm nekem ehhez? Mellesleg ott sem voltam az ünnepségen, ugyanis beteg voltam, de különben Szeli Balázs írásainak átolvasása, azaz a cenzori javítása nem az asztalom. És más szerzők írásaiba sem avatkozom bele, feltéve, ha erre nyelvi vagy ténybeli hibák miatt nem szükséges. De, azt hiszem, ez a mindenkori szerkesztősnek kötelessége. Meg aztán ott sem voltál, honnan tudod, hogy Varjú Márta beszédének negyven százaléka a Szabad Magyar Szóval foglalkozott volna?

Tudom, miért gyűlölöd mindazokat, akik ma a Magyar Szóban dolgoznak. Meg is értelek. Személyesek a sérelmek, amelyek téged is, de legfőképpen párodat érintették. Mérges tollad hegyére a lap példányszámát tűzted, merthogy az alacsony, bezzeg, amikor még te itthon voltál... „Mondjuk, gyermekkoromban csak Zentán ennek a példányszámnak a többszöröse kelt el. Ezt magam is tanúsíthatom, izzadság alapú tapasztalatból, hiszen szinte még gyerekfejjel, a nyolcvanas évek második felében, középiskolásként, nyaranta a lapterjesztőnél dolgozva kerestem meg a zsebpénzem. Akkoriban egy-egy trafikba több Magyar Szót szállítottunk, mint ahány ma némely észak-bácskai városba érkezik.”

Hát, igen mindenkinek volt egy gyerekkora. De már te sem itt izzadsz, hanem odaát. És a nyolcvanas évektől elmúlt vagy harminc év, vagy még talán több is, attól, amikor te sebpénzt kerestél. És harminc év rettentően sok idő. És már barátod Kókai idejében is folyamatosan csökkent a Magyar Szó példányszáma. De, meg kell, hogy nyugtassalak, még annyira nem csökkent, hogy megszüntessük. Lehet, hogy még így is, sokatok eltávozása után is, átlagos példányszáma sok magyarországi napilap példányszámát meghaladja.

Még valami, nem értem miért szeretsz folyamatosan valakikbe belerugdosni. Mit ártott neked Szeli Balázs? Ökrész Rozáliára meg Varjú Mártára haragudhatsz, de ez még nem jelenti azt, hogy ócsárolni kell őket. Én ugyanis nem tudok egyetlen egy olyan újságot sem, azt hiszem ezek közé tartozik az általad fémjelzett pesti is, ahol életfogytiglani külföldi tudósítót tartanának. Négy év, kedves Attila, majd jön a váltás. Már csak azért is, hogy a politika bűvkörébe került külföldi tudósítót ebből a posványból kiszabadítsa a szerkesztőség, és helyette mást tegyen meg annak, olyat, aki tárgyilagosan tud megszólalni. A tárgyilagosság sajnos a Magyra Szó budapesti tudósítójának írásaiból hiányzott.

Az átszervezés kapcsán pedig csak annyit, hogy kedves bajtársad, Kókai Péter sokkal nagyobb átszervezést végzett el Mihók Rudolffal és Józsa Lászlóval karöltve. Több mint 35 kiváló szerkesztő és újságíró került az utcára akkor. Igaz, téged ez az átszervezés nem érintett, írhattad tovább a Magyar Szó jóvoltából a szigeti veszedelmeidet, amire már senki sem volt kíváncsi  – nem tudom miért nem folytattad művedet mostani anyalapodnál? – és élhettetek boldogan odaát, itt nem kellett többé verejtékezned, sem neked, sem családodnak.

Hát igen, valaki vállal valamit és teszi azt folyamatosan, más viszont abban éli ki kicsinyes konfliktusait, hogy folyamatosan rugdossa azt aki az általad itt hagyott közösségért még próbál valamit tenni. Mellesleg az Atomsko Sklonište pólai együttest én is kedvelem, kedveltem, talán már akkor, amikor te még cumisüvegen át néztél a világra.

Baráti üdvözlettel

Németh Zoltán

U.I. Remélem nem voltam túl hosszú. A 4243 karakter még valahogy megengedhető, akár levélben is.

(Szabad Magyar Szó, 2017. január 9.)

Szellemidézés a Magyar Szó jubileumi ünnepségén (rövidített változat)

A Naplo.org a szokásos Napi ajánlójában kivonatosan ismerteti Szabó Palócz Attilának a Szabad Magyar Szón két nappal korábban megjelent írását.

*

Napi ajánló

Szellemidézés a Magyar Szó jubileumi ünnepségén

Így jutottunk el addig a szellemidézésig, amely a Magyar Szó tavalyi, év végi ünnepségén zajlott, s amely egyáltalán nem méltó ahhoz a mindig egyöntetű büszkeséggel felemlegetett múlthoz, ami a lap mögött áll. Szabó Palócz Attila (Szabad Magyar Szó):

Nagyon sajnálom, hogy nem szóltak előre, mert ha tudom, hogy valódi szellemidézést tartanak, hát időt, energiát és főleg költségeket nem kímélve, magam is szívesen elmentem volna a Magyar Szó hagyományos év végi rendezvényére. Zsinórban negyedszer: ezzel a fellengzős címmel ünnepelte a nyomtatott Magyar Szó december 23-i számában az szb monogramot használó szerző a cég mérhetetlen sikereit – vagy talán inkább ezzel szállt be ő maga is a sikerpropagandába. Szeli Balázs annak örvendezett cikkében, hogy Ökrész Rozália igazgatónő szerint immár negyedik esztendeje pozitív a cég gazdálkodása, vagyis nyereséges a Magyar Szó Kft. mérlege. Biztosra veszem, hogy ezt az állítását sok-sok papírral lehetne alátámasztani. Dehát, mint azt a nyomtatott újság nap mint nap bizonyítja olvasói számára, a papír sok mindent elbír, meg aztán a legnagyobb bajok általában éppen abból erednek, ha szükséghelyzetben nincs belőle. Long live Aqua Tube!

