A Közös (s)íróasztalunk című blog közli a Családi Kör néhány héttel korábban publikált Korhecz-interjúját.
*
Lavina 1.0
Bízom benne, hogy valóságos lavina lesz abból, amit Korhecz Tamás a Családi Körnek adott, 2015. április 16-án megjelent (XXVI. évfolyam, 16. szám) interjúja elindított.
Íme:
Furcsa magyar szelek fújnak (1. rész)
Dr. Korhecz Tamás nyitott sisakkal
Elmaradt az elnöki kulcsátadás, a búcsúpuszi és a baráti kézfogás – Korhecz Tamásra hirtelen semmi szüksége a politikumnak – A leprást gyógyítják, Korheczot meg kerülik – Kirúgott szakemberek, eltávolított bútorok jelezték, hogy a VMSZ Magyar Összefogás listája átvette a hatalmat a VMSZ Magyar Összefogás listájától – Ki veszít többet Korhecz kilúgozásával: ő, vagy a magyar közösség? – Megszűnt a civil testület, árnyékban a civil stratégia
A vajdasági magyar politikai elitnek most két szellemileg fölkészült és bizonyítottan markáns vezéralakja van: Pásztor István és Korhecz Tamás. Vagy: Korhecz Tamás és Pásztor István. Dr. Korhecz Tamás a jogtudományok doktora, egyetemi tanár főleg itthon és egy kicsit külföldön. Tíz esztendeig volt tartományi kisebbségügyi titkár (miniszter), majd az elmúlt négy évben a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Fölépített egy nagyon hatékony MNT-t. Jó káderekkel, gazdag tartalommal, bámulatos szervezettséggel. Amikor már minden sínen volt – bejelentette, hogy semmiképpen sem vállal még egy megbízatási időt. Tavaly november derekán vett búcsút az MNT-től. Korábban sokat szerepelt a sajtóban, de négy hónapja nem nyilatkozott. Azt hittem, önkéntes hallgatásba burkolózott. Nem. Senki sem volt többé kíváncsi a véleményére. A Családi Kör és jómagam igen. Remélem, a kedves Olvasók is. Az elmondottak magyarázatot adnak sok mindenre. Otthonában beszélgettünk.
• Amikor átvetted az MNT-t, az elődöd, Józsa László egy sajtótájékoztatón odaadta az MNT kulcsát. Te ezt az alakuló ülésen vagy másutt nem adtad át utódodnak, Hajnal Jenőnek...
– A kulcsátadást-átvételt, amit a Józsa Lászlóval megejtettünk, én kezdeményeztem. Legyen egy ilyen jelképes átadás-átvétel, s történjen egy sajtótájékoztatón. Józsával olyan viszonyunk volt, hogy ez a gesztus teljesen normálisnak tűnt. Az újonnan megválasztott elnök ilyen jellegű sajtótájékoztatót, kulcsátadást nem javasolt.
• Az alakuló ülésen nem voltál ott, ami sokunkat meglepett. Kaptál meghívót?
– Kaptam meghívót, de az egyetemi kötelezettségeim miatt nem voltam Szabadkán, s ezért nem mentem el.
• Valóban nem tudtad átcsoportosítani az idődet, vagy nem is akartad?
– A jelöltállítási folyamat, a választási kampány – az annyira nélkülem történt, annyira az én beavatásom nélkül, hogy úgy éreztem, nem szükséges fölrúgni a kötelezettségeimet. Nem volt ebben semmilyen sértődöttség, sem jelképes jelzés. Ha Szabadkán lettem volna, biztosan elmegyek. Semmilyen fönntartásom nem volt ezzel kapcsolatban. Egyébként azon felül, hogy meghívtak oda, nem mondtak semmit, hogy ott bármit tennem kell. Tehát hogy akár kulcsot átadni, akár valami köszöntőfélét mondani. Semmilyen szerepem nem volt. Azért, hogy ott üljek a többi vendéggel, nem akartam lemondani az óráimat.
• Azóta bejársz az MNT irodáiba?
– Nem. Nagyon érdekesen alakultak a dolgok, miután lezajlottak az októberi MNT-választások, ahol a Magyar Összefogás lista elsöprő győzelmet aratott. Úgy váltam el a tisztségemtől, úgy léptem ki ebből a történetből, hogy a VMSZ elnöke és az MNT elnöke azt mondta, hogy kellek én még ebben a munkában. Ha nem is frontemberként. Én is fölajánlottam ingyen és bérmentve azt a tudást és tapasztalati tőkét, amivel rendelkezem politikai vezetőként, jogászként, egyetemi tanárként. Egyetértettek vele akkor.
• Így a szép. Korrekt...
– Nono! Ennek ellenére az történt, hogy engem 4 hónapja, amióta megtörtént az átadás/átvétel, egyetlenegyszer sem hívtak meg, hogy véleményt cseréljünk, hogy megbeszéljük, hogy most az MNT-ben mi történik, mi történjen, mi erről a véleményem, merre menjen a dolog, (mély sóhaj) mi a javaslatom ezzel kapcsolatban. Esetleg kidolgozzak valamit, ami megoldás egy problémára. Ez tény. Azóta Hajnal Jenővel nem beszéltem egyszer sem, Lovas Ildikóval nem beszéltem egyszer sem. Köszöntem, amikor találkoztunk az utcán, a színházban. Ennyi volt. Pásztor Istvánnal pedig egyszer beszéltünk nemrég, de más témáról volt ez a beszélgetés. Tehát gyakorlatilag én egy persona non grata, azaz nemkívánatos személy, egy leprás ember lettem a VMSZ és az MNT szemében. Annak ellenére ahogyan elváltunk, és én semmit nem tettem sem a nyilvánosságban, sem a nyilvánosság mögött, hogy engem bárki ilyen szempontból mellőzzön. Ennyire ne legyen igénye a folyamatosságra.
• Még interjút sem adtál, halogattuk...
– Nem pusztán rajtam múlott. Hogy, hogy nem: én teljes mértékben ki lettem lúgozva a médiaszférából is! A Vajdasági RTV-ben volt olyan eset, amikor megkérdeztek. Más nem. Az MNT által alapított médiumokban jóformán a nevemet sem lehetett leírni. Ha valaki azt hiszi, hogy engem ez sért: téved. Nem sért. Annyit szerepeltem a médiában az elmúlt 15 évben, hogy ha az életem végéig egyszer sem, akkor is nagyon sok volt. Egy érdekes dolog: 2014-ben szinte egész éven át vezettem az MNT-t, és egy évértékelőt nem kér tőlem senki, hogy valamilyen módon reflektáljak az elmúlt évre.
• Igaz-e, amit egyik MNT-ben dolgozó barátom mondott, hogy még az irodád bútorát is kitakarították, hogy semmi se emlékeztessen rád? Nekem hihetetlen.
– Pedig igaz! A bútorok igazából nem számítanak. Azt hitték, hogy ezeket én vásároltam, közben elődeimtől, Józsa Lászlótól, Pásztor Bálinttól, meg Varga Lászlótól maradt az irodámban. Sok barátom van még most is a hivatalban és az MNT-ben, tehát akarva-akaratlanul tudom, hogy ott mi történik. Valóban kisöpörték a bútorokat, kisöpörték a könyveket. Valami olyan nagytakarítás folyt, ami szerintem szóra érdemes sem lenne, ha nem söpörtek volna ki embereket. Számomra ez utóbbi a legnagyobb fájdalom az elmúlt időszak vonatkozásában. Azt tartom a legsérelmesebbnek, hogy a főállásban levő embereknek közel a felét kisöpörték. Megköszönték nekik a munkájukat, és ezeknek a többsége utcára került. A Magyar Összefogáshoz tartozó emberekről beszélünk, VMSZ-esekről beszélünk, akik gyakorlatilag valamilyen női szeszély miatt így jártak. Volt munkáltatójukként mondom: jó vagy kiváló munkaerők voltak, akik nagyon fegyelmezetten végezték a munkájukat. Úgy kellett hirtelen távozniuk, hogy mindannyian szerették volna folytatni a munkájukat. Nem arról volt szó, hogy valaki nem akar együttműködni az új elnökkel és elmegy. Szó sincs erről, hiszen ugyanaz a magyar politikai opció győzött. Még csak nem is takarékossági okból bocsátották el őket, mivel pénz van az MNT-ben. Sose volt annyi, mint most. Tele kasszát, rengeteg pénzt hagytam ott! Szándékosan nem költöttem júliustól. Tudtam, hogy az év vége felé veszi át az új elnök a hatalmat, ne legyen üres a kassza. Plusz annyira megnövekedtek a támogatások Magyarországról, hogy sose volt ennyi pénz a költségvetésben. Tehát gazdasági okai az emberek ilyen kitakarításának, a tisztogatásnak nem voltak.
