Új TV Symposion és más történetek

A Hét Nap közli Szabó Palócz Attila cikkét Új TV Symposion és más történetek címmel, amelyben az Új Symposion 1983-as ügyével összefüggésbe hozható, most előkerült magyarországi belső elhárítási, III/III-as dokumentumokat dolgozza fel.

*

Új TV Symposion és más történetek

Hogyan figyelte meg a III/III-as ügyosztály az Új Symposion folyóirat tevékenységét, és a Sziveri János vezette szerkesztőség 1983-as szétverését? (6. rész)

„NEM A MI UTCÁNKBAN: Ezen a bizonyos október 10-én tehát a Szerb Nemzeti Színház bemutatta Jovan Radulović darabját, a Golubnjačát, Dejan Mijač rendezésében. Nem voltam ott a bemutatón, ahogy a következő nyolc-kilenc újvidéki reprízen sem, akárcsak a több tíz belgrádi vendégjátékon sem: Mijač Golubnjačája valahogy megfoghatatlan maradt számomra, vélhetően azért, mert túl távol éltem akkoriban, még ha rendszeres vendég is voltam itt, de hát ez van, nem sikerült összeegyeztetnünk az óráinkat és a naptárainkat, vagy mi a fene történhetett. Akárhogy legyen is, a bemutató sikeres volt, és hamar megjelentek az első színikritikák, többnyire pozitívak, majd egyszeriben… egyszeriben egy Ismeretlen Valaki (a legtöbben Dušan Popovićra, az akkori kiskirályra, a tartományi kommunista élvonal mára már teljesen elfeledett üdvöskéjére gyanakszanak) megállapította, hogy ajóédesanyját, hát ebben a Golubnjačában »felélednek a nacionalizmus árnyai«, meg hát ez a mind gyanúsabb közönség is itt settenkedik körülötte, és »valami furcsa hangulatot gerjeszt«. Nem mehet ez így, elvtársak, legalábbis nem a mi utcánkban! A »szubjektív erők«, a korszellemmel összhangban, megtették a »határozott társadalmi lépéseket«, s az előadást gyorsan elmarasztalták, mint például a »legsötétebb reakciós elemek tevékenységét«; mindenkinek, aki Újvidéken és Vajdaságban kommunistának vallotta magát, rituálisan el kellett ítélnie a darabot és az előadást, megfosztva még csak annak a lehetőségétől is, hogy kifogásként arra a triviális tényre hivatkozzon, hogy nem látta/olvasta a művet. Te csak foglalj szépen állást, elvtárs, s aztán ne nagyon aggódj, van, aki nézzen is, olvasson is helyetted…” – így írt hát Teofil Pančić, az ismert szerb publicista, a Vreme című belgrádi hetilap 2012. október 11-i számában, a Kraška jama usred Novog Sada című cikkében a Golubnjača című előadás harminc esztendővel korábbi, 1982-es bemutatójáról a három évtizedes jubileum apropóján. S hála a korabeli vajdasági magyar politikai elitnek, a produkció által, vagy talán csak körülötte gerjesztett indulatokat, botrányt és felháborodást sikeresen összemosták az Új Symposion című folyóirat akkori szerkesztősége, vagyis a Sziveri János fő- és felelős szerkesztő, illetve munkatársai, közvetlen környezete ellen vezetett kampánnyal, és az ügyükben lefolytatott „kirakatperrel”.

Szépen igazolta ezt számunkra a sorozatunk korábbi részeiben ismertetett, a Magyar Szó szerkesztőségében 1983. március 21-i datálással készült belső jelentés is, amelynek anonimitásba burkolódzó szerzője ezt a címet adta: A művelődési rovat eszmei-politikai problémái. Mint egy ilyen cím már önmagában is jelzi – főleg a korabeli viszonyok ismeretében –, a politikai megbélyegzés, lejáratás, félreállítás eszköze volt ez, s felért egy feljelentéssel (talán már az ítélettel is…), hiszen az alkalmatlanság, politikai éretlenség és érzéketlenség bélyegét néhány könnyűszerrel előcitálható frázissal akkoriban a kelleténél is jóval egyszerűbb volt visszavonhatatlanul rásütni bárkire. Így járt hát az Új Symposion szerkesztősége, amelyet Sziveri János fő- és felelős szerkesztővel az élén 1983. május 9-én váltottak le, és így járt Mák Ferenc is, aki akkoriban még a Magyar Szó gyakornoka volt, s onnan 1983. június 14-én rúgták ki. Mindezt láttuk már tehát az eddigiekben is…