A számokkal persze lehet bűvészkedni. Csak a kezemet figyeljék, mert csalok – idézhetne nagy klasszikusokat Ökrész Rozália, vagy akár Varjú Márta főszerkesztő is. Mindez talán jól is hangzik egy ünnepi beszédben – akármilyen legyen is a valóságtöltete, s akármilyen magatartásról vagy nyilvánvaló manipulációról tanúskodjék is. De a kép csak akkor lenne/lehetne teljes, ha hozzátették volna a példányszámra vonatkozó adatokat is. Csakhogy a Magyar Szóból, a vajdasági magyarság egyetlen közszolgálati napilapjából (hjaaa… valaha tényleg az volt!) ma már talán ezer példányt sem adnak el a trafikokban átlagos hétköznapokon: idáig sikerült leküzdenie magát szívós munkával, és következetes önkritikátlansággal a Varjú Márta-féle lapvezetésnek. Ezt ünnepelte hát cikkében Szeli Balázs, efölött ült diadalt a hallgatóság első sorában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, s erről szónokolt Ökrész Rozália is. Együttes erővel, a nagy-nagy összefogásban ŐK erre voltak képesek.

Mondjuk, gyermekkoromban csak Zentán ennek a példányszámnak a többszöröse kelt el. Ezt magam is tanúsíthatom, izzadság alapú tapasztalatból, hiszen szinte még gyerekfejjel, a nyolcvanas évek második felében, középiskolásként, nyaranta a lapterjesztőnél dolgozva kerestem meg a zsebpénzem. Akkoriban egy-egy trafikba több Magyar Szót szállítottunk, mint ahány ma némely észak-bácskai városba érkezik.

Ökrész Rozália most a decemberi felszólalásban – amelynek majd kétharmada a nyáron foganatosított, hivatalosan átszervezéssé „nemesített” újabb leépítési hullámról, vagyis a nemkívánatos munkatársak kirúgásának (ön)igazolásáról szólt –, kínos elemekkel is tarkítva, így fogalmazott: „A szigorú és céltudatos takarékoskodási intézkedések meghozták az eredményt – ma elégedetten mondhatjuk, hogy pénzügyileg konszolidáltuk a vállalatot, rendeztük a felvett kölcsönöket, rendszeresen törlesztjük kötelezettségeinket, dolgozóink decemberi fizetésüket még az év vége előtt kézhez kapják. Nyomdánk megerősödött, tevékenységeinket javarészt önállóan finanszírozhatjuk: háromnegyed részben a lapeladásból és hirdetésekből, a költségek megközelítőleg 25 százalékát pedig a tartományi kasszából, támogatásból. Pályázatok útján a Magyar Nemzeti Tanács és az anyaország támogatásai is segítik a működésünkhöz szükséges pénz előteremtését. Évi összbevételünk 380 millió dinár körül mozog, most, az év végén már bizonyossá vált, hogy zsinórban a negyedik évet zárjuk pozitívan” – idézte az igazgatónő szavait Szeli Balázs.

A sikerpropaganda jegyében mindez így ünneplésre is adhatna okot – feltételezem, hogy az illetékesek elégedetten koccintottak és kívántak egymásnak boldog új esztendőt (de a beszámoló szerzője erre már tapintatosan nem tért ki…) –, árulkodó jel azonban, hogy egy ilyen egyszerű, átlagos muszanyagot is képtelen lehozni a lap otromba nyelvi és általános műveltségi hibák és hiányosságok nélkül. Szeli Balázs ugyanis tudósításának végén ezt írta: „A tegnapi ünnepségen jelen voltak vállalatunk Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének képviselői, néhai munkatársaink, nyugdíjasaink, Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke is megtisztelt bennünket jelenlétével. Török Noémi népdalénekes moldvai és mezőségi karácsonyi dalokkal tette emlékezetesebbé, meghittebbé ünnepségünket.” Úgy tartom, hogy a Szabad Magyar Szó olvasóinak felesleges, a Magyar Szó szerzőjének viszont talán érdemes a szájába rágni – ezért feloldom az itt idézett mondatokba kódolt rejtvényt: ha azt mondjuk valakire, hogy „néhai”, az bizony nem jelent mást, csakis azt, hogy már elhunyt. Megjelenhettek hát az ünnepségen a Magyar Szó egykori, régi, korábbi és miegyéb munkatársai, de a néhaiak csak abban az esetben lehettek (volna) jelen, ha a ceremónia szervezői (hatásvadász) szellemidézést is beiktatnak.

Ha viszont ilyen nem történt, akkor a hatásvadászat megmaradt a tudósítás „ékességének”.

(...) Ilyen hangulatban telt hát a Magyar Szó szokásos év végi rendezvénye december 22-én. De miért is örökítjük ezt meg itt, a Visszhangban? Nos, azért, mert ugyancsak Szeli Balázstól tudjuk, hogy Varjú Márta főszerkesztő a rendezvényen arról beszélt: „Nem volt se könnyű, se konfliktusmentes ez az időszak a lap életében. Megerősödve, megújulva, felülkerekedve kerültünk ki a számos veszéllyel, rosszindulattal, támadással és buktatókkal terhelt időszakból. A Magyar Szó történetében akadtak bőven álságos korszakok, de a 72 év alatt olyanra nem volt példa, hogy a szerkesztőség szerves részét, tartozékát belső erők megkísérelték eltulajdonítani, azon leplezetlen szándékkal, hogy csorbítsák a Magyar Szó tekintélyét. Ehhez olyanok asszisztáltak, akik a sorainkban voltak, most az ellenünk szurkolók táborát gyarapítják. Jelentem: a tervük meghiúsult, a közösségünk megmutatta, hogy mire képes, hogy összefog, határozott odafigyeléssel végzi a dolgát, küzd a lapért. Mindenki teszi azt, amiért itt van, ami a feladata, munkája és küldetése, készíti az újságot, a mi Magyar Szónkat, vagy ahogy az új szlogenünk szól: A valódi lapot”. Varjú Márta ünnepinek ugyan kevéssé nevezhető, de jó, hát mégiscsak az alkalmi rendezvényen elhangzott beszédének nagyjából negyven százaléka foglalkozott a Szabad Magyar Szóval, ami persze az idézett cikkből még véletlenül sem derülhetett ki, Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes úgy nyilván nem is engedte volna nyomdába. Mint a fentebb már említett példányszámadatokból is kiderülhetett: a Varjú Márta vezette „közösség” már javában megmutatta, hogy mire képes, ha összefog…

Nagy szerencse azonban, hogy állításainak, vagyis torzításainak egyetlen egy mondatával sem kell vitába szállnunk. Azokat nem kell sem cáfolnunk, sem minősítenünk. Minden gondolatkísérletének cáfolására untig elegendő, ha nem teszünk semmi mást, csak történetileg, az események sorrendjében áttekintjük a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatos publikációkat, a más lapokban megjelent írásokat, tudósításokat, beszámolókat. S nem kell ezekhez semmiféle kommentárt fűznünk, amivel esetlegesen befolyásolhatnánk az olvasót, aki úgyis mindent egyértelműen láthat, ha áttekinti a rendelkezésre álló anyagot. Hiába teszi hát Varjú Márta és csapata éppen azt, amiért ott van, ahol, amiért oda helyezték, ahová, hiszen a csúsztatásai, hazugságai, ferdítései és vádaskodásai semmiképp sem érhetik el a céljukat. A legnagyobb és alapvető különbség ugyanis épp abban van: a Szabad Magyar Szó nem azért jött létre, hogy bárminek is az opponense, vagy a bírája, megítélője legyen; hanem épp ellenkezőleg, azért, hogy megnyissa végre a kommunikációs csatornákat és szabad teret adjon nemcsak a véleménynyilvánításnak, de az elkerülhetetlen viták által a véleményformálásnak is. Ha van tehát „ellenfelünk”, ha opponensei kívánunk lenni bárminek is, az csakis a bezárkózottságban, az egyszólamúságban, az önelégültségben, a parancsuralomban és a szűklátókörűségben mérhető. Ezek pedig régi tapasztalatok alapján is társadalmilag káros jelenségek, amelyekről eddig csak azt hittük, hogy néhaiak, de a megfelelő politikai boszorkánygyűléseken, legalábbis egyelőre úgy látszik, túl jól sikerült az a bizonyos szellemidézés, ami által visszasegítették mindezeket a mai hétköznapjainkba.

(A SZMSZ cikkének lapszemléje)

(...) Így jutottunk el addig a szellemidézésig, amely a Magyar Szó tavalyi, év végi ünnepségén zajlott, s amely egyáltalán nem méltó ahhoz a mindig egyöntetű büszkeséggel felemlegetett múlthoz, ami a lap mögött áll.

S éppen ezért ezzel az összeállításunkkal kívánunk most minden kedves olvasónak – lapozgassa bár akármelyik Magyar Szót, a nyomtatottat, vagy az online Szabad Magyar Szót – professzionális és tényszerű tájékoztatással, szabad sajtóval teljes, élményekben gazdag nagyon boldog új esztendőt!

(Naplo.org, 2017. január 4.)

A Magyar Távirati Iroda továbbra is bojkottálja a Szabad Magyar Szót

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila Indul a Visszhang című írását, amely tulajdonképpen a rovat beharangozója és első része is egyben.

A Magyar Távirati Iroda továbbra is bojkottálja a Szabad Magyar Szót.

*

Indul a Visszhang

Az első híradások – és az MTI mély hallgatása

Alig néhány héttel ezelőtt, pontosan azt ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indultunk, részben ezzel is tisztelegve a hősök és áldozatok emléke előtt. Példaképeket persze mindenfelé találhat magának az ember, ehhez bizony bőséges a történelmi kínálat, a forradalmi szellemet azonban mindig kiérleli valami, leggyakrabban az elnyomás. Az tehát, hogy milyen példaképet választunk magunknak, kiket, milyen események részeseit, nagyban összefügg azzal is, hogy a döntés pillanatában milyen élethelyzetben találjuk magunkat, milyen társadalmi-politikai viszonyok formálják sorsunkat. S milyen erőkkel, hatásokkal, milyen kaliberű elnyomókkal szemben vívjuk meg hétköznapi kis forradalmainkat, a családi tűzhelytől a munkahelyig, és igen, természetesen a közéleti szerepvállalásig is. Az ötvenhatos események hősei előtt tisztelgünk tehát – a kegyelet főhajtásával –, amikor a nyílt szókimondásra, az őszinte párbeszédre, a dolgok megvitatására (az elkendőzésük helyett), egymás véleményének kölcsönös tiszteletben tartására, szabad levegővételre buzdítunk azáltal is, hogy Szabad Magyar Szó néven egy független közéleti fórumon biztosítunk teret és helyet mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan ugyancsak ki vannak éhezve minderre.

Visszhang című rovatunkban azokat az írásokat és publikációkat szemlézzük, amelyek lapunk indulására reflektáltak, s elvitték hírünket a nagyvilágba. Nem riadunk meg a bírálatoktól sem, az építő jellegű kritikát pedig nem sértésnek, hanem segítségnek tekintjük, s ugyanúgy megköszönjük, mint a támogatást.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy sokak szemében a Szabad Magyar Szó megjelenése egyfajta „ellenforradalmi” csíny, igyekeznek marginalizálni a lapot, vagy éppenséggel tudomást sem venni róla, mintha soha nem is létezett volna. Ezért is fontos egy ilyen összeállítás és egy ilyen rovat, hogy mi is (és az olvasóink is…) lássuk, mit látnak bennünk mások, úgymond kívülről nézve. Azok pedig, akik korábban hozzájárultak a vajdasági magyar közéletben ahhoz, hogy kialakuljanak a jelenlegi állapotok, hogy eltűnjön a szólásszabadság, egyeduralkodóvá váljon sajtónkban az egyszólamúság, felülről diktált tézisek közé biggyesszenek kérdéseket az újságírók, s munkájuk a mikrofonállvány szerepkörében teljesedjék ki, ellentmondást nem tűrő „vezérek” irányítsanak mindent; ők most éles szavakkal támadják a független közéleti fórumot. Amikor kell, természetesen vitatkozunk és érvelünk, de meggyőzésükre – akárcsak az olvasó meggyőzésére is – elsősorban munkánk minőségét és magatartásunk következetességét, egyszersmind a kettő összességéből adódó elvszerű, tiszta, szakmai munkánkat tudjuk felkínálni, azok szellemében is, akik emléke előtt kegyelettel fejet hajtunk, s akiket példaképül választunk.

