A Szabad Magyar Szó közli Németh Zoltánnak, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének az új, online közéleti fórum indulása alkalmából a szerkesztőséghez címzett levelét.
Németh Zoltán levele
Tisztelt Szabad Magyar Szó!
Gratulálok!
Ez valóban jó húzás volt, 1956 évfordulóján indítani egy teljesen szabad, minden politikai és anyagi hatalomtól független honlapot! Nem tudom kinek a fejéből pattant ki az ötlet, de sejtem.
Bravó! Ahhoz is gratulálok, hogy a vajdasági Magyar Szó szerkesztőségében, ha egy pillanatra is, de pánikot okoztatok. Megnyugtatlak benneteket, pánik nem volt, a gondok pedig azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Meg is tettük.
Én nem pontokba foglalom gondolataimat (mint annak idején, nem 1956-ban, hanem jóval korábban tette volt Kossuth Lajos, ma meg Purger Tibor), hanem egyszerűen megírom azokat. Akinek van türelme, végigolvassa, akinek pedig van SZABAD sajtója, leközli.
Először is gratulálnom kell Purger Tibornak, hogy 25 éven át teljesen ingyen és bérmentve dolgozott a Magyar Szónak. Hát ezt a Szabad Magyar Szó olvasói biztosan meg is tapsolják, de tudomásom szerint azért voltak itt némi tiszteletdíjak, amelyeket a szülők kaptak meg, meg aztán voltak itt némi, aránylag költséges akkreditációk is. De hagyjuk a piszkos anyagiakat.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Purger Tibor írásait nem olvastam az elmúlt 25 év alatt nagy figyelemmel és érdeklődéssel. Nem mindig értettem gondolatmenetével, álláspontjával egyet, de hát a vélemény szabad. És ezeket a véleményeket a Magyar Szó az elmúlt 25 év alatt mindig megjelentette. Lehet, hogy minden írása nem került fel a honlapra, de ez elsősorban belső szervezési mulasztásnak az oka lehetett, nem pedig egy direktíva. Sokszor az én írásaim is kimaradtak, pedig ennél a lapnál dolgozom. Nem 25, hanem 35 éve.
Tehát, Purger Tibor egy olyan ember, aki 25 éven át folyamatosan ingyen dolgozott az újvidéki Magyar Szó napilapnak.
Ő azt állítja, hogy a Magyar Szó a hatalom kiszolgálója. Lehet. De melyik hatalomé? Ugyanis Purger is kiszolgált egy hatalmat (nem akarok utalni a múlt század nyolcvanas éveire), minek köszönve térségünkből elegánsan eltávozhatott, majd ott szolgált ki különböző hatalmakat. És ez sem baj, számomra az a baj, amikor maga körött mindenkit azzal vádol, amit ő is simán tett, és tesz a mai nap is.
Kókai Péter sem szolgált ki semmilyen hatalmat. Ma arról beszélünk, hogy a Magyar Szó vezetősége átszervezés örve alatt elbocsájtott néhány embert, Purger szerin „idén augusztusban a legkiválóbb munkatársak egész sorát hozták lehetetlen helyzetbe. Ilyen csoportos kirúgásra még az egykori párt sem ragadtatta el magát.” Nem tudom, melyik egykori pártra gondol, mert ha arra, amelynek Purger is, Erdélyi Károly is volt a szolgája, akkor arról azt mondhatjuk, hogy valóban nem volt. Csupán egy kis Sziveri, egy kis Mák, Kiss Erzsi áthelyezve… Kedves Tibor, a Magyar Szó fennállásának történetében a legtömegesebb elbocsájtás Kókai Péter főszerkesztése alatt történt. Harmincöt, értsd 35 ember került akkor a listára munkafölöslegként, közöttük Gyarmati József és Kollárs István deszkfőnökök, kiváló újságírók, lektorok, tördelők. Az ellen, amit akkor Kókai Péter és Mihók Rudolf, mint igazgató Józsa László igazgatóbizottsági elnök asszisztálásával véghezvitt, az semmi. Az volt a Magyar Szó valódi kálváriája, érvágása. Sokan tiltakoztunk ellene, érdekes módon washingtoni tiltakozást ezzel kapcsolatban nem olvastam, és akkor új honlap sem indult, és új Magyar Szó sem. (Ugyanis Purger távolléte alatt már volt példa új dolgokra, például Új Hét Napra, meg Szabad Hét Napra…)
Abban az időben hagytuk magára a szórványban élő vajdaságiakat is. A Vajdaságban élő magyarok felét. Tette ezt Kókai azzal a szándékkal, hogy a hangsúlyt Zentára, Szabadkára, Magyarkanizsára, Topolyára helyezze. Biztosan az eredeti elképzelése az volt, hogy a Magyar Szó szerkesztőségét Szabadkára vagy Zentára helyezze át teljes egészében, de nem sikerült neki (vagy munkaadóinak, mert kétlem, hogy az ötlet az ő fejéből pattant volna ki, ő csak szolgált, ahogy most is teszi). És mi van a nyomdával, mi van a Magyar Szó újvidéki székházával? Hát itt már felmerültek bizonyos kérdések. Meg aztán az egész ügy miatt a vajdasági magyar értelmiség nagy része igen erélyesen tiltakozott, közöttük a nemrég elhunyt Gerold László is.
De lépjek tovább. Erkölcsről beszélni nem tudok azzal az emberrel, aki jobb pozíció, jobb fizetés érdekében egyik napról a másikra, szó nélkül távozik a szerkesztőségből, szerkesztőként faképnél hagyva kollégáit. Majd politikai karriere nem úgy alakult, ahogy elképzelte, és csapódott ide, oda, vissza a Magyar Szóhoz, ahol különböző kiváltságokat élvezett mindvégig, annak ellenére, hogy bármilyen bűntudatot érzett volna. Mellesleg főszerkesztő-helyettesként sem a főszerkesztő választotta meg, hanem saját politikai köre nyomást gyakorolva a főszerkesztőre. Bajtai Kornélról beszélek.
Úgy gondolom, hogy már túl hosszú vagyok, ezért még csupán egy dolgot említek meg. A kamerákat. A Magyar Szó bejáratánál Újvidéken már Kókai ideje alatt fel lettek szerelve. Sokan, jómagam is tiltakoztunk ellene, ahogy tiltakoztunk annak idején is, és most is a beléptető kártyák ellen. Ha kell, én is tudok küldeni rengeteg fotót erről.
Mellesleg tudomásom szerint egyik amerikai szerkesztőségben sincsenek megfigyelő kamerák. Ezt a számomra nagy ökörséget mi találtuk ki azzal a céllal, hogy az amerikaiaknak eladjuk.
Remélem jó biznisz lesz.
P.S. Írhattam volna még sok mindenről, és írok is, ha a Szabad Magyar Szó (mellesleg a fejléc lopott) vevő rá. Megteszem, talán még ingyen is. A 25 évet nem ígérem. Annyi időt már nem hiszem, hogy élek. Nektek viszont kívánom.
Éljen a sajtó- és véleményszabadság!
Ja, és Pressburger „szégyenletes kirúgását” ki is végezte el, és miért?
Valóban éljen a sajtószabadság!
(A levelet teljes egészében, változtatás nélkül közöltük – a szerk. megj.)
*

Németh Zoltán

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése