Nem jelenhet meg a BALK egyik szerzőjének a könyve a Vajdaságban, mások is tiltólistán

A Balk Magazin összefoglalót tesz közzé a Magyra Narancs korábbi írása alapján.

*

Nem jelenhet meg a BALK egyik szerzőjének a könyve a Vajdaságban, mások is tiltólistán

A Magyar Narancs május 25-én közölt egy hosszabb cikket arról, hogy megjelenés előtt álló könyveket tiltottak le a Vajdaságban. A vajdasági „kézi vezérelt magyar kultúráról” szóló cikkében Krusovszky Dénes megállapította, hogy a vajdasági magyar szellemi élet radikálisan leszűkült, amit csak tetézett, hogy öt szerzőt indexre tettek, köztük a BALK állandó munkatársát, Balázs Attilát (B.A. Balkanac) is. A „nem kívánatos” szerzők közé tartozik továbbá Bozsik Péter, Terék Anna, Ladányi István és Darida Veronika. Az utóbbi nem Vajdaságból származik, de monográfiájának témája a fiatalon elhunyt zentai festő, Bíró Miklós művészete mégis kötődik a régióhoz.

A bújtatott alany

A cikk megjelenését követően felvettük a kapcsolatot a Magyar Naranccsal, és a térséggel foglalkozó portálként – valamint az érintettség miatt – kértük a Családi ügyek című cikk átvételét, amihez azonban nem kaptunk hozzájárulást. Viszont megígérték, hogy a Magyar Narancs kiveszi a fizetőfal mögül az említett cikket, vagyis ingyenesen hozzáférhetővé teszi minden olvasó számára, ami azóta meg is történt, így a cikk – új címmel ugyan – de teljes terjedelmében elérhetővé vált, és itt olvasható: Megjelenés előtt letiltott könyvek: így működik a kultúra támogatása ma a Vajdaságban.
A cikket ezt követően sem vehettük át, viszont a Magyar Narancs főszerkesztője arról tájékoztatott bennünket, hogy örülnek minden linknek, rezümének, bő ismertetőnek, hogy valóban minél több helyben érintett érdeklődőhöz jusson el az írás! Ennek szellemében közlünk néhány gondolatot Krusovszky Dénes helyzetelemzéséből, még egyszer megjegyezvén, hogy a teljes cikk a Magyar Narancs internetes felületén olvasható.
Krusovszky a VMSZ elnökének, Pásztor Istvánnak az egyik zavaros fejtegetésével nyitja a cikkét azokról a meg nem nevezett személyekről (bújtatott alany), akik mások innen, vagyis a Vajdaságból való eltelepítéséből csináltak üzletet, és jól kerestek ezen, továbbá azokról, akik máshol élnek, de itt (megint a Vajdaságban) adják ki folyamatosan a könyveiket, és ezáltal „befolyásolják az embereket”.
Az előbbiek kilétére nem derült fény, így nem tudjuk meg, hogy az elvándorlásból ki csinált üzletet, az viszont a kijelentést követően mára már kiderült, hogy kik is akarják befolyásolni a vajdasági magyarságot, 2023 elején ugyanis aggasztó hírek érkeztek a magyar kisebbség legjelentősebb (és majdhogynem egyetlen) könyvkiadója, a Forum Könyvkiadó Intézet háza tájáról.

Hatalmi erővel átírt kiadói program

Ezek a hírek hatalmi erővel átírt kiadói programról, letiltott könyvekről és a régióból elszármazottakat diszkrimináló új irányvonalról szólnak.
A cikk ugyanakkor méltatja Virág Gábornak, a Fórum vezérigazgatójának tevékenységét, aki bevezette a kettős (mindig egy anyaországi kiadóval közös) kiadásokat, és ez által ki tudta mozdítani a periferikus állapotból a vajdasági kiadványokat, miután Budapesten, illetve Magyarországon is hozzáférhetővé tette azokat.
Így a Vajdaságban most nem kívánatossá váló szerzők könyvei is a kettős kiadás rendszerében kerültek volna az olvasók elé, viszont most úgy néz ki, hogy ezzel párhuzamosan a magyar támogatások is akadoznak, így a szóban forgó kötetek egyelőre biztosan nem jelenhetnek meg Budapesten sem.
A könyvek és szerzőik letiltása mögött a Magyar Narancs legtöbb forrása arra utalt, hogy a vajdasági kulturális élet régóta meghatározó szereplője Lovas Ildikó, aki különböző funkcióin keresztül, illetve magánéleti pozíciójából kifolyólag egyedülálló befolyással bír a magyar kisebbség kulturális viszonyaira.
A cikk szerint már az is jellemző, hogy ha az ő szerepe szóba kerül (mindig szóba kerül), a legtöbb megszólaló nem meri névvel vállalni a véleményét, alátámasztani az értesüléseit, mondván, nem csupán magukat, de családtagjaikat, munkatársaikat hoznák nehéz helyzetbe.
A könyveit korábban éppen a Kalligramnál (jelenleg a Forumnál) megjelentető írónő minden adatközlő szerint élet és halál ura a vajdasági kultúrában, de ennek kevés formális nyoma látszik, ezért inkább nem hivatalos, szürke eminenciás jellegű működése sokkal meghatározóbb.
Az egyik „letiltott szerző”, Bozsik Péter keserűen jegyzi meg, hogy ez afféle hagyomány a Vajdaságban, a „nagyasszony”, ahogy Lovast nevezi, csak visszatért a jól bevált recepthez, és – mint hajdan Major Nándor, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának egykori végrehajtó titkára, aki íróként, kritikusként és esszéistaként is fungált, és akinek a nevéhez az Új Symposion betiltása fűződik – inkább személyesen odaszól, ha akar valamit.
Bozsik szerint annál is nyomasztóbb az egész, mert valaha kifejezetten baráti viszonyban volt Lovassal, a NATO bombázások idején például egy ideig a saját lakásában ő adott szállást neki.

Máskülönben jól ír

Miután a cikket teljes terjedelmében nem vehetjük át, a folytatást – mint már említettük – a Magyar Narancsban olvashatják.
A magunk részéről csak annyit jegyzünk meg, hogy a hét elején az egyik szabadkai antikváriumban érdeklődtünk Lovas Ildikó könyvei iránt, és az ott dolgozó hölgy arról tájékoztatott bennünket, hogy sokan keresik és szívesen olvasnák az írónő könyveit – ha nem lennének tisztában politikai szerepével – merthogy jól ír, csak kár, hogy másmilyen babérokra (is) tör.

(Balk Magazin, 2023. július 10.)

Virággal kedveskednek Lovas Ildikónak, akit a Vajdaságban csak „nagyasszonynak” neveznek magánéleti és politikai kapcsolatai miatt (Forrás: Magyar Narancs, Fórum Kiadó Facebook-oldala)

Megjelent az Előretolt Helyőrség első vajdasági száma... (2.)

Orcsik Roland facebookos bejegyzése alatt folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb hozzászólások.

*

Deczki Sarolta: Nem olvastak ezek az elmúlt húsz évben semmit, az biztos. Nemtom, mit nem lehet érteni Nádas, Tompa, Orcsik, Danyi, Krusovszky, Garaczi, Krasznahorkai, Szilasi, Milbacher, Spiró, Oravecz, Papp Sándor Zsigmond, Vida, Péntek Orsi, stb., stb. szövegein.