Az alábbi szemelvényes összeállításunkban azt igyekeztünk összefoglalni, hogy ki és hogyan reagált fórumunk elindulására, vagyis, hogy milyen megnyilvánulások övezték a Szabad Magyar Szó megjelenését az első napokban. Kaptunk hideget, de meleget is egyaránt…

8:33     A magyar nyelvű sajtóban elsőként a Vajdaság Ma hírportál reagált a Szabad Magyar Szó megjelenésére. Basity Gréta azt írta: „Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum.”

A cikk korrekt módon összegzi, mintegy kivonatoltan ismerteti lapunk nyitó napjának anyagait és azok tartalmát, felsorolja a szerzőket és közli az alapítók elképzeléseit, indokait a cselekvésre. Külön említi Purger Tibor Miért – és miért nem című írását, Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ című vezércikkét, valamint Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzett, Ahola hír szent és a vélemény szabad című szövegét. „Akik a Facebookon megosztott magyarszós szövegekre kattintanak, őket a következő üzenet fogadja: »A keresett tartalom ezen a címen sajnos már nem érhető el. Ismerje meg és kövesse a Szabad Magyar Szót itt, ezen a honlapon«” – írta a Vajdaság Ma.

11:34   A szerb nyelvű N1 televízió, amely az amerikai CNN-nek a volt Jugoszlávia térségében működtetett hálózatához tartozik, honlapján közölte a Beta hírügynökségnek a Szabad Magyar Szó indulásáról kiadott jelentését. Összeállításukban idézték Vígi Zoltán főszerkesztő nyilatkozatát, miszerint az új lapot kezdetben nagyjából tíz újságíró készíti, akik közül néhányan egyelőre nem írják alá teljes névvel a cikkeiket, amíg jogilag nem rendeződik a helyzetük.

Emlékeztetnek arra is, hogy a nyáron a Magyar Szó akkori szerkesztőségének egy része tüntetésen tiltakozott az ellen, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) túl nagy befolyást szerzett a lapban. Az újságírók, akárcsak a szakmai nyilvánosság, már akkor figyelmeztetett arra, hogy a Magyar Szóra hatalmas politikai nyomás nehezedik, mert a legerősebb vajdasági magyar párt, amelyik rátelepedett az újságra, kizárólagos cenzúrát gyakorol – olvasható a jelentésben.

A GradSubotica című, magánkézben lévő szabadkai, helyi hírportál szinte ugyanezzel a szöveggel és azonos tartalommal tette közzé a Beta hírügynökség jelentését.

Az egyetlen különbség, hogy ők más illusztrációt használtak fel a cikkükhöz.

Az Autonomija című politikai hírportál nemcsak ismertette a Beta hírügynökség jelentését, de arra építve alaposan fel is dolgozta a témát. Egyebek mellett idézték az igazgatóbizottság („upravni odbor”) közleményét, amely szerint jogi lépéseket tesznek a domain visszaszerzése érekében. A testület álláspontja szerint ugyanis a Szabad Magyar Szó alapítói „eltulajdonították” a Magyar Szó szellemi tulajdonát, és – mint fogalmaztak – már a cégnyilvántartásban is úgy regisztrálták, hogy a Magyarszo.com internetes cím a nyomtatott lap kiadójának tulajdona.

Az igazgatóbizottságnak ezek az állításai nem felelnek meg a valóságnak.

A terjedelmes cikk idézi az igazgatóbizottsági közleményt, miszerint a Szabad Magyar Szó alapítóinak célja az volt, hogy zavart keltsenek az olvasókban, annak érdekében, hogy a saját politikai és ideológiai meggyőződésüket terjesszék, propagálják, népszerűsítsék. Kitérnek arra is, hogy a testület véleménye szerint az, ami történt, példátlan lépés, és az újságírókhoz, értelmiségiekhez, a szellem embereihez méltatlan viselkedés. Mint írják, a Szabad Magyar Szó alapítóinak inkább egy saját honlapot kellett volna létrehozniuk, és azt felépíteniük ahelyett, hogy eltulajdonítsák mások szellemi termékeit.

Az Autonomija cikke kitér arra is, hogy a Magyarszo.com soha nem is volt a Magyar Szó tulajdona – a cégregiszter tehát ilyesmit nem is tartalmazhat –, s idézi Vígi Zoltán szavait, amelyek szerint a Szabad Magyar Szó tulajdonképpen a lap vezető újságíróinak korábbi menesztése, kirúgása miatt jött létre. A lapvezetés által gyakorolt brutális politikai cenzúra a nyomtatott újságból kigyomlált minden olyan véleményt, amely nem egyezik az uralkodó politikai struktúrák álláspontjával, bírálatnak a hasábjain helye nincs, semmiféle más meggyőződésnek egyáltalán nem adnak sem teret, sem publicitást.

A cikk ugyancsak idézi Purger Tibor szavait, amelyek szerint a sajtószabadság alapvető emberi jog, ami megilleti a nemzeti kisebbségeket is. A társadalomban senkinek sincs joga arra, hogy elnémítsa, elhallgattassa a más véleményeket, illetve azok képviselőit. A kisebbségi sajtót is megilleti a pluralizmus, és nem csak a felülről irányított egyszólamúság – idézik Purger Tibor szavait.

13:23   A Magyar Szó délután anélkül tette közzé szerkesztőségi közleményét Új címen a honlapunk címmel, hogy bármilyen szinten is említette volna a Szabad Magyar Szó nevét, illetve egy új, ekkor indult internetes kiadvány, egy független közéleti fórum létezését. Mindössze annyit írtak, hogy „Szombat óta a Magyar Szó internetes kiadása a korábbi magyarszo.com helyett a magyarszo.rs címen olvasható.