Időközben azonban nemcsak a tartományi pártvezetés figyelte élénken az eseményeket, hanem a magyarországi belső elhárítás, vagyis a Belügyminisztérium hírhedt III/III-as Csoportfőnöksége is, különösképp akkor, amikor Budapesten, Szegeden és más városokban a Magyar Írószövetség tagjai aláírásgyűjtést kezdeményeztek volna az Újvidéken leváltott szerkesztőség támogatására. Ez már Magyarországon is belső ügy volt, a Symposion-botrány tehát átnyúlt az országhatárokon! Intenzív megfigyelés folyt 1983 május végétől június közepéig, mire az aláírásgyűjtést, illetve a tervezett petíció hivatalos kiadását, létrejöttét sikerült meghiúsítani. A Mészáros Béláné rendőr alezredes, alosztályvezető aláírásával 1983. május 31-én kelt, kilencvenhármas számú, szigorúan titkos minősítésű, különösen fontos megjelölésű napi jelentésben az alábbiakat olvashatjuk:

„K. Csaba /»F« do./ és »FIÚ« /b. ny./ aláírattak »SZERVEZŐ«-vel /b. ny./ egy – a Magyar Írók Szövetségének szóló – levelet. A levél a jugoszláviai Uj Symphosion című folyóirat közelmúltban leváltott szerkesztőségének érdemeit méltatja, amelyeket a magyarországi kultúra megismertetésével szereztek a szerkesztők.

Intézkedés:

– az információ további pontosítása;

– az ellenőrzés folytatása”.

Ekkor tehát a megfigyelés még intenzívebbé tételéről intézkedett azoknak a korabeli dokumentumoknak az egyik aláírója, amelyeket én nemrég a budapesti Hamvas Intézet munkatársaitól kaptam meg. Ezek az ügynöki jelentések mindeddig nem voltak ismertek a nyilvánosság előtt – titkosításukat csak 2002-ben oldották fel június 29-i pecséttel –, tehát ezek tartalmát és az ügynöki, besúgói jelentések irányát, illetve az ezek nyomán foganatosított lépéseket Csorba Béla és Vékás János sem ismerhette, amikor összeállította A kultúrtanti visszavág címen közreadott, az Új Symposion történetét és elsősorban a laphoz köthető különböző botrányokat feldolgozó dokumentumgyűjteményét. Mint a kiadvány alcíme jelzi is: A Symposion-mozgalom krónikája (1954–1993). Ennek a kötetnek két változata ismert, az első 1993-ban jelent meg, a Sziveri-féle szerkesztőség leváltásának tizedik évfordulójára időzítve, tehát május 9-ére datálva, kéziratként megjelölve, sokszorosított, helyenként igencsak nehezen olvasható technikai kivitelben. „Készült száz számozott példányban.” Az enyém ennek értelmében a sorrendben nyolcadik darab Csorba Béla és Vékás János sajátkezű aláírásával. A második változat egy évvel később, 1994-ben készült, immár értékelhető nyomdai minőségben, Tóthfaluban, a Logos grafikai műhelyben. Ezzel a megjelöléssel: „Készült az 1993 májusában megjelent szamizdat-kiadvány bővített változataként az Illyés Alapítvány támogatásával”.

A Symposion története azonban ekkorra már két részre szakadt. Ahogy a kötet is jegyzi:

„1992. december 6.

