Egy csodálatos női arc Ali rózsakertjében

Budapesten a Magyar Hírlap című napilap közli Szabó Palócz Attila írását Egy csodálatos női arc Ali rózsakertjében címmel.

*

Egy csodálatos női arc Ali rózsakertjében

Retteghy Margit szeméből nem közönséges intelligencia csillog, sima homloka pedig nyilvánvalóan mutatja, hogy a tiszta és fehér homlok mögött van valami szokatlan és érdekes

Szokatlan, furcsa, egymáshoz nehezen illeszthető embereket kötnek össze olykor az apró kis rejtett történetek. Sokszor nem is gondolnánk, hogy a bennük feltűnő nevek akár egy lapon – egymás mellé sorakoztatva a rovátkákban – említhetőek lennének. Egy kicsit ilyen a mára felettébb sajnálatos módon a köztudatunkból is jószerivel kikopott, elfelejtett színésznő – akinek nevét a Magyar Színházművészeti Lexikon sem jegyzi, de nem említi a Wikipédia sem az interneten –, Retteghy Margit története is. „Téli éj. A sötétségben hull a hó. Hullong nagy pelyhekben, némán, szünetlenül. Két lépésnyire nem látni.

És a sötét havazásban egy ember botorkál. A feje a nyaka közé van húzva. Se kalap, se süveg rajta, se télikabát. Megy-megy, mint a részeg. A hó a hajára hull és olvadoz rajta. Rogyadozó inakkal botorkál a hóesésben, az útrejtő éji világban.

De im megdöbbenve áll meg: a sötét magasban, a hullongó pelyheken át, öles nagyságu, kékesfehér kereszt világlik feléj” – Gárdonyi Géza (1863–1922) nyitó sorai ezek az Ali rózsás-kertje című elbeszéléséből, amely a Messze van odáig című kötetében jelent meg. A történetet Damó Oszkár (1886–1927) dolgozta át dialógusokra, és írt belőle izgalmas forgatókönyvet. S ugyancsak ő volt az, aki 1913-ban – immár a film rendezőjeként – Kunduradsi varga feleségének szerpét Retteghy Margitra osztotta. Ez még csak a második filmje volt az akkor huszonhét éves rendezőnek, aki az előző esztendőben lett a az Astra Filmgyár főrendezője. Habár 1914–től haditudósítóként dolgozott, túl sokat mégsem utazgatott a kontinens harcterein, ugyanis 1915-ből két alkotást is találhatunk a filmográfiájában: a Göre Marcsa lakodalmát és a Barlanglakókat. Tehát, ha ezeket is volt ideje rendezőként leforgatni, vágni és pátyolgatni, akkor túl sokat harcközelben, frontközelben nem nagyon lehetett. Pályafutásnak is szokatlan volt ugyanebben az időszakban Retteghy Margité, akit száz évvel ezelőtt, az 1916. május 25- i számához választott címlaplánynak (lásd fenti képünket) a Színházi Élet című lap. A huszonkettes számozású kiadvány tulajdonképpen egy tematikus szám volt, amelyben a Buda-temesvári társulat kapott bemutatkozási lehetőséget. Ennek volt kiemelkedő, megbecsült tagja Retteghy Margit. Első helyen említette őt a lap szerzője is a hevenyészett, ötletszerű felsorolásában: „...a népoperai esték megmutatták és most már néhány budai este is meg-mutatta, hogy milyen társulata van az idén Budának és Temesvárnak. A legjobb és legtehetségesebb nevek sorakoznak itt egymás mellé. Ötletszerűen, ahogy eszünkbe jutnak, soroljuk fel őket röviden. Retteghy Margitról e számunk más helyén esik szó...” Ezen a bizonyos más helyen pedig ezt olvashatjuk a művésznőről: „E héten a címoldalon egy feltűnően érdekes és intelligens női arcot lát az olvasó. A legtöbb ugynevezet beauté-arcnak az a hibája, hogy nem mond semmit. Ez a bájos és finom arc sokat mond. Szép szeméből nem közönséges intelligencia csillog, sima homloka pedig nyilvánvalóan mutatja, hogy a tiszta és fehér homlok mögött van valami szokatlan és érdekes.

Pályafutásnak valóban szokatlan és érdekes a Retteghy Margit pályafutása. Regénynek is romantikus az ősi famíliából származó erdélyi gentry-leány története, aki serdülő bakfis korában figyelemreméltó novellákat irt a kolozsvári és fővárosi lapokba. Aki ezeket az írásokat olvasta, figyelni kezdett: itt egy érdekes egyéniség indul.

Most Sebestyén Géza buda-temesvári színtársulatnak a tagja. Néhány alakítása sokáig emlékezetes lesz Temesváron. Az »Egy test, egy lélek«-ben, a Táncosnő címszerepében, a Tájfun Kerner Ilonájában, a Boszorkányban, mint Zoraya pompás alakításokat adott. Most a budai közönség előtt fogja megmutatni, mit tud. De tudomásunk szerint ősszel már nem megy vissza Temesvárra. Egy pesti színház itt fogja marasztani.” Retteghy Margit a kor körülrajongott színésznője volt Budapesten is, arcképét képes levelezőlapokra nyomtatták, amelyek némelyike még ma is rendszeresen feltűnik internetes aukciókon. Írt, játszott színpadon és filmen egyaránt, sokoldalú tehetségként ismerte meg őt a publikum, távolról sem meglepő hát, hogy olyan nevekkel hozta össze a sors életében, akikről így, száz esztendő távlatából talán nem is gondolnánk, hogy valaha is találkozhattak vele, vagy keresztezte volna egymást az életútjuk. Az első világégés, vagyis a Nagy Háború időszaka volt azonban 1916, amikor az őt ábrázoló fotográfia megjelent a Színházi Élet címlapján, szinte természetesnek mondhatjuk tehát, hogy az újság hetedik oldalán így kesergett – panaszát mégis humorba ojtva – rímbe szedett kis szösszenetében egy meg nem nevezett szerző: „Egy táncosnőtől ilyen / Levelet kapok: / Szövet, posztó, selyemhiányról / Írnak a lapok. / További anyagpótlásra / Nincsenek alapok. / Ezen alap-ok / Miatt azon nézeten vagyok, / Hogy hetente kétszer / Legyenek ruhamentes napok”.

(Magyar Hírlap, 2016. október 22.)