Szerbhorváth György: Egyetértek Orcsikkal... Ugyanakkor figyelmeztetném arra, hogy belterjesen beszél (má' megin'), s Szentmártoniék nem fogják megérteni, mit mond, de azt feltételezik, hogy magam sem érti, mit mond. Szerintem az egész projekt elemzése kimerülhet a következő mondatban: menjenek a p...ba

SzerbhorváthGyörgy: és ezt talán megértik, bár meg nem szívlelik

Ferencz Fehèr Dorottya: Ki a rovatok szerkesztői amúgy?

          Roland Orcsik: Főszerkesztő: Szentmártoni János, vajdasági szerkesztők: Gruik Ibolya, Mihályi Katalin, Lovas Ildikó, Patyerek Réka, Péter László, Szögi Csaba.

          Ferencz Fehèr Dorottya: Roland Orcsik köszönöm!

          Erzsebet Barat: Roland Orcsik Lovas Ildikóèrt nagy kár... 😞

          Roland Orcsik: Erzsebet Barat: sajnos, ő már igen régen félresiklott. Kiváló író volt - politikusnak viszont zsebdiktátor. A többiekért is kár, mert egy propaganda-monstrum csicskái lettek.

          Erzsebet Barat: Roland Orcsik Köszönöm az információt. Nagyon elkeserít 😞

          Máté-Tóth András: Szurkolok minden belterjességnek, mert az mindig a vég kezdete. Ahol a loyalitás az egyetlen kritérium, ott összeasz a követők köre

          Szögi Csaba: Roland Orcsik: Akkor most csicska vagyok vagy bádogdobos? :D

          Harkai Vass Éva: Máté-Tóth András

          Roland Orcsik: Szögi Csaba, ezt majd élőben megbeszéljük, hogy itt a fb-on ne mérgesedjen el a vita. Okém

          Szögi Csaba: Bölcs ötlet. 😊

Gergely Tamás: Át van itatva újabban minden gennyel, méreggel. Az 1933-as év Németországára kezd Magyarország hasonlítani

Szögi Csaba: a versrovaté pl. én :)

A Magyar Mozgalom élt, él és élni fog!

A Magyar Mozgalom honlapján teszi közzé Zsoldos Ferenc írását Korhecz Tamás alkotmánybírói jelöléséről.

*

A Magyar Mozgalom élt, él és élni fog!

Az elmúlt hét a Korhecz Tamás alkotmánybírósági jelölésével kapcsolatos történésektől volt hangos. Nem véletlen, hisz Korhecz Tamás személye a délvidéki magyarságon belül megkerülhetetlen. Több más sikere mellett kétségkívül a legnagyobb tette a Kárpát-medence továbbra is egyetlen autonóm szervének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak 2010 – 2014 közötti vezetése és megerősítése volt. Tette ezt a jogszabályi keretek megtervezésével, majd elnökként hiánypótló stratégiák megteremtésével és a mindenkinek baráti jobbot nyújtó együttműködés lehetőségével. Az elmúlt száz év zivataros magyar történelmében is kiemelkedő volt e munka jelentősége.

E sikert azonban 2014-ben a párt (a VMSZ) kerékbe törte, megirigyelte az MNT társadalmi sikereit, közösségi népszerűségét. Része volt ez a párt által a teljes délvidéki magyar közösségre való rátenyerelésnek, egy végsőkig hierarchikus, mindenkit csak szolgaként kezelő zsarnoki rendszer kiépítésének.

Ennek mondott 2015. augusztus 20-án Korhecz Tamás is nemet, s kétségkívül az ekkor létrejövő Magyar Mozgalom emblematikus figurája lett. Ő írta meg a Hitvallást, ő lett a mozgalom egyik társelnöke, s kétségkívül ő volt az az ember, akire épülhetett volna a délvidéki magyar zsarnokság megdöntése után egy újabb, szabadabb és demokratikus világ felépítése.

Ezért is megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy Tamás eltávolodott a mozgalom szellemiségétől. Az a személy, aki a délvidéki közéleti személyek közül kétségkívül a legnagyobb hitelességgel rendelkezett a nép szemében, hiszen az emberek hittek és bíztak benne. Ezt a tettét persze sokféleképpen lehet magyarázni, de tény, hogy úgy vállalta el annak a pártnak a jelölését, amely folyamatosan a mozgalomban lévő emberek egzisztenciájára tör, hogy közben ezt a mozgalomban senkivel sem tudatta vagy beszélte meg.

Tamás tette ellenére a mozgalom élni fog tovább, mert ahogy ő mondta többször, a mozgalom több, mint egy ember. A mozgalom nem érdekszövetség, hanem egy lelki szabadságharc. Lelkisége ellenére ez a szabadságharc része azoknak a magyar történelemben korábban megtörtént lázadásoknak, amikor a magyarság felkelt az aktuális zsarnokai ellen. Emiatt van benne az a hatalmas erő is, ami miatt az elmúlt hónapokban elszenvedett sorozatos támadásokat is túlélte, s töretlenül dolgozott tovább.

Bennünket, mozgalmárokat ugyanis az köt össze, hogy élhetetlennek tartjuk a párt korlátlan és embertelen hatalmát, s minden eszközzel küzdünk azért, hogy a párt csúcsán lévő két személy (Pásztor István és Lovas Ildikó) hatalma megdőljön, s újra normalizálódjon az élet a Délvidéken.

A zsarnokság eleve egy rossz rendszer, de kisebbségi közösségben hatványozottan káros is. Hiszen kisebbségi közösségben, a többségi környezet állandó homogenizáló hatásának következtében, nap mint nap hitet kell tenni az adott kisebbséghez való tartozás mellett. Amikor otthon vagy az utcán magyarul beszélünk, amikor gyermekeinket magyar iskolába íratjuk, amikor megtartjuk a nemzeti ünnepeinket és elénekeljük a nemzeti imádságunkat. Ehhez az állandó kiálláshoz többlet energia szükséges, s azért káros a zsarnokság, mert az embereket szolgákká zülleszti le, megfosztja őket a szabad emberek erejétől és energiájától. S épp emiatt végső soron a zsarnokság az adott nemzeti közösség erejét ássa alá.

Ebben a kérdésben nem tudjuk megkerülni a magyar kormánynak, a nemzet kormányának a felelősségét sem. A nemzet kormánya egyértelműen a VMSZ, s ezáltal ennek zsarnoki hatalma mellett tör lándzsát, s támogatja azt minden erejével. Tudom, hogy ez a furcsa cselekedete tágabb kontextusban értelmezhető csak. Tudom, értem és elfogadom, hogy a 21. század globalizációs kihívásainak csak az erős nemzetek, s az erős nemzetállamok tudnak ellenállni. Azt is értem, hogy Magyarország ezt úgy tudja sikeresen megtenni, hogy szélesebb kelet-európai szövetséget teremt meg e cél érdekében, s ennek keretében rendezni kellett, az egyébként a határon túli magyarok miatt ellenérdekelt, szomszéd országokkal is a viszonyt. Hosszú távon a magyarság érdeke is az, hogy békességben éljen ezekkel a népekkel.

De azt már nem értem, s nem tudom elfogadni, hogy a szomszéd népekkel való viszony rendezésének asztalán nemzeti érdekeket akár részben is feláldozzon. S teszi ezt most a Magyar Mozgalom ellen is (ha csak közvetetten is), amikor a magyar nép egyik lelki szabadságharcát kívánja ellehetetleníteni. Ezzel valójában már a nemzet erejét ássa alá, amit nemzeti kormányként nem tehet meg, hisz a magyar nemzet hosszú távú ereje pont a tagjainak a szabadság és a közösség melletti sziklaszilárd kiállásában van.

Sajnos, nem hiszem, hogy ezekben a kérdésekben a közeljövőben bármi is változni fog, ennek ellenére a harcot és a küzdelmet folytatjuk tovább. S bármit is szeretnének az ellenfeleink, a Magyar Mozgalom élt, él és élni fog!

(Magyar Mozgalom, 2016. december 10.)

Bella Ciao!

A Naplo.org közli Bence Erika jegyzetét Korhecz Tamás alkotmánybírói jelöléséről.

*

Napi ajánló

Bella Ciao!

„Megpróbálok hidegagyú lenni. Érzelemmentesen beszélni. Korhecz Tamás döntését közösségileg és emberileg téves döntésnek tartom. A politikait nem tudom megítélni.” Bence Erika:

A Magyar Mozgalom alapító tagja vagyok. „Mozgalmár” – ahogy közösségünk (és itt a vajdasági magyarságra gondolok) vezető politikai struktúráinak kommunikációjában gúnyosan emlegetni szokás bennünket. Jelen pillanatban ostobának tűnő, egzisztenciális szempontból mindenképpen hátrányokat hozó „büszkeség”, de én ilyen hangsúllyal beszélek arról is, hogy azon öt-tíz ember közé tartozom, akiknek gondolkodásában a „mozgalom” létrehozásának és elindításának ötlete először talált termékeny talajra. Nem azért, mert bármilyen ambícióim, törekvésem, egyáltalán kompetenciám és készségem lenne a politikai mozgások megértéséhez és szervezéséhez, hanem mert értelmiségi emberként, egyetemi tanárként részt akartam venni egy olyan – szükségszerűen politikai – diskurzusban, amely a térségi társadalmi és kulturális élet anomáliáira mutat rá. Arra, hogy itt, a Vajdaságban most nem (most sem) jó magyarnak lenni, mert vezető politikusaink, nevesítve: a VMSZ és holdudvara, az MNT politikusai – kihasználva a tömegek tájékozatlanságát, tájékozatlanságból fakadó frusztrációit (leginkább: elitellenességét), kislelkűségét és kilátástalanságból fakadó elkeseredettségét, befolyásolhatóságát – a személyes hatalomvágy és önkény kielégítésének kétes és mindenképpen hazug útjára vitték közösségünket. És ezt nem valamiféle politikai kombinációk látószögéből, pusztán kisemberi perspektívából ítélem ilyennek. Egyszerűen nem jó világ az, ahol az ember, akár az ellenfeleim léte is a pártkáderek önkényétől függ; rossz világ az, ahol az ember saját akarat és gondolat nélküli szolga kell legyen – akár ha egy magasabb rendűnek mondott  közösségi érdek szolgája is. Nem hiszem, hogy publicistaként, politikai pamfletjeimmel sok „hasznot hoztam” e kultúrpolitikai „konyhára”, kicsinyke bolhacsípések sem voltak a „nagypolitika” machinátorainak lajblija alatt. De ami engem illet, megtettem, amit tehettem. Nem álltam be a sorba, szólni akartam, nem hallgattam.

Aki ismer, s aki írásaimat a megértés szándékával olvasta, gondolom, elhiszi, ezeket a pamfleteket, amelyeket a pártelitnek – személyes megszólításokkal: Pásztor Istvánnak, Hajnal Jenőnek, Lovas Ildikónak – címezve jelentettem meg, akkor is megírtam volna, ha történetesen szervezetileg nem alakul meg a Magyar Mozgalom, ha mozgalmárságomnak csupán egyszemélyes kerete marad. De szervezeti tagságot, ügyvivői szerepet sohasem vállaltam volna, ha nem ismerem régtől fogva, nem mondhattam volna – némi túlzással – barátomnak a szervezet egyik társelnökét. Ha nem hittem volna benne feltétlenül. Ha iskolatársaként nem győződhettem volna meg – már akkor – tehetségéről, műveltségéről, céltudatosságáról és korrektségéről. Ha – legyek bár nevetséges! – annak idején, mellettem ülve az iskolapadban, miközben a sajátját kimért alapossággal vettette papírra, nem súgja meg az én szerb fogalmazásom mondatait is, amit – akkor még minden nyelvi kompetencia hiányában – képtelen lettem volna pozitív osztályzatra megírni. Hát ezért.

Gondolom stratégiailag, politikai szempontból nem jó, nem mérvadó dolog érzelmi és személyes „vizekre” evezni egy kollektív értelmű történés kapcsán, nevezetesen a Magyar Mozgalom említett társelnökének a VMSZ által történt alkotmánybírói jelölése és a jelölés elfogadása ügyében. Engem épp ő figyelmeztetett életem során többször is a társadalmi közélethez való érzelmi viszonyulásom „túlfútöttség”-ére, hogy nem tudok érzelemmentesen, azaz – szerinte – „női” (szerinte: „fújtató”) érzelmi túlkapások nélkül viszonyulni közösségi dolgokhoz. Szóval, nincs „férfiagyam”, nincs politikusi és ügyvédi vénám.

Megszólalásaimnak érzelmi töltete van. Mindig. És ezekről nem mondok le, nemcsak azért, mert íróként, részben még irodalomtanárként is szükségem van ezekre az empatikus vonásokra, de sokat segített a világ – hiszen a világ maga az emberek – megértésében és a rossz túl- és megélésében. Meggyőződésem továbbá, hogy a „hidegagyúság” csak a magasztosabb céloktól távol hatékony fegyver – de hosszú távon még a világ működtetésében, azaz a politikában sem az. Akik valaha valamit – pozitív értelemben és örökérvényűen – hozzá tudtak tenni a világhoz (pl. Einstein), egy kicsit mindig személyesek, gyarlók, „dilisek” is voltak, azaz „emberi nagyságuk”-ban is képesek voltak megmutatkozni.

Mindezt azért ecseteltem hosszasan és – feltehetően – unalmasan, mert azt szerettem volna, hogy megértse, aki olvassa, miért állom meg olyan nehezen, hogy ebben a cikkben le ne írjam, ne úgy kezdjem a mondatokat: „Kedves Tamás!” És ne azzal folytassam: „Noha e politikai döntésed racionális okait (talán még az érzelmieket is) meg tudom érteni”: „bizonyára szakszerűen és hideg aggyal mérlegelted magadban...”, meg ne mondjak olyanokat, hogy „bizonyára a legjobbat szeretnéd kihozni ebből...”, meg hogy „a karriered szempontjából...”, meg hogy „a családod érdekei...” És hogy ne ragadtassam el magam, ne mondjak ki ordináré dolgokat, hiszen talán épp ő az egyike azon kevés ismerőseimnek, akit sohasem láttam és hallottam ordináré dolgokat tenni vagy megfogalmazni.

„Baszd meg!” Mondjuk ilyeneket mondanék mégis szívesen. Nehezen állom meg, hogy ne vájjam belé a körmömet és ne hivatkozzam e döntése „kollaterális áldozataira”. Miránk, akik hittünk a „mozgalmiság“-ban. „Benne.”

Akik előtt ugyancsak „elhúztak már ilyen-olyan mézesmadzagokat”. Akik nemet mondtak. Akiknek az egzisztenciája a meggyőződésük miatt vált kétségessé. Mi vagyunk.

De megpróbálok hidegagyú lenni. Érzelemmentesen beszélni.

Korhecz Tamás döntését közösségileg és emberileg téves döntésnek tartom. A politikait nem tudom megítélni.

A Magyar Mozgalom ügyét továbbra is támogatom. Nem lépek ki.

Amit leírtam, nem tartozik az említett mozgalom nyilatkozatai körébe. Nem tudnak róla.

A pamfletjeimet továbbra is írom. Ellenállok. Nem vállalom azt a közösségi – látszólagos – érdeket, amely csak vezetői hatalomban, arctalan közösségi szolgálatban, megalkuvásban méri le önnön sikerét. Megtagadom azt a közösségi identitást, amely más identitások (liberálisok, melegek, cigányok, migránsok etc.) kizárására épül. Nem kell az a politika, amely az ellenfeleit nem meggyőzni, hanem eltiporni akarja. Nem kell, még akkor sem, ha ellenfelei közül is „kiemeli politikai meggyőződésüktől függetlenül a szakmailag arra érdemeseket”. Egyet.  És a többit?

Bella ciao! Ciao! Ciao!

(Naplo.org, 2016. december 8.)

Megjelenik a Magyar Szó hetvenharmadik évfolyamának ötvenharmadik száma

A lapszám két mellékletet is tartalmaz: az Üveggolyót és a Sportvilágot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szabadkai Rádió ostroma

A megszűnés előtt álló Szabadkai Rádió ötvenhatos emlékműsora - napi vajdasági aktualitásokkal tarkítva.
Műsorvezető: Tóth Imre.
A műszaki munkatárs: Farkas Ervin.

Kakafónia

A Közös (s)íróasztalunk című blog átveszi a Második Nyilvánosság írását.

*

Kakafónia

Ma déltájban került fel a Második Nyilvánosság Facebook-oldalára Stephen Bozhen igazán érdekes írása, ajánlom mindenkinek:

Szubjektíven a Szubjektívről

Nem akármivel szórakoztatott bennünket hétfőn, április 27-én a Pannon Szent Királyi Igazmondó Televízió! A Szubjektív című műsorban (https://www.youtube.com/watch?v=EJSZDUnzvzA), más néven az Alákérdező Show-ban nem más válaszolgatott Fehér Márta (két emelettel lejjebb megírt, kinyomtatva kézhez kapott) kérdéseire, mint Pásztor István, a VMSZ újraválasztott elnöke (tehát nyugodjunk bele, hogy a következő négy évben sem változik egy szálat se a vm-politika, minden marad kézi vezérlésen, és kizárólag az rúghat majd labdába továbbra is, aki odapucsít).
Ha nem lenne Pásztor úr, akkor soha nem tudnánk meg, hogy a vm-közösség felgyorsult fogyása miatt aggódók tábora nem más, mint közönséges „picsogókórus”. Az is kiderül, hogy az ország általános leszegényedése miatti rossz hangulatot ezek az emberek csak fokozzák, és (most figyeld a logikát!) az általuk gerjesztett hangulat miatt hagyják itt az országot azok is, akiknek van itt is megélhetésük (nem tudjuk, hogy itt a saját párttagságának külföldre emigrált részére gondol-e a drága elnök úr).
A kommunikációs bravúrok sora ezzel még korántsem ér véget:
„A Vajdasági Magyar Szövetség nem a probléma vázolás része kíván lenni. A Vajdasági Magyar Szövetség a probléma keresés része kíván lenni, a probléma fölkutatásának, a megoldások fölkutatásának a részese kíván lenni...” – mondá Pásztor.
A Második Nyilvánosság önkéntes kódfejtőinek segítségét kérem ezúttal is, hiszen nem teljesen értem, miért áll szöges ellentétben egymással a probléma vázolása, és a probléma keresése, felkutatása, ill. a megoldások felkutatása?
A folytatásban az elnök úr azzal dicsekszik, hogy a kétéves munka eredményeként a programbeszédében már meghirdethette azokat a konkrét lépéseket, amikkel meg tudják erősíteni a kis- és nagyvállalkozókat. Lesz munkahelyteremtés is, meg minden földi jó. Nos, a kiszivárgott listájukat böngészgetve túl sok kisvállalkozással éppenséggel nem találkozhat az ember, ellenben a pártvezetés és holdudvar jól menő, nagy cégeivel annál inkább – akik bizonyára nem utasítanak vissza pár millió „élénkítő” eurót (és bizonyára nem is lesznek érte hálátlanok). A felvázolt elképzelés – ha az ország helyzetén nem is tud változtatni, de – „a mi helyzetünkben, a magyar közösség vonatkozásában egy kapaszkodót tud jelenteni” – szóval ne aggódjunk, VMSZ-es felsővezetőnek, vagy hozzájuk kötődőnek lenni továbbra is jó lesz.
A párt a problémákra a megoldásokat is meg tudja találni, hiszen mint mondja: „létezik egy olyan szakértői gárdánk, létezik egy olyan vállalkozói rétegünk, amelyik partner ebben”. Jó, azt eddig is tudtuk, kik gazdultak meg (részben) a pártnak köszönhetően (a kiszivárgott listán nem kevéssel találkozhatunk közülük), úgyhogy nem is ez a kérdésem, hanem az, hogy mégis ki a francból áll az a bizonyos szakértői gárda? Van ezeknek az embereknek nevük, arcuk? Kik azok a bizonyos nagytudású szakértők, akiknek munkája által a vajdasági magyarság élete egy hangos sikertörténetté válhat? (Becsszó, most már tényleg nem sokat kell rá várni, hiszen program is van, pénz is van.)
Ezek után egy keményet beszól nekünk is, mondván, hogy ő naponta találkozik emberekkel, nem egy virtuális világban él. Mit gondol az elnök úr, mi talán nem találkozunk naponta emberekkel? Ha a kedves barátnője nem züllesztette volna le a vm-sajtót a legprimitívebb pártkatonák vezető pozíciókba ültetésével, a paranoid cenzúrával, a félelemkeltéssel kicsikart öncenzúrával, minden létező ellenhang kiszűrésével, és ezzel az undorító, hányingert keltő, soha véget nem érő öntömjénezéssel, akkor a kritika sem kényszerült volna a virtuális térbe! És az elnök úrnak felfér a képére úgy beállítani a helyzetet, mintha a virtuális térben megnyilvánulóknak nem lenne valós életük? Nagyon is van valós életünk, azért is utáljuk ezt a szüntelen hazudozást a fejlődésről, miközben csak a pozícióhalmozást látjuk, meg a közpénzek szétlopását!
A továbbiakban is csak a sikerekről, a felelősségről, meg persze a kívülállók rosszakaratáról hallhatuk, ám egyszer csak Fehér Márta műsorvezető méltóságos asszony úgy kezdi el beállítani Lovas Ildikó szerepét, mint akinek minden, a kultúra területén elért eredmény köszönhető, és minden jó elképzelés hozzá köthető. Angyalom, már nem ez a film van befűzve, már a VMSZ-en belül is kimondják Lovas felelősségét a párt lezüllesztésében, az értelmes emberek félreállításában, a „pofára osztályozásban“ (értsd: pl. a kulturális célokra történő pénzosztás szakmaiatlanságában, szimpátia alapján történő megvalósulásában). Update-elni kéne lassan az elnök úr kommunikációját is, hiszen megint szembemegy a tagsággal, vagy legalábbis egy részével, mert bizony ez a mostani irány már nem csak nekünk nem tetszik, hanem sok jóérzésű, magyar ügy iránt valóban elkötelezett VMSZ-tagnak sem, akik jóhiszeműségből és meggyőződésből léptek be a pártba, gondolván, hogy csak az egységes fellépés hozhat valódi eredményt. Kíváncsi lennék rá, hogy a mostani helyzetben is ez-e a véleményük, vagy kezdenek már ráébredni, hogy egy szűk klikk érdekeinek kiszolgálása zajlik – nagyipari méretekben.
No de, miután Pásztor felvázolja, hogy Lovas távozásával semmi se fog változni, bevallja, hogy ő hozta meg a döntést Lovas leváltására. Ez csak azért vicces, mert először a MaSzó is Lovas leváltásáról cikkezett, aztán gyorsan világossá vált, hogy Lovas akkora autoritás (még mindig), hogy őt nem lehet csak úgy leváltani (legalábbis kommunikációban nem!), ő csak lemondhat (ha úri kedve úgy tartja!), és még bocsánatot is kért tőle Varjú Márta főszerkesztő az egyik cikk egy mondatában (értsd: bocsánatot kért, amiért véletlenül igazat írt a MaSzó!). Most erre Pásztor mondja ki, hogy tényleg le lett váltva (ő maga váltotta le). Lesz szíves Varjú Márta most már az olvasóktól is bocsánatot kérni a sokszori félrevezetés miatt!
Pásztor kifejti azt is, szerinte mit jelent a nyitottság: mindenkit szívesen lát konzultációra, de végül úgyis a VMSZ dönt. Akkor mi szükség van bármilyen egyeztetésre, párbeszédre? És hogy az ő általa 2007-ben megreformált párt a nyitottságnak köszönheti, hogy eddig is eljutott. Szívemből szól!
Arra a kérdésre, hogy a közvélemény egy része (azok mi vagyunk!) szerint a doktoranduszokat meg az értelmiséget nem veszi figyelembe a VMSZ, az elnök úr egy új szó feldobásával válaszol: „ez ennek a kakafóniának (sic!) a része, ami itt az elmúlt hónapokban folyamatosan tart” – vagyis amióta mi létezünk, mert előtte a kellemetlen témákat gond nélkül be lehetett söpörni a szőnyeg alá. Itt még egy pillanatot időzzünk: tehát a megszokott, egyszólamú, talpnyaló média hangja mellett megjelent kemény, következetes kritika az kakafónia. (Nem kakofónia!) Ezután a Korhecz-féle MNT-vel(!) példálózik, amiben szakértők, értelmiségiek bevonásával készültek a stratégiák. Vegyük észre a hazug csúsztatást! Korhecz is arról beszélt, hogy megszűnt az a gyakorlat, hogy nagyszámú szakembert foglalkoztasson, vonjon be a munkájába az MNT! Tehát az elnök úr a múlttal takarózik a jelenkor kritikáival szemben!
Ezután elmeséli, milyen szuper az együttműködés az egykori háborús uszítókból és nyerészkedőkből verbuválódott nacionalista párttal a parlamentben. Remek.
Aminek viszont én is örülök, az az, hogy Deli Andor az Európai Parlamentben képviselő a Fidesz-KDNP frakciójában, még akkor is, ha a VMSZ delegálta. Fontosnak tartom, hogy legalább egy szállal kapcsolódunk oda (az EU-hoz) is a politikai érdekképviselet terén.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy semmilyen változás nem következett be Lovas Ildikó távozásával, ugyanolyan félretájékoztatás folyik most is a Pannonban, ha politikai témáról van szó, mint az „ő idejében“. Hogy az egyszólamúság mennyire kontraproduktív, az látszólag nem érdekli a VMSZ-t. Jól rávilágít erre Korhecz is a második családi körös interjújában, miszerint a párbeszédnek, a vitáknak, az érvek ütköztetésének nagy ívben való elkerülése a párt részéről azt a paradox helyzetet teremtette meg, hogy akkor sem hiszünk már nekik, amikor igazuk van, az eredményeket akkor is keveselljük, amikor adott esetben többet nem lehetett elérni. Vagyis a nyitottságnak hazudott bezárkózással a VMSZ csak saját magának árt.
Bármennyire is kézenfekvő a kedves elnök úrnak az elviselhetetlen helyzetért immár a kritizáló személyeket hibáztatni, attól tartok, egyre kevesebben hisznek neki.

Stephen Bozhen

2015. április 29.

Királyhalom

(Második Nyilvánosság, 2015. április 29., 12:30)

(Közös (s)íróasztalunk, 2015. április 29.)

Lavina 1.0

A Közös (s)íróasztalunk című blog közli a Családi Kör néhány héttel korábban publikált Korhecz-interjúját.

*

Lavina 1.0

Bízom benne, hogy valóságos lavina lesz abból, amit Korhecz Tamás a Családi Körnek adott, 2015. április 16-án megjelent (XXVI. évfolyam, 16. szám) interjúja elindított.
Íme:

Furcsa magyar szelek fújnak (1. rész)
Dr. Korhecz Tamás nyitott sisakkal

Elmaradt az elnöki kulcsátadás, a búcsúpuszi és a baráti kézfogás – Korhecz Tamásra hirtelen semmi szüksége a politikumnak – A leprást gyógyítják, Korheczot meg kerülik – Kirúgott szakemberek, eltávolított bútorok jelezték, hogy a VMSZ Magyar Összefogás listája átvette a hatalmat a VMSZ Magyar Összefogás listájától – Ki veszít többet Korhecz kilúgozásával: ő, vagy a magyar közösség? – Megszűnt a civil testület, árnyékban a civil stratégia

 A vajdasági magyar politikai elitnek most két szellemileg fölkészült és bizonyítottan markáns vezéralakja van: Pásztor István és Korhecz Tamás. Vagy: Korhecz Tamás és Pásztor István. Dr. Korhecz Tamás a jogtudományok doktora, egyetemi tanár főleg itthon és egy kicsit külföldön. Tíz esztendeig volt tartományi kisebbségügyi titkár (miniszter), majd az elmúlt négy évben a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Fölépített egy nagyon hatékony MNT-t. Jó káderekkel, gazdag tartalommal, bámulatos szervezettséggel. Amikor már minden sínen volt – bejelentette, hogy semmiképpen sem vállal még egy megbízatási időt. Tavaly november derekán vett búcsút az MNT-től. Korábban sokat szerepelt a sajtóban, de négy hónapja nem nyilatkozott. Azt hittem, önkéntes hallgatásba burkolózott. Nem. Senki sem volt többé kíváncsi a véleményére. A Családi Kör és jómagam igen. Remélem, a kedves Olvasók is. Az elmondottak magyarázatot adnak sok mindenre. Otthonában beszélgettünk.

• Amikor átvetted az MNT-t, az elődöd, Józsa László egy sajtótájékoztatón odaadta az MNT kulcsát. Te ezt az alakuló ülésen vagy másutt nem adtad át utódodnak, Hajnal Jenőnek...
– A kulcsátadást-átvételt, amit a Józsa Lászlóval megejtettünk, én kezdeményeztem. Legyen egy ilyen jelképes átadás-átvétel, s történjen egy sajtótájékoztatón. Józsával olyan viszonyunk volt, hogy ez a gesztus teljesen normálisnak tűnt. Az újonnan megválasztott elnök ilyen jellegű sajtótájékoztatót, kulcsátadást nem javasolt.
• Az alakuló ülésen nem voltál ott, ami sokunkat meglepett. Kaptál meghívót?
– Kaptam meghívót, de az egyetemi kötelezettségeim miatt nem voltam Szabadkán, s ezért nem mentem el.
• Valóban nem tudtad átcsoportosítani az idődet, vagy nem is akartad?
– A jelöltállítási folyamat, a választási kampány – az annyira nélkülem történt, annyira az én beavatásom nélkül, hogy úgy éreztem, nem szükséges fölrúgni a kötelezettségeimet. Nem volt ebben semmilyen sértődöttség, sem jelképes jelzés. Ha Szabadkán lettem volna, biztosan elmegyek. Semmilyen fönntartásom nem volt ezzel kapcsolatban. Egyébként azon felül, hogy meghívtak oda, nem mondtak semmit, hogy ott bármit tennem kell. Tehát hogy akár kulcsot átadni, akár valami köszöntőfélét mondani. Semmilyen szerepem nem volt. Azért, hogy ott üljek a többi vendéggel, nem akartam lemondani az óráimat.
• Azóta bejársz az MNT irodáiba?
– Nem. Nagyon érdekesen alakultak a dolgok, miután lezajlottak az októberi MNT-választások, ahol a Magyar Összefogás lista elsöprő győzelmet aratott. Úgy váltam el a tisztségemtől, úgy léptem ki ebből a történetből, hogy a VMSZ elnöke és az MNT elnöke azt mondta, hogy kellek én még ebben a munkában. Ha nem is frontemberként. Én is fölajánlottam ingyen és bérmentve azt a tudást és tapasztalati tőkét, amivel rendelkezem politikai vezetőként, jogászként, egyetemi tanárként. Egyetértettek vele akkor.
• Így a szép. Korrekt...
– Nono! Ennek ellenére az történt, hogy engem 4 hónapja, amióta megtörtént az átadás/átvétel, egyetlenegyszer sem hívtak meg, hogy véleményt cseréljünk, hogy megbeszéljük, hogy most az MNT-ben mi történik, mi történjen, mi erről a véleményem, merre menjen a dolog, (mély sóhaj) mi a javaslatom ezzel kapcsolatban. Esetleg kidolgozzak valamit, ami megoldás egy problémára. Ez tény. Azóta Hajnal Jenővel nem beszéltem egyszer sem, Lovas Ildikóval nem beszéltem egyszer sem. Köszöntem, amikor találkoztunk az utcán, a színházban. Ennyi volt. Pásztor Istvánnal pedig egyszer beszéltünk nemrég, de más témáról volt ez a beszélgetés. Tehát gyakorlatilag én egy persona non grata, azaz nemkívánatos személy, egy leprás ember lettem a VMSZ és az MNT szemében. Annak ellenére ahogyan elváltunk, és én semmit nem tettem sem a nyilvánosságban, sem a nyilvánosság mögött, hogy engem bárki ilyen szempontból mellőzzön. Ennyire ne legyen igénye a folyamatosságra.
• Még interjút sem adtál, halogattuk...
– Nem pusztán rajtam múlott. Hogy, hogy nem: én teljes mértékben ki lettem lúgozva a médiaszférából is! A Vajdasági RTV-ben volt olyan eset, amikor megkérdeztek. Más nem. Az MNT által alapított médiumokban jóformán a nevemet sem lehetett leírni. Ha valaki azt hiszi, hogy engem ez sért: téved. Nem sért. Annyit szerepeltem a médiában az elmúlt 15 évben, hogy ha az életem végéig egyszer sem, akkor is nagyon sok volt. Egy érdekes dolog: 2014-ben szinte egész éven át vezettem az MNT-t, és egy évértékelőt nem kér tőlem senki, hogy valamilyen módon reflektáljak az elmúlt évre.
• Igaz-e, amit egyik MNT-ben dolgozó barátom mondott, hogy még az irodád bútorát is kitakarították, hogy semmi se emlékeztessen rád? Nekem hihetetlen.
– Pedig igaz! A bútorok igazából nem számítanak. Azt hitték, hogy ezeket én vásároltam, közben elődeimtől, Józsa Lászlótól, Pásztor Bálinttól, meg Varga Lászlótól maradt az irodámban. Sok barátom van még most is a hivatalban és az MNT-ben, tehát akarva-akaratlanul tudom, hogy ott mi történik. Valóban kisöpörték a bútorokat, kisöpörték a könyveket. Valami olyan nagytakarítás folyt, ami szerintem szóra érdemes sem lenne, ha nem söpörtek volna ki embereket. Számomra ez utóbbi a legnagyobb fájdalom az elmúlt időszak vonatkozásában. Azt tartom a legsérelmesebbnek, hogy a főállásban levő embereknek közel a felét kisöpörték. Megköszönték nekik a munkájukat, és ezeknek a többsége utcára került. A Magyar Összefogáshoz tartozó emberekről beszélünk, VMSZ-esekről beszélünk, akik gyakorlatilag valamilyen női szeszély miatt így jártak. Volt munkáltatójukként mondom: jó vagy kiváló munkaerők voltak, akik nagyon fegyelmezetten végezték a munkájukat. Úgy kellett hirtelen távozniuk, hogy mindannyian szerették volna folytatni a munkájukat. Nem arról volt szó, hogy valaki nem akar együttműködni az új elnökkel és elmegy. Szó sincs erről, hiszen ugyanaz a magyar politikai opció győzött. Még csak nem is takarékossági okból bocsátották el őket, mivel pénz van az MNT-ben. Sose volt annyi, mint most. Tele kasszát, rengeteg pénzt hagytam ott! Szándékosan nem költöttem júliustól. Tudtam, hogy az év vége felé veszi át az új elnök a hatalmat, ne legyen üres a kassza. Plusz annyira megnövekedtek a támogatások Magyarországról, hogy sose volt ennyi pénz a költségvetésben. Tehát gazdasági okai az emberek ilyen kitakarításának, a tisztogatásnak nem voltak.
• Említsünk meg néhány frontembert, akik a projektumokat nagyszerűen alapozták s valósították meg: Várkonyi Zsolt, Lengyel László, Sós Mihály, Joó Horti Lívia...
– Olyan minőségi emberekről van szó, akik szakmailag és szorgalomban kiváló emberek voltak, vagy jók. Ez nem csupán emberileg védhetetlen. Amikor történik egy kormányváltás Szerbiában, a közigazgatásban foglalkoztatottak 90-95 százalékát nem érinti a változás. Nem szokás a közigazgatást kisöpörni. Éveken át építettük a közigazgatási kapacitásunkat, hogy tudjunk a közösség érdekében cselekedni. Nem öncélúan építettük. Itt a nagy vágást a sajátjaink között végezték. Igazából ezt ésszerű módon nem lehet magyarázni. Nem arról van szó, hogy egy másik opció vette át a hatalmat. Hajnal Jenő MNT-s intézményt vezetett előtte, az én mandátumom alatt. Lovas Ildikó legközelebbi munkatársam volt az előző MNT-ben, a kultúra területét irányította nagymértékben. Számomra riasztóbb az, hogy ezzel a stratégiai programok dőlnek be. A működés válik nehézkessé, lehetetlenné. Ezek az emberek voltak a letéteményesei annak, hogy az iskolabusz program, a beiskolázási program, a tájékoztató körút az ösztöndíjprogramban, a foglalkoztatási program az ösztöndíjasok számára, az ösztöndíjprogram – működhessenek. Ezek nélkül az emberek nélkül most fokozatosan dőlnek be a programok. A demográfiai programmal kapcsolatban négy hónapja nem történik semmi. Létezik, kötelező a mai napig is, de hónapok óta semmi se történik. Kivétel talán a kultúra és a nyelvhasználat területe, amelyen még nem érződik ennyire kifejezetten. A többi területen egymás után dőlnek be a programok.
• Érezhető ez a civilek tevékenységében is.
– Is. A civil szférában elért óriási haladás és eredmények gyakorlatilag anyátlanul állnak. Megszűnt a Civil Konzultatív Testület, nincs alkalmazott, aki foglalkozik vele. Továbbra is van stratégia, kötelezőként létezik, de senki nem foglalkozik vele. Zsoldos Feri, aki ennek a legjobb ismerője, ő is ki lett lúgozva az MNT-ből. Tehát nincs meg gyakorlatilag a kapacitás. Azonkívül, hogy ez egy értelmetlen takarítás volt, nem lehet még machiavellista érveléssel sem védeni, azonkívül hihetetlenül árt. Persze hogy idegesek, hogy nem működnek a dolgok, de hát nem működhetnek, ha megszabadulsz azoktól az emberektől, akik tudnak. A humán erőforrás, a humán kapacitás a döntő az MNT-ben. Talán még a pénznél is fontosabb. Pénz most van. Sosem volt ennyi. Ettől függetlenül egyszerűen nem tudnak működni a dolgok. Ez nekem fáj. Az, hogy továbbra sem szerepelek a sajtóban, attól még vígan megvagyok. Hogy nem hívnak a VMSZ-ben semmilyen tanácsért, azzal tökéletesen elvagyok. Annyi dolgom van, annyi helyről hívnak, adnak munkaajánlatot, hogy föl sem merül bennem a hiány érzése. Persze hogy az ember szívesebben segítene a sajátjainak, mint másoknak, de ez van.
• Érthető az elkeseredésed, amikor a volt legközelebbi harcostársaidat így lapátra teszik...
– Igen, de aki tisztogat, az is a legközelebbi harcostársam volt! Mindez azt a közösségépítő folyamatot gátolja, rombolja, ami miatt sokakkal karöltve dolgoztam az elmúlt 15 esztendőben. Egyebek között azokkal, akik most ezt a folyamatot ilyen irányba tolták. Ez baj, a közösség szempontjából baj. A mai napig is szorítok nekik, az MNT új vezetésének. Én a VMSZ-t támogatom abban, hogy legyen sikeres, eredményes: ezt a nehéz helyzetben levő közösséget, ahogyan csak tudja, segítse, és ott segítse, ahol csak tudja. Én leszek az első, aki tapsolok minden sikeres húzásnak. Nincs olyan gátam, hogy azért, mert engem valaki megbántott vagy megsértett, ezért nem akarom észrevenni azt, hogy milyen eredményt ér el. Ott leszek az első sorban, és tapsolok nekik.
• Ténylegesen kik irányítják most az MNT-t, akik veszélyesnek érzik a jelenléted, gondolataidat?
– Az MNT elnöke Hajnal Jenő, az informális elnöke, vezetője Lovas Ildikó, akit ebben Pásztor István maradéktalanul támogat. Ez a jelenlegi fölállása az MNT-nek. Mindenki más az akarva-akaratlanul ennek a folyamatnak a peremére szorul a döntéshozatalban és végrehajtásában.
• Engem is fölkavar, amikor egykori és ma is kedvenc pártomban az a szokás, hogy VMSZ-esek takarítanak ki értékes VMSZ-es kádereket. Rossz üzenet. Vagy szándékos, hogy féljen a többi egzisztenciális párttag. Tizenöt évig szolgáltál egy közös magyarsági, VMSZ-ügyet, most azt mondják: többé látni sem akarunk. Fájdalmas pimaszság.
– Nekem az ügy a fontos, és az ügy volt a fontos. Elég erős vagyok ahhoz, hogy ennél sokkal súlyosabb dolgokat elviseljek. Ez egy kórlelet. Azokról szól, akik így döntöttek, hogy ez így a jó. Nem rajtam múlik, nem én zárkóztam el bármitől. Semmilyen sértettségi gesztusom nem volt. A közvetlenül a választások előtti (számomra utolsó) VMSZ elnökségi ülésen részt vettem, ott mindenki, olyan hangnemben beszélt, hogy folytatják velem az együttműködést, szükség van rám, és ott leszek-e? Mondtam: persze. Valaki beinthetett, hogy ne így legyen.
• Lehet morfondírozni, hogy mi lett volna, ha még egy mandátumot vállaltál volna az MNT élén. Fölkértek rá?
– Pásztor István többször ajánlotta négyszemközt és nyilvánosan befolyásos emberek társaságában, hogy a következő mandátumot is csináljam végig. Megvolt a lehetőségem arra, hogy folytassam még 4 évig az MNT vezetését. Több ok miatt nem vállaltam. Az egyik formai. Eleve négy évet vállaltam. Amikor elvállaltam az MNT-vezetést, akkor meglehetősen csalódott voltam a politikában általában. Ez egy olyan kihívás volt számomra (amikor 2010-ben felajánlották), miután a nemzeti tanácsokról szóló törvény egyik megalkotója vagyok; az autonómia ügyének valóban nem csupán kutatói szinten ismerője, hanem őszinte elkötelezett híve, hogy ezt a lehetőséget nem tudtam kihagyni. Megmutatni kívántam: ezen a terepen, ezzel az ismerettel, ezzel a tudással én ezt tudom kihozni magamból. Tehát 4 évet vállaltam.
• Megváltoztathattad volna ezt az elhatározásod menet közben, nemde?
– Igen. Amennyiben kellően motiváltnak éreztem volna magam erre.
• Miért nem érezted magad motiválva?
– Több oka van. Az egyik: úgy éreztem, hogy a VMSZ és annak elnöke részéről nincs már meg az a bizalom irántam, amely megvolt mondjuk egészen 2000 óta a VMSZ különböző vezetései és elnökei részéről. Ez a bizalom arról szólt, hogy van egy széles körű önállóságom abban, hogy a közösen megállapított elvek és programok keretében politikai és szakmai szempontokat figyelembe véve szabadon dönthessek arról, hogy mit hogyan csinálok. Nekem ez a szabadságom addig megvolt. Tehát 2000 óta, amikor tartományi titkár lettem, s az MNT-s mandátumom egy jó részében. Tehát elfogadták, hogy legyen egy széles körű szabadságom, hogy nem kérem ki mástól a véleményemet egy sajtótájékoztató, egy interjú, egy döntés előterjesztése előtt. Egyértelműen a stratégiai, nemzetpolitikai alapcélok és elvek vonatkozásában egyeztetett álláspont határain belül mozoghattam, de azon belül szabadságot kértem és kaptam. Azonban az MNT-s mandátumom második felében éreztem, hogy ezt a szabadságot korlátozni akarja a Párt, a pártelnök. Azt szeretné, hogy gyakorlatilag operatív kérdésekben, személyi kérdésekben is valójában a véleményemért menjek le egy emelettel lejjebb, a Párthoz. Én meg nem így működök. Számomra fontos az alkotói szabadság. Csak akkor tudok ötletelni, gondolkodni, kreatív lenni, hogyha a saját meggyőződésem, szakmai szempontjaim szerint működök. Természetesen tudom, hogy vannak törvények, vannak stratégiák, vannak programelvek, vannak nemzetpolitikai alapvetések, s csak ezek keretében lehet tevékenykedni, de a többiben én mindig szabad voltam. Ez a szabadság kezdett eltűnni. Ennek nagyon komoly jelei voltak. Mondjuk két-három dolog is történt 2013-2014-ben. Az egyik a szabadkai állami egyetemnek a kérdése, amelynek én kezdeményezője, lelkes híve és támogatója voltam.