Veszprémben megjelent az Ex Symposion 1-2. (október-novemberi) száma. A laphoz mellékelt röpcédulán közlik az olvasóval, hogy a szerkesztők többsége katonaszökevény, és korábban valamennyien szerkesztették az Új Symposion című újvidéki folyóiratot.

Szerkesztik: Balázs Attila (főszerkesztő-helyettes), Bozsik Péter (főszerkesztő), Horváth Ottó, Kalapáti Ferenc, Ladányi István (olvasószerkesztő). Munkatársak: Vojislav Despotov, Losoncz Alpár, Thomka Beáta, Tolnai Ottó. Tervezőszerkesztő: Fenyvesi Ottó.

1993. május

Veszprémben megjelent az Ex Symposion 3-4. (Danilo Kišnek szentelt) száma. Szerkesztette: Tolnai Ottó. […]

1993. december

Az ÚS ismét Symposionra változtatta a nevét, s hosszú szünet után a Soros Alapítvány támogatásával megjelentette az 1993. évi első, úgynevezett Anti-Európa számát.” A Forum kiadóházból kivált, s immár az „Új” előtagját elhagyva megjelent Symposion fő- és felelős szerkesztője Papp p Tibor (sic!; akkoriban még ebben a formában jegyezte a nevét), a folyóiratot kiadó civilszervezetnek, a Symposion Polgárok Egyesületének pedig – sokadmagammal – jómagam is az egyik alapító tagja voltam. Tíz évvel a Sziveri-féle szerkesztőség leváltása után tehát Új Symposion – ahogy azóta sem! – már nem létezett. Tekinthetjük ez akár hosszú távú következménynek, illetve szigorú figyelmeztetésnek is a jelenre, a jövőre nézve.

Az 1983-as ügy részleteit – ahogy a közvélemény nagy része – én is 1988-1989-ben kezdtem megismerni, amikor elkezdődött az akkor leváltott szerkesztőség úgynevezett rehabilitációs folyamata. Sajtó- és tribünviták, kínos személyeskedések és még kínosabb magyarázkodások ciklusa, másfelől pedig síri (s ma már tudjuk: a sírig tartó…) csend azok részéről, akiknek akkor már végképp meg kellett volna szólalniuk… Akkor vagy később. Vagy talán már jóval korábban is. A világra épp eszmélő, és egyre nagyobb érdeklődéssel figyelő középiskolásként pedig én akkor már olvastam az Új Symposiont, sőt publikáltam is benne, tehát, ha közvetve is, de valamilyen szinten érintett lettem akaratomon és minden jobb szándékomon kívül is.

Időközben Új TV Symposion címmel az Újvidéki Televízió 1987. október 13-án, a hasonló tematikájú művelődési műsorainak sorozatában adást sugárzott a folyóiratról. Ez még a VHS-éra hőskora volt, de ennek köszönhetően legalább így, huszonkilenc esztendő távlatából is pontosan tudhatom, hogy hol voltam és mit csináltam – még mindig csak tizenhat évesen! – aznap este. A műsort ugyanis videóra rögzítettem, tehát ott ültem a készülék előtt, s habár a szalag időközben jelentősen károsodott, az akkor készült felvételt később digitalizáltam. Biztosan megvan ez sokkal jobb minőségben is a tévé archívumában… Ahogy sorozatunk előző részéhez kapcsolódva az újvidéki Ifjúsági Tribünön 1988. november 9-én az Új Symposionról megtartott vitaesten készült hangfelvétel fájljait, úgy most ezt a tévéműsort is elhelyeztem az erre az alkalomra felfrissített blogban, s immár bárki számára elérhető a Szpray.blogspot.hu/2016/10/uj-tv-symposion-az-ujvideki-televizio.html internetes címen. A maga módján kordokumentum is ez ma már.

Jó szórakozást kívánok hozzá mindenkinek!

(Hét Nap, 2016. október 26.)

Az 1983. május 31-én kelt, 93-as számú napi jelentés Mészáros Béláné rendőr alezredes, alosztályvezető aláírásával