Hosszas magyarázat helyett annyit kötelesek vagyunk elmondani olvasónknak, hogy Purger Tibor, aki huszonöt évvel ezelőtt a Magyar Szó tudósítójaként került Washingtonba, szombaton 20 óra után tájékoztatta e-mailben a főszerkesztőt arról, hogy »felfüggeszti az együttműködést«, és szinte azonnal új honlapot indított a magyarszo.com címen. A »hőskorban« Purger egy amerikai szerveren nyitotta meg honlapunkat, és az ő nevére jegyezték be. A Magyar Szó vezetőségének több alkalommal szándékában állt módosítani a tulajdonjogon, épp azért, hogy a mostanihoz hasonló eset ne történhessen meg. Legutóbb egy hackertámadás vetette föl ezt a kérdést, végül azonban Purger akciója késztette a szerkesztőséget új domain választására. […] A változással kapcsolatban felmerülő esetleges további kérdésekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.”

A közleményt a szerkesztőség nevében senki nem írta alá.

Komolyabb változtatás nélkül, az előzővel szinte szó szerint megegyező szöveg jelent meg a nyomtatott Magyar Szó másnapi, 2016. október 24-i számának címlapján: „Tegnap óta a Magyar Szó internetes kiadása a korábbi magyarszo.com helyett a magyarszo.rs címen olvasható. Hosszas magyarázat helyett el kell mondanunk olvasóinknak, hogy Purger Tibor, aki huszonöt évvel ezelőtt a Magyar Szó tudósítójaként került Washingtonba, szombaton 20 óra után tájékoztatta e-mailben a főszerkesztőt arról, hogy »felfüggeszti az együttműködést«, és szinte azonnal új honlapot indított a magyarszo.com címen. A »hőskorban« Purger egy amerikai szerveren nyitotta meg honlapunkat, és az ő nevére van bejegyezve. A Magyar Szó vezetőségének több alkalommal szándékában állt módosítani a tulajdonjogon, épp azért, hogy a mostanihoz hasonló eset ne történhessen meg. Legutóbb egy hackertámadás vetette föl ezt a kérdést, végül azonban Purger akciója késztette a szerkesztőséget új domain választására.

Arról is tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a levélcímünk is hasonlóképp megváltozott, tehát a magyarszo.rs címre kell küldeni a leveleket.

A változással kapcsolatban felmerülő esetleges további kérdésekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.”

20:57   Az október 23-i esti híradójában a Vajdasági Rádió és Televízió is beszámolt a Szabad Magyar Szó indulásáról, s röviddel később az erről elhangzott összefoglalót a tévé honalapján is közzétették – ezzel a kísérőszöveggel: „Vasárnap délelőtt meglepetés érte azokat, akik a Magyar Szó internetes címét írták be, ugyanis a számítógép ekránján a Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta őket, amely a honlap szerint egy független közéleti fórum. Az impresszum szerint az új portált a »szabad vajdasági magyar újságírók« szerkesztik.”

Kókai Péter a tévének elmondta: „Maga az alapítás teljesen jogszerű és törvénytisztelő olyan értelemben, hogy annak a bizonyos címnek, a Magyarszo.com címnek a tulajdonosa, regisztrált tulajdonosa maga Purger Tibor, tehát ezen túlmenően az ő döntése, az autonóm döntése, hogy ott milyen tartalmakat kíván elhelyezni. Mi úgy véljük, hogy a jelenlegi, a mai Magyar Szó már nem, messze nem tölti be azt a közszolgálati feladatot, ami igazából a küldetése. Letévedt a helyes útról és egyetlen párt, egyetlen szűk hatalmi érdek kiszolgálójává, feltétel nélküli kiszolgálójává vált. Amennyiben fontos még számunkra a Magyar Szó névnek a hitele és a tekintélye, akkor úgy gondoljuk, hogy ez nemcsak egy lehetőség, amivel élni kell, hanem emberi, szakmai, erkölcsi kötelesség is.”

Ökrész Rozália, a Magyar Szó kiadójának igazgatója nem volt hajlandó nyilatkozni a televíziónak, a híradó munkatársait a Magyar Szó új honlapcímére irányította, így az adásban csak az ott olvasható közleményt ismertethették.

Itt kell még elmondanunk azt is, hogy miután megérkezett, a Szabad Magyar Szó azonnal közölte Németh Zoltánnak, a nyomtatott Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének a minket bíráló levelét, majd pedig KókaiPéternek, a Szabad Magyar Szó egyik alapítójának az erre adott válaszát. Utóbbi közzétételére azonban a Magyar Szó azóta sem volt hajlandó.

S habár a Magyar Távirati Iroda belgrádi tudósítója, Markovics Annamária a Vajdaság Ma hírportálnál is több mint egy órával korábban, 2016. október 23-án, 7:25-kor reagált a Facebookon a Szabad Magyar Szó megjelenésére, az általa tudósított hírügynökség azóta sem vesz tudomást az új, független vajdasági magyar közéleti fórum elindulásáról. Egyetlen egy tudósításában, semmilyen kontextusban sem említi lapunkat.

Az összeállításunkban feldolgozott, szemlézett cikkeket olvasóink is csonkítás nélkül áttekinthetik:

„Kell még mondanom valamit, Ildikó?”

(Szabad Magyar Szó, 2016. november 13.)

Képzelt interjú Németh Zoltánnal

A HülyegyerekPress című facebookos szatirikus oldal egy újabb poénnal reagál a Szabad Magyar Szó indulása körül kialakult helyzetre.

*

Büszkén jelentjük, hogy HülyegyerekPress (HP) munkatársának sikerült villáminterjút készítenie Németh Zoltánnal, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesével.

HülyegyerekPress: Németh úr, nem gondolja, hogy jobb lenne kijózanodni, mielőtt a következő levelét megírja?

Németh Zoltán: Nem.

HülyegyerekPress: Köszönöm az interjút.

(HülyegyerekPress, 2016. október 24.)