• Említsünk meg néhány frontembert, akik a projektumokat nagyszerűen alapozták s valósították meg: Várkonyi Zsolt, Lengyel László, Sós Mihály, Joó Horti Lívia...
– Olyan minőségi emberekről van szó, akik szakmailag és szorgalomban kiváló emberek voltak, vagy jók. Ez nem csupán emberileg védhetetlen. Amikor történik egy kormányváltás Szerbiában, a közigazgatásban foglalkoztatottak 90-95 százalékát nem érinti a változás. Nem szokás a közigazgatást kisöpörni. Éveken át építettük a közigazgatási kapacitásunkat, hogy tudjunk a közösség érdekében cselekedni. Nem öncélúan építettük. Itt a nagy vágást a sajátjaink között végezték. Igazából ezt ésszerű módon nem lehet magyarázni. Nem arról van szó, hogy egy másik opció vette át a hatalmat. Hajnal Jenő MNT-s intézményt vezetett előtte, az én mandátumom alatt. Lovas Ildikó legközelebbi munkatársam volt az előző MNT-ben, a kultúra területét irányította nagymértékben. Számomra riasztóbb az, hogy ezzel a stratégiai programok dőlnek be. A működés válik nehézkessé, lehetetlenné. Ezek az emberek voltak a letéteményesei annak, hogy az iskolabusz program, a beiskolázási program, a tájékoztató körút az ösztöndíjprogramban, a foglalkoztatási program az ösztöndíjasok számára, az ösztöndíjprogram – működhessenek. Ezek nélkül az emberek nélkül most fokozatosan dőlnek be a programok. A demográfiai programmal kapcsolatban négy hónapja nem történik semmi. Létezik, kötelező a mai napig is, de hónapok óta semmi se történik. Kivétel talán a kultúra és a nyelvhasználat területe, amelyen még nem érződik ennyire kifejezetten. A többi területen egymás után dőlnek be a programok.
• Érezhető ez a civilek tevékenységében is.
– Is. A civil szférában elért óriási haladás és eredmények gyakorlatilag anyátlanul állnak. Megszűnt a Civil Konzultatív Testület, nincs alkalmazott, aki foglalkozik vele. Továbbra is van stratégia, kötelezőként létezik, de senki nem foglalkozik vele. Zsoldos Feri, aki ennek a legjobb ismerője, ő is ki lett lúgozva az MNT-ből. Tehát nincs meg gyakorlatilag a kapacitás. Azonkívül, hogy ez egy értelmetlen takarítás volt, nem lehet még machiavellista érveléssel sem védeni, azonkívül hihetetlenül árt. Persze hogy idegesek, hogy nem működnek a dolgok, de hát nem működhetnek, ha megszabadulsz azoktól az emberektől, akik tudnak. A humán erőforrás, a humán kapacitás a döntő az MNT-ben. Talán még a pénznél is fontosabb. Pénz most van. Sosem volt ennyi. Ettől függetlenül egyszerűen nem tudnak működni a dolgok. Ez nekem fáj. Az, hogy továbbra sem szerepelek a sajtóban, attól még vígan megvagyok. Hogy nem hívnak a VMSZ-ben semmilyen tanácsért, azzal tökéletesen elvagyok. Annyi dolgom van, annyi helyről hívnak, adnak munkaajánlatot, hogy föl sem merül bennem a hiány érzése. Persze hogy az ember szívesebben segítene a sajátjainak, mint másoknak, de ez van.
• Érthető az elkeseredésed, amikor a volt legközelebbi harcostársaidat így lapátra teszik...
– Igen, de aki tisztogat, az is a legközelebbi harcostársam volt! Mindez azt a közösségépítő folyamatot gátolja, rombolja, ami miatt sokakkal karöltve dolgoztam az elmúlt 15 esztendőben. Egyebek között azokkal, akik most ezt a folyamatot ilyen irányba tolták. Ez baj, a közösség szempontjából baj. A mai napig is szorítok nekik, az MNT új vezetésének. Én a VMSZ-t támogatom abban, hogy legyen sikeres, eredményes: ezt a nehéz helyzetben levő közösséget, ahogyan csak tudja, segítse, és ott segítse, ahol csak tudja. Én leszek az első, aki tapsolok minden sikeres húzásnak. Nincs olyan gátam, hogy azért, mert engem valaki megbántott vagy megsértett, ezért nem akarom észrevenni azt, hogy milyen eredményt ér el. Ott leszek az első sorban, és tapsolok nekik.
• Ténylegesen kik irányítják most az MNT-t, akik veszélyesnek érzik a jelenléted, gondolataidat?
– Az MNT elnöke Hajnal Jenő, az informális elnöke, vezetője Lovas Ildikó, akit ebben Pásztor István maradéktalanul támogat. Ez a jelenlegi fölállása az MNT-nek. Mindenki más az akarva-akaratlanul ennek a folyamatnak a peremére szorul a döntéshozatalban és végrehajtásában.
• Engem is fölkavar, amikor egykori és ma is kedvenc pártomban az a szokás, hogy VMSZ-esek takarítanak ki értékes VMSZ-es kádereket. Rossz üzenet. Vagy szándékos, hogy féljen a többi egzisztenciális párttag. Tizenöt évig szolgáltál egy közös magyarsági, VMSZ-ügyet, most azt mondják: többé látni sem akarunk. Fájdalmas pimaszság.
– Nekem az ügy a fontos, és az ügy volt a fontos. Elég erős vagyok ahhoz, hogy ennél sokkal súlyosabb dolgokat elviseljek. Ez egy kórlelet. Azokról szól, akik így döntöttek, hogy ez így a jó. Nem rajtam múlik, nem én zárkóztam el bármitől. Semmilyen sértettségi gesztusom nem volt. A közvetlenül a választások előtti (számomra utolsó) VMSZ elnökségi ülésen részt vettem, ott mindenki, olyan hangnemben beszélt, hogy folytatják velem az együttműködést, szükség van rám, és ott leszek-e? Mondtam: persze. Valaki beinthetett, hogy ne így legyen.
• Lehet morfondírozni, hogy mi lett volna, ha még egy mandátumot vállaltál volna az MNT élén. Fölkértek rá?
– Pásztor István többször ajánlotta négyszemközt és nyilvánosan befolyásos emberek társaságában, hogy a következő mandátumot is csináljam végig. Megvolt a lehetőségem arra, hogy folytassam még 4 évig az MNT vezetését. Több ok miatt nem vállaltam. Az egyik formai. Eleve négy évet vállaltam. Amikor elvállaltam az MNT-vezetést, akkor meglehetősen csalódott voltam a politikában általában. Ez egy olyan kihívás volt számomra (amikor 2010-ben felajánlották), miután a nemzeti tanácsokról szóló törvény egyik megalkotója vagyok; az autonómia ügyének valóban nem csupán kutatói szinten ismerője, hanem őszinte elkötelezett híve, hogy ezt a lehetőséget nem tudtam kihagyni. Megmutatni kívántam: ezen a terepen, ezzel az ismerettel, ezzel a tudással én ezt tudom kihozni magamból. Tehát 4 évet vállaltam.
• Megváltoztathattad volna ezt az elhatározásod menet közben, nemde?
– Igen. Amennyiben kellően motiváltnak éreztem volna magam erre.
• Miért nem érezted magad motiválva?
– Több oka van. Az egyik: úgy éreztem, hogy a VMSZ és annak elnöke részéről nincs már meg az a bizalom irántam, amely megvolt mondjuk egészen 2000 óta a VMSZ különböző vezetései és elnökei részéről. Ez a bizalom arról szólt, hogy van egy széles körű önállóságom abban, hogy a közösen megállapított elvek és programok keretében politikai és szakmai szempontokat figyelembe véve szabadon dönthessek arról, hogy mit hogyan csinálok. Nekem ez a szabadságom addig megvolt. Tehát 2000 óta, amikor tartományi titkár lettem, s az MNT-s mandátumom egy jó részében. Tehát elfogadták, hogy legyen egy széles körű szabadságom, hogy nem kérem ki mástól a véleményemet egy sajtótájékoztató, egy interjú, egy döntés előterjesztése előtt. Egyértelműen a stratégiai, nemzetpolitikai alapcélok és elvek vonatkozásában egyeztetett álláspont határain belül mozoghattam, de azon belül szabadságot kértem és kaptam. Azonban az MNT-s mandátumom második felében éreztem, hogy ezt a szabadságot korlátozni akarja a Párt, a pártelnök. Azt szeretné, hogy gyakorlatilag operatív kérdésekben, személyi kérdésekben is valójában a véleményemért menjek le egy emelettel lejjebb, a Párthoz. Én meg nem így működök. Számomra fontos az alkotói szabadság. Csak akkor tudok ötletelni, gondolkodni, kreatív lenni, hogyha a saját meggyőződésem, szakmai szempontjaim szerint működök. Természetesen tudom, hogy vannak törvények, vannak stratégiák, vannak programelvek, vannak nemzetpolitikai alapvetések, s csak ezek keretében lehet tevékenykedni, de a többiben én mindig szabad voltam. Ez a szabadság kezdett eltűnni. Ennek nagyon komoly jelei voltak. Mondjuk két-három dolog is történt 2013-2014-ben. Az egyik a szabadkai állami egyetemnek a kérdése, amelynek én kezdeményezője, lelkes híve és támogatója voltam.
• Nagy falat, de szép ügy...
– Ma is meg vagyok győződve, hogy az egyik legfontosabb eszköze lehetne a magyarság megmaradásának, megtartásának és gyarapodásának itt a Délvidéken. Nos, ebben a Párt elzárkózott, és egyszerűen itt nem nyilvánosan, de igazából szembe mentünk egymással. Én szakpolitikai és szakmai érvekkel próbáltam érvelni, de ezeket igazából soha sehol sem vitatták meg, hanem az lett mondva, hogy ez nem kell, ez nem jó ötlet és kész.
• Mi volt a következő szálka, amit a körmöd alá nyomtak?
– A demográfiai akciótervünk. Meg vagyok róla győződve, hogy mi bármit csinálunk az érdekérvényesítésben, amennyiben továbbra sem születnek gyermekek, akkor egyszerűen halálra van ítélve ez a közösség, nincs jövője. Ehhez sem kaptam meg a támogatást. A VMSZ formálisan elfogadta ezt a stratégiát. (Minden stratégiai dokumentumot a VMSZ-szel együtt hoztunk meg, tehát nincs egyetlenegy olyan mondat sem a stratégiákban, amelyre a VMSZ testületileg nem mondott igent. Gyakorlatilag minden mögé odaállt, és ha volt kifogása, akkor az elfogadás előtt beépítettük.)
• Melyik testület? A bővített Elnökség?
– Igen. De hiába fogadta el ezt a VMSZ rangos szerve, a gyakorlati végrehajtást nem támogatta. Ez is egy olyan dolog volt, amikor egyszerűen úgy éreztem, hogy fogy a levegő körülöttem és nem tudok mozogni, mert ha nem közösen csináljuk, akkor az félsiker. Ez a témakör egyébként is roppant esélytelen, vagy nagyon kis reménnyel kecsegtető, s még ha nem is közösen csináljuk, nem egyeztetve, nem közös akarattal, akkor végképp esélytelen az ügy.
• A harmadik komoly nézeteltérés?
– Kikezdték az ösztöndíjprogramot a VMSZ részéről. Úgy gondolom, hogy a négy évnek a koronája, legnagyobb horderejű tevékenysége volt az ösztöndíjprogram. Egy olyan újszerű, átfogó tartalmú, eredményeket hozó, nagy léptékű és ezreknek segítő programunk volt, ami talán a legkiemelkedőbb. Mégis kikezdték.
• Ilyent hogy lehetett kikezdeni?
– Úgy, hogy néhány olyan alapelvet, amelyekben közösen állapodtunk meg (mert ez is mind közös megállapodás alapján történt), fölül akarták vizsgálni a VMSZ-ben. Annak ellenére, hogy egyetlen szakmai érv sem szólt ezen alapelvek szakmai fölülvizsgálata mellett. Például egy olyan elvet akartak fölülvizsgálni, hogy mennyire fontos az, hogy minél több magyar ember kezdjen el itthon egyetemre járni és fejezzen be egyetemet. Pedig az ösztöndíjprogramnak célja volt változtatni a helyzeten: mivel a magyar fiataloknak elég nagy része nem megy felsőoktatási intézménybe, nem tanul tovább, s ez mind az egyén, mind a közösség kárára megy, akkor érjük el, hogy minél többen tanuljanak lehetőleg itthon. Még akkor is, ha nem mindenki fejezi be, meg nem mindenki olyan szakon tanul tovább, ami valóban megkönnyíti az elhelyezkedést. Úgy vettük, hogy ez egy közös cél: amennyiben a magyarság értelmi szintjét, a képzettségét növeljük, akkor jót teszünk. Ezt az elvet utólagosan a VMSZ megkérdőjelezte: Ez olyan fontos-e, vagy olyan döntő-e? A másik pedig, hogy nehezen tudták elfogadni azt, hogy a jogszabály, a pontrendszer az szent. Bárkiről van szó emberileg: jó emberről, rossz emberről, szegényről vagy gazdagról, ugyanazok a pontok alapján állapítottuk meg a sorrendet. Ha az én saját lányom maradt volna le a rangsor alapján, akkor én nem tehettem meg, hogy őt ösztöndíjban részesítem. Így viselkedtem mindenki iránt. Volt egy objektív pontrendszer, és aki az alapján lemaradt, akár VMSZ-es, akár MRM-es, akár pártonkívüli volt, az nem kaphatott ösztöndíjat. Aki meg benn volt a rangsorban, az megkapta.