• Nagy falat, de szép ügy...
– Ma is meg vagyok győződve, hogy az egyik legfontosabb eszköze lehetne a magyarság megmaradásának, megtartásának és gyarapodásának itt a Délvidéken. Nos, ebben a Párt elzárkózott, és egyszerűen itt nem nyilvánosan, de igazából szembe mentünk egymással. Én szakpolitikai és szakmai érvekkel próbáltam érvelni, de ezeket igazából soha sehol sem vitatták meg, hanem az lett mondva, hogy ez nem kell, ez nem jó ötlet és kész.
• Mi volt a következő szálka, amit a körmöd alá nyomtak?
– A demográfiai akciótervünk. Meg vagyok róla győződve, hogy mi bármit csinálunk az érdekérvényesítésben, amennyiben továbbra sem születnek gyermekek, akkor egyszerűen halálra van ítélve ez a közösség, nincs jövője. Ehhez sem kaptam meg a támogatást. A VMSZ formálisan elfogadta ezt a stratégiát. (Minden stratégiai dokumentumot a VMSZ-szel együtt hoztunk meg, tehát nincs egyetlenegy olyan mondat sem a stratégiákban, amelyre a VMSZ testületileg nem mondott igent. Gyakorlatilag minden mögé odaállt, és ha volt kifogása, akkor az elfogadás előtt beépítettük.)
• Melyik testület? A bővített Elnökség?
– Igen. De hiába fogadta el ezt a VMSZ rangos szerve, a gyakorlati végrehajtást nem támogatta. Ez is egy olyan dolog volt, amikor egyszerűen úgy éreztem, hogy fogy a levegő körülöttem és nem tudok mozogni, mert ha nem közösen csináljuk, akkor az félsiker. Ez a témakör egyébként is roppant esélytelen, vagy nagyon kis reménnyel kecsegtető, s még ha nem is közösen csináljuk, nem egyeztetve, nem közös akarattal, akkor végképp esélytelen az ügy.
• A harmadik komoly nézeteltérés?
– Kikezdték az ösztöndíjprogramot a VMSZ részéről. Úgy gondolom, hogy a négy évnek a koronája, legnagyobb horderejű tevékenysége volt az ösztöndíjprogram. Egy olyan újszerű, átfogó tartalmú, eredményeket hozó, nagy léptékű és ezreknek segítő programunk volt, ami talán a legkiemelkedőbb. Mégis kikezdték.
• Ilyent hogy lehetett kikezdeni?
– Úgy, hogy néhány olyan alapelvet, amelyekben közösen állapodtunk meg (mert ez is mind közös megállapodás alapján történt), fölül akarták vizsgálni a VMSZ-ben. Annak ellenére, hogy egyetlen szakmai érv sem szólt ezen alapelvek szakmai fölülvizsgálata mellett. Például egy olyan elvet akartak fölülvizsgálni, hogy mennyire fontos az, hogy minél több magyar ember kezdjen el itthon egyetemre járni és fejezzen be egyetemet. Pedig az ösztöndíjprogramnak célja volt változtatni a helyzeten: mivel a magyar fiataloknak elég nagy része nem megy felsőoktatási intézménybe, nem tanul tovább, s ez mind az egyén, mind a közösség kárára megy, akkor érjük el, hogy minél többen tanuljanak lehetőleg itthon. Még akkor is, ha nem mindenki fejezi be, meg nem mindenki olyan szakon tanul tovább, ami valóban megkönnyíti az elhelyezkedést. Úgy vettük, hogy ez egy közös cél: amennyiben a magyarság értelmi szintjét, a képzettségét növeljük, akkor jót teszünk. Ezt az elvet utólagosan a VMSZ megkérdőjelezte: Ez olyan fontos-e, vagy olyan döntő-e? A másik pedig, hogy nehezen tudták elfogadni azt, hogy a jogszabály, a pontrendszer az szent. Bárkiről van szó emberileg: jó emberről, rossz emberről, szegényről vagy gazdagról, ugyanazok a pontok alapján állapítottuk meg a sorrendet. Ha az én saját lányom maradt volna le a rangsor alapján, akkor én nem tehettem meg, hogy őt ösztöndíjban részesítem. Így viselkedtem mindenki iránt. Volt egy objektív pontrendszer, és aki az alapján lemaradt, akár VMSZ-es, akár MRM-es, akár pártonkívüli volt, az nem kaphatott ösztöndíjat. Aki meg benn volt a rangsorban, az megkapta.
• Protekciós ösztöndíjosztás lett a cél, mondjuk a párttagság alapján?
– Olyan, amelyben van egy nagyfokú diszkréciós jog, hogy kinek adunk ösztöndíjat. Én meg azt mondtam, hogy határozzuk meg közösen, minek alapján adjuk a pontokat, de ha meghatároztuk, attól nem lehet eltérni, mert beomlik a rendszer integritása és az MNT szavahihetősége. Nekem ez fontosabb volt minden más érdeknél. A pártérdeknél is. Amikor ezt kikezdték, nem azt mondták, hogy az ösztöndíjrendszer rossz, nem kell vagy nem kellett volna, hanem olyan elemeit kezdték megkérdőjelezni, amelyek a kezdettől fogva valóban fontosak és eredményesek voltak.
• Manapság természetes törekvés minden pártban az előnyjog, ők is ezért próbálkoztak...
– Ezekből a számomra nagyon fontos jelzésekből kirajzolódott, hogy valami miatt nincs közöttünk egyetértés, nincs közöttünk meg az az összhang, kölcsönös támogatás, ami szükséges. A nagy projektumok akkor valósulhatnak meg, ha ezt egyként akarja a VMSZ és az MNT. Tehát: egyrészt fölajánlják nekem, hogy vezessem tovább az MNT-t, másrészt érzem, hogy ezekben a fontos dolgokban valószínűleg konfrontálódás következik be. Számomra mindig a cél és az eredmény volt a fontos. Nem érdekel a tisztség. Az érdekel, hogy a tisztség révén a közösség gyarapodását, érdekvédelmét miként tudom előmozdítani. Ezek a tények úgy hatottak, hogy nem motiváltak arra, hogy vállaljam a következő négyévi megbízatást.
• Ezek a elbátortalanító tényezők testületi határozatok voltak, vagy egyéni akciók, vélemények? Megtárgyalta valamely testület például, hogy mércéket kellene változtatni, vagy figyelmen kívül hagyni az ösztöndíjazásnál?
– Alapvetően a VMSZ az egy nagyon erősen hierarchikusan felépített párt. Tehát egy ilyen kérdést nem vethet föl bárki, csakis az elnök. Vagy az elnök megbízásából valaki. Így nyilvánvaló, hogy ez nem a testületeken belüli vita eredménye volt, hanem egyfajta koncepcióbeli eltérés a VMSZ elnökével. Tehát abban, hogy ez most jó, vagy milyen irányba kéne tovább menni. Nem feltételezem, hogy nekem van igazam, vagy én vagyok az okosabb. Csak azt mondom, hogy ha sor kerül egy ilyen szemléletbeli, értékbeli eltérésre ilyen fontos kérdésekben, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy sikerre vigyem ezeket a számomra fontos ügyeket, amelyeket közösségileg roppant fontosaknak tartok. Ilyen szempontból nem akarom belekeverni a VMSZ testületeit ezekbe a dolgokba, noha esetenként volt e kérdésekről valamilyen formális vita.

KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN: Az európai parlamenti képviselőség visszautasításának okai – Miért érezte magát magányosnak a népszerű MNT-elnök? – Lehet-e hinni annak, aki be sem akar lépni a VMSZ-be? – Veszélyt jelent-e a rátermett ember a politikumnak, ha rátermett, szorgalmas, teljesítménye van, de nem mindig szófogadó?

Miskolczi József

(Családi Kör, 2015. április 16.)

(Közös (s)íróasztalunk, 2015. április 29.)