Németh Zoltán levelét megírta

A HülyegyerekPress című facebookos szatirikus oldal jegyzetében kifigurázza Németh Zoltánnak, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének a Szabad Magyar Szó szerkesztőihez írt levelét.  

*

Németh Zoltán levelét megírta

Habár a Szabad Magyar Szó azzal a megjegyzéssel tette közzé Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének üdvözlő levelét, hogy abban egy árva betűt sem változtattak, a HülyegyerekPress (HP) hírügynökségnek sikerült megszerezni a küldemény eredeti változatát. Ebből pedig kiderül, hogy mégsem minden úgy jelent meg, ahogyan azt Német Zoltán megírta. Az eredeti, hiteles változatot mi közöljük!

Tisztelt Szabad Magyar Szó!

Gratulálok, hogy az újvidéki Magyar Szó szerkesztőségében, ha egy pillanatra is, de pánikot okoztatok. Megnyugtatlak benneteket, pálinka nem volt.

Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, de sejtem, hogy Soros Gyuri bácsi ebből sem maradhatott ki. Régen, amikor még engem pénzelt, én is kedveltem őt, de mióta átittam magam a másik oldalra, már minden gonoszságot benne látok. Mert hát azt kell látnom, ha meg akarom kapni a fizetésemet. Prémiumostul!

Én nem pontokba foglalom gondolataimat (mint annak idején, nem 1956-ban, hanem jóval korábban tette volt Kossuth Lajos, ma meg Purger Tibor), hanem egyszerűen megírom azokat. Akinek van türelme, végigolvassa, akinek pedig van SZABAD sajtója, leközli.

Erkölcsről (mellesleg a fejléc lopott) beszélni nem tudok, mert azzal nem rendelkezem, a jobb pozíció, jobb fizetés érdekében bármikor bármilyen álláspontot hajlandó vagyok képviselni, egyik napról a másikra, még ha nem is értem, miért van szükség erre, főszerkesztő-helyettesként cserben hagyva kollégáimat, beosztottaimat. De így legalább különböző kiváltságokat élvezek mindvégig, annak ellenére, hogy bármilyen bűntudatot, vagy szakmai alázatot éreznék.

Úgy gondolom, hogy már túl hosszú vagyok, ezért még csupán egy dolgot említek meg. A kamerákat. A Magyar Szó mindhárom szerkesztőségében felszereltettük ezeket. Sokan tiltakoztak ellene, de le se szartuk. Ha kell, ez utóbbiról én is tudok küldeni rengeteg fotót – a feleségem csinálta mindegyiket. Mellesleg tudomásom szerint egyik amerikai szerkesztőségben sincsenek megfigyelő kamerák. Ezt a mérhetetlen ökörséget mi találtuk ki azzal a céllal, hogy az amerikaiaknak eladjuk.

Remélem jó biznisz lesz.

Ha már az újságírás nem jött be.

Németh Zoltán

P.S. Írhattam volna még sok mindenről, és írok is, ha a Szabad Magyar Szó vevő rá, ugyanis minden tezgám elveszett.

Éljen a sajtó- és véleményszabadság!

Éljen a Szabad Magyar Szó!

(HülyegyerekPress, 2016. október 24.)

Vajdmagyar kiberháború: Kókai válasza Németh Zoltán levelére

A Naplo.org napi ajánlójában közli Kókai Péter válaszát Németh Zoltán, a Magyar Szó örökös főszerkesztő-helyettesének levelére, amelyben a Szabad Magyar Szó szerkesztőit szólította meg.

*

Napi ajánló

Vajdmagyar kiberháború: Kókai válasza Németh Zoltán levelére

„Arra kérlek, hogy ez a közted és köztem most megkezdett párbeszéd jelenjen meg így, teljes egészében, a te és az én írásommal együtt a www.magyarszo.rs oldalon is.” Kókai Péter (Szabad Magyar Szó):

[A publikáció folytatásában Kókai Péter válasza olvasható csonkítások és kommentárok nélkül.]

(Naplo.org, 2016. október 24.)

A vajdmagyar kiberháború újabb fordulata

A Naplo.org a Napi ajánlójában egy szűkszavú kommentárral átveszi a Szabad Magyar Szó honlapjáról Németh Zoltánnak, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének levelét, amelyben az új független közéleti fórum szerkesztőit szólítja meg.

*

Napi ajánló

A vajdmagyar kiberháború újabb fordulata

A Szabad Magyar Szó talán a nyitottság és párbeszéd igénye miatt közölte oldalán Németh Zoltánnak, a Magyar Szó (VMSZ) főszerkesztőjének levelét. A Napló megjegyzése: soha nem szabad bizonyítottan gerinctelen pártkatonákkal szóba állni.

Íme az örökös főszerkesztő-helyettes levele:

[A publikáció folytatásában Németh Zoltán levele olvasható csonkítások és kommentárok nélkül.]

(Naplo.org, 2016. október 24.)

Kókai Péter válaszol Németh Zoltán levelére

A Szabad Magyar Szó közli Kókai Péter válaszát Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének az új, online fórum indulása alkalmából a szerkesztőséghez címzett levelét.