• Protekciós ösztöndíjosztás lett a cél, mondjuk a párttagság alapján?
– Olyan, amelyben van egy nagyfokú diszkréciós jog, hogy kinek adunk ösztöndíjat. Én meg azt mondtam, hogy határozzuk meg közösen, minek alapján adjuk a pontokat, de ha meghatároztuk, attól nem lehet eltérni, mert beomlik a rendszer integritása és az MNT szavahihetősége. Nekem ez fontosabb volt minden más érdeknél. A pártérdeknél is. Amikor ezt kikezdték, nem azt mondták, hogy az ösztöndíjrendszer rossz, nem kell vagy nem kellett volna, hanem olyan elemeit kezdték megkérdőjelezni, amelyek a kezdettől fogva valóban fontosak és eredményesek voltak.
• Manapság természetes törekvés minden pártban az előnyjog, ők is ezért próbálkoztak...
– Ezekből a számomra nagyon fontos jelzésekből kirajzolódott, hogy valami miatt nincs közöttünk egyetértés, nincs közöttünk meg az az összhang, kölcsönös támogatás, ami szükséges. A nagy projektumok akkor valósulhatnak meg, ha ezt egyként akarja a VMSZ és az MNT. Tehát: egyrészt fölajánlják nekem, hogy vezessem tovább az MNT-t, másrészt érzem, hogy ezekben a fontos dolgokban valószínűleg konfrontálódás következik be. Számomra mindig a cél és az eredmény volt a fontos. Nem érdekel a tisztség. Az érdekel, hogy a tisztség révén a közösség gyarapodását, érdekvédelmét miként tudom előmozdítani. Ezek a tények úgy hatottak, hogy nem motiváltak arra, hogy vállaljam a következő négyévi megbízatást.
• Ezek a elbátortalanító tényezők testületi határozatok voltak, vagy egyéni akciók, vélemények? Megtárgyalta valamely testület például, hogy mércéket kellene változtatni, vagy figyelmen kívül hagyni az ösztöndíjazásnál?
– Alapvetően a VMSZ az egy nagyon erősen hierarchikusan felépített párt. Tehát egy ilyen kérdést nem vethet föl bárki, csakis az elnök. Vagy az elnök megbízásából valaki. Így nyilvánvaló, hogy ez nem a testületeken belüli vita eredménye volt, hanem egyfajta koncepcióbeli eltérés a VMSZ elnökével. Tehát abban, hogy ez most jó, vagy milyen irányba kéne tovább menni. Nem feltételezem, hogy nekem van igazam, vagy én vagyok az okosabb. Csak azt mondom, hogy ha sor kerül egy ilyen szemléletbeli, értékbeli eltérésre ilyen fontos kérdésekben, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy sikerre vigyem ezeket a számomra fontos ügyeket, amelyeket közösségileg roppant fontosaknak tartok. Ilyen szempontból nem akarom belekeverni a VMSZ testületeit ezekbe a dolgokba, noha esetenként volt e kérdésekről valamilyen formális vita.
KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN: Az európai parlamenti képviselőség visszautasításának okai – Miért érezte magát magányosnak a népszerű MNT-elnök? – Lehet-e hinni annak, aki be sem akar lépni a VMSZ-be? – Veszélyt jelent-e a rátermett ember a politikumnak, ha rátermett, szorgalmas, teljesítménye van, de nem mindig szófogadó?
Miskolczi József
(Családi Kör, 2015. április 16.)
(Közös (s)íróasztalunk, 2015. április 29.)