*

Válasz Németh Zoltán levelére

Kedves Zoltán!
Először is, köszönöm, köszönjük a gratulációkat. Egy nap alatt több, mint ezer olvasót szereztünk, úgyhogy jólesik minden elismerés, támogatás. Különösen, ha az egy szakmabeli, egy magyarszós részéről érkezik.
Másodszor is, cikkedet olvasva, nekem úgy tűnik, téged elsősorban nem az itt megjelenő témák és tartalmak, hanem az emberek foglalkoztatnak, akik ezt az oldalt működtetik, ide írnak, szerkesztenek. Ezen belül is elsősorban azok múltja. Dehát jól van, ez is rendben van, meg persze ehhez is jogod van. Mindenkinek lehetne a múltjában kutakodni, de én most tényleg nem akarok ezzel foglalkozni.
Harmadszor is, meglehetősen sok ember múltját, múltbéli tetteit és döntéseit hánytorgatod fel, nevesítve, egy cikkbe besűrítve. Egyiküknek sem vagyok a védőügyvédje, vagy szóvivője, így csak a rám vonatkozó részekre reagálok.
A (körülbelül) tíz évvel ezelőtti átszervezésre utaló részek (amikor én voltam a főszerkesztő) arra az „őskérdés”-re vezethetőek vissza, hogy hol van a Magyar Szó helye. Újvidéken? Szabadkán? Zentán? Valahol máshol? Messze, tényleg messze meghaladná ennek az írásnak és párbeszédnek a kereteit, ha most ezt a kérdést minden szempontból megvilágítanánk, átrágnánk, kielemeznénk, és agyonuntatnánk vele az olvasót. Úgyhogy ezt is kihagyom. Inkább csak egy kérdést szeretnék feltenni ezzel kapcsolatban. A kérdés az, hogy egyáltalán szabad ilyet kérdezni? Vagy ez egy olyan (tabu)téma, amelynek már a puszta felvetése is súlyos bűncselekménynek számít? Vagy csak suttogva szabad róla beszélni, titokban és szégyenkezve, nehogy véletlenül valaki meghallja?
Én megértem, hogy van, vannak olyan vélemények, melyek szerint az, hogy a Magyar Szónak Újvidéken a helye, olyan kőbe vésett ősparancsolat, amelynek még a megkérdőjelezése is olyan eretnekségnek számít, hogy csak az inkvizíciós máglya lehet rá a megfelelő válasz. Megértem, csak épp nem értek egyet vele. Azzal sem, hogy ez egy olyan téma, amelyről még csak beszélni sem szabad, és magával a tétellel sem. Mert én meg azt gondoltam (gondolom ma is), hogy az újságnak, a szerkesztőségnek ott a helye, ahol az olvasói döntő többsége él. Csak így tud hitelesen róluk és nekik írni. Ha köztük van, él és dolgozik. Ezért az én válaszom az önmagam által fentebb feltett kérdésre az, hogy: Újvidék és Szabadka és Zenta. És nem gondoltam – ma sem gondolom –, hogy ez egy olyan vélemény, amely miatt pironkodnom és szégyenkeznem kellene. Sőt, ez az, amit csípőből visszautasítok.

Mindenesetre, ennek a véleménynek lett a következménye maga az átszervezés, amelynek most minden részletére ismét csak nem térek ki, néhány (szerintem) fontosabb mozzanatára azonban igen:

● az átszervezést egy több, mint száz oldalas hatástanulmány előzte meg (egyébként: most hogy történt?)

● az átszervezés egy pontosan leírt program szerint zajlott, ami mindenki számára ismeretes volt (egyébként: most hogy történt?)

● maga a folyamat körülbelül fél évig tartott (egyébként: most hogy történt?)

● minden érintettnek fel lett kínálva legalább három-négy választási lehetőség: költözés, végkielégítés, másik munkahely, átképzés stb. (egyébként: most hogy történt?)

● a folyamat egész ideje alatt a főszerkesztői ajtóm nyitva állt mindenki előtt, bárki bejöhetett (jöttek is), hogy közösen konzultálva keressük a neki leginkább megfelelő megoldást (egyébként: most hogy történt?)

● személyesen kerestem fel több intézményvezetőt, hogy munkát keressek azoknak is, akiknek egyik megoldás sem felelt meg (egyébként: most hogy történt?)

● mindennek következtében senki sem került az utcára (egyébként: most hogy történt?)

Jó, ennyit erről.

Az, hogy a Magyar Szó újvidéki székházának bejáratánál „már a Kókai ideje alatt” kamerák lettek felszerelve, milyen módon hozható összefüggésbe az én nevemmel, nem is értem. Én erről semmilyen döntést nem hoztam, de még csak a véleményemet sem kérdezte senki.
És végül: negyedszer. Arra kérlek, hogy ez a közted és köztem most megkezdett párbeszéd jelenjen meg így, teljes egészében, a te és az én írásommal együtt a www.magyarszo.rs oldalon is. Hadd ismerkedjen meg az az olvasói réteg is ezekkel a véleményekkel, és a vélemények ütköztetésével. Te most főszerkesztő-helyettesi tisztségben vagy, tehát minden felhatalmazásod megvan ehhez. Másrészt, a sajtószabadság feltétlen híve vagy, ezt még írásod utolsó mondatával is hangsúlyozod, tehát nyilván semmi elvi, erkölcsi, szerkesztéspolitikai akadályát nem látod ennek. És akkor lehet, hogy ez „egy csodálatos barátság kezdete” lesz. Ellenkező esetben viszont kénytelen leszek azt gondolni, hogy a (mellesleg nem lopott) Szabad Magyar Szó fejléc létrehozásának talán mégiscsak volt valami indokoltsága.

(Szabad Magyar Szó, 2016. október 24.)

Németh Zoltán levélben keresi meg a Szabad Magyar Szó szerkesztőségét

A Szabad Magyar Szó közli Németh Zoltánnak, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének az új, online közéleti fórum indulása alkalmából a szerkesztőséghez címzett levelét.

*

Németh Zoltán levele

Tisztelt Szabad Magyar Szó!
Gratulálok!
Ez valóban jó húzás volt, 1956 évfordulóján indítani egy teljesen szabad, minden politikai és anyagi hatalomtól független honlapot! Nem tudom kinek a fejéből pattant ki az ötlet, de sejtem.
Bravó! Ahhoz is gratulálok, hogy a vajdasági Magyar Szó szerkesztőségében, ha egy pillanatra is, de pánikot okoztatok. Megnyugtatlak benneteket, pánik nem volt, a gondok pedig azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Meg is tettük.
Én nem pontokba foglalom gondolataimat (mint annak idején, nem 1956-ban, hanem jóval korábban tette volt Kossuth Lajos, ma meg Purger Tibor), hanem egyszerűen megírom azokat. Akinek van türelme, végigolvassa, akinek pedig van SZABAD sajtója, leközli.
Először is gratulálnom kell Purger Tibornak, hogy 25 éven át teljesen ingyen és bérmentve dolgozott a Magyar Szónak. Hát ezt a Szabad Magyar Szó olvasói biztosan meg is tapsolják, de tudomásom szerint azért voltak itt némi tiszteletdíjak, amelyeket a szülők kaptak meg, meg aztán voltak itt némi, aránylag költséges akkreditációk is. De hagyjuk a piszkos anyagiakat.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Purger Tibor írásait nem olvastam az elmúlt 25 év alatt nagy figyelemmel és érdeklődéssel. Nem mindig értettem gondolatmenetével, álláspontjával egyet, de hát a vélemény szabad. És ezeket a véleményeket a Magyar Szó az elmúlt 25 év alatt mindig megjelentette. Lehet, hogy minden írása nem került fel a honlapra, de ez elsősorban belső szervezési mulasztásnak az oka lehetett, nem pedig egy direktíva. Sokszor az én írásaim is kimaradtak, pedig ennél a lapnál dolgozom. Nem 25, hanem 35 éve.
Tehát, Purger Tibor egy olyan ember, aki 25 éven át folyamatosan ingyen dolgozott az újvidéki Magyar Szó napilapnak.
Ő azt állítja, hogy a Magyar Szó a hatalom kiszolgálója. Lehet. De melyik hatalomé? Ugyanis Purger is kiszolgált egy hatalmat (nem akarok utalni a múlt század nyolcvanas éveire), minek köszönve térségünkből elegánsan eltávozhatott, majd ott szolgált ki különböző hatalmakat. És ez sem baj, számomra az a baj, amikor maga körött mindenkit azzal vádol, amit ő is simán tett, és tesz a mai nap is.
Kókai Péter sem szolgált ki semmilyen hatalmat. Ma arról beszélünk, hogy a Magyar Szó vezetősége átszervezés örve alatt elbocsájtott néhány embert, Purger szerin „idén augusztusban a legkiválóbb munkatársak egész sorát hozták lehetetlen helyzetbe. Ilyen csoportos kirúgásra még az egykori párt sem ragadtatta el magát.” Nem tudom, melyik egykori pártra gondol, mert ha arra, amelynek Purger is, Erdélyi Károly is volt a szolgája, akkor arról azt mondhatjuk, hogy valóban nem volt. Csupán egy kis Sziveri, egy kis Mák, Kiss Erzsi áthelyezve… Kedves Tibor, a Magyar Szó fennállásának történetében a legtömegesebb elbocsájtás Kókai Péter főszerkesztése alatt történt. Harmincöt, értsd 35 ember került akkor a listára munkafölöslegként, közöttük Gyarmati József és Kollárs István deszkfőnökök, kiváló újságírók, lektorok, tördelők. Az ellen, amit akkor Kókai Péter és Mihók Rudolf, mint igazgató Józsa László igazgatóbizottsági elnök asszisztálásával véghezvitt, az semmi. Az volt a Magyar Szó valódi kálváriája, érvágása. Sokan tiltakoztunk ellene, érdekes módon washingtoni tiltakozást ezzel kapcsolatban nem olvastam, és akkor új honlap sem indult, és új Magyar Szó sem. (Ugyanis Purger távolléte alatt már volt példa új dolgokra, például Új Hét Napra, meg Szabad Hét Napra…)
Abban az időben hagytuk magára a szórványban élő vajdaságiakat is. A Vajdaságban élő magyarok felét. Tette ezt Kókai azzal a szándékkal, hogy a hangsúlyt Zentára, Szabadkára, Magyarkanizsára, Topolyára helyezze. Biztosan az eredeti elképzelése az volt, hogy a Magyar Szó szerkesztőségét Szabadkára vagy Zentára helyezze át teljes egészében, de nem sikerült neki (vagy munkaadóinak, mert kétlem, hogy az ötlet az ő fejéből pattant volna ki, ő csak szolgált, ahogy most is teszi). És mi van a nyomdával, mi van a Magyar Szó újvidéki székházával? Hát itt már felmerültek bizonyos kérdések. Meg aztán az egész ügy miatt a vajdasági magyar értelmiség nagy része igen erélyesen tiltakozott, közöttük a nemrég elhunyt Gerold László is.
De lépjek tovább. Erkölcsről beszélni nem tudok azzal az emberrel, aki jobb pozíció, jobb fizetés érdekében egyik napról a másikra, szó nélkül távozik a szerkesztőségből, szerkesztőként faképnél hagyva kollégáit. Majd politikai karriere nem úgy alakult, ahogy elképzelte, és csapódott ide, oda, vissza a Magyar Szóhoz, ahol különböző kiváltságokat élvezett mindvégig, annak ellenére, hogy bármilyen bűntudatot érzett volna. Mellesleg főszerkesztő-helyettesként sem a főszerkesztő választotta meg, hanem saját politikai köre nyomást gyakorolva a főszerkesztőre. Bajtai Kornélról beszélek.
Úgy gondolom, hogy már túl hosszú vagyok, ezért még csupán egy dolgot említek meg. A kamerákat. A Magyar Szó bejáratánál Újvidéken már Kókai ideje alatt fel lettek szerelve. Sokan, jómagam is tiltakoztunk ellene, ahogy tiltakoztunk annak idején is, és most is a beléptető kártyák ellen. Ha kell, én is tudok küldeni rengeteg fotót erről.
Mellesleg tudomásom szerint egyik amerikai szerkesztőségben sincsenek megfigyelő kamerák. Ezt a számomra nagy ökörséget mi találtuk ki azzal a céllal, hogy az amerikaiaknak eladjuk.
Remélem jó biznisz lesz.

Németh Zoltán

P.S. Írhattam volna még sok mindenről, és írok is, ha a Szabad Magyar Szó (mellesleg a fejléc lopott) vevő rá. Megteszem, talán még ingyen is. A 25 évet nem ígérem. Annyi időt már nem hiszem, hogy élek. Nektek viszont kívánom.
Éljen a sajtó- és véleményszabadság!
Ja, és Pressburger „szégyenletes kirúgását” ki is végezte el, és miért?
Valóban éljen a sajtószabadság!
(A levelet teljes egészében, változtatás nélkül közöltük – a szerk. megj.)

(Szabad Magyar Szó, 2016. október 24.)